2001. november 9.
általános vita
" Kórház törvény"
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF)
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz) - ügyrendi kérdés
Kétpercesek (Kökény, Csáky, Surján, Keller)
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF)
Kétpercesek (Schvarcz, Surján, Kökény, Csáky, Schvarcz, Surján, Kökény, Surján)
KELLER LÁSZLÓ (MSZP)
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP)
Kétpercesek (Surján, Schvarcz, Kökény, Surján, Schvarcz)
KELLER LÁSZLÓ (MSZP)
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ)
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/5047. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/5047/1-3. számokon kapták kézhez.
Tisztelt Képviselőtársaim! Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a napirendi ajánlás értelmében 10-10 perces időkeretben; elsőként Kökény Mihály képviselő úrnak, bizottsági elnök úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó, képviselő úr.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Itt voltam kedden az általános vita kezdetén, és sokat gondolkoztam az általános vita eddigi szakaszában elhangzottakról, és aztán eszembe jutott, mintha ennek a kormányzati ciklusnak az eddigi egészségügyi miniszterein és az általuk irányított apparátuson valamiféle átok ülne, amely nem engedi, hogy a jogalkotás írott és íratlan szabályait megtartva készítsenek elő törvénytervezetet.
De úgy tűnik, hogy ez az átok hatással van a kormány egészére is, mert rendre átengedi a gyenge színvonalú kodifikációs munkákat. Emlékeztetem képviselőtársaimat a praxistörvény esetére. Emlékeznek rá, hogy a háziorvosok által olyannyira várt szabályozás minden képzeletet alulmúló színvonalon sikeredett, és az első döntéskor el is bukott. Nem akarok most a praxistörvényről beszélni, csak ott már látjuk a hatást is.
Azután jöttek a salátatörvények. Elsőként az egészségügyi szakellátási kötelezettségről és más egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslattal voltunk kénytelenek szembesülni. Ez - mint az önök előtt is ismeretes - sikeresen lerombolta az Egészségbiztosítási Pénztár által kötelezően finanszírozandó országos és területi normatívákat tartalmazó rendszert.
A miniszter úr szellemeskedően ágylábtörvénynek nevezte azt a törvényt, az 1996. évi LXIII. törvényt, amely az Országgyűlés döntése szerint kimúlt, és ezáltal teljes zűrzavar alakult ki a feladatok és felelősségek tekintetében, másrészt pedig tágra sikerült kinyitni a miniszteri kézi vezérlés kapuját.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azért irányítottam az önök figyelmét ismét erre a szakellátási törvényre, amelynek felülvizsgálatát a Magyar Szocialista Párt kérte az Alkotmánybíróságtól, mert úgy gondolom, hogy ennek a törvénynek, amely most önök előtt van, és amelynek az általános vitáját ma lezárjuk, a szakellátási törvény volt a szálláscsinálója, ugyanis a zavaros és követhetetlen szakellátási feladatokhoz és felelősségekhez hasonlóan, áttekinthetetlen feladatvállalásokat és tulajdonviszonyokat határoz meg ez a törvényjavaslat. Tehát azt gondolom, hogy itt egy sorozat részét látjuk.
A koncepciótlan egészségpolitika talán egy dologban következetes, jelesül, hogy a beavatkozás egy irányba mutat, a klientúraépítés irányába. Ugyan az érzékelhető, hogy a kormányhoz, illetőleg a Fideszhez közel álló körök privatizációs érdekei sokszor hatnak egymás ellen, de abban feltétlenül egyetértenek, hogy a hatalmas összegű közpénzek magánosítása kívánatos. Ebben a gondolkodásban valóban csak a látszat fontos, illetve az, hogy olyan megoldások nyerjenek kialakítást, amelyek ugyan fenntartják az állampolgárok egészségéért, valamint az intézményekért való aggódás látszatát, de ez csak arra szolgál, hogy elfedjék a valós törekvéseket.
Ennek legjobb bizonyítéka az, tisztelt képviselőtársaim, hogy sem az előző, sem a jelenlegi egészségügyi miniszter nem tartotta fontosnak, hogy a jogalkotásról szóló törvényben, illetőleg a Házszabályban előírt társadalmi-gazdasági hatástanulmányokat elkészíttesse és azt számunkra bemutassa. Ugyanis ha ezeket a vizsgálatokat valóban elvégezték volna, úgy azok eredményei semmiképpen sem igazolhatnák ennek és a korábbi törvényjavaslatoknak a szakszerűségét, az egészségügy megújulási folyamatának elősegítését.
A törvényjavaslat, tisztelt elnök asszony, részben rímel "A jövő elkezdődött" című legnagyobb kormánypárti vitairatra, amely a nonprofit működési formákat szorgalmazza úgymond az európai modellekhez igazodva. Úgy tűnik azonban, hogy a törvényjavaslatban már nemcsak elkezdődött, hanem azonnal folytatódik is a jövő, mert a nonprofit paraván lelkes építése és propagálása mellett, amelyből persze egyeseket kizárnak, egyeseket beengednek, a profitorienált alvállalkozók serege benyomulhat az egészségügy várkapuján. Jól példázza mindez, hogy mi a valóságtartalma az elkezdett jövőnek.
A miniszter úr expozéjában mintegy leleplezte a törvényjavaslat valódi funkcióját és célját, amikor a következőket mondta: "Eddig is történtek ugyanis kísérletek arra, hogy kórházakat részvénytársaságként, közhasznú társaságként, külső befektetők bevonásával üzemeltessenek. Ezek a kísérletek azonban rendre megbuktak a helyi politikai ellenálláson, mivel megfelelő törvényi szabályozás híján az újat akarókat sandasággal, felelőtlenséggel lehetett vádolni."
Tisztelt Miniszter Úr! Ezek az ön mondatai, ugyanakkor ön többször is nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat semmi olyat nem tartalmaz, amelyet ma a tulajdonosok, az önkormányzatok nem tehetnének meg. Az idézett mondatokból viszont számomra egyértelműen kiderül, hogy az "újat akarók" megsegítésére szolgál a törvényjavaslat. Mert ön egy kalap alá veszi a kormány közeli vállalkozók lenyúlási törekvéseit és a tisztességes befektetők együttműködési szándékait, és mondanom sem kell, hogy többnyire az előbbi kap zöld utat. Hogy ne áruljak zsákbamacskát: Szeged - a szakma minden kétsége és tiltakozása ellenére - modellnek minősül, Kiskunhalason viszont - a bizottság is megnézte - feljelentés feljelentést követett. Igaz, egy sem bizonyult megalapozottnak, és hiába járt el az önkormányzat szabályosan és kellő körültekintéssel, kosarat kapott az átalakítás - az ÁNTSZ útján sikerült blokkolni.
Nem akarok további példákat mondani, a napi sajtó is szolgáltat bőségesen különböző példákat, nem akarom ezeket idehozni, inkább arra térnék rá, hogy azt is igyekezett miniszter úr az expozéban bizonygatni, hogy kik is támogatják ezt a törvényjavaslatot, ugyanakkor az ellenzőket a következőképpen minősítette. Azt mondta ön: "Kínosan hasonlít erre a jelenlegi helyzet, amikor egy kiegyensúlyozott törvényjavaslattal szemben egységfrontba tömörültek minden változástól rettegők, a régi megszokott rend hívei és a jelenlegi rendetlenség haszonélvezői."
Tisztelt Miniszter Úr! Nem kis fejtörést okoz ez a minősítés a törvényjavaslatot ellenzőknek. Például a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete vagy a Magyar Kórházszövetség eldöntheti, hogy azért ellenkezik-e a törvényjavaslattal, mert retteg minden változástól, vagy azért, mert a jelenlegi rendetlenség haszonélvezője.
Én azt gondolom, miniszter úr, hogy ilyen minősítéseket osztogatni már több mint etikátlan. A tisztesség mindenképpen azt kívánná, hogy a miniszter úr őszintén beszéljen arról az Országgyűlésben, hogy az egészségügy nagy és tekintélyes szervezetei nem támogatják ezt az elképzelést. Ez még mindig jobb és tisztességesebb változat lenne, mint az ellenzőket megalázni kívánó törekvés. Arra pedig külön kíváncsi lennék, miniszter úr, miként bizonyosodott meg arról, hogy az orvostanhallgatók, a rezidensek és a fiatal orvosok többsége támogatásáról biztosítja az ön által képviselteket. Mindenesetre ez a kínos és méltatlan megosztási kísérlet tovább erősíti azt a gyanúnkat, hogy e mögött a törvényjavaslat mögött nem tömegek, hanem a jól ismert kormányzati akarnokság áll.
Feltehető a kérdés, hogy miért nem kívánja az egészségügyi tárca az orvosokat, gyógyszerészeket, nővéreket és más egészségügyi szakdolgozókat helyzetbe hozni, ha már az egészségügyi intézmények privatizációjáról van szó. A válasz, azt gondolom, nagyon egyszerű. A miniszter úr ugyanis nem azt kapta feladatul, hogy a betegeknek és az egészségügy dolgozóinak jó megoldást hozzon ide a parlamentbe, hanem a már említett körök magánosítási törekvéseit kell kiszolgálni. Azt gondolom, a miniszter úrnak az az igazi felelőssége, hogy erre készségesen vállalkozik, pedig ha az egészségügyért érzett felelősség alapján cselekedne, nyilván nem ezt tenné. Tehát ez mindenképpen olyan kérdés, amelyre itt, az Országgyűlésben rá kell mutatni.
Tisztelt Elnök Asszony! Az időm rövidesen lejár, de majd még kérek gombnyomással szót, mert más kérdésekről is akarok szólni. Az első megszólalásomat azzal szeretném befejezni, hogy változatlanul fönntartjuk azt a véleményünket, miszerint ezt a törvényjavaslatot a kormánynak vissza kellene vonnia, és ezzel egy időben nem egy ilyen javaslatot kellene benyújtani, hanem a jövő évi egészségügyi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot kellene a pénzügyminiszter úrnak benyújtani.
Köszönöm a figyelmet. (Keller László tapsol.)
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Sietek, mert két perc nagyon kevés arra, hogy reagáljak a Kökény képviselő úr által elmondottakra - tényleg csak címszavakban.
A szakdolgozók helyzetbe hozása: kérem, tanulmányozza a 17. §-t, az egyéni egészségügyi vállalkozásról szólót, ami egyértelműen a szakdolgozókra is kiterjed, tehát részt vehettek ebben a folyamatban.
Képviselőtársam hangzatosan ecsetelte, hogy az előterjesztés az újat akarók és a jelenlegi kormányzat klientúráját segíti. Azért figyelmébe ajánlom a tulajdonosi struktúrát: jelenleg Magyarországon az egészségügyi intézmények tulajdonosai túlnyomó többségben az önkormányzatok. Mondjuk, Budapest vezetését nem lehet kifejezetten kormánypártinak mondani; csak emlékeztetem például a Margit Kórház körüli eddigi tevékenységekre, amikre nem hiszem, hogy azt lehet mondani, hogy a kormány közeli klientúra érdekeit szolgálták, de tudnám önnek különböző szakmák előkészület alatt lévő nyomulását is taglalni.
Hatástanulmányt akkor lehet készíteni, ha egyértelműen tudjuk, hogy hányan fognak élni ezekkel a változtatási lehetőségekkel, hiszen maga a törvény diszpozitív jellegű, az élet fogja eldönteni azt, hogy kik élnek ezzel a lehetőséggel. Teljesen egyetértek azzal, hogy a profitorientált vállalkozásokat ki kell zárni - ez egy módosító javaslattal megoldható -, hogy a közvetlen egészségügyi szolgáltatást végzők ne lehessenek profitorientáltak. Az ezzel kapcsolatos módosító javaslatomat be is nyújtottam, és örülök, ha ugyanezt az elvet valljuk, akkor az ellenzék ezt támogatni fogja.
Köszönöm szépen.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy tűnik, ebben a ciklusban minden miniszternek megvan a maga kedvenc törvénye; a miniszter úr elődjének a praxistörvény volt, majd átcsúszott a salátatörvény, most pedig a kórháztörvénnyel állunk szemben.
A törvény tárgyalásakor már megemlítettük azt, hogy nem tudjuk, most mi a valós helyzet: a leírt szöveg, a törvény indokolása, vagy a törvény körül elhangzott kommunikációk. Ennek alapján nagyon nehéz megállapítani, hogy vannak-e mögöttes vagy hátsó szándékok a törvény beterjesztésével kapcsolatosan.
A miniszter úr több fórumon említette már, hogy a gazdasági recesszióból való kilábalás negyedik módozata lenne az egészségügybe történő beruházások megnövelése, és ez a törvény ezt hivatott segíteni. A magánérdekeltség és a tőke megjelenése az egészségügyben eddig is napirenden volt, és napirenden is maradt, de az eddig lefolyt privatizációk története nem mutat pozitív példát az egészségügyön belül - köztudott a mazsolás privatizáció vagy a funkcionális privatizáció kérdése. Ez a törvénytervezet végre az expozé szerint is tiszta helyzetet teremt, és megadja a lehetőséget arra, hogy a befektetők tóduljanak az egészségügybe. Mint a bizottsági ülésen elhangzott, megjelenik a mazochista befektető, aki ebbe a leromlott, lerobbant állapotú egészségügybe hosszú távon nonprofit alapon pénzt kíván elhelyezni.
Egy alapvető kérdés nem dőlt el ezzel a törvénytervezettel kapcsolatosan: teljesen privatizálni akarunk-e, vagy mit akarunk az egészségüggyel? Ha szolidarisztikus, biztosítás alapú egészségügyet akarunk, ami mindenki számára hozzáférhető, és viszonylag nem magas költségekkel jár, akkor ez az eddig elmondottakkal ellentétben van.
A törvényben arra, hogy a befektető, aki alvállalkozóként megjelenik, ne vigye ki a profitot, semmi garanciát nem látunk. Tehát számos területen az egészségügyből folytatódó további forráskivonás lehetősége nincs lezárva, nincs garancia arra, hogy ezáltal az egészségügyi ellátás drágább lesz. Ugyanis ha megjelenik a tőke, az emeli a színvonalat, de drágábbá teszi az egészségügyet, ha magánalapon működtetik.
Számos olyan pontja van ennek a törvényjavaslatnak, amely kiváltotta a szakmai szervezetek jogos kritikáját; kezdeném mindjárt az elején. Számos olyan definíciót használ a törvénytervezet, amely ellentétes az egészségügyi törvény definícióival, majd jogilag eléggé hevenyészett módon szabja meg a különféle szolgáltatásokat, amiket egyben ki lehet vinni, és a szolgáltatásoknak azt a részét sem definiálja, amiket már nem lehet alvállalkozásba kivinni.
A másik, ami nagyon veszélyes, és a MOK jogos ellenvetését váltotta ki, a szabadfoglalkozású orvoslás meghatározása a törvénytervezetben. Nagyon helytelen így, ilyen módon három vagy akár több részre osztani az amúgy is megosztott orvostársadalmat, hiszen ez további ellentéteket, további megosztottságot szül, és továbbra sem lehet ezáltal az egészségügyben nyugalmat és rendet csinálni.
Nem fogalmaz pontosan a közszolgáltatók vonatkozásában, majd az intézmények és az ellátások szakmai keretei vonatkozásában sem.
Az, hogy az egyetemi klinikák átalakulása az egyetemekben komoly aggályokat vet fel, egy dolog, de a másik az, hogy ismét diszkriminál az orvostársadalmon belül, hiszen az egyetemi klinikák dolgozóinak lehetővé teszi, hogy vagyonhoz jussanak, részesei legyenek a megalakuló kht.-nak, míg a közkórházakban dolgozóknak ezt a lehetőséget nem adja meg.
A legnehezebben értelmezhető - és szerintünk kétharmados törvénymódosítás nélkül át sem vihető - az önkormányzati törzsvagyon kivitele célvagyonba, és a célvagyonnak az ilyetén való megfogalmazása. Már többször elhangzott, hogy ebben a törvényjavaslatban sok új nincs. Két olyan elem van benne, ami eddig a magyar jogalkotásban nem szerepelt, és amire nem volt lehetőség, az egyik a szellemi szabad foglalkozás megjelentetése, a másik a célvagyon.
Nagyon jó, hogy felsorolja a szolgáltatókat, de a szerződési technikáknál, a szerződéskötések módjánál és a szerződések felbontásának lehetőségénél rengeteg olyan pongyola fogalmazás van, ami egyáltalán nem teszi biztossá azoknak a kollégáknak a helyzetét, akik vállalják a szellemi szabadfoglalkozást. Ki köt szerződést, milyen feltételek mellett, milyen garanciákkal, majd ki bonthat fel szerződést, milyen garanciákkal, és ki dönti el, hogy milyen alapon kell felbontani egy szerződést?
Bizonyos mértékben nagyon nehéz a kht.-ról való nyilatkozás, hiszen az MSZP programjában szintén szerepel a kórházak kht.-vá való átalakítása, de nem így, nem most és nem olyan formában, ahogy azt a törvényjavaslat megfogalmazza. Ahhoz, hogy kht.-t lehessen alakítani, a törvénytervezet szerint tiszta lappal, vagyonilag tiszta helyzetben kell indulni a kht.-t alakítani kívánóknak. Ma ez az egészségügy helyzetében lehetetlen, hiszen a kórházi adósságállomány havonta 1 milliárd forinttal növekszik. Hogyan, milyen módon lehet kht.-vá átalakítani a kórházakat, ha azok adósságterhek alatt nyögnek, és az egész gazdálkodási létük teljesen bizonytalan.
Többször elhangzott már, többször kiemelte az MSZP, és programjában meg is fogalmazta, ahhoz, hogy az egészségügyben átalakítást lehessen végezni, konszolidálni kell az ágazatot. Erre az utóbbi időben a miniszter úr részéről elhangzottak hangzatos ígéretek. Nos, kézzelfogható, materiális ígéretekkel az egészségügy mehet valamire, de immateriális ígéretekkel és píárfogásokkal sajnos nem.
A kht.-vá való átalakításnál a másik döntő mozzanat az, hogy a tulajdonosok milyen módon maradnak benn, illetve kik lesznek a tulajdonosok, és hogyan viszonyulnak a kht. megalakításához az önkormányzatok. Apróságok: a bizottsági vitában rákérdeztünk a minőségbiztosításra. Nem látjuk biztosítottnak a minőségbiztosítás feltételeinek a megvalósulását abban az esetben, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk.
A rezidensképzéssel kapcsolatosan hasonlóan nem látunk semmi garanciát arra, hogy a szellemi szabadfoglalkozásúként dolgozó orvosnak egyetlenegy feladata és vágya lesz az, hogy rezidenst képezzen. Ez lehetséges, mert az ő utánpótlásáról van szó - de akkor hogyan és mit lehet akkreditálni? Ugyanis ma a rezidensképző helyek akkreditáltak. Ki fog akkreditálni, mit és milyen módon?
Hasonlóképpen az oktatási és felsőoktatási törvényt kellene átnézni az előtt, mielőtt az egyetemeket kht.-vá visszük ki, hiszen az egyetemekre a szaktárcának jelenleg nincs befolyása. Jó lenne, kívánatos lenne, ha olyan befolyással bírna a szaktárca az egyetemi oktatásra, mint ahogy, mondjuk, az a mezőgazdasági tárca esetében van.
Nagyon sok jogosítványt ad a törvénytervezet a felügyelőbizottságoknak. Ahhoz, hogy a felügyelőbizottságok ennek a törvénynek meg tudjanak felelni, a kórházak egész felügyelőbizottsági rendszerét és összeállítását át kellene tekinteni, hiszen majd komoly jogosítványokat kapnak. A jelenlegi felügyelőbizottságok sem törvényileg, sem összetételük miatt nem felkészítettek erre a szerepre.
Nagyon nehéz egy törvényt úgy meghozni, átverni a parlamenten és utána elvárni tőle, hogy az egészségügy üdvét szolgálja - amint az az indokolásban van -, ha az egészségügy szereplőinek jelentős része a törvénnyel szemben áll, nem fogadja el; nem beszél a szakdolgozókról, hiába mondta Csáky képviselőtársam. Több módozat ismeretes, amit a kamara beterjesztett és tárgyalási alapként vitte a tárca elé, amelyben preferáltak a szakdolgozók.
A több verzió azt mutatja, hogy nincs egység és nincs konszenzus. Ahhoz, hogy az egészségügy átalakítását korszakosan meghatározó ilyen törvénytervezetet tárgyalni lehessen, többpárti egyeztetésre és konszenzusra lett volna szükség. Azt tudom mondani ezzel kapcsolatban a miniszter úrnak, hogy hátrafelé is lehet rohamozni, de akkor egy másik ellenség kell.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Surján László képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, ügyrendben kért szót. Öné a szó, képviselő úr.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Azt hiszem, olyan helyzet állt elő, amelyen csak ön tud segíteni. A kiadott napirend szerint éjfélig tárgyalunk. Ahogy elnézem tisztelt képviselőtársaimat, ez nem valószínű. Körülbelül egy órával ezelőtt a hozzáértők úgy becsülték, hogy körülbelül délután 2-3 órára befejezzük a tárgyalást.
A probléma, amit felvetek, egész egyszerűen a módosító indítványok beadásának a határideje. Az lenne a tiszteletteljes kérésünk, hogy maradjon az éjfél, hogy ne kelljen két percekkel elhúznunk az időt addig, amíg befutnak, vagy legalább a délutáni 3 óra, amit délelőtt mondottak volt azok, akik viszonylag reálisan felmérték a dolgot. Én szívesen veszekszem Kökény volt miniszter úrral sok két percen át, de nem hiszem, hogy ezzel előbbre vinnénk a kórházak ügyét.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Meglepő az az érdektelenség, amely a vitának ezt a második szakaszát a kormánypártok részéről kíséri. Surján képviselőtársam ügyrendinek indult hozzászólásában arra utalt, hogy szívesen vitatkozik velem hosszú két perceken keresztül. Pillanatnyilag úgy látom a jelenlévők számából, összetételéből adódóan, hogy igencsak kétoldalú lesz ez a beszélgetés, mert Surján képviselő úr egyedül képviseli a legnagyobb kormánypártot. Önmagában ez is mutatja, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt ennek a törvénynek milyen jelentőséget tulajdonít. Egyrészt erre szerettem volna felhívni a figyelmet.
Másrészt pedig Csáky képviselő úr figyelmembe ajánlotta a törvényjavaslat 17. §-át, amelyben szó van az egészségügyi szakdolgozókról. Nos, ott úgy van szó róluk, hogy egyéni egészségügyi vállalkozókként tevékenykedhetnek. De amit én számon kértem a törvényjavaslatban, az az, hogy az egészségügyi szakdolgozók és általában az egészségügy munkavállalói hogyan vehetnek részt magában a privatizációs folyamatban. E tekintetben bizony - ahogy erre Schvarcz képviselőtársam is utalt - csak egyetlen fordulatot tartalmaz a javaslat, amikor azt mondja, hogy a klinikai központ közhasznú társaságban vehetnek részt munkavállalók úgy, mint tulajdonostársak, ugyanakkor meg sem említik a kórházakat, az önálló rendelőintézeteket. Ebben a tekintetben jelentős mértékben hiányoljuk a törvényjavaslatból sok minden más mellett ezt a pontot is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen. Úgy gondolom, hogy egységében kell tekinteni ezt a kérdést. Az orvosok esetében azt mondja a törvény, hogy alkalmazott lehet, szabadfoglalkozású orvos, valamint vállalkozó orvos. Ha ezt megpróbáljuk vetíteni a szakdolgozókra, alkalmazott szakdolgozó lehet, vállalkozó szakdolgozó lehet, a szabadfoglalkozású szakdolgozónak, úgy gondolom, értelme nincsen, már magánál a szabadfoglalkozású orvos jellegénél fogva.
Hogyan vehet részt? Úgy vehet részt az én megítélésem szerint, hogy amennyiben egy egység feladatellátási, feladatátvállalási formában működik, azon egységen belül a szakdolgozók mint vállalkozó szakdolgozók végzik a tevékenységüket, és ugyanazokat az előnyöket élvezik, mint a szabadfoglalkozású, illetve a vállalkozó orvosok.
Schvarcz képviselő úr hozzászólására szerettem volna reagálni, mert azt mondta, ha jól emlékszem és jól figyelek, hogy nincs kellőképpen definiálva, illetve védve a szabadfoglalkozású orvoslással kapcsolatos szerződési szabályozás. Úgy gondolom, annál részletesebb szabályozást, mint ami a 22. §-ban van, és amit - mint az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződést - írásba kell foglalni, nagyon nehéz elképzelni, illetve nehézkessé tenné a törvény alkalmazását.
A felmondást illetően pedig ugyanezen paragrafusnak az 5., 6., 7., 8. pontjai egyértelműen rendelkeznek. Amennyiben ennél bővebb szabályozás kell, miután a megbízási szerződéssel analóggá teszi a törvényalkotó a szabadfoglalkozású orvoslást, ott még ennél is részletesebben szabályozva vannak ezek a kérdések.
Köszönöm szépen.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Kökény Mihály legutóbbi kétpercesében valóban kihívott - hogy úgy mondjam - a párbajra, de én most mégsem őrá akarok reagálni, bár ahogy körülnézek, kormánypártiak most többen vagyunk a teremben, mint ellenzékiek. (Dr. Csáky András: Számokat ne mondj! - Derültség.) Számokat nem mondok, azt mondom, hogy a minőség a fontos, és ezt a témát vegyük le.
Inkább azt szeretném mondani: Schvarcz képviselőtársam azt mondta, hogy olyan definíciókat használ ez a törvény, amelyek ellenkeznek az egészségügyi törvénnyel. Most ez vagy így van, vagy nem, én ennek nem néztem utána, de így kell legyen, hiszen nem kellene újradefiniálni, ha az egészségügyi törvény definícióját használnánk. Ez a dolog természete, ha most ebben a törvényben egy mederbe rakjuk, hogy ebben a törvényben ezt értjük, akkor azt le kell írni, és értelemszerűen azért írjuk le, mert másutt nincs leírva, vagy nem így van leírva.
Szeretném megmondani, hogy a család fogalmát a magyar jogalkotásban legalább négyféleképpen definiáljuk különböző helyeken. Ezt hibául felróni, azt gondolom, fölösleges hangulatkeltés. Nem érdemes így hozzányúlni egy törvényhez, hanem a lényeges dolgokról kell beszélni.
Köszönöm.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azért itt különös jelentősége van annak, hogy kik ülnek bent a teremben, különösen a kormánypártok részéről. Nem előzmény nélküli az, hogy ez a törvény benyújtásra került, és aztán milyen viharokat kavart különösen a Fidesz soraiban, de hallhattuk a kisgazda vezérszónokot, aki nagyon komoly fenntartásokat fogalmazott meg a törvényjavaslattal szemben. Tehát igenis jelentősége van annak, hogy például a Fidesz kabinetfőnöke itt ül-e a vitán, jelentkezik írásban hozzászólásra, és távol marad a vitától, hogy a Fidesz egészségpolitikusai itt ülnek-e a vitán, véleményt nyilvánítanak-e.
A miniszter úr korszakos jelentőségűnek aposztrofálta ezt a törvényt, hát ha ilyen korszakos jelentőségű, akkor az ember azt szokta meg... - egyébként még ha nem korszakos jelentőségű ügyekről van szó, akkor is túlzott a píártevékenysége a Fidesznek, most meg úgy tűnik, hogy szép csendben várják, hogy valami történjen ezzel a törvénnyel.
Tehát én azt gondolom, jelentősége van annak, hogy ki az, aki fölcsatlakozik a törvény mellé, ki az, aki nem. Ezzel kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék mondani - majd nyilván hosszabban hozzá fogok szólni -, hogy egy dolgot lehet látni, bár nincs itt a miniszterelnök úr, hogy ő felcsatlakozott ehhez a törvényhez, pontosabban nem is a törvényhez, hanem a miniszter úrhoz. És tulajdonképpen talán ez is az oka a távolmaradásnak, mert ily módon azok, akik más véleményt fogalmaztak meg a Fideszből, azok most inkább távolról figyelik ezt a vitát.
De kedves miniszter úr, ha már egyszer a miniszterelnök úrnak ilyen támogatását élvezi, akkor talán ezt a támogatást arra kellett volna felhasználni, hogy egy teljesen más irányba forduljon, és talán a költségvetési törvény módosításával az ágazatnak azt a nagyon súlyos problémáját, amiről itt naponta szó van, azt megpróbálja orvosolni.
Elnézést, lejárt a két percem, majd folytatom.
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én úgy gondolom, felesleges azon polemizálni, hogy ki vesz részt, ki nem vesz részt. A véletlen szerencse - miután én is arra számítottam, hogy késő este kerül sor a törvényjavaslat tárgyalására -, hogy a Házban írtam a módosító javaslatokat és nem az irodaházban vagy máshol, tehát fel tudtam szaladni, amikor elkezdődött a vita. És az, hogy ki csatlakozik, ki nem, az mind a módosító indítványok szavazásánál, mind a végszavazásnál egyértelműen ki fog derülni. (Dr. Surján László: Így van!)
Én csak Surján képviselő úr gondolatát akartam továbbfejteni, hogy a különböző kifejezéseknek az értelmezése itt más, mint az egészségügyi törvényben. Nem akarok jogászkodni, és nem tudom, van-e jogász a teremben, de az élet számtalan területén, akár a gazdasági életben, akár a pénzügyi életben találkozunk azzal, itt a törvényalkotásnál is, hogy egy-egy adott tárgyban ugyanaz a fogalom nem ugyanazt jelenti. Ezért a törvény elején a törvényalkotó egyértelműen leszögezi, hogy ebben a törvényben ez alatt a fogalom alatt mit ért. Nem tudom, hogy ezen miért csodálkozunk, naponta találkozunk ezzel, amennyiben elolvasunk minden ilyen előterjesztést, hogy egy adott fogalom az egyik törvényben ezt jelenti, a másik törvényben azt jelenti. Szerintem ezen kár polemizálni, kár vitatkozni, ez teljesen korrekt módon van így elrendezve.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Elég nagy gond, ha több törvénytervezetben ugyanarra a fogalomra szolgáló definíciók mást-mást jelentenek, akkor valószínű, hogy nem egységes és nem homogén a jogalkotás.
Pontosan azért is szólok, mert itt megszólíttattam a definíciók és a meghatározások tekintetében. Nagyon - hogy is mondjam - zsenánt, ha egy egészségügyi ágazat átalakítását szolgáló törvénytervezetet a Magyar Orvosi Kamara ellenez, és nem véletlenül a definíciókban látja azt, hogy ez a törvény elfogadhatatlan, és nem véletlen az, hogy több változata van ennek a törvényjavaslatnak, ami a kamara és a minisztérium között kering, amelyben ezeket az ön által védett definíciókat többször átírták már és többször átfogalmazták, és valószínűleg a módosító javaslatokkal még többször átfogalmazzák. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy ezek a definíciók nem fedik a valóságot, és nem fejezik ki azt a valós helyzetet, ami ma az egészségügyben van, és ami a szereplők számára elfogadhatatlan.
A törvényjavaslat további gondja - amíg beleférek a két percembe -, hogy tényleg nem foglalkozik a szakdolgozókkal, és most ezt a vitát olyan szempontból szeretném majd lefolyatni, hogy a szakdolgozók vonatkozásában szintén szerepel egy olyan körözött változat, amiben teljes mértékben kifejtik a szakdolgozók szerepvállalási lehetőségeit az új felállásban, az újonnan átalakított egészségügyben. Szakdolgozók nélkül, mivel az egészségügyi ellátás teammunka, nem megy a csapat, és ha kihagyjuk a szakdolgozókat, ha ellenükre teszünk meg bármilyen átalakítást, akkor, ön is tudja, az egészségügyben az csak félsiker, vagy kudarcra van ítélve.
Köszönöm szépen.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Szeretném bejelenteni azoknak, akiket ez érdekel, hogy Selmeczi Gabriella kabinetvezető asszony jelenleg a módosító indítványok átnézésével és aláírásával van elfoglalva, egyébként pedig ne reménykedjenek, kedves képviselőtársaim, ez a frakció egységes frakció, és egységesen fog szavazni ebben az egész kérdésben.
Tudom, hogy borzasztó lelkesen nézik azt, hogy hol találnak valami kis rést; nincs rés, és nincs kétharmados probléma sem, kedves képviselőtársam. (Keller László: Ez csak látszategység!) Tessék szíves lenni elolvasni, amit az alkotmányügyi bizottság ezen törvény értelmezése során elkészített, és ha nem győzi meg a tisztelt ellenzéket, akkor ott lesz Alkotmánybíróság mint lehetőség. Tudomásom szerint sok alkotmányjogász látta a törvénytervezetet. Mi szakmailag becsülettel megtettünk mindent, ami ezen a téren emberileg megtehető. Nem vagyunk tökéletesek, adott esetben lehet tévedni, a tévedés kockázatát azonban a felelős döntéshozónak vállalnia kell, ha mindent megtett azért, hogy ne kövessen el alkotmánysértést. Mi ezt a mindent megtettük, se szándékunkban nem volt, se nem szakmai kontroll nélkül nyújtotta be a minisztérium, a frakció újra átnézte, a parlament illetékes bizottsága ismételten átnézte. Azt gondolom, a szokásos ellenzéki riogatással állunk szemben.
Ez egy kicsit olyan, minthogy "Na, ön kormányoz?" - mondja az egyik sofőr a másiknak -, "Vigyázz, kétharmados!". Köszönöm a figyelmet.
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Surján képviselő úr próbál bennünket arról biztosítani, hogy nincs rés a koalíció bástyáján vagy jelesül a Fidesz álláspontján - azért a Fidesz támogatása a bizottságban sem volt annyira meggyőző. Tessék visszaolvasni a jegyzőkönyvet, ha a képviselő úr már elfelejtette volna! A Kisgazdapárt vezérszónoka itt mondta el a tisztelt Ház színe előtt, hogy ha a módosító indítványokat nem fogadják el, akár még el is vethetik a javaslatot - valami ilyesmit mondott -, és a MIÉP-re se számíthat e tekintetben a kormány. Igenis azt gondolom, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy inog a kormánytöbbség, akármilyen hősiesen is védi a javaslatot Csáky András képviselőtársam. Mi szeretnénk a kormányt egy újabb kudarctól megkímélni, amikor azt mondjuk, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot, talán ez lenne a legcélszerűbb, mert ezzel még a presztízsüket meg tudnák őrizni.
Ami pedig a kétharmadosságot illeti, szeretném felhívni Surján képviselő úr figyelmét, hogy az alkotmányügyi bizottság többsége mondta azt, hogy a kérdéses törvényjavaslat egyetlen szakasza sem igényel kétharmados többséget; erről szavazás volt, és voltak ellenzéki képviselők, akik ezt másképp látták, akárcsak a települési önkormányzatok szövetsége, amely igen hosszan fejtegette azt, hogy az egészségügyi célvagyonról szóló szakasz miért számítana olyan kérdésnek, amely minősített többséget igényel az elfogadásnál. Nem szeretném ezt ismertetni, de az érintettek, jelesül az egészségügyi bizottság tagjai ennek az összes részletét megkapták, ismerik ezt a véleményt. Azt gondolom, ezt is el kellett mondani a nyilvánosság és a tisztelt Ház számára.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Úgy gondolom, az alkotmányossági kérdésen teljesen felesleges vitatkozni. Amennyiben a tisztelt képviselőtársaim, az ellenzék vagy a települési önkormányzatok úgy gondolják, úgyis be fogják nyújtani az Alkotmánybírósághoz a törvényt. Úgy gondolom, az elmúlt évek ezzel kapcsolatos polémiáinak a vége nem mindig az volt, hogy igaza volt az ellenzéknek alkotmányossági kérdésekben.
Most még egyszer - és megígérem, ebben a vitában tényleg utoljára - a szakdolgozók kérdését illetően szólnék. Nagyon jó lenne - habár már elkezdődött -, ha törvényjavaslat vitája kapcsán nem választási hadjáratot folytatnánk, nem üzengetnénk a rádión keresztül az esetlegesen ezt a vitát hallgató egészségügyi dolgozóknak, illetve ezeken kívüli dolgozóknak. Egyértelmű, hogy az a paragrafus kielégíti azokat az igényeket a számomra, és akkor vállalom azt, hogy nem értek hozzá, buta vagyok. Ha valaki rólam azt állítja, hogy a szakdolgozók érdekében nem próbáltam meg a saját körömben ez idáig is mindent megtenni, hogy a változtatásoknak nehogy kárvallottjai legyenek; úgy gondolom, nyugodt lelkiismerettel állok itt, de kérem, ne választási küzdelemmé silányítsuk - mondjam így - ezt a vitát, hanem szakmai kérdésekről vitatkozzunk, és ebből a szempontból tárgyaljuk meg a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen.
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem értem Surján képviselőtársamat, miért mondja azt, hogy ne reménykedjünk, ez a törvény át fog menni, és a parlamenti többségen nincs rés a kormánypártok között. Teljesen félreérti az aggodalmunkat. Mi nem azért aggódunk, hogy átnyomják 50 százalék plusz egy szavazattal ezt a törvényt és az hatályba lép (Dr. Kökény Mihály: Az se biztos!), hanem azért aggódunk, hogy mi lesz az egészségüggyel, ha ez a törvény átmegy. Említettem már itt a tízperces mondandómban, hogy mi is szeretnénk az egészségügyben a kórházakat kht.-vá átalakítani, de nem így, nem ilyen módon és nem most. Nekünk is az az érdekünk, hogy működőképes egészségügy legyen. Felesleges az ellenzéket úgy beállítani, hogy "dögöljön meg a szomszéd tehene" című játékot játszik, és nekünk mindegy, hogy milyen törvényt fogadnak el, nem foglalkozunk az egészségüggyel, minket nem érdekel. Ez nem választási küzdelemmé silányítás, a tények, azok tények. Említettem Csáky képviselőtársamnak, hogy a kamara és a minisztérium között folyó vitában is több írott verzióban sokkal mélyebben és sokkal jobban kifejtették a szakdolgozói kérdést - valószínűleg azért, mert többen hiányolták ezt a kérdést.
A "riogatás" szót már nem szeretem hallani, ugyanis az elmúlt napok eseményei azt bizonyították, hogy az ellenzék csak riogat. A miniszter úr is azt mondta, hogy mi riogatunk, a kórházakban pánikot keltünk, különösen a Baleseti Intézettel kapcsolatosan riogattuk a közvéleményt, majd lám, lám, kifizettek 61 milliót, és majd kifizetik az adósságokat - valószínűleg azért, mert mi riogattuk itt a közvéleményt, a Baleseti Intézetet és mindenkit mi riogatunk, még a tényeket is mi riogatjuk.
Köszönöm szépen.
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! A magam részéről már abba akartam hagyni a kétperces sorozatot, de riogatásügyben muszáj megszólalnom. Ugyanis ma délelőtt egy vidéki kórházigazgatóval beszéltem, aki felháborodva támadott nekem, mondván, hogy a Szocialista Párt aláírásokat gyűjt az orvosok körében amiatt, hogy ez a törvény megakadályozza, hogy alkalmazotti státusban lévő orvos vállalkozásban elláthassa az ügyeletet. Én nem vettem észre ezt a paragrafust ebben a dologban, de odamentem az előbb az államtitkár úrhoz, és kontrollt kértem, hogy jól emlékszem-e a dologra. Azt mondta, hogy semmifajta ilyen kizárás nincsen. Nem tételezem fel a kórházigazgató úrról, hogy be akart engem csapni, ez a riogatás folyik; lehet, hogy nem éppen az ön személyes akciója révén, de ettől még folyik.
Azt gondolom, az elmúlt három év rengeteg ilyen riogatást produkált. Ennek a felelősségét vállalni kell, de ez nem olyan nagy baj, ugyanis sorra derülnek ki, hogy nem omlik össze a világ: a minimálbért megemelik, nem megy tönkre a gazdaság - csak egy példa a riogatásról. Ez azért baj, kedves képviselőtársaim, mert innentől fogva, amikor okosakat tetszenek mondani, az is hiteltelenné válik. (Taps a kormánypártok soraiból.)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): ... a vita hevében nem kellőképpen figyeltem. Most azért kértem szót, hogy a leghatározottabban cáfoljam azt, hogy a Szocialista Párt a törvénnyel kapcsolatban bármiféle aláírásgyűjtési akciót folytatna a munkahelyeken. Elég sok vád érte az elmúlt napokban a Szocialista Pártot, hogy ezt csináljuk meg azt csináljuk a munkahelyeken. Az, hogy eleget teszünk meghívásoknak, az, hogy elmondjuk a véleményünket és az, hogy a Szocialista Párt politikusai az egészségügyet prioritássá teszik, lehet, hogy zavarja a kormánypártokat, mert pont egy gyenge láncszemet próbálunk megcélozni - egyébként nem kampányjelleggel, mert ezt tettük folyamatosan az elmúlt két esztendőben is. Szóba hoztuk folyamatosan azt, hogy önök hol tértek el a saját kormányprogramjuktól, önök hol nem teljesítették az ígéreteiket.
De még egyszer, képviselő úr, én azt gondolom, hogy az ön informátora valakivel összetéveszthette a Szocialista Pártot, mi semmiféle aláírásgyűjtést nem folytatunk a törvénnyel kapcsolatban, és különösképpen nem a munkahelyeken. Ezt azért tartom itt nagyon határozottan szükségesnek elmondani, mert ha ez így marad a levegőben, akkor alkalmas arra, hogy a közvéleményt megtévesszék, bár lehetséges, hogy a médiában így is majd így fog elterjedni, mert persze az ellenzéki véleményt már egyes médiumok ritkán teszik közzé.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Én csak meg akarom köszönni Kökény Mihálynak ezt a kijelentését, amit, gondolom, terjeszteni fogunk azokon a helyeken, ahol az aláírásgyűjtéssel találkozunk.
ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Keller László képviselő úr, az MSZP képviselőcsoportjából, aki szintén írásban előre jelentkezett felszólalásra. Öné a szó, képviselő úr.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy sokadszor kelt nagy várakozást a jelenlegi kormány a társadalomban, most éppen az egészségügy átalakításával kapcsolatban. Mindnyájan emlékszünk arra, hogy a választások előtt éppen az előző miniszter, aki akkor felelős volt a Fidesz egészségügyi programjáért, aki most egyébként, ha jól tudom, kormánymegbízotti minőségben felelős az egészségügyért - és éppen ilyen minőségben van tüntetőleg távol, én legalábbis úgy tudom, hogy a kormány valamilyen felelős beosztású tagjaként van távol ettől a vitától -, ugye tudjuk, hogy milyen nagy léptékű ígéretekkel próbálta megnyerni a társadalmat az egészségüggyel kapcsolatban. Ezek az ígéretek kivéreztek a választásokat követően.
Amikor a kormány megalakult, akkor az első lépése volt a társadalombiztosítási önkormányzatoknak a szétverése. Önmagában még ez nem lett volna baj, de semmiféle társadalmi kontrollt nem teremtettek meg helyette, viszont megteremtették a társadalmi kontroll nélküli szabad garázdálkodásnak a feltételeit. Tehát azokat az előnyöket, amelyeket fennen hirdettek akkor, amikor az önkormányzatok megszüntetésre kerültek, sem az országgyűlési képviselők, sem az egészségügy által érintettek nem érzékelhették mind a mai napig.
Aztán nagy lendülettel nekifogtak a biztosítási rendszer átalakításának. Tudjuk, hogy ez az átalakítási hadművelet vagy annak az előkészítése bizony milyen erős indulatokat váltott ki a kormánypártok padsorában; nem kevésbé azért, mert semmiféle tekintettel nem volt az ellátórendszerre, a biztosítási rendszer átalakítására. Nem nagyon érdekelte az abban munkálkodókat, hogy a jelenleg meglévő ellátórendszer hogyan fog működni. Aztán a szenátorsággal együtt ez a javaslat teljes mértékben kivérzett.
Akkor jött az akkori egészségügyi miniszternek a koncepciója az ellátórendszer átalakításáról; többszöri nekifutásra, ahogy arra Kökény Mihály képviselőtársam utalt, megszületésre került a praxistörvény. Ennek egyetlenegy következménye volt, amit figyelembe kellene venni mindenkinek, nevezetesen az, hogy működésképtelen rendszert megalapozó törvényt nem szabad alkotni. És ezt nagyon a figyelmébe ajánlom miniszter úrnak akkor, amikor itt mérlegeli, hogy visszavonja, vagy ne vonja ezt a törvényjavaslatot. Azt gondolom, hogy akkor is jobb lett volna, ha nem a sebtiben összehozott praxistörvény mellett oly mértékben kiáll a miniszter, hanem az egész koncepciót újra átdolgozta volna, ehelyett ő áterőltette azt a törvényt.
2001 új minisztert hozott az ágazat számára, új stratégiával, akinek a legfontosabb feladata az volt, hogy az elődjének a problémás ügyeit megpróbálja kezelni, meglehetősen komoly feszültséggel kellett átvenni a tárcát. Erről a költségvetési bizottsági ülésen magam is meggyőződhettem, hogy hogy vélekedett erről a miniszter úr. És ahelyett, hogy az erős pozícióját, ami 2001 januárjában megvolt, arra használta volna fel, hogy azonnal a társadalombiztosítási költségvetést megpróbálja kezdeményezni átírni, hiszen kész helyzetet kapott, egészen más irányt vett a tevékenysége. Pedig a kinevezése feltételéül azt szabta, hogy az egészségbiztosítást ő irányítsa. Ezt miniszterelnök úr elfogadta, ezt a feltételt, megkapta a lehetőséget, és akkor nagy kérdés, hogy hogyan sikerült azzal élni, hogy most ő irányítja az egészségbiztosítási rendszert.
Miközben korszakos törvényjavaslatnak nevezi miniszter úr - vagy nevezte több fórumon, és itt a parlamentben is ezt a törvényt -, és azt mondja a javaslat: az egészségügyi közszolgáltatás nyújtásáról az állam az Országos Egészségbiztosítási Pénztár útján gondoskodik, mert erről szól maga a javaslat, ez tételesen beírásra került a törvénybe, mindezek után be meri nyújtani miniszter úr úgy a javaslatot, hogy az országos egészségbiztosítás feladatköréről egyébként a törvény szerint is egy külön jogszabály rendelkezik, én úgy gondolom, hogy ez meglehetősen ellentmondásos és nagyon erőteljesen kifogásolható. Cinikus is ez a törvény, hiszen azt mondja, hogy bármely egészségügyi szolgáltató jogosult egészségügyi közszolgáltatás nyújtására, amennyiben az OEP-pel szerződést, finanszírozási szerződést köt. Én azt gondolom, hogy nem kell ahhoz különösebb magyarázat, hogy mennyire kiszámítható feltételek között képes a közszolgáltatás nyújtására mindenki, aki egy teljesen bizonytalan szabályrendszerben kényszerül a szolgáltatásra.
Mi lett volna a korrekt eljárás miniszter úr? Én azt gondolom, hogy az lett volna a korrekt eljárás, ha háromelemű javaslatot nyújt be a kormány. Egyrészt benyújtja a kapacitás- és struktúraátalakítás ösztönző rendszerét. Második elemként be kellett volna nyújtani ezzel együtt az egészségügyi közszolgáltatások feltételrendszeréről szóló törvényt, beleértve a forrásteremtést is. Sokkal tágabban értelmezem a feltételrendszert, mint ahogy itt erről a törvényjavaslat szól. És be kellett volna nyújtani harmadik elemként az én felfogásom szerint a biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényt. És úgy kellett volna mindezt a háromelemű törvénycsomagot benyújtani, hogy közmegegyezésre jut a minisztérium az érintettekkel, az egészségügyben dolgozókkal s általában a társadalommal. Mert az én felfogásom szerint ha bármely elem hiányzik abból a három elemből, amit én mondtam, akkor olyan mértékben válik bizonytalanná a rendszer, hogy azt nem szabad útjára engedni.
Az első elemről csak nagyon röviden szeretnék szólni. Én nem a kapacitástörvényt követelem vissza. Viszont kiindulva a valóságos megbetegedési és halálozási arányszámokból, a lakosság korösszetételéből, a szakemberek által ismert és tudott szerkezeti-strukturális problémákból, ami különösen igaz egyébként a fővárosra és az egyetemi klinikákkal rendelkező megyékre, mindezekből kiindulva úgy gondolom, hogy szükség lett volna megállapítani egy egészségesebb és optimálisabb ellátórendszeri struktúrát; tehát bemutatni azt a célmodellt, amelyik irányba szeretnénk haladni.
Önmagában ez még kevés, de szükséges feltétel lett volna az átalakításhoz. Számba kellett volna venni azt is, hogy milyen ösztönző rendszer segítségével érhető el ez a legkedvezőbb szerkezet. Én úgy gondolom, ezen a területen nagyon nagy deficitet mutatott fel a kormány az elmúlt időszakban és most is. Emlékezzünk rá, '97-98-ban elindultunk egy olyan úton, amelyen nem lett volna szabad megállni - én tudom, hogy ez nem a miniszter úr kompetenciája, de végül is valahol jogfolytonosságot kell az elődjével vállalnia, -, ez a regionális együttműködés útja. Ezt a világbanki forrásokkal meg is támogattuk jelentős mértékben, vagy támogattuk volna, de ezen az úton az új kormány megállította a fejlődést, és nem jelölt ki új utat, egy másik pályát, ami ettől sokkal kedvezőbb lett volna. És ma sincs olyan út egy optimális szerkezet-átalakítás irányába, mint amit, még egyszer mondom, '97-98-ban kijelöltünk.
Köszönöm szépen, elnök asszony.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Kedden nekem sajnos kevésnek bizonyult az a 15 perc, ami a rendelkezésemre állt, kifutottam az időből. Ezért szeretnék élni ezzel a lehetőséggel, hogy folytathassam mindazt, amit akkor elkezdtem a törvény kapcsán elmondani.
Mielőtt a törvényhez visszatérek, azért nem állom meg ma sem, hogy egy epés megjegyzést ezzel kapcsolatban ide ne hozzak Ház elé: úgy érzem, rendkívüli mélyponton van a parlament működése. Két nappal ezelőtt, szerdán éjjel negyed egykor kezdtem beszélni a gyermekvédelmi törvény módosításának részletes vitájában; éjjel negyed egykor, mert a tisztelt Ház, a tisztelt kormánypárti képviselők hétről hétre, alkalomról alkalomra képesek olyan napirendet megszavazni, hogy ilyen aránytalanságok vannak a munkánk menetében. Olyan forgatókönyvet tett le a jegyzői iroda, hogy 23 óra 50 perckor kezdődik a gyermekvédelmi törvény részletes vitája - azt gondolom, ez a parlamenthez is és a témához is rendkívül méltatlan.
Ehhez képest a mai nap is úgy volt tervezve, hogy 8 órától 24 óráig tart az ülés; 1 órakor az utolsó témánál tartunk, pedig hét témáról kellett gondoskodni. Ha annyira előrelátható volt, hogy ezek ilyen röviden kipipálható témák, akkor azt gondolom, talán el lehetett volna ide is helyezni, péntek délutánra, emberi időpontra a gyermekvédelmi törvény tárgyalását. Egyébként, hogy hat témával olyan rövid idő alatt végzett a Ház, ebben már kifejeződik, a képviselőknek mennyire elment a kedve ettől az egésztől, mert nem látják értelmét annak, hogy kinyissák a szájukat ebben a rendszerben.
Én is furcsának tartom, hogy amikor ilyen jelentős törvényről van szó, vagy legalábbis jelentősnek mondott törvényről, mint amilyen ez az előttünk fekvő, az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének a formáiról szóló törvény, akkor a kormányoldalon olyan jelentős személyek, mint mondjuk, az előző három év egészségügyi minisztere, nem tartja fontosnak, hogy idejöjjön, és elmondja róla a véleményét; vagy az előző három év politikai államtitkára nem tartja ezt fontosnak; vagy akár Selmeczi Gabriella, aki sokáig a tb-t felügyelte, és bejelentkezett felszólalónak, ígérte, hogy megosztja velünk a véleményét, nem tartja fontosnak, hogy idejöjjön, és elmondja, amit a törvényjavaslatról gondol. Szerintem természetes, hogy mindebből az következik, hogy megkérdőjelezem Surján képviselőtársam állítását azzal kapcsolatban, hogy nincsenek repedések meg nézeteltérések a kormányoldalon belül. Azt gondolom, egy volt egészségügyi miniszternek, ha egyetértene ezzel a javaslattal, nagyon valószínű, hogy lenne olyan feladata, szerepe, kötelezettsége, hogy idejöjjön és megtámogassa a törvényt.
De nem erről kell beszélnem, beszélni arról szeretnék, hogy mit gondolnak a szabad demokraták a tennivalókról.
Mi azt mondjuk, hogy ez egy súlytalan, illúziókeltésre alkalmas törvény, amelyik úgy csinál, mintha valami lényeges változási folyamatot indítana el az egészségügyben. Ehhez képest a szabad demokraták úgy gondolják, hogy valami egészen mással kellene foglalkozni. Az a más pedig ott kezdődik a mi forgatókönyvünkben, hogy biztosítási reformot kell csinálni az egészségügyben, és finanszírozási reformot ehhez kapcsoltan.
Az egészségügy egy nagyon speciális piac, ahol a szolgáltató, a szolgáltatást nyújtó és a vevő közé el van helyezve egy harmadik szereplő, a finanszírozó, hiszen a szolgáltatást nem egy az egyben a vevő, a beteg vásárolja, hanem a biztosító vásárolja. Ez részben már speciálissá teszi ezt a piacot, amelyről gondolkodnunk kell, részben pedig az, hogy a piac nagyságát, a piac méreteit a szolgáltatást nyújtó eleve generálni tudja. A szolgáltatást nyújtó rendkívül nagy befolyással van arra, hogy a piacon mire legyen és mire ne legyen kereslet.
Éppen ezért a szabad demokraták úgy gondolják, hogy az egészségügy problémáin, bajain úgy kellene segíteni, hogy elsősorban és első helyen hozzányúlunk ehhez a monopolrendszerhez, ehhez az állami rendszerhez, és megpróbáljuk ezt - természetesen a dolog specialitását végig szem előtt tartva - piacosítani; magyarul a több-biztosítási rendszerben gondolkodik a Szabad Demokraták Szövetsége, mert azt gondoljuk, hogy a finanszírozó oldaláról csak ez a megoldás képes versenyelemeket bevinni a rendszerbe.
Nagyon fontosnak tartom, hogy kitérjek arra, mennyire megalapozatlannak tartom azokat a vádakat, amelyeket az ilyen elképzeléssel kapcsolatban az ellenfeleink el szoktak mondani, hogy de akkor itt kiszolgáltatjuk a piac viszonyainak a betegeket, a vevőket, hogy itt gyakorlatilag felrúgjuk a szolidaritás elvét az egészségügyi biztosításban - nem erről van szó! Olyan rendszerben gondolkodunk, ahol a közös kockázatviselés, kockázatvállalás továbbra is megmarad, csakhogy az a pénz, amit biztosítás formájában a munkavállaló és a munkaadó befizet az egészségügyi ellátás érdekében, abból a közös kasszából szétosztásra kerül, fejkvótásan, olyan fejkvóta jelleggel, amiben figyelembe vannak véve a kliens fontos paraméterei, például az életkora; és utána valóban elkezdődhet egy gazdálkodás a biztosítási piacon.
A több biztosítónak van egy további nagy előnye a jelenlegi monopolpiaccal szemben, mégpedig az, hogy érdekelt abban, hogy ellenőrizze a szolgáltatók munkáját.
Azt gondolom, hogy az OEP-pel kapcsolatban, ha van valami, ami fölhozható mint legfontosabb kritika, akkor az pont az, hogy ezt a funkcióját, ezt a szerepét képtelen érdemben betölteni.
A másik - ami tartalmi
részét képezhetné a reformnak - a szerkezetátalakítás, az egészségügy hárompilléres
struktúrájának az átrendeződése. Itt is olyan premisszákból lehet kiindulni
- amiben általában egyetértünk -, hogy a fekvőbeteg-ellátás a legdrágább
ellátás, hogy ezt kellene ésszerűsíteni, racionalizálni, szűkíteni és fejleszteni
a másik két területet. Az alapellátás, a háziorvosi ellátás fejlesztése
mindjárt a kilencvenes rendszerváltás után megindult, ott tényleg történt
jelentős előrelépés, de igazából és érdemben azóta sem foglalkozott egyik
egészségügyi kormányzat sem a járóbeteg-szakellátással. A szabad demokraták
koncepciója szerint ezt a pillért kellene jelentősen megerősíteni, ösztönözni,
támogatni. Ezzel kapcsolatban mondtam egy villámkétpercesben a múltkor,
hogy nem lenne szabad a szolgáltató és a beteg közé még egy olyan szereplőt,
mint a kht. beiktatni, hiszen közvetlenül kerülhetne kapcsolatba a biztosítóval
a szakorvos, és ehhez a Nyugat-Európában legtipikusabban használt intézményi
forma a praxisközösség. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az
idő leteltét.)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Ház tárgyalási rendje nem tette lehetővé, hogy egyben mondjam el a mondanivalómat, tehát tulajdonképpen folytatni szeretném a gondolatkört ott, hogy napvilágot láttak olyan szakértői vélekedések, miszerint a törvényjavaslat az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról és a szabadfoglalkozású orvoslásról olyasmire vállalkozik, amit nem is lehet tulajdonképpen parlamenti döntések útján megvalósítani. Tehát jogos a kérdés, hogy lehet-e, szükséges-e egységes szabályozást adni az egészségügyi intézmények új működési formáinak a kialakításában, illetve abban, hogy ezeket a formákat kik és milyen feltételek mellett alkalmazhatják.
Annak ellenére, hogy a törvényjavaslatban foglaltak jelentős részére mondhatjuk, hogy tulajdonképpen ma is lehetségesek ilyen átalakulások, mégis az a meggyőződésem, hogy van szükség egységes szabályozásra; de csak olyanra, amely a betegek, az intézményfenntartók és az egészségügyi dolgozók valódi érdekeit kívánja összehangolni, és egy ilyen egységes szabályozás harmonikusan illeszkedik az őt körülvevő jogi feltételekhez, és az átalakulás beágyazódhat az azt körülvevő társadalmi-gazdasági környezetbe. Sajnos, mint ahogy erre már az eddigi vitákban rámutattunk ellenzékben, ez a javaslat ezeknek a követelményeknek nem felel meg.
Még csak kísérletet sem tettek arra az előterjesztők, hogy a közalkalmazotti státusok tömeges átalakítása mellé megfelelő kompenzációkat és garanciákat adjanak. Mert úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben nem hagyatkozhatunk teljes mértékben a helyi alkukra, nem lehet a lovak közé dobni a gyeplőt, mert ha ezt tesszük, bizonyosak lehetünk abban, hogy az egészségügyi dolgozók többsége vesztes lehet ebben a folyamatban. Tehát ha számítunk erre az átalakításra, akkor igenis kell egységes, világos keretszabályokat is a munkajog oldaláról alkotni. Már csak azért sem mehetünk el e kérdés mellett könnyű léptekkel, mert igaz ugyan, hogy az új működési formára történő átalakítás több mint kívánatos, de azért ezek finanszírozása változatlanul zömében közpénzből fog történni. Tehát nemcsak az egészségügyi szolgáltatások minőségéért - egyébként Schvarcz képviselőtársam már utalt a hiányzó minőségügyi részekre -, azok nyújtásáért, hanem egzisztenciális helyzetéért is felelősséget kell éreznünk.
Persze, a törvényjavaslat azt sem részletezi, hogy hogyan és milyenformán fognak az egészségügyi intézmények vállalatszerű működést tanúsítani. Mondjuk, például hiányoljuk, hogy nincsen benne a törvényjavaslatban számlaadási kötelezettség és még egy csomó minden más, ami valóban elősegíthetné azt, hogy felelős gazdasági társaságként viselkedjenek az egészségügyi intézmények ebben az új rendszerben. Tehát, képviselőtársaim, ezek csak példák voltak arra, hogy ha igaz is az, hogy a célmodell tekintetében nem is állunk annyira messze egymástól, de a hozzá vezető út tekintetében azért nagyon nagyok a különbségek a törvényjavaslat és az ellenzéki, jelesül a szocialista elképzelések között.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddigi felszólalók többsége azt is hangsúlyozta, hogy ilyen horderejű átalakuláshoz pénzre, méghozzá a jelenleginél jóval több pénzre van szükség. Sajnos tragikomikus, ahogy erről hallunk nyilatkozatokat, miniszteri nyilatkozatokat is. Minket, képviselőket is arról kíván meggyőzni a miniszter úr, hogy először döntsünk az átalakulásról, aztán majd valahogyan csak lesz pénz. Sőt, azt is mondja, hogy ha ellenezzük ezt a törvényjavaslatot, akkor biztosan nem lesz pénz; mintha az ő felelőssége lenne a többletforrások előteremtése és nem közös felelősség.
Szomorújátékhoz hasonlatos az a kétségbeesett blöffsorozat, amellyel a miniszter úr a konszolidációhoz szükséges források meglétéről nyilatkozik. A sajtóban kiszivárogtatott hírek szerint az egészségügynek a kormányzati szándékok alapján is legközelebb 2003-ban, de inkább majd az azt követő években van esélye érzékelhető mértékű többletforrásra. Most abba ne menjünk bele, hogy az Európai Unió strukturális alapjai e tekintetben hozzáférhetők vagy nem, meg mindenféle egyéb, költségvetésen kívüli forrásokról hallunk. De azt egyértelműen lehet látni az egészségügyi intézmények jajkiáltásaiból is, hogy az egészségügy számára már a következő évtől lényegesen több pénzre van szükség, és ezt semmiféle tűzoltás jellegű segély, kis, néhány ezer forintos bérpótlékalap-emelések és adósságrendezések nem tudják helyettesíteni. Biztos vagyok abban, hogy az intézmények már nem tudnak két-három évet várni a helyzetük jobbra fordulására, tehát ilyen várakoztatás velük szemben nem etikus.
Ha a miniszter úr valóban egyetért abban, hogy kell és szükséges a konszolidáció, akkor nagyon remélem, hogy támogatni fogja azt a talpraállítási pénzügyi csomagot, amelyet a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja éppen most nyújtott be 150 milliárd forint értékben, amelynek látjuk a forrásait, és biztos lehet benne a miniszter úr, hogy ha ezt a javaslatot ön támogatni fogja, akkor több lesz a szóértés közöttünk, mint eddig volt.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Szocialista Párt parlamenti frakciója megelégelte, hogy a kormány silány minőségű törvényjavaslatát az elfogadhatóság szintjére hozza módosító javaslataival, mint ahogy azt próbáltuk már tenni hasonló javaslatok esetén, illetve azt, hogy a kormány a parlamenttől várja az egyébként kormányzati felelősségbe tartozó törvény-előkészítési munka elvégzését.
Mi elmondjuk, elmondtuk eddig is az észrevételeinket, megjelöltük a jobbítási utat, megjelöltük a kitörési pontokat, noha mi magát a javaslatot általános vitára alkalmatlannak ítéltük. De mindazonáltal úgy döntöttünk, hogy nem kívánunk és nem nyújtunk be ehhez a törvényjavaslatot módosító indítványokat, mert az a határozott véleményünk, hogy ez a törvényjavaslat nem tehető még módosító javaslatokkal sem alkalmassá arra, hogy a Ház igent szavazzon.
Ugyanakkor alapos a gyanúnk, hogy a kormány e törvényjavaslat kapcsán folytatja azt a szerintünk törvénytelen gyakorlatot, hogy módosító indítványok formájában lényegében új szövegváltozatot fog beterjeszteni. Fájdalmas példákat láttunk erre a technikákra, például a magánnyugdíjpénztárakkal történtek mutatják a legutolsó példát. Sajnos gyanítjuk, hogy egy ilyen szövegváltozat olyan megoldásokat is fog tartalmazni, amelyről itt, a parlamentben ez ideig sem a miniszter úr, sem kormánypárti képviselőtársaim egy szót sem szóltak.
Tehát változatlanul fenntartjuk, tisztelt elnök asszony, azt a véleményünket, miszerint ezt a törvényjavaslatot a kormánynak vissza kellene vonnia, és ezzel egy időben be kellene nyújtania a 2002. évi egészségügyi költségvetés módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Nem mi találtuk ki, egy ellenzéki képviselőtársunk használta egy időben a papagájkommandó kifejezést. Eszembe jutott, mert újra meg újra ugyanazokat a gondolatokat hallom. Semmifajta érv nem tesz alkalmassá minket arra, hogy szakmai párbeszédet folytassunk.
Éppen ezért csak egy tükörképmondatot szeretnék mondani: a frakció megítélése szerint ez a törvényjavaslat módosító indítvány nélkül is megállja a helyét és megszavazható lenne. Mi azonban úgy ítéljük meg, hogy módosító indítványokkal még jobbá tehető, és természetesen még jobbá tesszük.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Nem értem, hogy képviselőtársam a szakmai vitát hiányolja, helyette pedig minősít minket. Nem kellene. Szeretnénk a szakmáról vitatkozni, de lássák be, hogy bizalmatlanok vagyunk. Ilyen tekintetű és ilyen nagyságrendű törvényjavaslattal kapcsolatosan már hiányoltuk a háttértanulmányokat, de hiányoljuk azt a számos rendeletet, legalább tervezetében, amelyek a törvény végrehajtását lesznek hivatottak biztosítani. Ugyanis a törvény nagyon sok esetben kormány-, illetve miniszteriális rendeletbe utal olyan dolgokat, amelyeket jó lenne, ha a parlament megismerhetne, de ha irányaiban sem, céljaiban sem ismerhetjük ezeket, akkor miért bízzunk, és miért adjuk magunkat ahhoz, hogy módosító javaslatokat adjunk be, mikor nem is ismerjük ezeket a rendeleteket, ezeknek a tervezeteit.
Hogyne lennénk bizalmatlanok, tisztelt képviselőtársaim! A papagájkommandó július 1-jére ígérte a fogászati kezelések megtartását. Most a fogorvosoknak azt mondták, hogy csinálják meg hitelben, majd november 15-én lép hatályba a rendelet. Mióta ígérik a nővérek bérpótlékát? Majd decemberben megkapják. Körülbelül júliusban jelentették ki. Akkor miért ne legyünk bizalmatlanok, ha csak píár van, csak szöveg van, semmi kézzelfogható, minden immateriális, minden lufi? Abból nem lehet gyógyítani, ami elhangzik mint ígéret, és abból nem lehet bért fizetni, amit megígérünk, és abból nem lehet fogászati kezelést végrehajtani, amit július 1-jén bejelentünk, és még mindig nem fizetünk ki! Hogyne lennénk bizalmatlanok, és hogyne szajkóznánk mindig ugyanazt, mikor az élet mást mutat, mint ami elhangzik szavakban!
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Surján képviselő úr előbbi megjegyzése emlékeztet engem egy XVII. századi német filozófusra, aki valami olyasmit mondott, hogy ez a világ a létező világok lehető legjobbika. De aztán ő mégis valamit javasolt, egyet s mást változtatni rajta.
Nos, az a helyzet, tisztelt képviselőtársam, hogy mi szívesen folytatnánk érdemi szakmai vitát az önök módosító indítványairól, mert tudjuk, hogy ilyenek készülnek, látjuk, tudunk róla, de önök nem osztják meg velünk azt a véleményüket, hogy hogyan és milyen módon kívánják még jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot. Ha lennének ilyen indítványok itt most a Házban, vagy legalábbis önök elmondanák azt, hogy milyen pontokon kell ezt a törvényjavaslatot megváltoztatni, akkor lehetséges lenne talán még érdemibb szakmai vita.
Egyébként azt gondolom, hogy amellett, hogy a Házban az általános vita természetének és szabályainak megfelelően folyik politikai vita, mi azért szakmai érveket is mondunk, hogy hol látjuk a kitörési pontokat. De ezt szeretnénk önöktől is látni, hogy amellett, hogy dicsérik ezt a törvényjavaslatot - lelkük rajta -, hol kívánnak rajta javítani, milyen pontokon kívánnak rajta még változtatni. Ezt azért az általános vitának most már ebben a végső szakaszában el lehetne mondani a nyilvánosságnak, a rádióra figyelő szakmai közvéleménynek, tisztelt képviselőtársam.
Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném tisztelettel fölhívni arra a figyelmét Kökény képviselő úrnak, aki most már elég régen képviselő, miniszteri felelősséget is viselt, és jelen pillanatban bizottságunk tisztelt elnöke, hogy a parlament úgy működik, hogy az általános vita végéig lehet benyújtani az indítványokat - épp nemrég tudtuk meg, hogy ennek 17 óra a határideje -, és a részletes vitában tárgyaljuk meg a módosító indítványokat. Ezt sok száz éve így csinálják a parlamentek, ahol ilyen típusú dolgok vannak. Nem hiszem, hogy ettől el kellene térni. És akik benyújtják, azok elő is fogják adni a részletes vita során, lehet, hogy valamikor éjféli óra táján. (Keller László: Ez a baj!) Ez benne van sajnos a pakliban, de benyújtjuk, megvitatjuk, önök is megvitathatják, csatlakozó módosító indítvánnyal még jobbá tehetik, ha valamelyik megtetszik, és azt gondolom, hogy a rendes ügymenet viszi előre a dolgokat.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Szeretném folytatni két percben a hozzászólásomat. Azért is hiányoljuk ezeket a végrehajtási utasításokat, mert olyan fontos kérdéseket és majdan megalkotandó rendeleteket a köd homályába veszve mondanak el, hogy a túlmunkát rendelettel szabályozzuk, az ügyeleti munkát rendelettel szabályozzuk.
Nekem régi vesszőparipám, tudják itt a Házban, manapság négy jogcímen lehet majd ügyeleti szolgálatot ellátni, a negyedik lesz a szabadfoglalkozású orvos. Valahogyan egységesíteni kellene, és ezeket az elképzeléseket jó lett volna megosztani a tisztelt Házzal, mert nem mindegy, hiszen ügyeleti perektől forrongott egy időben az ország, a tűzoltók ma az ügyeleti pótlékért tüntetnek, s az orvosoknak is igen tele van a hócipőjük azzal, amit az ügyeleti kérdésben már művelnek velük. Ez az egész dolog egy ahhoz hasonlatos játék, mint mikor mézesmadzagot húznak az ember orra előtt, de most már a Fidesz feltalálta azt a lehetőséget, hogy csak megmutatja a mézet, és megmutatja külön a madzagot, már rá sem keni.
Ígéri a törvényjavaslat azt, hogy a hálapénz lehetőségét, illetve a hálapénzt is ki fogja küszöbölni ez a most tárgyalandó törvényjavaslat. Ez úgy néz ki, már egy panácea az egészségügy számára, hiszen megszünteti a hálapénzt, pluszforrásokat hoz be, javítja a betegellátás színvonalát, mindenkinek jobb lesz ettől - csak azt nem látjuk, hogy hogyan és miért.
A hálapénz vonatkozásában csak egyetlenegy kérdésem lenne: mitől lesz több pénz ebben a rendszerben az orvosoknak? Az lehetséges, hogy kevesebbet kell majd befizetniük a szabadfoglalkozású módon, hogy a közterheik vonatkozásában kisebb részt kell befizetni, ezáltal több pénz marad náluk. De ezáltal valószínű, kevesebb pénz jut a nagykasszába, amiből a betegellátást kellene finanszírozni.
Köszönöm.
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az előző tíz percben elmondtam azokat az alapvetéseket, amelyeket fontosnak tartottam a tekintetben elmondani, hogyan képzelem el az egészségügyi rendszer átalakításával kapcsolatos szabályozórendszer átalakítását.
Akkor elmondtam, hogy én háromelemű javaslatban tudnék gondolkodni. A második eleme az egészségügyi közszolgáltatások feltételrendszeréről kellene hogy szóljon, és sokkal tágabb körről, mint amiről ez a javaslat szól, mert megítélésem szerint ez a javaslat, amit tárgyalunk, tulajdonképpen az egészségügyi közszolgáltatások feltételrendszerével kapcsolatban csak egy leszűkített részt igyekszik szabályozni.
Az alapvető gond ezzel a javaslattal, nagyon sok van, de az alapvető az, hogy hatástanulmány nélkül kell megtárgyalnunk ezt a javaslatot. Nem pusztán arról beszélek, hogy költségvetési kihatásai nem ismertek, hanem az sem lett bemutatva, hogy más vonatkozásban ez a nagyon bonyolult rendszer hogyan fog átalakulni. Az indokolások olyan szűkszavúak, hogy abból aztán végképp nem lehet kikövetkeztetni.
A másik alapvető gond, amire már utaltam is, hogy nem teljes körű ez a szabályozás. Schvarcz képviselő úr utalt arra, hogy milyen sok mindent utal a törvény a rendeleti szabályozásba. Ezekről kellene itt most a törvény kapcsán beszélni, de előterjesztés hiányában erre nyilván nincs lehetőségünk.
A törvényjavaslat alapvetően hamis illúziókat kelt, azt próbálja elhitetni, ha ezt elfogadja az Országgyűlés, akkor Kánaán lesz az egészségügyben, jönnek a befektetők, azonnal megindul a rendszer, és egy teljesen újjáalakult egészségüggyel találkozhatnak a betegek.
Meggyőződésem, az is gondja ennek a javaslatnak, hogy a többi törvénnyel nincs összhangban, például az önkormányzati törvénnyel, amiről itt már szóltunk.
Felsorolva a további problémákat: a betegek oldaláról nem írja körül a megfelelő garanciális rendszert. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy amikor a nyugdíjreformról tárgyaltunk és a magánnyugdíj intézményét létrehoztuk, tehát egy teljesen új intézményt hoztunk létre a nyugdíjrendszeren belül, akkor óriási hangsúlyt helyeztünk a különböző garanciális elemekre. Ez most teljes mértékben hiányzik a törvényjavaslatból.
Elolvasva a törvényjavaslatot és ismerve a Fidesz egészségpolitikusainak megnyilvánulásait, mondjuk, Szegeden, amiről a sajtó elég részletesen szólt, úgy tűnik számomra, hogy a maguk számára gondolták végig a helyzetet és egy lehetséges privatizációs modellt, és megpróbálták ennek a törvényi feltételeit papírra vetni. Ez a gondolkodás azonban nagyon sajátságosnak tekinthető, úgy vélem, hogy egy sokkal szélesebb körű gondolkodásnak kellett volna érvényesülni akkor, amikor ezt a törvényt papírra vetették.
A törvénytervezet azt sugallja, hogy itt privatizációról van szó. Nekem meggyőződésem, hogy tulajdonjog átadása nélkül nincs privatizáció; ugyanakkor a célvagyonnal való bűvészkedést pedig teljes mértékben el kell vetni, mert amit célvagyonnak tekint, nem más, mint az én felfogásom szerint az önkormányzati törzsvagyon része, és az ezzel kapcsolatos szabályozásnak, a változtatásnak kétharmados többséggel illik nekimenni. Azt gondolom, hogy ez a szakasz nem fogja kiállni az alkotmányosság próbáját.
Megítélésem szerint teljes mértékben végiggondolatlan és szakmailag teljesen elhibázott a szervezeti formákra történő hivatkozás, mindemellett nem is szektor- és versenysemleges ez a szabályozás.
A klinikai központ létrehozásának gondolatát lehet akár figyelemre méltónak is tekinteni, de a megvalósítás módja megítélésem szerint végiggondolatlan, kivitelezhetetlen és működésképtelen állapotot eredményez.
Összességében a törvény 1-17. §-át átalakítási irányelvnek lehetne tekinteni, amelyről vitát lehetne lefolytatni. Nem itt a Ház falain belül, hanem szélesebb körben, az egészségügyben érintettekkel kellene azt a vitát lefolytatni, annak lehetne egy vitaindító anyaga ez a benyújtott törvényjavaslat - természetesen nem törvényjavaslatnak nevezve. A vita összegzése után lehetne a konkrét szabályozást megalkotni.
Ezt támasztja alá az előző vitaszakaszban megszólaló Selmeczi Gabriella mondanivalója is, aki elmondta világosan egy kétperces felszólalásban, hogy ennek a törvényjavaslatnak az elsődleges célja nem is kodifikációs cél, hanem politikai szándékot fejez ki. Ha ez így van, akkor nyilvánvalóan politikai szándékokat - és még egyszer mondom, ezt a Fidesz egészségpolitikai kabinetjének vezetője mondja - nem lehet egy működőképes törvényben megfogalmazni.
Ha politikai szándék, akkor arról politikai vitát érdemes folytatni, és akkor majd a politikai vita során körvonalazódik az, hogy mi is kerüljön be a törvénybe. Mert megítélésem szerint a vita során beszélni kellene arról - ha lett volna vagy lenne ilyen vita, és még lehetne is egy ilyen vita, ha visszavonná a miniszter úr ezt a törvényjavaslatot -, hogy milyen eszközrendszer segítheti elő a megvalósítását ennek a szándéknak, milyen ütemben képzelhető el az átalakítás, hogyan érinti az embereket ez, hogyan teremthető meg az átalakítás pénzügyi és egyéb anyagi feltételrendszere. Itt most nem a sokszor emlegetett működtetési forrásigényről, többletforrásigényről beszélek, hanem az átalakítás pénzügyi feltételeiről, amelyek következnek, mondjuk, a gazdasági társaságokról szóló törvényből is.
Azon túlmenően, hogy 1-17. § alatt itt mindenféle politikai szándékot deklarál a törvény, az orvosi tevékenység végzésének formáit is próbálja definiálni. Az én olvasatomban nem új ez a szabályozás. Azt gondolom, önmagában azt nem lehet erényként megfogalmazni, hogy megkísérli definiálni a szabadfoglalkozású orvoslást. Látszólag nagyon sok orvos számára kedvező, hogy egyfajta javaslat végre beszél politikai szándék szinten arról, hogy a szabadfoglalkozású orvoslás bevezetésre kerüljön, de ahogy erről beszél, és amilyen ellentmondásosan beszél, azt gondolom, nem elfogadható.
A hatályba léptetési kérdések: hogyan képzelhető el, hogy 2002-ben mindenféle átalakulás elindul, amikor a személyi oldaláról az átalakulás egyáltalán nem biztosított 2002-ben? Hiszen 2003-tól lépnek hatályba a törvénynek azok a szakaszai, amelyek a személyi feltételrendszert is képesek megteremteni.
Végül az általam nagyon fontosnak tartott harmadik kérdésre szeretnék kitérni, a biztosítási rendszer átalakítására. Ez két szempontból fontos az én felfogásom szerint: egyrészt többletforrások nélkül nincs értelmes átalakítás, többletforrás pedig a biztosítási rendszer átalakítása nélkül nincsen. A másik vonatkozása a dolognak, hogy finanszírozásra vonatkozó szabályrendszer nélkül nem lehet komolyan gondolni azt, hogy valaki 10-15 évre kötelezettséget vállal, és nem tudja, hogy az elkövetkezendő időben milyen finanszírozási körülmények között fog működni a rendszer. Azt gondolom, e tekintetben semmit nem mond a törvény, enélkül pedig nem lehet a közszolgáltatások feltételrendszeréről törvényt alkotni.
Még egy dolgot szeretnék szóba hozni: a záró rendelkezések között kilátásba helyezi a korábbi szerződések felülvizsgálatát. Ez egy abszurd helyzetet teremt. Miniszter úr, elfogadhatatlan, és mélységesen tiltakozom az ellen, hogy ha itt a jelenleg hatályos törvényi feltételek között bizonyos szerződések megkötésre kerültek, azokat most új törvényi feltételek között újra felülvizsgálják.
Ez olyan jogbizonytalanságot eredményez, amit nem hiszem, hogy bárki is, aki leírta ezt a törvényt, komolyan gondolhat. Úgyhogy nagyon szeretném ettől a szándékától valamilyen módon eltéríteni a miniszter urat, ha egyáltalán el lesz fogadva a törvény.
Elnök asszony, ismételten lejárt az időm. Köszönöm figyelmüket.
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Szeretném a szakmai megfontolásaim sorát folytatni, mégpedig a praxisközösséggel, amire az előbb már utaltam.
Módom volt néhány évvel ezelőtt Dániában ismerkedni az egészségügyi rendszerrel. Azt láttam ott, hogy egy kitűnően működő egészségügyi rendszernek a központi eleme a praxisközösség. Ott úgy működik az egészségügy, úgy tudták megcsinálni a fekvőbeteg-ellátás racionalizálását, szűkítését, csökkentését, hatékonyabbá tételét, hogy fölfejlesztették a praxisközösségeket. Ott egy kistelepülés lakóközössége egy orvoscsoportból álló közösséghez tartozik, amiben helyt kap a háziorvos, illetve belgyógyász, nőgyógyász, reumatológus, fül-orr gyógyász és igény szerint más szakorvos, akik tehát ebben a betegre koncentráló közösségben foglalkoznak a lakosokkal. És kórházba csak akkor kerül az ember, ha az mindenképpen elkerülhetetlen, és csak nagyon rövid időre, hiszen - nem mondok ezzel újat - ott az egynapos kórházi ellátás, az egynapos sebészet, az egy napig tartó szülés, szülészet, hogy úgy mondjam, általánosan bevett és elterjedt.
Kérdés, hogy ha ebben egyetértünk szakmai szempontból, akkor ez a gondolat, hogy a szakorvosokat kellene helyzetbe hozni, hogy az ő praxissal kapcsolatos tevékenységüket kellene - tulajdonképpen lehet, hogy a háziorvosokéhoz hasonló módon - tulajdonná tenni közvetlenül, miért nem jelenik meg végre ebben a törvényben.
Szeretném azt kérni, hogy senkinek ne jusson eszébe arra hivatkozni, hogy de hiszen üssem föl ezt a javaslatot a 12. oldalon, ott van a 23. §, orvosi praxisközösség, két bekezdéssel. Azt gondolom, többek között attól olyan szörnyen gyenge ez az előterjesztés, hogy a praxisközösség helyét, lényegét, szerepét nem találta meg az előterjesztő.
Ez a törvény ugyanis a második fejezetben az egészségügyi szolgáltatók típusairól szól, emleget egy bevezető mondat egészségügyi intézményt, valamint egészségügyi egyéni vagy társas vállalkozás formájában végzett tevékenységet. Az, hogy társas vállalkozás formájában végezhető az egészségügyi tevékenység, az itt, ebben a mondatban van leírva egyetlenegyszer, hogy utána vissza ne térjen a gondolat. Hiszen ez a fejezet részletezi az egészségügyi intézményeket két szakaszban, kitérve a fejlesztési programjukra, egy szakasz szól az egyetemi klinikákról, egy másik a klinikai központról, egy harmadik az oktatókórházról, oktatókórházi osztályról, és végül az utolsó az egyéni egészségügyi vállalkozóról. Fölveti a társas vállalkozás gondolatát, és utána rögtön elfelejti, és egy mondatot tovább nem szól róla. Pedig meggyőződésem, hogy valahol a szervezeti formák között lenne a helye annak, hogy a praxisközösség gondolatát, lényegét, értelmét kifejtse a törvényalkotó, hozzákapcsolva természetesen azokat a finanszírozási elemeket, szempontokat, amiktől ez működőképessé válhat.
Következik egy harmadik rész, aminek az a címe, hogy az orvosi tevékenység végzésének formái. Itt föl van sorolva az a három forma, amiben gondolkodik az előterjesztő: az alkalmazotti orvos, a szabadfoglalkozású orvos és a vállalkozó orvos. És valóban elkezdi a kifejtését: egy szakasz szól az alkalmazotti orvosról, egy következő a szabadfoglalkozású orvosról, aztán ide bekúszik az orvosi tevékenység ellátásáról szóló szerződés kérdése - furcsa mód -, majd a következő rész, ez a bizonyos említett orvosi praxisközösség két semmitmondó bekezdés formájában, hogy aztán az utolsó szakasz visszatérjen a vállalkozó orvosra. Nem tudom, milyen érvekkel mondjam el, hogy mennyire logikátlannak tartom az egészet, ahogyan itt egyáltalán, nagyon szűkszavúan érintve van ez a kérdés, hogy mennyire rossz helyen van megemlítve is abban a kurta formában, ahogy ez megtörtént.
A módosító indítványokról én magam is pontosan azért jelentettem ki, hogy nem fogok készíteni ilyeneket, mert azt gondolom, hogy az egész egy szörnyen gyenge munka; 28 szakasz az egész, de a logikájával, a koncepciójával van baj, nem lehet, nem érdemes ehhez módosító indítványokat fércelgetni, nem lehet ezt a logikai rendszert lényegében megjavítani. A szabad demokraták azt mondták, hogy mást kellett volna csinálni. Csupán a kht.-k miatt, amelyek, még egyszer hangsúlyozom - a miniszter úr is kitért rá az expozéjában -, jelenleg is jogi környezetbe ágyazottan, szabályozott módon létrehozható formák, nem kellett volna ezt a törvényt beterjeszteni.
Mint ahogy kétségem van azzal kapcsolatban is, hogy az orvosokra vonatkozó másik elem, a szabadfoglalkozású orvoslás emlegetése ebben a törvényben olyan komoly előrelépést jelenthet. Hiszen azt tapasztalom, hogy az orvostársadalom nagyon-nagyon megosztott a szabadfoglalkozású orvoslással kapcsolatban; megjelenik igény erre a dologra, én is találkozom vele, ugyanakkor mások nagyon is tartanak tőle, hogy ha átrendeződik a struktúra körülöttük, akkor hogyan találják meg a helyüket az új rendszerben.
De a végső, igazi kérdés az, hogy mi volt az akadály; hogy a tárca, ha most tényleg rászánta magát, hogy egy komoly törvényt letegyen az asztalra, akkor miért nem kezelte benne a szakorvosok jogállásának az igazi problémáit, kérdéseit.
Több mint egy évvel ezelőtt, 2000 januárjában egy meglehetősen nagy volumenű munka eredményeképpen, amikor az orvosi tevékenységről szóló törvény vitájánál tartottunk, elkövettük azt a - nem tudom, használjam-e rá ezt a kifejezést - hibát, hogy saját, önálló törvényjavaslattal álltunk elő. Azt gondolom, analóg a helyzet; e helyett a törvény helyett egy másik önálló törvényjavaslatot kellene letenni az asztalra, de olyan mértékben eredménytelen az a munka, amire az ellenzéki képviselők kárhoztatva vannak, hogy valahogy a mazochizmusunk nem terjedt odáig, hogy most a tárca helyett házilagos formában egy másik törvényt gyártsunk és beterjesszünk. Azt gondolom, képviselőtársaim nyilván megértik ezt.
Köszönöm a figyelmet.
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Nem válaszolni szeretnék tételesen, erre nincs is most lehetőségem, hanem néhány megjegyzést szeretnék tenni az elhangzott hozzászólásokra.
A kormányt nem lenyúlási törekvések vezetik ezzel a törvénytervezettel, a lenyúlási törekvések ma vannak meg az ágazatban. Miközben kijelöljük az ágazat piaci mozgástereit, éppen hogy a ma meglévő vadhajtásokat szeretnénk nem is visszaszorítani, hanem mederbe terelni. Elmondtam az expozéban, hogy ugyanazt a helyzetet látom az egészségügyben, mint tíz-tizenegy évvel ezelőtt a rendszerváltáskor a nemzetgazdaságban, amikor az volt a kérdés, hogy a hatalmas egyéni ambíciók, a napról napra képződő generációs vagyonok, a privatizáció során fölhalmozott értékek hasznosulnak-e a nemzetgazdaságban, vagy pedig anarchiát szülnek és szétverik azt. A korábbi szocialista típusú gazdálkodásból piacgazdaság lett, ez már egy sikertörténet.
Az egészségügy évtizedes lemaradásban van, nem tudja kezelni azokat a szándékokat, ambíciókat, amelyek ma szétfeszítik az egészségügy kereteit, szétfeszítik a mai költségvetési gazdálkodás maradványérdekeltségű szemléletét, nem tudjuk hasznosítani azokat az egyébként jó ambíciókat, amelyek működni akarnak az egészségügyben, hanem inkább a nagy kaszálás, a kimazsolázás - meg különböző szavakkal jeleztük ezt az irányultságot, tevékenységet - dominál. Mi éppen azt szeretnénk, hogy ezeket az ambíciókat befogjuk, és egy szabályozott, a piaci mozgásokat az ágazat számára lehetővé tevő, átlátható, közgazdaságilag újraalapozott rendszert teremtsünk.
Nem úgy áll a helyzet a támogatottsággal, mint ahogy az itt elhangzott. Szó sincs arról, hogy a Magyar Orvosi Kamara teljesen szembefeszülne ennek a törvénynek, hiszen 80 százalékban elfogadtuk a módosító javaslatokat. Bár kétségtelen, hogy vannak nyugtalanságok, fenntartások, de módosító javaslatokat indítványozott a Magyar Orvosi Kamara, amelyek túlnyomó többsége meg fog jelenni a törvényben, mert jók és javítanak a szabályozáson.
Nem beszélt senki a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségéről, a Nemzeti Egészségügyi Tanácsról, amelyik az egészségügy legmagasabb szintű demokratikus társadalmi fóruma, és amely 18:3 arányban szavazta meg a törvénytervezet támogatását. Ebben ül a betegszervezetek képviselete is, amelyik egyértelműen kiállt a törvénytervezet mellett, és azért a betegekkel foglalkozni kell, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy pozitív irányú változást várnak, és támogatják ezt az újkori szabályozást. De nem beszélt senki az önkormányzatok szövetségeinek a támogatásáról, és egyáltalán, nagyon fals módon van beállítva úgy, hogy két szervezetet jelölnek meg, amelyek ellenzik ezt a törvényt. Szó sincs erről, ennek a törvényjavaslatnak a támogatása messze nagyobb, mint ahogy e Ház falai között ebből a vitából kitűnt.
A szakdolgozók helyzetbe hozása alapvető része ennek a törvénytervezetnek. Nem szólok erről, hiszen Csáky András úr szólt, egészen odáig, hogy a dolgozói tulajdonosi szerepvállalás lehetősége is benne van ebben a törvényjavaslatban.
Nincs semmiféle hátsó szándék, Schvarcz Tibor képviselő úr, nincsenek mögöttes hátsó szándékok. Épp az a szándék, hogy átlátható, tiszta helyzetet teremtsünk, mert ami ma van az egészségügyben, az elfogadhatatlan. Nem akarok néven nevezni, mert nem a Ház soraiba tartozik, de közgazdaságilag megalapozatlan a rendszer, és mindenféle irracionális folyamatok élnek benne, amelyek alkalmatlanná tették arra az egészségügyet, hogy jelentős konszolidációs forrást értelmezni lehetne benne úgy, hogy a konszolidáció valóban tartós működőképességet, jó minőségű ellátásokat, a rendszer tartós működését biztosítsák.
Mazochista befektetők nem kellenek, nekünk befektetők kellenek, akik most is ott vannak az egészségügyben, de egy olyan furcsa helyzet van számukra, ahol az invesztíciónak megtérülési esélye sincs, hiszen az egészségügy működtetése tőkehányad nélkül folyik, egy ilyen megalapozatlan rendszerbe pedig értelmes befektetéseket nem lehet tenni. Kalandortőke jöhet az egészségügybe, van is benne, működik is, ez azonban hosszú távon a rendszer számára nem hasznosul. Mára eljutottunk oda, hogy a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatásait nyújtó rendszer elszegényedett, a körülötte lévő beszállítói és vállalkozói körök pedig hellyel-közzel hihetetlen profitot képeztek és gazdagodtak meg. Ez az egyensúlyzavar a továbbiakban nem folytatható. Ismét mondom, hogy nem kizárni akarjuk az egyéni ambíciókat, hanem úgy, ahogy a rendszerváltáskor a nemzetgazdaságban történt, értelmezni szeretnénk és hatékonyan használni az egészségügyi ellátórendszerben.
A szabad szellemi foglalkozású szakorvosi létrendszer mint új orvosi jogállás európai megoldás, Európában mindenhol működik, mi is a legjobb európai modelleket képeztük le egy lehetőségként ebben a törvénytervezetben. Ismétlem, lehetőségként, senkinek nem kell szabadfoglalkozású orvossá válnia, mégis meggyőződésem, hogy nagyon sok követője lesz ennek az új orvosi jogállásnak.
Nem kell átalakulniuk az egyetemi klinikáknak sem, szó sincs arról, hogy közhasznú társasággá kellene alakulniuk, hogy ehhez szükséges konstrukciókat kellene létrehozni. Ez egy opcionális lehetőség, de mivel ma már tudom, hogy három egyetem már a programot is készíti az átalakulásra, azt gondolom, hogy ezt a lehetőséget mindenképpen meg kell adni. Az egyetemi autonómiába mi nem akarunk beleszólni, a hármas feladat - az oktatás, a tudományos kutatás és a gyógyítás - egységét nem akarjuk megbontani, de a lehetőséget nekik is felkínáljuk, hogy korszerű menedzsmentben, gazdaságilag racionális körülmények között tudjanak a mainál jobb hatékonysággal dolgozni, és a beteg számára jobb minőségű szolgáltatást nyújtani.
A célvagyon kérdése számunkra evidencia, egyszerű kérdés, hiszen célvagyonná csak akkor lehet az ingatlant bejegyezni, ha az önkormányzat értékesítette. Ha nem értékesítette, nem lehet bejegyezni. Jogilag ez teljesen egyértelmű, előbb el kell adni, utána válhat csak célvagyonná. Ilyen értelemben nem érinti a kétharmados törvényrészt.
A konszolidációs program nem píárfogás, ezt hamarosan bizonyítani fogjuk, hanem feltétele e törvény végrehajtásának, hiszen akkor, amikor az átalakulások megtörténnek, a tőkehányadot és sok minden mást értelmezni kell a rendszerben. Ennek a forrásául szánjuk a konszolidációs programot, illetve az annak keretében megfogalmazott forrásigényeket. Több nagy szabályozás fut le erre a nagy nyitó kerettörvényre. Úgy gondoljuk, hogy ez csak így kezelhető, de a konszolidáció szerves része ennek - és nem píárfogás.
Hátrafelé pedig nem rohamozunk. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az 1991-es cselekvési programban le volt írva, hogy az ágazat piacspecifikus mozgástereit ki kell jelölni, és az akkori miniszter, Surján László úr - aki ma többször hozzászólt - ennek a megvalósítását meg is kezdte, csak sajnos 1993-94 után megrekedt az egészségügyi reform, és 1994-98 között az akkori miniszterelnök nem az egészségügyi minisztert védte és dicsérte, hanem Bokros Lajos urat, ennek pedig tragikus következményei lettek, hiszen az ágazatból a forráskivonások, az ágylábtörvény, a fogmegtartó kezelések - és folytathatnám tovább - mára tragikus helyzetet szültek, és ennek a megszüntetése az első három évben nagyon nagy erőfeszítéseket kívánt, nem elsősorban tőlem, hanem az elődömtől. A jelenlegi reform szerves folytatása az 1991-ben nemzetközi szinten is elindult reformfolyamatnak, és azt gondolom, a betetőzése lesz ez a nagy nyitás és az ehhez csatlakozó szabályozások a rendszer közgazdasági újraalapozásában.
Újra elhangzott, hogy a szakdolgozókkal nem foglalkozik a törvényjavaslat. Ez demagógia, mert foglalkozik a szakdolgozókkal, sőt koncentrál a szakdolgozókra mint az egészségügyi ellátórendszer legfontosabb elemére, ismétlem, egész odáig, hogy tulajdonosi szerepvállalást is lehetővé tesz számukra.
Újra elhangzott, hogy a költségvetési törvény módosításával kellene inkább foglalkozni, vonja vissza a miniszter ezt a rendeletet. Én úgy tudom - bár nem vagyok parlamenti képviselő -, hogy egy költségvetési törvénytervezet, adott esetben a zárszámadási törvénytervezet itt van önök előtt, s abban benne van az az 50 milliárdos forrás (Dr. Kökény Mihály: De nem 2002-re!), aminek a jövő évi kihatása 100 milliárd, s ez összesen 150 milliárd. Teljesen egyetértünk Medgyessy Péter miniszterelnök úrral (Dr. Surján László: Nana!), jelölt úrral, aki folyamatosan járja a kórházakat, tanulja az egészségügyet, és már majdnem ott tart, mint mi, bár az ajánlatokkal még nem érte el azt a mértéket, de teljesen egyetértünk vele, és ezért reméljük, hogy az 50 milliárd megszavaztatik az egészségügynek, mert sok-sok szakdolgozó és egészségügyben foglalkoztatott ember, akinek valóban nyomorúságos a bére, nagyon rosszul fog járni, ha az ellenzék képviselői az egészségügynek az 50 milliárdos pluszforrást nem szavazzák meg hétfőn.
Azt pedig csak megjegyezni szeretném, hogy elővettem a január-februári újságokat, amikor Kökény Mihály úr többször elmondta, Keller László képviselő úrral együtt, hogy legalább 25-30 milliárd kellene még az egészségügy működőképességéhez.
Ettől már messze tartunk, szeretném jelezni, hogy ez a kormány ezt az alábecsült pluszforrásigényt most már messze túlhaladta.
Nem tudom, hogy a kisgazdapárti hozzászólás, Hegedűs képviselő úr hozzászólása miért volt negatív; én is itt ültem, lehet, hogy én rózsaszínebb színben látom a világot, de ez egy egyértelműen támogató hozzászólás volt; az pedig, hogy a végén megjegyezte, hogy ragaszkodnak néhány módosításhoz, azt hiszem, az nekünk jó. Azóta tudom is, hogy mik ezek a módosító indítványok, és azt is tudom, hogy el fogjuk fogadni a magunk részéről legalábbis, mert ezek építő jellegűek és jók.
Nem vagyok biztos abban sem, hogy a MIÉP nem fogja támogatni a törvénytervezetet, hiszen ha sikerül beláttatni vele, hogy megfékezzük azokat a vadprivatizációs és a kalandor tőke keltette akciókat az egészségügyben, amelyek sokszor sajnos nemzetellenesek, akkor azt mondom, hogy még azt is el tudom képzelni, hogy a MIÉP is, ha mondjuk, fenntartásokkal is, de bizonyos helyeken támogatni fogja ezt az új szabályozást. (Dr. Csáky András: A végén még az MSZP is!)
Az egészségügyben nagyon bonyolultak az érdekviszonyok, nagyon nehéz változtatni, ezt szeretném jelezni, és akik előttem miniszterek voltak, ezt pontosan tudják. Az a rengeteg támadás és csetepaté, ami övezi ezt az új szabályozást, mind ennek a jele. Végül is ez a változtatás sok mindenkinek nem tetszik, ezen nem csodálkozunk; a bonyolult érdekviszonyok miatt a lépést megtenni az egészségügyben nagyon nehéz, évek óta nem sikerül, mindenki visszariadt vagy belebukott ebbe. Most van egy sansz arra, hogy ez az egyébként jól sikerült szabályozás törvényerőre emelkedik.
Nem működésképtelen törvényt csinálunk, nagyon jól végiggondoltuk sok okos szakértő bevonásával, hogy mit csinálunk, és azt gondolom, hogy semmi okunk nincs arra, hogy visszavonjuk ezt a törvénytervezetet. Azt is kell tudni, hogy megállítottuk azokat a nagy törekvéseket, amelyek Kiskunhalason - említette a képviselő úr - vagy éppen Szegeden indultak. Éppen azért állítottuk meg, hogy már egy új, közgazdaságilag értelmezhető működési formába tudjuk ezeket az ambíciókat bevezetni. És béke van az olajfák tövénél, mert mindenki belátta, hogy ezek az igazi ambíciók csak egy szabályozott környezetben tudnak valóban az egészségügy számára is hasznosulni.
Az ágylábtörvényt pedig nem kell visszasírni, szakmailag sokkal szabályozottabban fog a kapacitások kezelése és szabályozása történni, ehhez éppen ez a szabályozás szükséges. De ennek a részleteibe nem megyek bele, mert ez egy kicsit bonyolult most, és azt gondolom, hogy talán ezt nem érdemes megtenni.
Ha szabad, teszek még néhány megjegyzést. Egyetértek a felszólaló képviselővel, a regionális gondolatot és együttműködést fontosnak tartom. Itt nem ez esett kútba, hanem itt egy Világbank által támogatott akkori konstrukciót nem sikerült továbbvinni, ennek az okait én nem akarom elemezni, hogy miért nem. A regionális együttműködés nagyon fontos, és dolgozunk is azon, hogy ebben valamiféle új fejezetet fogunk nyitni, tehát itt teljesen egyetértek a felszólalóval.
Béki Gabriella képviselő asszonynak szeretném mondani, egyetértünk azzal, hogy finanszírozási reformot is kell csinálni. De addig, amíg együtt visszük a költségvetési típusú gazdálkodást, maradványérdekelt gazdálkodást, addig, ameddig a szektorsemlegesség feltételeit nem tudjuk kialakítani, addig, amíg nincs tőkehányad a működtetési forrásban, és folytathatom tovább, vagyis addig, ameddig ez a szabályozás nem születik meg, nem látunk igazán lehetőséget a biztosítási reform elvégzésére. Ez egy interaktív folyamat, most megteremtjük a lehetőséget erre; nyilván már utánam, a következő ciklus elején bele kell kezdeni a biztosítási reformba is, de ez egy szerves része lesz ennek a folyamatnak a mi elképzeléseink szerint.
Nincs a lovak között a gyeplő - most van inkább a lovak között a gyeplő, mi éppen kézbe akarjuk újra fogni ezt a gyeplőt, és ne tessék attól félni, hogy átmenetileg bizonyos tekintetben és helyeken a központi irányítás erősödik. A tárcának nagyon nagy felelőssége van az egészségügyben, ezt a felelősséget felvállalja, és ez együtt jár azzal, hogy nem engedi a lovak közé a gyeplőt, hanem igenis megpróbál irányítani.
Örülök annak, amit Kökény Mihály úr mondott, hogy közös célmodellhez felcsatlakoznának, csak hát rossz ez a szabályozás. Nem azzal értek egyet, hogy rossz a szabályozás, hanem azzal, hogy van egy közös célmodell, hiszen felfedeztem az MSZP programjában is az ilyen irányultságot, és azt gondolom, ez talán azt jelenti, hogy valahol előbb-utóbb közös nevezőre tudunk majd jutni, főleg akkor, ha a dolgot ügyként kezeljük, és nem engedjük a nagy politikai egymásnak feszülést olyan helyzetbe, hogy a szakmai értékek felett dongjon és végül is hozzon döntéseket.
A fogászatról hangzott el egy-két dehonesztáló megjegyzés. Szeretném mindenki számára jelezni, hogy a fogorvosok a program indulásakor, most, novemberben, decemberben és januárban 590 millió és januárban még 190 millió pluszforrást élveznek, tehát itt szó sincs arról, hogy erre nincs pénz, inkább a kondíciókat a szokottnál jobban, plusz száz százalékkal javítva, ennek a hosszú depressziónak, ami a fogmegtartó-kezeléseknek a kimaradását jelentette több éven keresztül, a várható felfutását próbáljuk finanszírozni, segíteni ezzel a pluszforrással.
Elhangzott a hálapénzre, paraszolvenciára való megjegyzés is. Nincsenek illúzióim, és nem is akarunk adminisztratív lépéseket tenni ezzel szemben. Magam nem azért oszlattam fel január 3-án, első munkanapomon a paraszolvencia bizottságot, mert haragudtam rájuk, hanem azért, mert nem akartam ügyvédi irodáknak hosszú évtizedes muníciókat szolgáltatni a tevékenységükkel. De pontosan ismerem ezt a kontramotivációs rendszert, és a szellemi szabadfoglalkozású orvosi jogállástól is várjuk azt a másféle motivációt, ami végül is a paraszolvenciának, ha hosszú évek alatt is, de olyan irányú csökkenését jelenti, hogy nem eltűnnek ezek a pénzek a rendszerből, hanem visszaforognak, láthatóvá válnak és hasznosulnak.
Végül - és ezzel köszönöm is a szót, befejeztem - nem gondoljuk azt, hogy a törvénytervezettel Kánaánt teremtünk; messze van még a Kánaán, de úton kell lenni. A nagy írás is azt mondja, hogy ha jő az Úr, nem azt kérdi, hogy elvégezted-e a dolgodat, hanem úton vagy-e vele. Nekünk még nagyon hosszú az út ahhoz, hogy az egészségügyben Kánaán legyen, de azt gondolom, hogy ez a valóban korszakos jelentőségű nyitány, a lehetőségeket megadó nagy szabályozás megteremti annak a sanszát, hogy valamikor az egészségügyben a beteg számára jobb ellátást és a benne dolgozók számára tisztességesebb megélhetést tudjunk kialakítani és létrehozni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
