A kórháztörvény vitája



ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitájának megkezdése. Az előterjesztést T/5047. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5047/1-3. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Mikola István egészségügyi miniszter úrnak, a napirendi ajánlás szerint 20 perces időkeretben.

DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Vannak, akik azt mondják, hogy az önök által most megtárgyalásra kerülő törvényjavaslat az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról korszakos jelentőségű a magyar egészségügy számára, mivel kijelöli az egészségügyi intézmények átalakulásának útját, megteremti az ésszerű és ellenőrzött tőkebevonás lehetőségét a magyar egészségügyben, valamint teljesíti az orvosok, fiatal orvosok régi vágyát, hogy szabadfoglalkozású orvosként dolgozhassanak.
Felteszem a kérdést: korszakos jelentőségű a törvény? Lehet, bár semmi olyat nem ír elő, amit az egészségügyben ne lehetne jelenleg is megtenni. (Bauer Tamás: Akkor minek?) Az önkormányzatok ma is vállalkozásba adhatják kórházaikat. A törvény elfogadását követően azonban már csak nyílt pályázati formában, az Orvosi Kamara, a betegszervezetek véleményét kikérve tehetik meg ezt, és a pályázat elbírálásánál figyelembe kell venniük a pályázó szakmai felkészültsége és ígért befektetései mellett az ellátás biztonságát, sőt még az alkalmazottak továbbfoglalkoztatására vonatkozó kötelezettségvállalásokat is.

Az önkormányzatok eddig is gazdasági társasággá alakíthatták kórházaikat. Most a törvényjavaslat a nonprofit elvet rögzíti, és a közhasznú társasági formát részesíti előnyben, miközben alvállalkozások útján lehetővé teszi a tőkebevonást az egészségügybe.

A törvényjavaslat az intézményi átalakulás nyilvánosságának és törvényi garanciáinak megteremtésével hadat üzen a vadprivatizációnak, sőt az egyes jól fizető kórházi részlegek ellenőrizhetetlen alvállalkozásba adásának, az úgynevezett kimazsolázásnak is azáltal, hogy az alvállalkozói szerződés megkötését a fenntartó minisztérium, önkormányzat egyetértéséhez köti, és nem engedi meg, hogy egy szakfeladaton belül csak a jövedelmező tevékenységeket adják ki alvállalkozóknak. Sőt, a törvényjavaslat a már megkötött szerződések esetében is átlátható helyzetet kíván teremteni, amikor előírja, hogy azokat 2003. július 1-jéig felül kell vizsgálni, és összhangba kell hozni az új törvényi előírásokkal. Nem kórházi privatizációs törvényről van tehát szó, hanem egy olyan törvényjavaslatról, amely az alapvetően nonprofit elven működő egészségügy számára mutatja meg a kitörési pontokat.

Korszakos jelentőségű a törvényjavaslat? Lehet, bár az önkormányzatok jelenleg is eladhatják az egészségügyi ellátást szolgáló vagyontárgyaikat. A törvényjavaslat elfogadása után azonban már nem áll fenn az a veszély, hogy az egészségügyi közszolgáltatás céljára az egészségügyi vállalkozónak eladott ingatlant a vállalkozó más célra értékesíti, mivel a törvényjavaslat az ilyen ingatlanokat célvagyonnak minősíti, amit csak egészségügyi közszolgáltatás céljára lehet felhasználni, illetve továbbértékesíteni.

Első hallásra azt hihetnénk, hogy az egészségügyi intézmények vállalkozásba adásának és átalakulásának szigorú szakmai szabályozásával a törvényjavaslat lelassítja az egészségügyben szükséges szerkezetváltozást. Valójában azonban ennek az ellenkezője várható. Eddig is történtek ugyanis kísérletek arra, hogy kórházakat részvénytársaságként, közhasznú társaságként, külső befektetők bevonásával üzemeltessenek. Ezek a kísérletek azonban rendre megbuktak a helyi politikai ellenálláson, mivel megfelelő törvényi szabályozás híján az újat akarókat sandasággal, felelőtlenséggel lehetett vádolni.

A törvényjavaslat azonban garanciákkal bástyázza körül az átalakítási folyamatot, részletesen felsorolva mindazokat a témaköröket, amelyeket ilyen esetekben a szerződésben szabályozni kell, hogy se a betegek, se a dolgozók érdekei ne sérülhessenek. A törvényi szabályokat betartó önkormányzatok tehát nem fogják veszélyeztetni az érintett lakosság egészségügyi ellátását, azaz nem hagynak támadási felületet az új kezdeményezések kerékkötőinek.

Következésképpen a törvényjavaslat elfogadásától az várható, hogy a háziorvosi szolgáltatásban, a fogászati alapellátásban rövid időn belül szinte teljes körűvé válik a magánosítás, azaz a háziorvosok, fogorvosok a saját korszerűsített rendelőjükben fogadhatják majd a betegeket, a szakrendelők és kórházak jelentős része pedig közhasznú társasággá alakul, azaz érzékennyé válik a gazdasági eredményességre, a gyarapítás eszközeinek minél jobb kihasználtságára. Ezért joggal nevezhetjük ezt a törvényt a lehetőségek vagy a kitörés törvényének.

Korszakos jelentőségű a törvényjavaslat? Lehet, bár eddig sem tiltotta jogszabály azt, hogy az orvosképzést folytató egyetemek az egyetemi klinikákból közhasznú társaságot alapítsanak. Mégsem történt ez meg, így ma már az érintett egyetemek közül három súlyos eladósodottsággal küszködik. (Közbeszólás az MSZP soraiból: De nem ezért!)

A törvényjavaslat - elismerve az egyetemi integráció szükségességét és eredményességét - arra kínál megoldást, hogy az egyetemi klinikáknak valódi tulajdonosa, hatékony menedzsmentje és átlátható finanszírozása legyen. Mindeközben a felsőoktatási törvény egyidejű módosításával megteremti azt a jogi modellt, amelyben az egyetemen oktató orvosok úgy tudnak a klinikai központ közhasznú társaság keretei között főállásban gyógyító tevékenységet végezni, hogy közben egyetemi karrierjük nem sérül.

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az átalakulás nem kötelező. A döntés joga az egyetemi tanácsé. A klinikai központ közhasznú társaság megalakítása azonban alkalmas keretül szolgálhat a felhalmozott adósságok rendezésére - önkormányzati források bevonásával - az egyetemi klinikák gyógyító tevékenysége versenyképességének fenntartásához, a közkórházak jelenleg sok esetben jóval racionálisabban megszervezett tevékenységéhez képest.

Tisztelt Országgyűlés! Többen azért tartják korszakos jelentőségűnek ezt a törvényjavaslatot, mert megteremti a szabadfoglalkozású orvoslás jogi kereteit. Valójában eddig sem volt kötelező az orvosok számára, hogy a kórházban közalkalmazottként dolgozzanak, mégsem alakult ki hazánkban a szabadfoglalkozású orvoslás, szemben több európai országgal, ahol ez az orvosok foglalkoztatásának tipikus formája. Az orvosi gyógyító munka ugyanis tipikusan szabadfoglalkozás, mivel az orvos munkáját nagy szakmai önállósággal, a beteggel bizalmi viszonyban, magas fokú etikai szabályoknak megfelelve kell hogy végezze, és ezekkel a követelményekkel nehezen egyeztethető össze a munkáltatók utasítási joga, ami a munkaviszony, a közalkalmazotti jogviszony meghatározó sajátossága.

E tekintetben a törvényjavaslat két lényeges elemet tartalmaz. Egyfelől deklarálja, hogy a szakorvos szabadfoglalkozású orvosnak minősül, azaz szakvizsgájától kezdve mintegy alanyi joga az, hogy szabadfoglalkozású legyen. Ennek érdekében azonban további lépéseket kell tennie. Szerepelnie kell az orvosok működési nyilvántartásában, felelősségbiztosítási szerződéssel kell rendelkeznie, és úgynevezett orvosi tevékenység ellátására vonatkozó szerződést kell kötnie egy vagy több egészségügyi szolgáltatóval.

Ez utóbbi szerződéstípus bevezetése és részletes szabályozása a magyar jogban a törvényjavaslat másik lényeges eleme. A kórházi orvos ugyanis rendkívül bonyolult munkamegosztásban dolgozik, ezért az orvosi tevékenység ellátására vonatkozó szerződésnek részletesen kell szabályoznia az orvos döntési kompetenciáját, utasítási jogát a közreműködő szakdolgozókkal kapcsolatban, felelősségvállalását a betegnek vagy az egészségügyi szolgáltatónak okozott kárért. A törvényjavaslat mindezeket a feltételeket teljesíti, biztosítva, hogy rend legyen a kórházakban akkor is, ha reményeink szerint a törvény hatásaként megszűnnek az egészségügyben a merev, hierarchikus, már-már félfeudális viszonyok, és mindenki a saját gyógyító munkájáért lesz teljes mértékben és személyében felelős.

Nem feledkezhetünk meg arról sem a törvény-előkészítés során, hogy az orvosi tevékenység gyakran csoportmunkát igényel. Ezért a törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a szabadfoglalkozású orvosok praxisközösséget alakítsanak, és ebben a formában az egyéni felelősség megtartása mellett vállalkozzanak egy összeszokott csoport munkáját igénylő orvosi beavatkozás elvégzésére.

Tisztelt Országgyűlés! Fontos hangsúlyozni, hogy a szabadfoglalkozású orvosi jogállás bevezetése nem érinti az orvosoknak azt a jogát, hogy vállalkozó orvosként tevékenykedjenek, illetve hogy alkalmazotti státusuk mellett magánorvosi praxist is fenntartsanak, sőt a törvényjavaslat szerint valaki lehet a saját rendelőjében vállalkozó orvos és egyúttal egy másik egészségügyi szolgáltatóval mint szabadfoglalkozású orvos köthet szerződést. A törvényjavaslat csak azt zárja ki, hogy valakinek egyidejűleg orvosként alkalmazotti és szabadfoglalkozású orvosi szerződése is legyen.

A vállalkozó orvost leginkább az különbözteti meg a szabadfoglalkozású orvostól, hogy a vállalkozó orvosnak működési engedéllyel kell rendelkeznie, azaz neki kell biztosítania az egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi feltételeket is. Ezzel szemben a szabadfoglalkozású orvos úgy végezhet önálló orvosi tevékenységet, hogy nem neki, hanem a vele szerződésben álló egészségügyi szolgáltatónak kell az olykor több tíz millió forintos befektetést jelentő tárgyi feltételeket megteremtenie. Ezért jelent nagy előrelépést a fiatal szakorvosok számára a szabadfoglalkozású orvosi jogállás megteremtése.

Az orvos vállalkozók számára annyiban hoz újat a törvényjavaslat, hogy a jelenlegi rendeleti szintű szabályozás helyett törvényi szintre emeli az egyéni egészségügyi vállalkozás legfontosabb szabályait. Egyúttal a törvényjavaslat elfogadása garantálja majd minden egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, azaz nemcsak az orvos, de az ápoló, gyógytornász, klinikai pszichológus és mások számára a jogot, hogy saját szakmájában egyéni egészségügyi vállalkozó legyen.

Tisztelt Országgyűlés! Az egészségügy szereplői közül sokan felteszik a kérdést: miért nem az egészségügynek juttatandó többletpénzekről, a várva-várt pénzügyi konszolidációról szól ez a törvényjavaslat? Évek, évtizedek tapasztalatai alapján látnunk kell, hogy közpénzek rendszerbe történő juttatásával a jelenlegi struktúrák fenntartása mellett a gondok nem oldhatók meg.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy a pénzről és konszolidációról is szól ez a törvényjavaslat. Nemcsak a befektetők előtt nyitja meg a kaput, hanem rendezett viszonyokat teremt az egészségügy állami konszolidációja számára is.

Örömmel tájékoztatom az Országgyűlést arról, hogy a tárcánknál már elkészült az egészségügy konszolidációs programjának első változata, amely ennek a törvényjavaslatnak az elemeire építve jelentős többletforráshoz juttatja az egészségügyet. Természetesen változatlan struktúrájú egészségügyi ellátásban senki nem hajlandó befektetni, ezért fontos, hogy párhuzamosan folyik az egészségügyi intézmények minőségbiztosítási, akkreditációs programjának megvalósítása is, amelynek révén elérhető, hogy a progresszív egészségügyi ellátást az egységes feltételek szerint működő, legfelkészültebb egészségügyi intézmények nyújtsák.

Tisztelt Országgyűlés! Gróf Széchenyi István mezőgazdasági reformprogramjában két fontos célkitűzés szerepelt: az agrárium hitelképessé tétele és a jobbágyfelszabadítás. Az önök előtt fekvő törvényjavaslat célkitűzései, nevezetesen az egészségügyi intézmények alkalmassá tétele a tőke befogadására és a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetése összecsengenek ezekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy a magyar egészségügyben csak akkor lesz igazi előrelépés, ha a ágazatot gazdaságpolitikai súlyának megfelelően kezeljük, és a megbomlott rend helyett magasabb szinten egy új rendet hozunk létre. Széchenyi tervei történelmi távlatból nézve inkább fontolva haladónak tűnnek, mégis fenekedtek ellene a régi rend hívei.

Kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörülnek a minden változástól rettegők, a régi, megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői. Velük szemben az önkormányzati szövetségek, a betegek érdekképviseleti szervei, az orvostanhallgatók, a rezidensek és a fiatal orvosok képviselői, a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége, a Munkaadók és Gyáriparosok Szövetsége és számos más szakmai szervezet, köztük a Nemzeti Egészségügyi Tanács az új rend, vagyis a törvényjavaslat mellett szavazott.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Most önökön a sor, hogy vitassák meg a törvényjavaslatot, egészítsék ki jobbító szándékú módosító indítványokkal, mindent fontoljanak meg, de haladjunk. A törvénytervezet természetesen nem tökéletes abból a szempontból, hogy a későbbiekben a gyakorlat által implikált módosításokra szükség lehet, úgy, ahogy ez történt az elmúlt tíz évben a gazdasági átalakulást szolgáló jogszabályok esetében is.

A törvénytervezet elfogadása új lendületet, hitet és optimizmust kölcsönözhet az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó valamennyi intézménynek, az orvostársadalomnak és mindazoknak, akik ezen szolgáltatásokat igénybe veszik. Haladjunk, ezt kérem a betegek, az egészségügyben és az egészségügyért dolgozók, és minden magyar állampolgár érdekében.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 15-15 perces időkeretben. Megadom a szót Bartha László úrnak, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselőnek.

DR. BARTHA LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat alapvető változásokat irányoz elő az egészségügyi közszolgáltatások működtetésében. Bár a törvény nem ír elő kötelező átalakulást a működési formák tekintetében az egészségügyi közintézmények számára, mégis azáltal, hogy egyértelműen szabályozza az egészségügyi intézmények közhasznú társaságként történő működtetését, régóta lappangó folyamatokat indít el, illetve gyorsít fel.

Az egészségügyi intézményeket fenntartó önkormányzatok és minisztériumok többsége számára már évek óta világossá vált, hogy a költségvetési intézmény nem az ideális működtetési formája a teljesítményelv alapján finanszírozott egészségügyi szolgáltatóknak. Nyilvánvaló, hogy a társasági forma sokkal alkalmasabb erre, hiszen például a kiadásokat meghaladó bevétel a közhasznú társaságnál eredményként mutatkozik, szemben a költségvetési intézménnyel, amely számára ez maradvány, amit a felügyeleti szerv akár el is vonhat. Átmeneti finanszírozási nehézségek esetén a közhasznú társaság hitelt vehet fel, míg a költségvetési szerv csak kifizetetlen adósságát halmozza, kitéve magát a késedelmi kamatnak és annak, hogy létfontosságú szállítások maradnak el. Amíg egy új orvosi eszköz a költségvetési szerveknek csak a vagyonát gyarapítja, addig a közhasznú társaságnál az értékcsökkenés költsége is megjelenik, hatékonysági követelményt állítva az új eszköz működtetése elé.

A fenti előnyök ellenére mégsem vált tömegessé az egészségügyi intézmények közhasznú társasági formában való működtetése, bár a hatályos jogszabályi környezet lehetővé tette, mivel a konkrét törvényi szabályozás hiánya miatt az átalakulási kísérleteket szakmai és heves politikai támadás kísérte, ezért ezek elmaradtak. Joggal feltételezhetjük ezért azt, hogy az új törvény hatálybalépése átalakulási hullámot indít majd meg.

Engedjék meg, hogy néhány szót szóljak a törvény szerkezetátalakítási filozófiájáról. A "szerkezetátalakítási filozófia" kifejezést szándékosan használtam a "privatizáció" szó helyett, hiszen ez a törvény nem az egészségügyi intézmények privatizálásáról szól, hanem arról, hogy az egészségügyi közszolgáltatásokról gondoskodó önkormányzatok és minisztériumok találják meg az egészségügyi szolgáltatások nyújtásának leghatékonyabb szervezeti és működtetési formáit. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy a megfelelő struktúra nélkül nem lehet hatékonyan működni. Ugyanakkor a működésiforma-váltás bizonyos esetekben együtt járhat azzal, hogy az egészségügyi szolgáltatásokat nem önkormányzati vagy állami tulajdonban, hanem magánkézben lévő szervezetek működtetik majd, következésképpen egyfajta privatizációs filozófia is megfigyelhető a törvényjavaslatban.

Hadd szóljak néhány szót az orvosi egzisztenciaváltozásokról az alapellátásban, és ennek szükségességét látva a szakellátásban. A törvényjavaslat kidolgozói abból indultak ki, hogy az egészségügyi alapellátásban megkezdődött magánosítási folyamatot célszerű tovább folytatni, elősegítve azt, hogy a rendelők és azok berendezései is a háziorvosok, házi gyermekorvosok, illetve az alapellátást végző fogorvosok tulajdonába kerüljenek. Az alapellátás területén ugyanis olyan, úgynevezett egzisztenciaváltozások vannak kialakulóban, ami az orvosok és beosztottjaik hosszú távú munkalehetőségét teremti meg, olyan stabil praxis kialakítására törekszik, amelyet a páciensek szeretnek, amelyhez kötődnek, amit nem akarnak elhagyni.

Nyilvánvaló, hogy az orvos ezt a célt akkor tudja elérni, ha nemcsak munkájával, szakértelmével szolgálja betegeit, hanem befektet a rendelőjébe, az orvosi berendezésekbe is. Erre viszont csak akkor kerül sor, ha az orvos tulajdonába kerül a rendelő, annak berendezéseivel együtt. Az alapellátás színvonala növekedéséhez szükséges befektetések mértéke nem teszi szükségessé külső befektető bevonását, könnyen hozzáférhető, kedvező kamatozású vállalkozói hitelek révén elérhető, hogy valódi orvosvállalkozások jöjjenek létre.

Az alapellátás teljes magánosításának természetesen feltétele a tőkebefektetések legalább költségszintű megtérülése. Ezt a kormány azzal segíti elő, hogy az alapellátási vállalkozások számára bevezeti az eszközhasználat térítését, amennyiben saját tulajdonú rendelőben, illetve saját eszközökkel dolgoznak. Ezt segítette elő a működtetési jog vagyoni értékű jogként való bevezetése is.
Tipikusan egzisztenciaváltozások esetén is meg kellett oldani egy közgazdasági problémát, nevezetesen meg kellett akadályozni az egészségügyi célt szolgáló ingatlanok kivonását az egészségügyi ellátásból.

Miről van szó? Arról, hogy ha az önkormányzat például a háziorvos számára azzal a céllal értékesíti az ingatlant, hogy abban területi ellátási kötelezettséggel háziorvosi rendelést tartson, akkor az ingatlan eladási árának meghatározásakor több, az ingatlan árát egyébként befolyásoló tényezőt is figyelembe vesz. Következésképpen fennáll a veszélye annak, hogy a háziorvos tevékenységének megszüntetésekor a rendelőt nem háziorvosi rendelőnek, hanem jelentős haszonnal más célra értékesíti. Ebben az esetben az önkormányzatnak úgy kell új háziorvosi szerződésekről gondoskodnia, hogy megfelelő rendelőt már nem tud biztosítani. Azonban alapálláspontunk szerint lehetővé kell tenni azt is, hogy később ezt az orvos eladhassa. Az ilyen és hasonló, a szakellátás magánosítása esetén is elvileg lehetséges esetek elkerülése érdekében vezeti be a törvényjavaslat a célvagyon fogalmát, előírva, hogy az egészségügyi közszolgáltatás céljára megvásárolt vagyont a vevő csak ugyanilyen célra értékesítheti, azaz megkísérli elejét venni az ingatlanspekulációnak.

Néhány szót hadd szóljak egy másik elvről, a nonprofit elvről a szakellátásban. A szakellátásokra nem lehet ráhúzni az alapellátásokra kidolgozott magánosítási modellt, azaz orvosi egzisztenciaváltozások kezébe adni a szakellátási kapacitásokat is. Pontosabban a törvény-előkészítés során nagy dilemmát jelentett, hogy milyen szerkezeti felépítés szolgálja leghatékonyabban az egészségügyi ellátást. Végül az a javaslat született, hogy a szakellátás esetében egységes szabályozást vezessünk be, amely szükségképpen lényegesen különbözik az alapellátási modelltől. A szakellátás egészét tekintve ugyanis inkább a magas eszközigény a meghatározó, és többnyire állandó pacientúráról sem beszélhetünk.

Ugyanakkor éles piaci verseny alakulhat ki a betegek ellátásának megszerzéséért. Reális ezért a veszélye annak, hogy ha a szakellátások működtetéseiben tág teret engedünk a vállalkozásoknak, akkor azok elsősorban nem orvosok, orvoscsoportok egzisztenciaváltozásaiként, hanem tipikusan egészségügyi befektetők nyereségorientált vállalkozásaiként jönnek majd létre, azaz az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásánál uralkodóvá válik a profit motívum.

Ugyanakkor - ha kerülőutakon is - beépítettük a törvényjavaslatba azokat a jogi megoldásokat, amelyek járóbeteg-szakellátásban is lehetővé teszik orvosi vállalkozások meghatározó súlyúvá válását. A profitorientált egészségügyi szolgáltatás dominánssá válását az egészségügyi kormányzat el kívánja kerülni.

A magyar egészségügy számára a következő évtizedekben az egyik legnehezebb feladat lesz optimalizálni, hogy a technikailag, technológiailag lehetséges egészségügyi ellátásból mi a pénzügyileg finanszírozható egészségügyi ellátás a magyar lakosság számára. Ebben a helyzetben viszont nem tolerálható, hogy a kiválasztást az egészségpolitika helyett a nyereségorientált egészségügyi szolgáltatók végezzék el.

Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az alvállalkozások szerepéről szeretnék néhány szót szólni. A törvényjavaslat az alvállalkozások esetében tudatosan nem mondja ki a nonprofit elvet, azaz újabb széles kaput nyit a tőkebefektetések előtt. A törvény-előkészítők célja ugyanis az volt, hogy a kifejezetten tőkeigényes egészségügyi szolgáltatások esetében lehetővé tegye a külső tőke bevonását. Természetesen ez azt jelenti, hogy ezen alvállalkozások esetében is meg kell jelennie a profitnak. Ez azonban az egészségügy egészétől nem idegen, hiszen itt is vannak a gyógyszergyártóktól kezdve az informatikai szolgáltatásokon át a mosodákig nyereségtartalmú tevékenységek.

A jogszabály-előkészítő csak magában a gyógyítómunkában nem akarja a profit motívum megjelenését, de természetesnek tartja, hogy a gyógyítómunka hatékonyabbá tételét jelentő nagy értékű műszerek üzemeltetése nyereséget eredményezhet. Normatív és a nyereséghányadot nem tartalmazó finanszírozás esetén ez csak úgy lehetséges, ha olyan alvállalkozások, befektetések jönnek létre, amelyek az átlagosnál hatékonyabbak, például olcsóbb, rövidebb, több ellátást nyújtanak, azaz a nyereség a normatívánál alacsonyabb ráfordításokból vagy magasabb teljesítményekből keletkezik. Természetesen a finanszírozóknak nagyon fontos feladata lesz a díjtételek harmonizációja, illetve a finanszírozási normatívák, igénybevételi szabályok rendszeres felülvizsgálata, hogy ezzel az extraprofit keletkezésének elejét vegye, illetve hogy az egyes szakmák közötti finanszírozási aránytalanságok megszüntetésre kerüljenek.

Az alvállalkozások felé való nyitás másik célja a járóbeteg-szakellátás munkavállalói privatizációjának az elősegítése. A járóbeteg-szakellátás privatizációjának a második, a jogszabály-előkészítő által lehetővé tett formája ugyanis az, amikor a szakrendelő megmarad egészségügyi közintézménynek, de az intézmény az önkormányzat egyetértésével az egyes szakrendelőket alvállalkozásba adja az ott dolgozóknak, az orvosoknak, a szakszemélyzetnek. Ezen az úton ismét csak ellenőrzött módon és az orvosi vállalkozások preferálásával valósulhat meg a járóbeteg-szakellátás privatizációja. Ennek részletes szakmai feltételeit a törvény felhatalmazása alapján a miniszteri rendelet határozza majd meg.

Az orvosi tevékenység végzésének formáiról. A törvényjavaslat részletesen szabályozza az orvosi tevékenység végzésének lehetséges formáit is. Az alkalmazott orvosként végzett orvosi tevékenység gyakorlatilag megfelel az eddigi tevékenységi formáknak. A szabadfoglalkozású orvos fogalmának megteremtésével azonban létrejön egy olyan tevékenységi forma, amelynek keretében egészségügyi közintézményekben is rugalmasabb keretek között dolgozhat egy orvos. Ez az új forma lehetővé teszi többek között azt, hogy a járóbeteg-szakellátásban dolgozó orvosok szerződéseket kössenek fekvőbeteg-ellátó intézményekkel betegeik esetleges, például műtéti ellátására. Természetesen ehhez a formához a továbbiakban a finanszírozást is ki kell alakítani, hiszen elképzelhető egy olyan működési forma, amelyben a szabadfoglalkozású orvos közvetlenül a pénztártól részesül finanszírozásban.

A törvényjavaslat részletesen szabályozza az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés kötelező tartalmi elemeit is. A szerződés szabályozása kapcsán külön hangsúlyt fektettek a törvény előkészítői arra, hogy mind a szerződést megkötő orvosok, mind az egészségügyi szolgáltatók megfelelő jogi garanciákat kapjanak.

Összegzésként: a törvényjavaslat az egészségügyi intézmények új működtetési formáinak törvényi szabályozásával lényegesen hozzájárul ahhoz, hogy az egészségügy hatékonysága javuljon, tőkevonzó képessége erősödjön. Ezzel az egészségügy gazdaságpolitikai súlya is lényegesen növekedhet. Ezzel párhuzamosan a törvényjavaslat tág teret nyit orvosi, szakdolgozói egzisztenciaváltozások létrejöttének is. Azonban maradt még néhány megoldandó feladat. Ez a törvényjavaslat csak egy lépcső a reformok sorában, és közel sem tekinthető végleges reformnak.

A rugalmasan változó környezeti feltételekhez gyorsan alkalmazkodó működési formák kialakítását követően folytatódnia kell a finanszírozási rendszer átalakításának is. Olyan finanszírozást kell kialakítani, amely érdekeltté teszi a szolgáltatókat abban, hogy betegeiket minél alacsonyabb ellátási szinten részesítsék kezelésben; rövid távon sem megkerülhető az amortizációs kérdés körének rendezése az egészségügyi szakellátásban. A minőségbiztosítási kérdéseket a jövőben a finanszírozási kérdésekkel egységes keretben tartjuk érdemesnek kezelni.

Szükséges, hogy az egészségügyi jogszabályi környezet kialakítása során az egészségügyi szolgáltatások igénybevevőinek véleménye az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kapjon.

Összegezve: a Fidesz-Magyar Polgári Párt a törvénytervezetet nemcsak általános vitára tartja alkalmasnak, hanem kifejezetten mérföldkőnek tartja a magyar egészségügy szerkezetének átalakításában.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Vojnik Máriának, az MSZP-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő asszonynak.

DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szónoklatom elején szeretném leszögezni: ez az a törvényjavaslat, amelyet a Magyar Szocialista Párt általános vitára alkalmatlannak, az egészségügy szempontjából károsnak, a betegek biztonsága szempontjából relativizálónak és hátrányosnak tart. Ez az a törvényjavaslat, amelyet általános vitára alkalmatlannak tartván úgy gondoljuk, hogy ha a Fidesz-kormány valóban érdekelt az egészségügyi rendszer átalakításában, a betegek üdvének és az orvosok egzisztenciális biztonságának megteremtésében, akkor egyet tehet ezzel a javaslattal: visszavonja a parlamenttől.
Úgy gondolom, hogy az eddig elhangzott vitákban felszólalók a parlamenten kívül, a társadalmi szervezetekben, az egészségügyi dolgozói szervezetekben elegendő tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt véleményét megalapozottnak, alátámasztottnak és a törvényjavaslat vitájában használhatónak tartsuk.

Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozé arról szólt, hogy ez az a törvényjavaslat, amely gyakorlatilag megváltást hoz az egészségügy ágazatában; ez az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával az egészségügy korszerűsítését a környező társadalmi és gazdasági átalakuláshoz mint előfeltételt kell megteremteni; ez az a törvényjavaslat - mondja a kormány indoklása -, amely modernizációs célt szolgál.

Ez a törvényjavaslat azonban, hölgyeim és uraim, nem felel meg ennek a modernizációs célkitűzésnek. A törvényjavaslat normaszövegét vizsgálva nem felel meg annak a kívánalomnak sem, amelyet az egészségügyi miniszter a különböző fórumokon és itt, a parlament nyilvánossága előtt is még hozzáfűzött ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet a parlament elé bocsátottak. Mik is voltak ezek az elvárások?

Azt mondja a miniszter úr, hogy ettől a javaslattól a hálapénz megszüntetését, a működő tőke és ezen belül a külföldi tőke bevonását, a vadprivatizáció megállítását, az egészségügy finanszírozási helyzetének javulását, az egészségügyi intézmények, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezését várjuk - tehát a kormány ezeket a célokat tűzte ki a törvényjavaslat benyújtásakor.

Megállapíthatjuk, hogy a normaszöveg javaslata és a kormány megfogalmazott célkitűzései nem felelnek meg egymásnak; akkor sem, ha az elhangzott indoklásokat kiegészítik egy kvázi zsaroló érvrendszerrel, melynek lényege - a miniszter úr megfogalmazása szerint -: senki ne higgye, hogy bármelyik, a választásokat megnyerő párt többet fog fordítani az egészségügyre, és pénzt csak akkor kapunk, ha átalakítjuk az egészségügyet és megteremtjük a tőkebevonás feltételeit. Azt mondja a miniszter úr, hogy 2003-ban az egészségügy csak akkor lesz alkupozícióban, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, ezért tehát akik ezt a benyújtott javaslatot elutasítják, elutasítják a lehetőségét is az egészségügyi ágazat konszolidációjának.

Lényegében azonban, úgy gondoljuk, a konszolidációnak meg kell előznie az egészségügyi szerkezetátalakítást. A törvényjavaslat normaszövege nem tesz mást, mint megpróbálja szabályozni a fekvő- és járóbeteg-szakellátást végző önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő egészségügyi intézmények privatizációját. Ezt az állítást azonban kellőképpen meg kell vizsgálnunk, hiszen nincsen szabályozórendszer nélkül ma sem az ágazat. A miniszter úr az expozéjában elismerte, hogy ma is megvannak azok a szabályozási keretfeltételek, amelyek között egy adott egészségügyi intézmény akár közhasznú társaság, akár más nonprofit vállalkozás formájában működhet. Ezért tehát azt gondoljuk, hogy nem ennek a rendszernek az ilyen típusú átalakítását kell megvizsgálnunk, hanem azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozórendszerek vagy a kormány által benyújtott javaslat tartalmaz-e elegendő garanciát arra, hogy az egészségügyi ellátás biztonsága, a betegek ellátásának biztonsága és az egészségügyi ágazatban dolgozók egzisztenciális és anyagi biztonsága megvalósuljon, hogy a gyógyítás feltételeiül szolgáló intézmények, a benne lévő műszerek megfeleljenek a kor követelményeinek - és azt mondhatjuk, hölgyeim és uraim, hogy a benyújtott törvényjavaslat ezeket a garanciális szabályokat nem tartalmazza.

Az expozéban a miniszter úr ezt afféle jobbágyfelszabadításként is megfogalmazta, melynek eredményeképpen az orvosok és az egészségügyi dolgozók kikerülnek abból a merev hierarchikus viszonyból, amelyben a jelenlegi feltételek között dolgoznak. Tisztelt miniszter úr, hölgyeim és uraim, ez az a törvényjavaslat, amelyik nem felszabadítja az az orvosokat, hanem gyakorlatilag újra rabszolgává teszi őket egy egészségügyi vállalkozásban. Ez az a törvényjavaslat, amely kiszolgáltatja az egészségügyi dolgozókat az egészségügyi magánintézményeknek. Ez az a javaslat, amely a fiatal orvosoknak nem kínál mást a jövőjükhöz, mint azt, hogy a maguk megszerzett tudását egy bizonytalan körülmények között működő magánvállalkozásban kiszolgáltassák az új egészségügyi szolgáltatóknak.

Egy törvényt akkor kell megalkotni, tisztelt képviselőtársaim, ha a meglévő helyzet új törvényi szabályozást igényel, és az adott időszakban hiányoznak ehhez a törvényi feltételek. Ez az a jogterület azonban, ahol nincsen szabályozás nélkül az egészségügyi ágazat, a benyújtott kormányjavaslatok pedig nem segítik és nem bővítik ezeket a szabályozásokat. A kérdés, hogy a tőkebevonás elősegítése az egészségügyi intézmények korszerűsítése érdekében megvalósul-e ebben a törvényjavaslatban, valóban kérdés; nem kell azonban közgazdásznak lenni ahhoz, hogy a jelenlegi banki feltételek, kamatok, részvényárfolyamok és -hozamok mellett egy hazai, illetve külföldi befektető a befektetett tőke milyen mértékű és ütemű megtérülésének reményében fog majd befektetni a jelenlegi magyarországi egészségügybe. Akármennyi legyen is az az összeg, amelyet a befektetett tőke hozadékaként ki akarnak venni a rendszerből, egyvalami biztosan állítható: ennek a fedezete nincs benne a jelenlegi egészségügyi rendszerben, és a következő évekre érvényes, általánosan elfogadott makrogazdasági pályák mentén számolt, összességében alig növekvő egészségügyi ráfordítások mellett ennek a forrása erősen kétséges. Nyilvánvaló tehát, hogy azt a pénzt, amit a befektető most befektet az egészségügyi intézménybe, néhány év múlva valamilyen formában viszont akarja látni, ha másként nem, akkor a tulajdonába került ingatlan értékesítésében.

Kérdés ezek után, hogy vajon a most megfogalmazott törvényi szabályok alapján lesz-e olyan nagylelkű a befektető, hogy befektet egy olyan rendszerbe, amelyben nincs esélye megszerezni a tőkéjét, a befektetett tőkéjét, a hozamokat, vagy ha van, akkor azon az áron, hogy forrást fog kivonni ebből a rendszerből.

A miniszter úr azt is többször hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat a hálapénzrendszer megszüntetéséhez vezet majd, hiszen az orvosok jobban meg lesznek fizetve. Nos, ebben a javaslatban, tisztelt képviselőtársaim, nincs egyetlenegy olyan szabály sem, amely ezt a kijelentést alátámasztaná. Hiszen miről van szó? Az orvosok jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, és a hivatását gyakorlatilag a saját kockázatára műveli majd.
Egyfelől lesznek győztesek és vesztesek, másrészt az egészségügyre fordított közkiadások nem növekednek lényegesen, tehát nem látszik az a forrástöbblet, amely fedezetet biztosítana az orvosok és más egészségügyi dolgozók hivatásukhoz méltó honorálására. Az elmúlt évtized hazai tapasztalatai alapján megállapítható, hogy bármilyen béremelés sem változtatja meg az orvosok és betegek, a betegek és hozzátartozók hálapénzkapó és -adó viselkedését. Ezt nem ebben a törvényben kell szabályozni, és nem ezt a megoldást kell választani.

Azzal azonban, hogy a dolgozók egy jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, lehetséges, hogy lesznek olyanok, akik az egyéni boldogulásukat ebben a rendszerben megtalálják. Vajon azonban milyen áron? Vajon biztosítható lesz-e, hogy a legjobb képességű, a betegek iránt legelkötelezettebb, legkvalifikáltabb egészségügyi dolgozók lesznek azok, akik kedvezményezettek lesznek, akik győztesei lesznek ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak? Az egészségügyi dolgozók, akikről a miniszter úr gyakran beszél, általában nem lesznek nyertesei ennek a rendszernek. Nem lesznek nyertesei az egészségügyi szakdolgozók garantáltan, és nem lesznek nyertesei az orvosok valószínűleg, mert a jogállásnak az a szabályozási módja, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, gyakorlatilag azokat a követelményeket támasztja, amelyek ma is követelmények egy orvossal szemben.

Tisztelt Miniszter Úr! Ma egy orvosnak a működési nyilvántartásba a diploma megkapása után kell bekerülnie. Ez a működés feltétele. Azt mondja a miniszter úr, hogy az lesz szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a működési bizonyítványt megszerzi, azt, amit ma is megkap. Az lehet szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a tevékenységet önállóan és saját felelősségre fogja művelni.

Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Ma is felelősséggel tartozik az orvos azért a tevékenységért, amit végez. Nagy szakmai önállósággal, tudása birtokában, teljes jogi felelősséggel tartozik az általa művelt szakterületen végzett tevékenységéért.

Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat adós azzal, hogy megválaszolja az egészségügy mai problémáinak legfontosabb kérdéseit. Ezek a kérdések a következők. Lehet-e - és ha igen, hogyan - garantálni az egészségügyi ellátás biztonságát és színvonalát? Hogyan garantálható az egészségügyben a tőkebevonás? Meg lehet-e akadályozni a tőkekivonást? Ha valaki tőkét fektet az egészségügybe, az minimum a költségeinél szeretne lenni, ezért hogyan szabályozzuk a tőkekivonás megakadályozását? Meg lehet-e akadályozni a strómanok működését, a leányvállalatok általi tőkekivonást? Mi lesz a nem privatizált intézményekkel? Honnan lesz elegendő forrás versenyhelyzetben? Hogyan garantálható az egészségügyi célvagyon egészségügyi célú hasznosítása? Voltak-e hatékonysági számítások, próbaszámítások, gazdaságossági számítások?

Felmérte-e valaki, hogy az átalakulási terv, az adósságrendezés, a vagyonértékelés mennyi időt és pénzt, és mennyi emberi tudást igényel? A kht. mint új szolgáltató, hogyan fogja teljesíteni a minimumfeltételeket? Mik lesznek a gazdálkodás minimumfeltételei? Szabadabb lesz-e az orvos, és milyen áron? Szükséges-e szabályozni az orvosi túlmunka kérdését? Minek a terhére kapnak az egészségügyi dolgozók vagy orvosok többletpénzt? Mi a garancia arra, hogy a szakmai kvalitások alapján történik az orvostársadalom differenciálódása?

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt parlamenti Képviselőtársaim! (Az elnök jelzi az idő leteltét.) A Magyar Szocialista Párt az elmúlt három évben számtalan javaslatot tett az ágazat konszolidálására. Ma a konszolidációs törvény nem létezik, legfeljebb a miniszter úr íróasztalfiókjában. Ezt a javaslatot kérjük a parlament elé hozni, hogy tárgyaljunk róla, ezt a törvényjavaslatot pedig mindannyiunk érdekében, amely az egészségügyi közszolgáltatásokról szólna, felejtsük el.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
 
 

Vissza a kezdőlapra