Cég-, csőd és felszámolási eljárási rendelkezésekről



ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint egyes cég-, csőd- és felszámolási eljárási rendelkezésekről szóló törvényjavaslat általános vitája. Az előterjesztést T/5102. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5102/1-6. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Hende Csaba államtitkár úrnak, a napirendi ajánlás szerint 15 perces időkeretben.

DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Ígérem, hogy sokkal rövidebb leszek.

Tisztelt Országgyűlés! Annak a törvényjavaslatnak, amely önök előtt fekszik, alapvetően az a célja, hogy végrehajtsa az Alkotmánybíróság 6/2001. III. hó 14-én hozott határozatát. Eszerint, és most idézet következik: "Az Országgyűlés, jogalkotói feladatának elmulasztásával alkotmányellenes helyzetet idézett elő azáltal, hogy nem teremtette meg maradéktalanul az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító mindazon jogszabályi feltételeket, amelyek megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba-vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2001. december 31-éig tegyen eleget."

A jelenlegi szabályozás értelmében a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére soron kívül kerül sor. Ennek ellenére a 2000. évben befejezett 982 ügyből mindössze 47-ben született döntés 3 hónapnál rövidebb idő alatt, 483 ügy befejezése 12-24 hónapig terjedő időt vett igénybe, 100 esetben pedig 2 évet is meghaladó időtartamú volt az eljárás. A probléma azonos, ezért egyforma eljárási rendet dolgoztunk ki a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételére.

Ennek során a cégeljárási gyakorlatban már bevált megoldásokat vettük át. Az Alkotmánybíróság az idézett határozata indokolásában ugyanis a következőképpen foglalt állást: "A bíróság nem találta alkotmánysértőnek azt, hogy a jogszabályok eltérően szabályozzák a társadalmi szervezetek és a gazdasági társaságok létrehozását." Az eljárás indokolatlan elhúzódását a törvényjavaslat azzal akadályozza meg, hogy a bíróság döntésére határidőt állapít meg. A bíróságnak 60 napja lesz a törvényjavaslat értelmében arra, hogy döntsön a bejegyzésre irányuló kérelemről. Ha e határidő alatt nem születik döntés, a bíróság vezetőjének további 8 napot biztosít a törvényjavaslat a szükséges intézkedések megtételére, így például a megbetegedett bíró helyett az ügy átadására más bírónak.

Abban az esetben pedig, ha a 69. napig sem került sor a kérelem elbírálására, a nyilvántartásba vétel a törvény erejénél fogva létrejön, a kérelem szerinti tartalommal. Az ilyen nyilvántartásba vétel joghatálya teljes mértékben azonos lesz a bíróság érdemi döntésének joghatályával. A társadalmi szervezet vagy alapítvány azonban csak a határozat jogerőre emelkedése után kezdheti meg a működését. A nyilvántartásba vételről, akár a bíróság döntésén, akár az említett automatizmuson alapult, az ügyészt minden esetben értesíteni kell. A tervezett szabályozás így az ügyészi fellépés biztosításával is megakadályozza azt, hogy a törvényi előfeltételeknek nem megfelelő társadalmi szervezetek vagy alapítványok működhessenek.

Tisztelt Országgyűlés! Nyilván önök is tapasztalták, hogy a hatályos szabályok néhány ponton nagyon megnehezítik, egyes esetekben lehetetlenné teszik az alapítványok működését. Az alapítványi szabályozás egyik legégetőbb problémája, hogy az alapító halála, jogi személynél megszűnése után nincs lehetőség az alapító okirat módosítására, holott például a közhasznúsági fokozat elérése érdekében ez szükséges volna.
A törvényjavaslat ezért lehetővé teszi, hogy az alapító saját halála, megszűnése esetére vagy más okból átengedje az alapítói jogok gyakorlását másnak. Emellett a bíróság lenne feljogosítva arra, hogy alapító és alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy hiányában az alapítói jogokat maga gyakorolja.
A javaslat azt is lehetővé kívánja tenni, hogy az alapító a kezelő szerv, a kuratórium kijelölését meghatározott feltételhez vagy időtartamhoz kösse.

Tisztelt Országgyűlés! Az Alkotmánybíróság egy másik határozata, a 2l/2001. számú, a közhasznú szervezetekről szóló '97. évi CLVI. törvény rendelkezéseit érinti. Az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságoknál, ahol közgyűlés, taggyűlés nem működik, nem értelmezhetőek ugyanis a törvény egyes szabályai. A javaslat ezért az egy tagból, személyből álló legfőbb szervek esetében is a több tagból, személyből álló legfőbb szervekre vonatkozóhoz hasonló eljárási rendet és nyilvánosságot biztosít. A javasolt megoldás értelmében a tag köteles döntése előtt a felügyelő szerv, illetve az ügyintéző és képviselő szerv véleményét a létesítő okirat előírása szerint ülésen szóban vagy írásban beszerezni. Az ülésről készült jegyzőkönyvek, illetve az írásos vélemények nyilvánosak.

Az említett alkotmánybírósági határozatokban foglaltak érvényesítése, a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételi eljárásának lerövidítése érdekében a törvényjavaslat elfogadása feltétlenül szükséges és indokolt.

Az egyes cég-, csőd- és felszámolási eljárásokra vonatkozó részeit a javaslatnak számos megfontolandó kritika érte a bizottsági üléseken a viták során. Ezért szeretném jelezni már most, hogy e tekintetben a kormány nyitott a jobbító szándékú módosító javaslatok előtt. A gyakorlatban tehát azt is el tudjuk képzelni, hogy eme súlyosan vitatott rész nélkül, kizárólag az élet által megkövetelt praktikus változtatások, illetve az alkotmánybírósági döntés szabta kötelezettségek teljesítésére szorítkozzék az elfogadandó törvény. Mindezt azért bocsátottam előre, hogy az általános vita várható hevességének egy kissé élét is vegyem.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot a szükséges módosításokkal egyetemben támogatni és elfogadni szíveskedjék.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az írásban előre jelentkezett felszólalóknak adom meg a szót, a napirendi ajánlás értelmében 10-10 perces időkeretben. Elsőként Weszelovszky Zoltán képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Wiener György képviselő úr.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. WESZELOVSZKY ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Kézbe véve a most tárgyalt törvényjavaslatot, a címe után úgy ítéltem meg, hogy mivel itt különböző eljárási rendelkezésekről van szó, a sok súlyos törvény között ez egy viszonylag egyszerű, adminisztrációs karakterű javaslat lesz. A szöveg első olvasata is ezt igazolta vissza.

A mindössze hét oldalon megjelenő tíz paragrafus alaposabb tanulmányozása azonban gyökeresen megváltoztatta ezt a nézetemet. Éppen a lényegében a gyakorlatra vonatkozó, azt módosító, változtató rendelkezések, eljárások mutattak rá arra, hogy a törvényalkotás meghatározó jelentősége és rendkívüli felelőssége abban van, hogy a társadalom életében kialakult helyzeteket és helyzetváltoztatásokat, helyzetváltozásokat, folyamatokat kövesse, ne csak kövesse, hanem elő is segítse. Ez azonban ideális esetben van így, mert még szerves fejlődés során is - hát még gyökeres és gyors változások sodrában! - előfordul, hogy a gyakorlat és a törvény között ellentétek támadnak, rések, hézagok keletkeznek, a törvény elmarad a valóságtól, így a gyakorlat regulázására sem képes.

Ezt fogalmazza meg az Alkotmánybíróság 6/2001. számú határozata, megállapítva, hogy az Országgyűlés mindmáig nem teremtette meg maradéktalanul az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító mindazon jogszabályi feltételeket, amelyek megfelelő védelmet nyújtanak a nyilvántartásba vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben. Ez a jogalkotói feladat elmulasztását jelenti, s így alkotmányellenes helyzetet idéz elő.

Érdemes és érdekes felfigyelni a dátumokra. Az Alkotmánybíróság e jogellenes helyzetre 2001. március 14-én utal, s előírja, hogy az Országgyűlés ezt 2001. december 31-éig szüntesse meg, és az új rendelkezések 2002. január 1-jén, illetve 2003. január 1-jén lépjenek hatályba. Ez azt jelenti, hogy az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító teljes feltételrendszer megteremtése és hatálybalépése átnyúlt az ezredforduló utáni periódusra.

Vajon miért érdekes és figyelemre méltó ez a tény? Azért, mert az egyesülési szabadság történelmi jelentőségű. 1945 előtt a társadalomban annyi közösség létezett, ahány létrehozását valami szükségessé vagy kívánatossá tette. Ezek nem rombolták szét a társadalom egységét, sőt éppen lehetőséget teremtettek arra, hogy abban mindenki helyet találjon magának.

Talán többen emlékezünk arra, hogy jóval 1990 előtt egy ismert szociológus közzétette az e közösségekre, szervezetekre vonatkozó kutatásait, kimutatva, hogy életkorra, nemre, társadalmi hovatartozásra, érdeklődésre és még számtalan egyéb szempontra alapozva hány meg hány közösség, szervezet adott, úgymond, otthont mindenkinek, akinek erre igénye és lehetősége volt. Ez az írás meglehetős nyugtalanságot váltott ki az MSZMP vezetőinek körében; nem véletlenül, hiszen az ő diktatúrájuk éppen úgy keletkezett, hogy színre lépésük után szinte nyomban megszüntették ezeket a közösségeket, s a szocializmust, a közösségi társadalmat egyetlen közösségre: egy pártra építették. Bármely más közösség az egypártrendszer bomlasztását jelentette. Természetes tehát, hogy az egypártrendszer létrejöttét, a szocializmus megteremtését egyebek mellett az egyesülési szabadság korlátozása alapozta meg, tette lehetővé.

Ha az előttünk fekvő törvénytervezetben és annak indoklásában a történelmi politikai analízis érdekében megkeressük a dátumokat, s azokat kronológiai sorrendbe állítjuk, majd hozzárendeljük a jelen törvényjavaslat módosításait, kiegészítéseit, változtatásait, értelmezéseit, akkor szinte iskolapéldáját kapjuk az idő ritmusának, a politikai helyzet változásának és a törvényi tartalom szoros összefüggésrendszerének.

A gyors áttekintés azt mutatja, hogy 1945 után mintegy 14 éven át semmiféle egyesülési formátumról szó nem esett. Először 1956 után, 1959-ben és 1960-ban foglalkoztak az úgynevezett alapítványokkal. Az 1959. évi IV. törvényt a jelen javaslat három paragrafus tíz bekezdésével teszi használhatóbbá. Hangsúlyos e rendelkezéscserék, kiegészítések közepette a közalapítvány fogalmának az értelmezése, mely a polgári törvénykönyv 74. § g) paragrafusának (1) bekezdése helyébe a következő fogalmazást állítja: "A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az Országgyűlés, a kormány, valamint a helyi önkormányzat vagy kisebbségi önkormányzat képviselő-testülete közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából hoz létre. A törvény közalapítvány létrehozását kötelezővé teheti." Majd az idézett paragrafus (8) bekezdésének második mondata helyébe a következő rendelkezést állítja: "A közalapítvány gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi."

Azért volt érdemes a tíz bekezdésből e kettőt kiemelni, mert az itt szereplő fogalmak világosan mutatják a helyzet változásának nyomon követését. E törvényi változtatás mintegy 42 évet ível át. 1960-ban az alapítványokkal kapcsolatos ügyintézés került előtérbe, a változtatások is pontosabb eljárásmódot, intézkedési rendet tartalmaznak.

1989-ben a rendszerváltoztatás előszeleként jelenik meg a törvények között a II. törvényben az egyesülési jog. Itt két jellemző motívumot emelek ki. Az egyik az, hogy 1989 már nemcsak időben van közel a rendszerváltozáshoz, hanem a gondolkodásmód, a terminológia is korszerű.
Ezért az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 15. §-a helyébe léptet a törvényjavaslat új rendelkezéseket tíz bekezdéssel. Ezek az új rendelkezések biztosítják az egyesülési szabadság érvényesülésének még hiányzó jogszabályi feltételeit. Ez a másik motívum, amely kiemelésre érdemes, már csak azért is, hogy megkérdezzük, vajon egy demokratikus alapjog gyakorlásának törvényi biztosítékai miért várattak ennyi ideig létrejöttükre.

1997-ben több fontos, a gazdaságra vonatkozó törvény született a cégnyilvántartásról, a gazdasági szervezetekről, a közhasznú szervezetekről. A jelen törvényjavaslat 8. és 9. §-a több bekezdésben egészíti ki, változtatja meg e rendelkezéseket. Ezeknek célja az eljárásmód pontosítása, a szervezet létrehozásának feltételrendszere, a törvényesség biztosítása és gyakorlatban történő megvalósíthatósága. Éppen ezek okán a törvényjavaslat a perspektívára is utal, bizonyos eljárások ugyanis majd az országos ítélőtábla működésének létrehozásával lesznek jól megvalósíthatók. Így a törvény hatálybalépése is két lépcsőben történhet, 2002. és 2003. január 1-jével.

Úgy véljük, nemcsak a hatálybalépés perspektivikus. E törvényjavaslat törvényes intézkedési rendet kíván teremteni, ezért nemcsak az intézkedést, hanem annak határidejét is meghatározza az intézkedés kezdetétől a lebonyolítás végéig tartó napok számával. E határidőkről hosszan tartó vita lenne lefolytatható, hiszen mindenkinek vagy sokunknak van tapasztalata e területeken. Arról azonban még nem lehet tapasztalatunk, hogy ez az eljárásmód, ez az intézkedési rend - mely minden elemében gyakorlati - hogyan válik majd be a gyakorlatban, ezért a határidőkre vonatkozó vita csak a gyakorlati beválás vagy a gyakorlatban megjelenő problémák adataival lesz majd reális és érdemi. Ezért most arra kell törekednünk, hogy az Országgyűlés szüntesse meg az alkotmányellenes helyzetet, és annak örülhetünk, hogy a munka során éppen az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító, ma még hiányzó jogszabályi feltételeket teremthetjük meg.

Mindezek miatt és az időhiány okán itt ki nem fejthető érdemek miatt a Fidesz-Magyar Polgári Párt részéről a T/5102. számú, a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételére vonatkozó rendelkezések módosításáról, valamint az egyes cég-, csőd- és felszámolási eljárási rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot vitára és elfogadásra ajánlom.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr felszólalását. Hozzászólásra következik Wiener György képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kurucsai Csaba képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Politikai Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Közismert, hogy a törvényhozás menetrendjét nemcsak a politika, hanem az Alkotmánybíróság is írja. A mostani parlamenti ciklusban is viszonylag gyakran fordult elő, hogy a kormány azért kényszerült törvényjavaslat benyújtására, mert az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, vagy törvény egyes rendelkezéseit alkotmányellenesség címén megsemmisítette.

A napirenden lévő törvényjavaslat hátterében két alkotmánybírósági határozat húzódik meg. A 6/2001. számú alkotmánybírósági határozat mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés nem teremtette meg maradéktalanul az egyesülési szabadság érvényesülését biztosító jogszabályi feltételeket. Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ugyanis nem nyújt megfelelő védelmet a nyilvántartásba vételi eljárás indokolatlan elhúzódásával szemben, miközben a társadalmi szervezet csak egy bírósági döntéssel alakul meg, válik jogi személlyé. Az Alkotmánybíróság álláspontja indokolásakor általános érvénnyel megállapította, hogy "Az alapvető alkotmányos szabadságjogok - így az egyesülési szabadság - érvényesítésének egyik legfőbb biztosítéka a jog által korlátozott állam léte. Különösen nagy alkotmányos jelentősége van az állami cselekvés jogi korlátainak abban az Egytv.-re is jellemző jogi modellben, amelyben az állam (bíróság) döntése konstituálja a társadalmi szervezetet."

Ugyanakkor a megoldás módjának meghatározását az Alkotmánybíróság a törvényhozás feladatának tekintette. Az indokolás szerint az Országgyűlés dönthet úgy, hogy más eljárásokban érvényesülő garanciákat vesz alapul, de megfogalmazhat csak erre az eljárásra jellemző szabályokat is. A törvényjavaslat az első megoldást választotta, hiszen az 1. § a cégeljárásból ismert automatikus bejegyzés jogintézményét emelné be az egyesülési jogról szóló törvényre. Az automatikus bejegyzés ugyanakkor nem fenyeget azzal a veszéllyel, hogy alkotmány- és törvényellenes tevékenységet folytató társadalmi szervezetek működhetnek. A nyilvántartásba vétel elmaradása esetén a 69. napon ipso iure megszülető végzést ugyanis meg kell küldenie az ügyésznek, aki törvényességi felügyeleti jogkörében akár a társadalmi szervezet feloszlatását is indítványozhatja.

A törvényjavaslat kiindulópontját képező másik alkotmánybírósági döntés a 21/2001. számú alkotmánybírósági határozat, amely a közhasznú szervezetekről szóló törvény 7. § (1) bekezdésének a) pontját semmisítette meg. A hivatkozott rendelkezés ugyanis az Alkotmánybíróság szerint nem értelmezhető az egyszemélyes alapítású közhasznú szervezeteknél. A megoldást a javaslat ez esetben is más törvény rendelkezésének átemelésével kívánja elérni. A 9. § (2) bekezdése értelmében az egy tagból, személyből álló legfőbb szerv esetén a gazdasági társasági törvény 172. § (1) bekezdését kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a döntéshozatalt megelőzően a tag, személy köteles a felügyeleti szerv, illetőleg az ügyintéző és a képviseleti szerv véleményét beszerezni.

A kormány ugyanakkor - akárcsak az ombudsmantörvény módosításakor - messze túlterjeszkedett az Alkotmánybíróság határozatából fakadó jogalkotási feladatokon, és ismét egy salátatörvényt terjesztett a Ház elé. A mindössze tíz paragrafusból álló javaslat öt törvényt és egy törvényerejű rendeletet kíván módosítani, illetve kiegészíteni. Ezzel együtt pozitívan értékelhetjük az alapítványokra vonatkozó szabályozás fejlesztését, mely számos problémát okozó joghézagokat szüntet meg, illetőleg jogokat bővít.

A Legfelsőbb Bíróság tehermentesítését szolgáló elképzelések viszont súlyos alkotmányossági aggályokat vetnek fel. A törvényjavaslatból kitűnően a kormány igazán most szembesül az igazságszolgáltatási reform leállításából fakadó konfliktusokkal, mindenekelőtt az eljárásoknak a Legfelsőbb Bíróság túlterhelése miatti elhúzódásával. A megoldást a törvényjavaslat 7. és 8. §-a abban véli megtalálni, hogy ideiglenes jelleggel 2003. január 1-jéig, az országos ítélőtábla felállításáig a társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételével kapcsolatos végzések elleni fellebbezéseket az egyes bíróként eljáró megyei, fővárosi bíróság fellebbezési ügyeket tárgyaló, három hivatásos bíróból álló tanácsa bírálja el. Ugyanezt a szabályt alkalmazná a cég-, a csőd- és a felszámolási eljárásokban is.

E megoldás mellett a részletes indoklás azzal érvel, hogy ilyen jogorvoslati rendet állapított meg a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet is, amit az 5/1992. számú alkotmánybírósági határozat alkotmányosnak ismert el.

Az Alkotmánybíróság álláspontjára való hivatkozás azonban csak első közelítésben tűnik megalapozottnak. Az említett határozat indoklásának II/2. pontja valóban úgy foglalt állást, hogy "A jogorvoslathoz való jog mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy jelen esetben a bv-bírói végzések tekintetében ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén."

Az indokolás II/4. pontjából viszont kitűnik, hogy ez az érvelés csupán a vegyes jellegű, fellebbezésnek nem minősülő jogorvoslatra vonatkozik: "Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Bvtvr. 6. § (3) bekezdésének c) pontja nem azért alkotmánysértő, mert a bv-bírói végzés elleni fellebbezést mint a jogorvoslat egyik formáját zárja ki, hanem azért, mert a húszféle bv-bírói határozat közül tizenhat esetben sem törvényi, sem alacsonyabb jogforrási szinten nem biztosított a garanciális jellegű, a másodfokú elbírálást lehetővé tevő egyéb jogorvoslati forma sem."
Majd így folytatja később az Alkotmánybíróság döntése, ismét idézem: "Annak eldöntése, hogy a bv-bíró határozata elleni jogorvoslat formája fellebbezés vagy vegyes jellegű, a bv-bíró részéről a saját határozatának orvoslását is lehetővé tevő panasz legyen, a jogalkotás feladatkörébe tartozik." Az Alkotmánybíróság valószínűleg azért nem ragaszkodott a fellebbezési jog biztosításához, mert a bv-bíró értelemszerűen az érdemi döntés meghozatala után a végrehajtási szakaszban jár el. A fellebbezés 1992-ben hatályos és jelenlegi szabályozása is kizárja, hogy azt ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórum bírálja el. A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény - ez volt hatályban az AB-határozat meghozatalakor - 18. §-ának (2) bekezdése értelmében - idézem - "a megyei bíróság jár el első fokon az eljárási törvények által hatáskörébe utalt ügyekben, másodfokon elbírálja a helyi bíróság és a munkaügyi bíróság határozatai ellen bejelentett fellebbezéseket".

A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 20. §-ának (1) bekezdése lényegében ezt a rendelkezést ismétli meg, 25. §-ának a) pontja pedig kimondja, hogy a Legfelsőbb Bíróság elbírálja törvényben meghatározott ügyekben a megyei bíróság vagy az ítélőtábla határozata ellen előterjesztett jogorvoslatot. Ezeket a rendelkezéseket az alkotmány 50. § (5) bekezdése értelmében az Országgyűlés kétharmados többséggel fogadta el, így a törvényjavaslat 7. és 8. §-a az 1. §-hoz hasonlóan kétharmados jellegűnek minősül. Erre azonban az előterjesztés nem utal. A fellebbezéssel kapcsolatos alkotmánybírósági indoklás miatt azonban az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával sem dönthet úgy, hogy a felsorolt eljárásokban másodfokon is a megyei, fővárosi bíróság döntsön.

Tisztelt Ház! A szocialisták a törvényjavaslat rendelkezéseinek többségét támogatják, ám nem fogadhatnak el olyan megoldást, mely fellebbezés elbírálását, még ha ideiglenes jelleggel is, ugyanazon bírói szervezet magasabb fórumára kívánja bízni. Az említett két paragrafus kiiktatása érdekében módosító indítványokat nyújtunk be, s a törvényjavaslat megszavazását azok elfogadásától tesszük függővé.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
 
 

Vissza a kezdőlapra