2001. november 26.
Napirend előtt
Az egészségügy helyzetéről
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közvélemény előtt zajló társadalmi vita mára már mindenki számára világossá tette, hogy a magyar egészségügy nagy bajban van. (Dr. Fazekas Sándor: Nagy baj van az SZDSZ-ben! - Derültség és zaj a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Képviselőtársaimig még nem jutott el a hír, mert csak a kormány kiadványait olvassák, de ha szélesebb körben tájékozódnának, akkor belátnák, hogy feltehetően igazam van. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mi is ebben az országban élünk!)
Most nem is azokról a teljesítetlen ígéretekről akarok szólni, amelyeket önök ezek szerint olvasni szoktak (Dr. Kosztolányi Dénes közbeszólása.), és nem is arról, hogy mi történt az elmúlt négy évben, ami még rosszabbá tette a helyzetet, hanem arról, hogy most ugyan a traumatológia kapcsán váltak világossá a problémák, de nem tudhatjuk, hogy az elkövetkezendő időszakban még mely területeken jelennek meg ugyanezek a gondok. Egy dolog biztos: az egészségügy rendbetétele tovább már nem halasztható. Most születnek különböző tűzoltás jellegű intézkedések ott, ahol éppen a baj felüti a fejét, ugyanakkor azonban az alapproblémák továbbra is változatlanul megoldatlanok.
Mert mi az, ami hiányzik, tisztelt képviselőtársaim? Egyrészt hiányzik a világos üzenet a politika részéről, hogy érti a problémát, felismerte, és azonnal hozzákezd annak megoldásához. Másrészt hiányzik az a világos, átfogó koncepció, amely közép- és hosszú távon is biztosítja az egészségügyben a kibontakozás lehetőségét, illetve az egészségügy átalakításán keresztül a hosszú távú működőképességet. Mi azt javasoljuk, hogy tegyünk azonnali intézkedéseket (Dr. Fazekas Sándor: Már megtörtént.) most, azonnal, és egy világos koncepció mentén kezdjünk hozzá az egészségügy átalakításához.
Ami az azonnali intézkedéseket illeti: az első probléma, amivel szembe kell nézni, az az egészségügyben kialakult... (Dr. Kosztolányi Dénes: Fordulj háziorvosodhoz vagy gyógyszerészedhez! - Derültség a Fidesz soraiban.) Kedves Kosztolányi képviselőtársam, most nem kígyóetetésről beszélünk, úgyhogy szíveskedjék visszafogni magát. (Derültség. - Dr. Fazekas Sándor: Szánalmas!) Tehát az egészségügyben ma alapvető probléma a bérhelyzet megoldatlansága. Mi erre két megoldást javasolunk. Egyrészt általában a közszféra egészére a diplomás minimálbér bevezetését - azt gondolom, hogy ez az orvosok, illetve a diplomával rendelkező asszisztencia esetében megoldást jelenthetne -; másrészt a hűségpénz kifizetését azon ápoló személyzet, nővérek, asszisztencia részére, akik a nehéz körülmények dacára is (Molnár Róbert közbeszólása.) kitartanak hivatásuk mellett. Másrészt szintén azonnali intézkedésként - tekintettel arra, hogy a másik probléma a fejlesztések, felújítások 10-15 éves elmaradása az egészségügyben - javasoljuk a 2002. évi költségvetés módosítását oly módon, hogy mintegy 80 milliárd forintos összeget biztosítsunk a fejlesztések, felújítások elvégzésére. Ez önmagában más helyzetet teremtene az egészségügyben, amelyet nemcsak a benne dolgozók, hanem az egészségüggyel kapcsolatba kerülők is érzékelnének, és hozzáteszem, hogy ezt a következő kormányzati ciklus egészében kellene gyakorolni, mert csak ezen keresztül lehet radikálisan új helyzetet teremteni, több pénzt kell az egészségügybe tenni.
Ezen javaslatainkat egyébként benyújtottuk a parlamentben is az elmúlt héten.
Középtávon pedig hozzá kell kezdeni az egészségügy finanszírozási rendszerének átalakításához, egy olyan több-biztosítós modell bevezetéséhez, amely az egyik oldalon mindenki számára biztosítja az ellátást, a másik oldalon pedig megteremti a versenyhelyzetet a szolgáltatók között, akik értünk, a betegért versenyeznek minél magasabb színvonalú szolgáltatással.
Egy biztos: nem kezelhető a dolog anélkül, hogy egy olyan átfogó koncepció ne alakulna ki, amelyben minél többen egyetértünk, ugyanis nem négyéves ciklus alatt háríthatóak el az egészségügyre nehezedő problémák, hosszabb távú feladatrendszer megoldásához kell hozzákezdeni. Azért kellene egyetértenünk, hogy esetleges váltások esetén ne akadjon meg a reformfolyamat úgy, mint ahogy az történt a nyugdíjrendszer esetében. Ezért mi egyetértünk a társadalmi vitával, azt javasoljuk, hogy induljon politikai vita ezekről a kérdésekről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azért, mert a magyar egészségügy rendbetétele tovább valóban nem halasztható.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiból.)
ELNÖK: Megkérdezem, hogy a kormány nevében kíván-e valaki válaszolni. (Dr. Mikola István jelzi szólási szándékát.) Megadom a szót Mikola István miniszter úrnak.
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: (Nem működik a mikrofonja.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés...
ELNÖK: Egy kis türelmet kérnék, mert még nem kapcsolták be a miniszter úr mikrofonját, de ez hamarosan meg fog történni; illetőleg a megfelelő gombot nyomja be, legyen szíves!
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: (Megjelenik a neve a táblán. - A mikrofon működik.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mélyen egyetértek a napirend előtti felszólalóval abban, hogy szakmai vitáknak kellene folynia az egészségügyi ellátórendszert illetően, de nem sikerül ezeket a szakmai vitákat megkezdeni.
Még emlékeimben él: egy héttel ezelőtt az Uzsoki Utcai Kórház egy nagyon jelentős, 8 milliárdos rekonstrukciójának átadásakor a fővárost képviselő főpolgármester, Demszky Gábor úr nagyhatású, körülbelül húszperces kormánygyalázó beszédében a csattanó a végén úgy hangzott: "És tudják kérem, hogy kinek ad ez a kormány címzett támogatást? Vámosmikolának!" Még egyszer elhangzott: "Vámos... - mondom - mikolának!" Ez volt a legfőbb szakmai érv ebben a beszélgetésben. (Szórványos derültség.)
Azóta többször megkíséreltük, hogy valóban szakmai vitát folytassunk. Egy évvel ezelőtt még éltek bennem az illúziók, hogy szakmai viták fognak folyni az egészségügyben - de ezek demagógiák, ezek nem szakmai viták.
Nem tudom, miért nem lehet észrevenni azt, hogy az egészségügyben, ahol tudjuk, hogy nagyon sok nehéz örökség halmozódott fel, pontosan tudjuk, hogy az a félfeudális, paternalisztikus rendszer, amely ma még ott él, a rendszerváltozást tíz-tizenkét évvel elhibázta. De miért nem lehet észrevenni azt, hogy megkezdődtek a mélyreható változások? Miért kell az intézményi törvénytervezetet csípőből megnegálni?
A Szabad Demokraták Szövetsége egyetlen módosító indítványt nem nyújtott be, jelezvén, hogy nem érti, miről szól ez az egész történet. Ez annál inkább fájdalmas, mert pénzt helyezni egy rendszerbe akkor érdemes, ha az a pénz a konszolidációt szolgálja. Vagyis annak az intézményi törvénytervezetnek, amelynek a vitáját a parlament megkezdte, része ez a konszolidáció, amelynek a forrásaiban egyébként egyetértünk, csak mi sokkal nagyobb forrásigényt jelöltünk meg a végleges konszolidációhoz, mint ahogy ez különböző nyilatkozatokban az SZDSZ vagy az MSZP oldaláról megtörténik. Mi meg is terveztük és elkészítettük ennek a szakmai programját. Azt gondolom, hogy az egészségügyben megindulhatnak azok a változások, amelyekre tíz-tizenkét év óta várunk.
Nem értem azt, hogy miért nem lehet venni ezt a lapot, és miért nem lehet végre azokról a megújító törekvésekről vitatkozni, amelyekkel kapcsolatban a tárca letette a szakanyagokat, sőt azokat kodifikált formában a parlament elé hozta.
A bérekre visszatérve: harminc éve dolgozom a szakmában, nekem nem kell, hogy Kuncze Gábor úr elmagyarázza az egészségügyet, mert harminc éve vagyok benne, és nemcsak a magyar egészségügyben, hanem mint a Kórház Világszövetség európai alelnöke hat éve alatt megismertem a világ különböző kórházi rendszereit és egészségügyét. És ezt nem azért mondom, mert dicsekedni akarok vele; harminc éve reggeltől estig ebben a rendszerben élek, megismertem ezt a rendszert. Nem vagyok egyedül abban, tudjuk, hol és hogyan kell változtatni rajta; de mihelyt elkezdjük a legkisebb változtatást is, azonnal borzalmas érzékenységek támadnak.
Nem értem pontosan, hogy a két nagy ellenzéki frakció miért támad minden változást elemi erővel. Milyen privilégiumokat élveznek a jelenlegi rendszerben ahhoz, hogy ne lehessen változtatni? (Taps a kormánypártok soraiból.) Most már ott tartunk, hogy nemcsak általában, hanem személyeskedő jellegű belegyalogolások, a miniszternek, hozzátartozóinak a kicsinálása - nem tudok jobb szót találni erre -, valamint elképesztő akciók folynak olyan értelemben és olyan igénnyel, hogy megakadályozzák azokat a változásokat, amelyek megkezdődtek. Pedig nagyon sok egészségügyi dolgozó vár ezekre, akiknek a hangja talán nem hallatszik annyira, mint egy-egy vezető grémium vezető döntéshozóinak, politikusainak a hangja, de a tömegek várják ezeket a változásokat.
Nem helyes prémiumokat ajánlani, megalapozatlan, a bérek növelésére vonatkozó javaslatokat tenni. Mi megalapozott szakmai programot tettünk a parlament elé, amelynek a lényege egy olyan gazdasági típusú átalakulás, amelynek révén az egészségügybe a reményeink szerint beáramló források, amelyek a konszolidáció részét képezik, valóban hatékonnyá tudnak válni és valóban hasznosulnak. Ezt a rendszert alapjaiban kell megváltoztatni, a változtatás pedig megkezdődött.
Arra kérem Kuncze Gábor képviselő urat és mindenkit, aki az utóbbi időkben személyeskedésektől terhes és szakmaiatlansággal jellemezhető megnyilatkozásokat tesz, hogy igenis ne csak mondja, hanem vegyen részt abban a párbeszédben, ami elindult a parlament előtt is, vegyen részt a törvénytervezet vitájában, és ne csípőből megnegálva azt, valami fölérepülő akcióval, demagógiák tömegével szórja tele az egészségügyet, ami csak árt, dekompenzál és káros hatással van a rendszerre nézve.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)
