2001. november 27.
általános vita
A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A H/5030. számon benyújtott, a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló országgyűlési határozat első pontjában arra kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1997. számú országgyűlési határozat megvalósulásáról J/5029. számon benyújtott beszámolót. Ezért, ha az elnök úr megengedi, akkor az expozét egyben fogom elmondani, és az expozé első részében a beszámolót ismertetem, azaz főként a múltról szólok majd, a második részében pedig a célokról, azaz főként a jövőről fogok beszélni, és azt remélem, hogy a mondandómat természetes módon teszi egységessé vagy egységgé a jelen bemutatása.
Az 1995. évi országgyűlési határozatban megfogalmazott értékek, úgy gondolom, továbbra is kiindulópontját jelentik a felsőoktatás fejlesztésének. Ezek az értékek az országgyűlési határozat megfogalmazása szerint a minőség, a nyitottság, a szabad választás, az esélyek kiegyenlítése, a méltányos tehermegosztás, az elszámoltathatóság és a hatékonyság, a gazdasági szféra és a felsőoktatás kapcsolatának erősítése, az autonómia, a versenysemlegesség. Azt képzelem, hogy ezek az értékek ma is a felsőoktatás fontos, kiemelt értékei.
1998-ban az új Országgyűlés a méltányos tehermegosztás és az esélyteremtés értékeit úgy találta a legjobban megvalósíthatónak, hogy kitágította a tandíjmentesség körét, és széles körben tandíjmentessé tette az első diploma megszerzését. Nemzeti érdekünk, hogy szociális helyzetétől függetlenül minden tehetséges diák bejuthasson a felsőoktatásba, hiszen a tanulás révén történő felemelkedés egyaránt érdeke a társadalomnak és az egyénnek.
A magyar felsőoktatás 1995 óta mind intézményi, mind működési, mind akadémiai vonatkozásban óriási fejlődésen ment keresztül. Különösen jelentősek voltak azok a változások, amelyek 1998 óta zajlottak le. 2000. január 1-jétől létrejött az új magyar felsőoktatási intézményhálózat, és elindult a felsőoktatási intézmények életének szinte minden részét átható, minden részére kiterjedő felsőoktatási fejlesztési program.
Megállapíthatjuk, hogy a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló országgyűlési határozat legtöbb pontja tételesen teljesült. Néhány esetben, amelyek közül kiemelkedő a tandíjmentesség kérdése, a tisztelt Ház úgy döntött, hogy az ország érdeke mást kíván. Lényegesen megváltoztatta a felsőoktatás fejlesztésének fő irányait az is, hogy Magyarország 1999 óta a bolognai nyilatkozatot megfogalmazó nemzetek között van; Magyarország is aláírta ezt a nyilatkozatot. Ez lehetőséget ad arra, hogy érdekeinknek és értékeinknek megfelelő helyet foglaljunk el az európai felsőoktatásban. Újra kellett értékelni a képzési reform végrehajtására vonatkozó koncepciót és a felsőoktatás finanszírozási reformjával kapcsolatos 1995-ös elképzeléseket.
A következőkben az 1995-ös országgyűlési határozat mellékletében megfogalmazott célok sorrendjében tekintem át röviden azok megvalósulását. A hallgatói létszám növelése az első kérdés. Azt gondolom, hogy a hallgatói létszám növekedése volt a felsőoktatás átalakításának a legeredményesebb területe. 1995-ben a 18-22 éves korosztály 17 százaléka vett részt a felsőoktatási képzésben, 2001-ben ez 34,8 százalék, ezzel messze meghaladta azt az arányt, amelyet az országgyűlési határozatban megjelöltek, ez 30 százalék volt. Az elkövetkezendő évben a kormány az államilag finanszírozott hallgatói létszámot 58 500 főben határozta meg, ez utóbbi azt jelenti, hogy a felvett hallgatók tekintetében elérjük az Európai Unió átlagát, 42 százalékot. A kormány 2000-ben jóváhagyta az új felvételi jogszabályt, amely lehetőséget teremt arra, hogy verseny alakuljon ki az államilag finanszírozott helyre pályázó hallgatók között, és verseny alakuljon ki az intézmények között is.
Az országgyűlési határozat második pontja az átjárható és rugalmas képzési szintek kialakításáról szól. A felsőoktatási törvény többszöri módosításával kialakult a magyar felsőoktatás négy kimeneti szintje: a felsőoktatási szakképzés, a főiskolai képzés, főiskolai szint, az egyetemi képzés és a doktori képzés. Az európai kreditátviteli rendszerhez illeszkedő kreditrendszer bevezetésével pedig a rendszer átjárhatósága mind a szakok, mind pedig az intézmények között biztosított.
A harmadik pont a részidős és távoktatási formák jelentősége. A kormány az Apertus Közalapítvány létrehozásával és a Nemzeti Távoktatási Tanács megújításával jelentős mértékben támogatta a részidős oktatási formák fejlesztését. Tíz regionális központból álló távoktatási hálózatot hozott létre, a Magyar Akkreditációs Bizottság kidolgozta a távoktatás akkreditációs elveit. A kitűzött célok itt is teljesültek, az élethosszig tartó tanulás új célok megfogalmazását teszi szükségessé.
A negyedik pont az önálló hallgatói munka szerepének és súlyának növelése. Ebben a jogszabályi környezet, a képesítési követelmények közzététele lehetővé tette a felsőoktatási intézmények tantervének a nagyobb hallgatói önállóság irányába történő átalakítását. Természetesen ezzel az intézmények a szabályzatuknak megfelelően éltek, és az autonómiájuknak megfelelően éltek és élhetnek. A felsőoktatási fejlesztési program keretein belül elindult beruházások jelentős részét az önálló hallgatói munkavégzés infrastrukturális feltételeinek biztosítására, bővítésére helyeztük. Emellett az elmúlt három évben nagymértékben javult a felsőoktatási intézmények informatikai infrastruktúrája, számítógépekkel való ellátottsága, 2000-től minden felsőoktatási intézményünk nagy sebességgel, legtöbbször 155 megabit/szekundum sávszélességgel csatlakozik a világhálóra. E tekintetben a magyar felsőoktatás a nemzetközi élvonalba tartozik.
Az ötödik a minőséget tanúsító akkreditáció és minőségbiztosítás. A Magyar Akkreditációs Bizottság munkájának jelentős támogatásával elértük, hogy mára megtörtént a magyar felsőoktatás intézményi és szakonkénti hitelesítése. Az akkreditációs folyamatban az országgyűlési határozatban megfogalmazottaknak megfelelően elváltak egymástól a szakok, programok és az intézmények akkreditációja. A magyar felsőoktatási intézményekben oktatott szakok képesítési követelményei megjelentek kormányrendelet formájában. A felsőoktatási fejlesztési program keretében az Oktatási Minisztérium kidolgozta a felsőoktatási intézmények minőségbiztosítási rendszerének megvalósítására vonatkozó tervét.
A hatodik pont a felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakítása. A felsőoktatási intézményeket több csatornán finanszírozzuk. Ennek egyik eleme az oktatáspolitikai szempontból értelemmel bíró paramétereken alapuló úgynevezett normatív finanszírozási rendszer. A másik csatorna a céltámogatás pályázati rendszerben történő odaítélése. A beruházási támogatást elfogadott intézményfejlesztési terv alapján, szakértői bizottságok döntése szerint kaphatják meg a felsőoktatási intézmények. 2000-ben és 2002-ben nyolc intézménnyel kötöttünk ilyen szerződést: Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Miskolci Egyetem, Kaposvári Egyetem, Kecskeméti Főiskola, Nyíregyházi Főiskola, Budapesti Műszaki Főiskola és a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, összesen 42,5 milliárd forint értékben.
Az intézmények normatív finanszírozás által történő jelenlegi támogatása lényegében három pilléren alapszik. Az első a hallgatói létszámokon és a szakos beosztáson alapuló képzési és létesítmény-fenntartási normatíva, amely természetesen minőségi elemet is tartalmaz.
Az intézményt támogatás illeti meg a tudományos kutatási-fejlesztési kapacitások fenntartása céljából. Hozzáteszem, hogy a kutatási-fejlesztési kapacitások működtetéséhez más forrást kell felhasználni, a megfelelő kutatás-fejlesztési pályázatokat.
Végül a normatív finanszírozás harmadik eleme a legtehetségesebbek külön szakmai támogatása. Ennek legfontosabb eleme a doktori iskolák kiemelt, normatív alapú finanszírozása. Az a cél, hogy a felsőoktatási intézmények működése mindinkább költséghatékonnyá váljon.
Az országgyűlési határozat természetesen külön foglalkozik a tandíjbevételekkel. Tekintettel arra, hogy az 1988-ban megválasztott Országgyűlés az első oklevél megszerzését az államilag finanszírozott hallgatók körében tandíjmentessé tette, a felsőoktatási intézmény költségtérítést csak az úgynevezett költségtérítéses képzésben részt vevőktől kérhet. A tandíjmentesség kiterjesztésével az esélyteremtés elve érvényesül.
Hetedik pontként az országgyűlési határozat a versenysemlegesség szempontjának érvényesítését fogalmazza meg. Ma a jogszabályok pontosan meghatározzák a nem állami felsőoktatási intézmények létrehozásának és állami elismerésének feltételeit. A Magyar Akkreditációs Bizottság mint önálló szakmai testület gondoskodik a szakmai minőségi szempontok érvényesítéséről, az állami elismerésről szóló döntés pedig az Országgyűlés hatáskörébe tartozik. Az így kialakult rendszer a tapasztalatok szerint jó, és a versenysemlegesség elve is megvalósul.
2000-ben három nem állami főiskola, 2001-ben pedig egy állami egyetem vált államilag elismert felsőoktatási intézménnyé. A parlament előtt fekvő, a felsőoktatásról szóló törvényjavaslatban 2002-ben egy újabb felsőoktatási intézmény, újabb főiskola válhat egyetemmé.
Az egyházi intézmények számára az állam a költségvetési támogatást az állami intézményekkel azonos mértékben biztosítja. A felsőoktatási célú pályázatokon a nem állami intézményekkel azonos elvek szerint való részvételi lehetőséget biztosítanak a jogszabályok.
A nyolcadik pont az intézményirányítás és -működés formáinak bővítése. A jelenlegi jogszabályi környezet figyelemreméltóan kibővítette a pár év ezelőttihez képest az intézményi gazdálkodás közgazdasági és jogi kereteit. Az a célunk, hogy megteremtsük egy olyan önálló gazdálkodási forma jogi kereteit, amelyben az intézmények a nekik juttatott forrásokkal önállóan, hatékonyan gazdálkodhatnak.
A kilencedik pontban az új magyar felsőoktatási intézményhálózat kialakításáról szeretnék szólni néhány szót. 1990 nyarán az Országgyűlés közel egyhangúlag meghozott törvénye alapján kialakult az új magyar felsőoktatási intézményhálózat. Az átalakulás az öt művészeti intézményt különleges helyzetüknél fogva nem érintette, így az öt művészeti intézményt nem számítva az addig meglévő 52 állami felsőoktatási intézményből 13 állami egyetem és 12 állami főiskola jött létre. Ezek jelentik a magyar felsőoktatás hallgatói létszámának 90 százalékát. Mindezt figyelembe véve ma 17 állami egyetem és 13 állami főiskola működik, és a nem állami felsőoktatási intézmények körét jelenleg 5 egyházi egyetem és 21 egyházi főiskola, továbbá egy közalapítványi egyetem, valamint 9 alapítványi főiskola alkotja.
Az új felsőoktatási intézményhálózat kialakítása lényegében zökkenőmentesen zajlott le, a nyugodt oktató- és kutatómunkát semmi sem zavarta meg. A létrejött, általában az elődöknél lényegesen nagyobb szervezeti egységek működéséből adódó előnyök szinte minden intézménynél az átalakulás után hamarosan jelentkeztek.
Az intézményfejlesztési forrásokhoz jutás új kultúráját, szigorú rendjét alakította ki az Oktatási Minisztérium.
A tizedik pontban a tanító- és tanárképzés fejlesztéséről szeretnék hány szót szólni. A nevelés, oktatás alapfokú és középfokú szintjét figyelembe véve a pedagógusképzés megőrizte a duális, egyetemi és főiskolai rendszerű képzést. Ugyanakkor a pedagógusképzettség tanári mesterségének azonos követelményeit 1997-től kormányrendelet szabályozza valamennyi tanárszakot illetően. A magyar felsőoktatásban a tanító- és tanárképzést leíró képzési követelmények szerint, a közoktatási törvénnyel összhangban folyik a képzés.
Megvalósult a pedagógusok általános és kötelező továbbképzése. Ezzel kapcsolatosan létrejött egy akkreditációs rendszer. Az elmúlt időszakban mintegy 65 pedagógus szakirányú továbbképzés követelményeit hagyta jóvá elődöm, valamint a pedagógus-szakvizsga képesítési követelményeit is jóváhagytuk.
Tizenegyedik pontként az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésről szeretnék szólni, amit - ha megengedik - csak felsőfokú szakképzésként említek. Azt képzelem, az elnevezés hosszúsága is szerepet játszott abban, hogy ez a képzési forma nem igazán sikeres a magyar felsőoktatásban.
A felsőoktatási hallgatói keretszámok megállapításakor mindig törekedtünk arra, hogy ebben a képzési formában jelentősen növeljük a hallgatói létszámot. Növekedett is a hallgatói létszám, nem terveinknek és igényeinknek megfelelően azonban. Ez a képzés szervesen integrálódik ugyan a felsőoktatási intézmények képzésébe, mégsem jelentkeztek annyian erre a képzésre, hogy ez a képzés elérte volna azt a létszámbeli szintet, amely az országgyűlési határozatban és a mi terveinkben is szerepel. Azt gondolom, hogy erre a képzésre a következőkben is kiemelt figyelmet kell fordítanunk, hiszen a jól képzett munkaerő képzésében ennek a képzési formának különös jelentősége van.
Az országgyűlési határozat tizenkettedik pontja a tudományos kutatásról szól. Magyarországon a tudományos fokozattal rendelkezők mintegy 70 százaléka felsőoktatásban dolgozik, ebből következően a felsőoktatás jelenti a hazai tudományos kutatás fő szellemi bázisát. Magyarországon a tudományos kutatást végzők túlnyomó többsége valamilyen formában kapcsolódik a felsőoktatáshoz. Ezen a területen a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, akadémiai kutatóintézetek példaszerű együttműködése valósult meg.
A hazai felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek együttműködésének egyik fontos területe a doktori iskolákban való közreműködés. Azt gondolom, hogy a doktori iskolák a felsőoktatási intézmények sikerterületei. Ezek jogilag a felsőoktatási intézményekhez tartoznak, ugyanakkor teljes mértékben használják azt a szellemi bázist, azt a műszerbázist, amely a magyar kutatóintézetekben működik.
A doktori iskolák és a tudományos fokozatok értékét tekintve elmondhatjuk, hogy a doktori képzések színvonala mindenütt eléri az akkreditációs követelményeket. A doktori iskolák működését részletesen szabályozza a kormány vonatkozó rendelete. Azt gondolom, hogy a doktori iskolák fokozott támogatása a felsőoktatás fejlesztésének, finanszírozásának egyik kiemelt területe kell legyen.
Az országgyűlési határozat foglalkozott az oktatók bérezésével, az oktatókkal szemben támasztott minőségi követelményekkel. 2001. január 1-jétől a kormány a felsőoktatásban új bérrendszert alakított ki. Ezzel a felsőoktatásban dolgozók bérezése és előmenetele elkülönült a felsőoktatás viszonyaira nehezen alkalmazható közalkalmazotti illetményrendszertől. A garantált oktatói bér, a kötelező kinevezési fokozat elérésére ösztönző belső dinamizmusa révén - az ágazat érdekeinek és értékeinek megfelelően - a minőségi munkát, a felívelő oktatói-kutatói életpálya megvalósítását támogatja. A kormány az új bérrendszerrel jogilag is összekötötte a felsőoktatási oktatók és kutatók bérét; ezzel a magyar tudományosság régi vágya teljesült.
Az új bérrendszer kiegészítő elemként 2001-ben oktatói, posztdoktori ösztöndíjrendszert is létrehoz, a Békésy- és a Széchenyi-ösztöndíjat.
Végül a habilitációs eljárás szabályairól szeretnék néhány szót szólni. A habilitációs eljárás szabályait egyetemeinken mindenütt kidolgozták. A habilitációs eljárás rendje kialakult, a magyar felsőoktatásban gyorsan elfogadottá vált az európai felsőoktatásban mindig is rangot adó, minőséget jelző habilitáció intézménye.
A habilitált docensek száma az elmúlt két-három évben növekedett, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy a habilitációs eljárás színvonala mindenütt emelkedik.
Mindezek alapján arra kérem a tisztelt Házat, fogadja el a kormány beszámolóját a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. számú országgyűlési határozat megvalósulásáról.
Tisztelt Ház! A következőkben szeretném röviden összefoglalni a határozati javaslatnak azt a részét, amelyben arra kérem az Országgyűlést, hogy határozza meg a XXI. század igényeinek megfelelő magyar felsőoktatás megteremtése érdekében a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljait.
Magyarország fejlesztésében, fejlődésében, felemelkedésében meghatározó a kiművelt emberfők száma. A nemzet mindig akkor fejlődött kiemelkedően, amikor az oktatás, azon belül is a felsőoktatás kiemelt szerepet kapott, és napjainkban csak azok a nemzetek tudnak az átlagot lényegesen meghaladóan fejlődni, amelyek felsőoktatásukat kiemelten fejlesztették.
Magyarország gazdasága az elmúlt három évben példás fellendülést mutatott. Az ipari és szolgáltatási teljesítmény bővülése azonban csak akkor tartható fenn, ha képzett és rendszeresen újraképzett munkaerő áll rendelkezésre. A szellemi tőke iránt igényes, nagy hozzáadott értéket termelő gazdaság fejlesztéséhez elengedhetetlenül szükséges a felsőoktatás minőségi, szerkezeti és infrastrukturális fejlesztése, valamint kapuinak megnyitása minden megfelelő képességgel és készséggel rendelkező honfitársunk előtt. A felsőoktatás rugalmas átalakítása és kapacitásainak igény szerinti bővítése a magyar felemelkedés záloga.
Magyarországnak az új évezredbe megújult felsőoktatással kell belépnie, olyan felsőoktatással, amely az ország gyorsan változó gazdasági-társadalmi igényeit széles képzési kínálattal, rugalmas, alkalmazkodni képes szerkezettel követi. Az ország felsőoktatási politikai programjának vállalnia kell, hogy megvalósítsa a felsőoktatás átfogó reformját és fejlesztését. Olyan tág perspektívát nyújtó képzési koncepciót kell kidolgozni, amely széles kínálatú, a munkaerőpiacon versenyképes ismereteket és készségeket biztosító képzést nyújt, segíti a tehetséggondozást, bővíti a hallgatói mobilitást, javítja a tanuláshoz való hozzáférést, fejleszti az élvonalbeli kutatást, elősegíti külső források bevonását a felsőoktatásba.
Azt gondolom, hogy az új évezred első évtizedében a korszerű magyar felsőoktatásnak az alábbi kitüntetett értékeket kell képviselnie: együttműködésre képes, a demokratikus és az európai értékeket képviselő, az ország felemelkedése iránt elkötelezett szakemberek képzése és nevelése. Ilyen érték a rugalmasság, a megújulás képessége és a szellemi autonómia. Ilyen érték a minőség. Ilyen érték a szabad szak- és intézményválasztás, az élethosszig tartó tanulás, esélyek teremtése és az esélyegyenlőtlenségek kiegyenlítése. Ilyen érték az ellenőrzött, önálló és hatékony intézményi működés. Ilyen érték a felsőoktatási intézmények és a társadalmi-gazdasági környezet kapcsolatának erősítése.
Ezért a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljait az alábbi öt pontban foglalom össze. A felsőfokú képzés tegye lehetővé a versenyképes, kiváló szakmai tudás elsajátítását valamennyi tehetséges fiatal számára. Ehhez az is szükséges, hogy az egyes korosztályokhoz tartozók 50 százaléka felsőfokú tanulmányokat folytathasson, elsősorban felsőfokú szakképzésben, főiskolai képzésben.
Az esélyteremtés érdekében a kormánynak gondoskodnia kell a diákhitel rendszerének zavartalan működéséről, annak a diákhitelnek a zavartalan működéséről, amelynek eddigi sikerei is azt bizonyítják, hogy a magyar felsőoktatás-politikában, a magyar felsőoktatás történetében egyik fontos döntésről van szó.
Tájékoztatom a tisztelt Házat, amit már más formában is megtettem, hogy eddig mintegy 60 ezer hallgató, 55 800 hallgató vette fel a diákhitelt, és mára a diákhitel lényegesen meghaladott minden más hallgatói támogatási formát, lényegesen meghaladta a hallgatói normatívát, lényegesen meghaladta az ösztöndíj-támogatásokat. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő! Idő!) Természetesen a kormánynak gondoskodnia kell egy szociális ösztöndíjrendszer általánossá válásáról. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Idő!)
Azt kértem az elnök úrtól, hogy a két expozét együtt mondhassam el. Képviselő úr, körülbelül öt perc múlva befejezem.
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársak! (Horn Gábor: Elnök úr, akkor nekünk harminc percünk van.) Ténylegesen húsz perc időkeret áll rendelkezésre. Kérem, hogy hallgassák meg a miniszter urat türelmesen, a miniszter urat pedig kérem, hogy ha lehet, akkor mielőbb fejezze be. Összesen húsz perc állt rendelkezésre a két expozé elmondására.
DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási miniszter, a napirendi pont előadója: Köszönöm, elnök úr. A második pont: a magyar felsőoktatás legyen egyenrangú és elismert szereplője a bolognai nyilatkozat szellemében fejlődő európai felsőoktatási térségnek. Ennek fő eleme egy két ciklusra épülő képzés, amelyben a magyar felsőoktatás átalakítása az elkövetkezendő négy-öt évben végbemehet.
A harmadik: a felsőfokú képzés szolgálja a jövő Magyarországának versenyképességét, egyúttal nyújtson széles alapozású, de az egyéni képzési utak kialakításának lehetőségét biztosító oktatást. Szolgálnia kell az oktatói és hallgatói mobilitást, és a kormánynak kiemelt figyelmet kell fordítania a tehetséggondozásra a felsőoktatásban, elsősorban a tudományos diákkörök, a szakkollégiumok és a doktori iskolák támogatása által.
A felsőoktatási intézmények váljanak térségünk kiemelkedő tudományos szellemi központjaivá, alkalmassá és nyitottá arra, hogy fokozatosan bekapcsolódjanak a kiépülő felnőttképzési intézményrendszerbe, ezzel biztosítva az adott régió polgárai számára az élethosszig tartó tanulás valódi lehetőségét. Azáltal, hogy a felsőoktatási intézmények a régiók képzési és kutatási központjaivá válnak, jelentősen nő az a képességük, az a lehetőségük, hogy a 2001-ben, 2002-ben jelentősen megnövekedett kutatási forrásokból nagyobb mértékben részesüljenek, és nagyobb mértékben részesüljenek reményeink szerint az Európai Unió megnyíló ilyen forrásaiból.
A felsőoktatás új, a normatív finanszírozás elvén működő támogatási rendszere segítse a kiemelkedő oktatók megtartását és utánpótlását, valamint a fő fejlesztési célok megvalósítását, az intézmények költséghatékony és a saját bevételek növelésére képes felelős gazdálkodásának működését. A kormány ennek érdekében támogassa a felsőoktatási fejlesztési program keretében megkezdett intézményfejlesztési, valamint országos beruházási és informatikai programokat, a költségvetési törvények előkészítésekor tegyen kiemelt javaslatot az e célok megvalósítására elkülönített finanszírozás mértékére.
Tisztelt Ház! Kérem ezért a tisztelt Házat, hogy a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljait országgyűlési határozatban rögzítse, kérje fel a kormányt ennek megfelelő cselekvési program kidolgozására, és helyezze hatályon kívül a felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 107/1995. számú országgyűlési határozatot.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiból.)
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A felsőoktatás fejlesztésének irányelveiről szóló 1995. évi országgyűlési határozat megvalósulásáról, továbbá a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló H/5030. számú országgyűlési határozati javaslat együttes tárgyalására nemcsak a témakör azonossága ad indokot, hanem az is, hogy ha megvonjuk az eltelt idők mérlegét, akkor tudunk valós és megalapozott kiindulópontokat találnunk a magunk számára ahhoz, hogy a további fejlesztési célokat, stratégiai elképzeléseket meg tudjuk vonni.
A felsőoktatás fejlesztése kiemelkedően fontos stratégiai feladat. Ezt 1990 óta gyakorlatilag minden kormány megfogalmazta, minden parlament minden pártja egyetértett ebben, ám azt kell mondani, hogy kézzelfogható eredményeket e téren eddig a polgári kormány tudott felmutatni. Magyarország felemelkedésében meghatározó az emberi erőforrás minősége, az ország versenyképessége a ma és a jövő felsőoktatásától függ. A nagy hozzáadott értéket termelő gazdaságoké a jövő - legalábbis a gazdasági mutatók az egész világ viszonylatában ezt jelzik.
Kétségtelen, hogy a felsőoktatás az elmúlt időszakban, az elmúlt években jelentős változáson ment át, ezek a változások azonban irányukat tekintve nem mindig voltak egy irányba hatóak. Ez elsősorban abból adódott, hogy a különböző kormányoknak különböző prioritásai voltak. A méltányos tehermegosztást, amelyet a '95-ös országgyűlési határozat még értékként szerepeltetett, és amely tulajdonképpen legalizálta a tandíj-kötelezettséget, az 1998-ban megválasztott, többségében polgári értékrendű új Országgyűlés - az ország tényleges érdekeinek megfelelően - az esélyteremtés értékeivel helyettesítette, ami gyakorlatilag a tandíj eltörlését, az első diploma államilag finanszírozott képzésben történő megszerzésének a díjtalanná tételét jelentette.
A Fidesz és koalíciós partnerei nemzeti érdeknek tekintették, hogy a szociális helyzettől függetlenül minden tehetséges diák bejuthasson a felsőoktatásba. Ennek az oka, hogy a tanulás révén történő felemelkedés egyaránt érdeke az egyénnek, és érdeke a társadalomnak is. Ezt a célt szolgálták a polgári kormány által bevezetett további esélyteremtő intézkedések; engedjék meg, hogy utaljak a Bursa Hungarica szociális ösztöndíjra, amelyben 2001-ben már több mint 12 ezer hallgató részesült, 2002-ben pedig, tehát a következő évben ez a szám várhatóan tovább emelkedik, hiszen a második pályázathoz a tavalyinál mintegy 20 százalékkal több önkormányzat csatlakozott - ez igen tekintélyes és figyelemre méltó bővülés.
Hosszú távon igen jelentős lépésnek ítéljük a hallgatói hitel intézményének a 2001. évi bevezetését, ami a felsőoktatáshoz való hozzáférési esélyegyenlőség eszköze, ugyanakkor alkalmas arra is, hogy javítsa a diákok életkörülményeit, és egyúttal szimbolikus jelentése is van: jelzi azt, hogy a gazdaság és a társadalom hitelképes értékként ismeri el a tudást, és hogy a tanulást az értelmes és rentábilis befektetések közé sorolja. Az esélyteremtő intézkedések közé tartozik az is, hogy a gyermeküket otthon nevelő, gyesen, gyeden lévő szülők számára a további diploma megszerzése is ingyenes lett a polgári kormány idején. Ennek eredményeként 2001-ben majd' 2 ezer gyesen és gyeden lévő fiatal tanulhatott ingyenesen a felsőoktatásban, és szerezhetett az újbóli munkába állását megkönnyítő, korszerű, piacképes tudást. És természetesen azt is egy fontos dologként kell értékelnünk, hogy a költségtérítéses képzésben részt vevők számára jogszabályok szintjén kiszámíthatóvá tettük a mindenkori képzési díjtételek befizetési oldalát, magyarán: nem engedtük meg azt, hogy a harmadik vagy a negyedik esztendőben, tanévben az induló árhoz képest messze elszakadjanak a térítéses képzési díjak.
A hallgatók tanulmányait támogató intézkedések következtében jelentősen nőtt a hallgatói létszám. Erről már volt szó, csak ismétlésképpen: 1995-ben a 18-22 éves korosztálynak mintegy a 17 százaléka vett részt felsőoktatási képzésben, 2001-ben ez 34,8 százalék, tehát közel 35 százalék, és a 2002. évre a költségvetésben meghatározott 58 500 fős, államilag finanszírozott felvehető összlétszám mintegy 42 százalékot fog jelenteni, ami azt is jelenti, hogy ezzel elérjük az EU átlagát. Ha arra gondolunk, hogy a '90-es évek első felében az európai országokkal való összehasonlításban Magyarország még tulajdonképpen a sereghajtó Albánia szintjén szereplő ország volt, legalábbis a felsőoktatásban részt vevők létszámát tekintve, azt kell mondanunk, hogy ez egy igen figyelemre méltó és igen tekintélyes, nagy horderejű változás, ami, kétségtelen, relatíve rövid idő alatt ment végbe. Az 1998 és 2000 közötti időszakban, tehát csak ezen két évben mintegy 30 százalékkal nőtt a hallgatói létszám. A hallgatói létszám növelése tekintetében tehát az eddig kitűzött célok meghaladóan teljesültek, és ebben szerencsére a politikának az egyfajta folytonossága figyelhető meg.
Megvalósult a felsőoktatási intézményhálózat átalakítása, 2000-től létrejöttek a többkarú, nagy univerzitások, amelyek megteremtették a magyar felsőoktatás fejlesztésének azon alapfeltételeit, amelyekkel célirányosan és racionálisan lehet megvalósítani az oktatás és a tudomány fejlesztését.
Ennek elsődlegesen az a célja, hogy egy-egy helyen ne párhuzamos infrastruktúrákat hozzunk létre, olyanokat, amelyek forráshiánnyal küszködnek, hanem lehetőleg koncentráljuk az erőket. Azt hiszem, hogy ezzel a szándékkal és tervvel minden politikai párt egyetértett a parlamentben, hiszen a felsőoktatási törvény ilyen tartalmú módosítása széles körű támogatottságot élvezett.
Az eddig meglévő 52 állami felsőoktatási intézményből 13 állami egyetem és 12 állami főiskola. A felsőoktatási infrastruktúra-fejlesztési program keretében céltámogatási pályázatokon keresztül 2000-ben és 2001-ben nyolc intézménnyel lehetett szerződést kötni. Az OM és a nyolc intézmény által megkötött szerződések mintegy 42,5 milliárd forintos értéket takarnak, tehát igen jelentős beruházásokról van szó. Új oktatási épületek, valamint könyvtárak, kollégiumok, informatikai központok készülnek. Ha valaki megnézi azokat az intézményeket, amelyek ennek a szerződésnek a részesei, az láthatja, hogy jó néhány helyen már a konkrét kivitelezések is folynak, és láthatóak a falak, az ott folyó munkálatok.
Megkezdődött a korábbi bázis alapú finanszírozásról a normatív finanszírozásra való áttérés. Kétségtelen, hogy ez a gyakorlatban igen nehéz feladat, és az is kétségtelen, hogy ezzel összefüggésben egy sor problémát kell még megoldani. Azt hiszem, e tekintetben is megfigyelhető az a fajta folytonosság, és mondhatni, politikai konszenzus, amely ezeknek a feladatoknak a hatékony megvalósítását politikai értelemben is kellően garantálni tudja.
Nem véletlen, hogy a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljai között is megfogalmazódnak a finanszírozás azon kérdései, amelyek arról szólnak, hogy hogyan lehet új forrásokat bevonni az egész rendszerbe. Ebben a tekintetben a polgári kormány igen sokat tett, hiszen nemcsak költségvetési forrásokat próbál a felsőoktatásba bevonni, hanem az önkormányzati, illetve az üzleti szféra, a gazdasági élet szereplői részéről is igyekszik minél több forrást arra kapacitálni, hogy azok a felsőoktatásban, a kutatásban, a tudományos fejlesztésben részt vegyenek. Az elmúlt esztendők tanulságai alapján megállapíthatjuk, hogy ez a kezdeti lépéseket illetően úgy tűnik, hogy sikeresnek bizonyul, és a jövőt tekintve reméljük, hogy még sikeresebb lesz.
A felsőoktatási felvételi rendszer átalakításának jogszabályi alapjait sikerült lerakni. A felvételi reform ötéves átmeneti periódus alatt lesz majd igazán kiteljesíthető, amelynek az a célja, hogy az államilag finanszírozott helyekért verseny alakuljon ki a hallgatók, a szakok, az intézmények között, és ilyen értelemben a felsőoktatás jobban kötődjön a gazdasági élet és a mindennapi élet elvárásaihoz.
A felsőoktatási törvény többszöri módosításával kialakult a magyar felsőoktatás négy kimeneti szintje is. Ezek között megfelelő átmeneti, átjárhatósági elemek is - természetesen ehhez kötődően - részben vagy valahol már egészben is kialakultak. A kreditrendszer bevezetése pedig természetszerűleg ezt fogja szolgálni. Azon túlmenően, hogy mind a szakok, mind a különböző szintek, intézmények között biztosítja az átjárhatóságot, egyúttal az európai rendszerhez is illeszkedik.
A bizottsági ülésen és most a kisebbségi vélemény megfogalmazásakor is Bazsa képviselő úr elmondta, hogy az önálló hallgatói munka szerepe az ő megítélésük szerint nem emelkedett. Engedtessék meg, hogy néhány dologra felhívjam a figyelmét. Az önálló hallgatói munka szerepének a növekedéséből félrevezető kiemelni csak és kizárólag az informatikai rendszerhez való hozzáférhetőséget, jóllehet kétségtelenül igaz az, hogy a magyar felsőoktatás 2000-től olyan nagy sávszélességgel csatlakozhat már a világhálóra, amely európai viszonylatban is figyelemre méltó. Önmagában ezt kiemelni azonban kevés. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a szakkollégiumok jelentős támogatást kaptak az elmúlt esztendőkben, a tudományos diákköri munka úgyszintén jelentős támogatást kap; ha megnézik az éppen most aktuális pályázatokat, azt láthatják, hogy csak 2002-re is 300 millió forint van beállítva a tudományos diákköri munka támogatására. És természetesen a doktori programok szintjén a doktori programban részt vehető hallgatók aránya is jelentős számban növekedett.
A polgári kormány 2001-től átalakította a felsőoktatási bérrendszert, szakított a korábbi közalkalmazotti bértáblázat és az ezt kiegészítő pótlékrendszer alkalmazásával, és bevezette a garantált bér fogalmát. Ez az egyetemi tanároknál a 2001-ben rögzített 230 ezer forintos havi illetmény százalékában határozza meg a további beosztásúak garantált keresetét. 2002-ben ez 245 ezer forint, amit az elfogadott költségvetés rögzít is. 1994-98 között a felsőoktatás területén a bérek 13,5 százalékot veszítettek értékükből, a Horn-kormány alatti jelentős visszaesést 1999-re sikerült pótolni. A polgári kormány az új bérrendszerrel jogilag is összekötötte a felsőoktatási oktatók és a tudományos kutatók bérét, amelynek többek között célja az is, hogy a fiatal oktatókat, kutatókat igyekezzünk megtartani a pályán, és természetesen - ami ennél még fontosabb - a tudományos kutatók méltatlanul alacsony fizetését igen jelentős mértékben megemelte, összefüggésben azzal a stratégiai céllal, hogy Magyarország jövője a magasan kvalifikált humán erőforrás. Az új bérrendszernek bizonyos kiegészítő elemei is bejöttek 2001-től. Ilyen a Békésy Györgyről elnevezett posztdoktori ösztöndíj, valamint az oktatói ösztöndíj szintjén a Széchenyi-ösztöndíj, amely tartalmát tekintve a korábbi állapothoz képest természetesen megváltozott.
E tekintetben tagadhatatlan, hogy vannak komoly teendőink, hiszen a felsőoktatásban a jövőt illetően a technikai segédszemélyzet és az adminisztrációs vonalon dolgozók bérrendezésére nagyobb figyelmet kell fordítani, hiszen az integrált, több karú egyetemekkel olyan nagy volumenű intézmények jöttek létre mind pénzügyi, mind egyéb anyagi forrásaikat tekintve, amelyek működtetése az igazgatás szintjén is szakképzett és elhivatott adminisztrációt igényel. Ebből a szempontból a közeljövő egyik legnagyobb feladata kétségtelenül ez lesz.
A kutatás és fejlesztés, amely a magyar gazdaság versenyképességének, az ország felemelkedésének kulcseleme és igen nagy vonatkozásban kapcsolódik a felsőoktatáshoz - hiszen a magyar tudományos kapacitás igen jelentős hányada a felsőoktatásban koncentrálódik -, nos, a kutatás és fejlesztés GDP-hez viszonyított aránya 1998-ban 0,7 százalék volt, 2000-2002-ben pedig 1,2 százalék; mintegy 54 milliárd forint többletforrás ment erre a területre. Ezen a tényen az sem változtat, hogy Jánosi György, az MSZP választmányának elnöke november 1-jén még úgy nyilatkozott, hogy a kormány a tudomány és a fejlesztés terén semmit nem tett le az asztalra. A tények azonban, hölgyeim és uraim, makacs dolgok. De hát azt is el kell ismerni, hogy a tények tolakodó közelsége néha meggátolja a politikai célú koncepcióalkotást, és úgy tűnik, hogy Jánosi György e tekintetben a tényeket mellőzve állított olyan dolgokat, amelyeknek nincs valós alapjuk.
Ez annál is inkább megdöbbentő és meglepő, mert a Horn-kormány idején, amikor Jánosi úr államtitkár is volt éppen ezen a területen, ennél a tárcánál, szegedi akadémikusok nyílt levelet intéztek Horn Gyula akkori miniszterelnöknek, és arra kérték, hogy a privatizációs többletbevételből támogassa a kutatást és fejlesztést, de az akkori miniszterelnök még csak válaszra sem méltatta az akadémikus urakat.
A felsőoktatásnak jelentősen fejlődtek a nemzetközi kapcsolatai. Az európai programok keretében kiutazó magyar diákok száma 1998 óta megduplázódott.
Azt hiszem, csak egyetérteni lehet a felsőoktatás jövőre irányuló kiemelt céljaival. Egyet lehet érteni, és azt hiszem, mindenki számára támogatandóak lehetnek az egyes korosztályok szintjén a felsőoktatásban tanuló hallgatói létszám növelésére vonatkozó elképzelések és célok, valamint az, hogy a diákhitel rendszerének zavartalan működését a jövőben is fenn kell tartani, hogy a szociális ösztöndíjrendszert bővíteni kell (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és sorolhatnám még, hölgyeim és uraim, a célokat, amelyek, azt gondolom, mindenki számára támogathatóak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
DR. BAZSA GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! A rendszerváltás óta a felsőoktatásról valóban azt lehet elmondani, hogy nagyfokú egyetértés van az alapfelfogásban és a meghatározó célokban a különböző politikai pártok között. Ezt jól jelzi az, hogy minden lényeges törvényhozási vagy törvénymódosítási eseménynél meghatározó nagy hányadban a parlament támogatását élvezték ezek a döntések. Ez most is fennáll egy értelemben, de a megvalósítás számos kérdésében természetesen lényeges különbségek vannak a mindenkori kormánypártok és az ellenzék között.
Ez így volt az előző ciklusban is, amikor például arról folyt hosszan a vita a bizottságokban és itt a parlamentben is, hogy az Országgyűlés fejlesztési törvényt vagy országgyűlési határozatot hozzon a felsőoktatás fejlesztéséről. Az akkori ellenzék nagyon erősen kritizálta a kormánypártokat, hogy nem törvényt terjeszt elő. Most úgy látszik, mégiscsak belátta, hogy egy országgyűlési határozattal is elvileg el lehet ilyen célt érni, mert most is országgyűlési határozattervezet fekszik előttünk.
Miközben tehát ez az egyetértés általában megvan, aközben a különbségek a megvalósításban és bizonyos értelemben a célokban is számottevőek és lényegesek. Azt kell mondani, az elmúlt időszakban ez az egyetértés az integráció megvalósításában volt meg mindenekelőtt, mert úgy láttuk már korábban is, és úgy látjuk most is, hogy a magyar felsőoktatás fejlődésének egyik kulcseleme az, hogy az elaprózott intézményhálózatból egy korszerű, európai léptékű intézményrendszer jöjjön létre, és ez ezzel a nagy hányadban meghozott országgyűlési döntéssel meg is valósult, vagy legalábbis a feltételei megteremtődtek.
A másik ilyen kérdés, amelyben az egyetértés régóta általános, hogy valóban növelni kell a felsőoktatásban részt vevők számát. Ezt nemcsak önmagában érdemes viszont tekinteni, mert így voluntarista szemlélethez jutunk - mint az előbb is említettem -, hanem igazítani kell hozzá a feltételeket is. Miközben az előbbiben egyetértettünk, az utóbbiban lényeges különbség van megítélésünk szerint az elmúlt időszak tetteit, illetve szólamait illetően.
Nem változott, nem bővült a felsőoktatási intézményhálózat kapacitása. Az, hogy most újabb fejlesztések indulnak - mint az előbb már mondottam -, egy hároméves csúszás eredménye. Három évvel ezelőtt, pontosabban már korábban, az előző kormány világosan látta, hogy a megnövekvő hallgatólétszámhoz megnövekvő infrastrukturális kapacitást kell biztosítani, ezért előkészítette azt a világbanki hitelfelvételt, amelyiknek aláírására '98 márciusában sor került. Megvolt a lehetőség, hogy meginduljon a kapacitásbővítés, de ebből három év alatt nem lett semmi.
Ha szabad ilyen magasztos helyről puritán példával illusztrálnom, hogy miről van szó; ha van egy uszodánk, amelyikben nyolc versenypálya van, és oda nyolc úszót beküldünk, akkor ott versenyezni lehet, de ha tizenhat úszót küldünk be, már csak edzeni lehet, nem lehet versenyezni tovább, és ha harminckettőt küldünk be, akkor ott már csak pancsolni vagy lubickolni lehet. Attól félek, kezdünk a magyar felsőoktatásban ehhez a helyzethez hasonlítani; már nem tudunk igazán versenyképes szakembereket olyan számban kibocsátani, amilyen számban felvesszük őket. Van persze egy elit, amelyik erre továbbra is alkalmas, de halaszthatatlan, hogy minél hamarabb újabb uszodát építsünk, magyarul: újabb infrastrukturális kapacitások jöjjenek létre. Ez nem történt meg az elmúlt három évben, és ezt most már így nem lehet bepótolni.
Annak ellenére, hogy a jelenlegi kormány azt írta az oktatási bizottság elé terjesztett tájékoztatójában közel három évvel ezelőtt, hogy a világbanki kölcsönszerződés minden részlete összhangban van a kormányzati elképzelésekkel, ehhez képest igazából csak a diákhitel valósult meg az utóbbi évben, nincsen egységes tanulmányi rendszer - kettő működik, és valahogy majd csak lesz -, abszolút nincsen egységes gazdálkodási rendszer, szó sincs arról, hogy a közgazdasági és jogi feltételek úgy módosultak volna, hogy rugalmasabban, nagyobb önállósággal és autonómiával működhessenek az intézmények, éppen most vezetődik be a központi bérelszámolás rendszere, és, még egyszer mondom, az infrastrukturális fejlesztések is így alakultak.
Azon túl, hogy nem lett nagyobb kapacitás, hozzá kell tenni azt is, hogy a feltételek romlanak. Azt írja a kormányjelentés - itt volt az Országgyűlés előtt -, hogy a létesítmények nagyfokú igénybevétele és túlzsúfoltsága miatt fokozatosan romlik az épületek, tantermek, laboratóriumok, irodahelyiségek, könyvtárak, kollégiumok és a többi műszaki állapota. Ezt nem én mondom, a kormány írta alá. Ennek következtében arra kényszerültek az intézmények, hogy költségvetési támogatás hiányában az intézmények saját bevételeik terhére próbáljanak ezen a téren valamit is javítani vagy változtatni.
Azt mondhatjuk a működés feltételeit illetően is, hogy nem javult a helyzet. Igaz, hogy ezek azok a béremelési százalékok, amiket a kormány különböző alkalmakkor akár tényszerűen is elmond, mégis azt kell mondani - ismét idézve egy kormányjelentésből -, hogy az intézmények személyi juttatás előirányzatának gazdálkodásában jelentős feszültséget okozott, hogy az illetmények Kjt., tehát közalkalmazotti törvény szerinti garantált összegének egyre nagyobb hányadát kellett tartósan saját bevételből finanszírozni. Ez tehát annak elismerése, hogy csak központi előírás volt a bérek növelése, de nem volt meg hozzá az elégséges központi költségvetési támogatás, így az intézmények és munkatársaik arra kényszerültek, hogy a béremelésekhez túlmunkájukkal teremtsék meg a teljes fedezetet, ezért igazából a többletmunka-többletbérezés elve nem valósult meg.
A működési feltételeket tekintve ugyancsak azt kell mondani, hogy a dologi keretek rendkívül rosszul alakultak, nemcsak nominálisan, hanem reálértékben is vesztettek értékükből. Hiszen az alig növekvő költségvetési támogatás nagy hányadát elvitte a bérfejlesztési kötelezettség, aminek természetesen lehet egy szempontból örülni, bár igaz az előbb elmondott megállapítás, hogy ez messze nem fedezte a központi támogatást. A dologi kiadások ennek következtében fokozatosan csökkentek, és az intézmények ismét csak arra kényszerültek, amit lehet költséghatékonyságnak nevezni, csak egy határon túl már a minőség rovására megy, hogy a saját bevételek összege az előző évihez képest - 2000-re vonatkozik a megállapítás - dinamikusan, szép a jelző, 36 százalékkal nőttek, miközben a központi költségvetési támogatás összesen 6 százalékkal. Tehát megint saját erőre kényszerültek támaszkodni az intézmények.
Úgyhogy az az eredeti elképzelése, megfogalmazása a kormányzatnak, ami a '98-as kormányprogramban úgy szólt, hogy a jövő Magyarországának versenyképessége a ma felsőoktatásától függ, ugyan igaz, de a végeredmény mégiscsak az - és ennek eredendően örültünk volna, de nem így lett, mert a '98-2001 közötti időszak nem azt tükrözte, hogy a jövő kulcskérdésének kezelte volna a kormány a felsőoktatást -, hogy az elmúlt három évet elsősorban a halogatások és az elmaradt fejlesztések jellemezték.
Természetesen el kell ismernünk, hogy most egyrészt indulnak infrastrukturális beruházások, másrészt vannak tervek az említett világbanki és egyébként általában a felsőoktatás-fejlesztési programnak nevezett elképzelések megvalósítására, de ezek megint még csak kezdeti stádiumban vannak. Akár az előbb is említett kreditrendeletet, akár az egységes tervezett felvételi rendszert mondom, ezek rendelet formájában ugyan megvannak, de végül is még nem hatnak. Itt is hároméves elmaradás van, amit sajnos nem lesz könnyű behozni, vagy egyáltalán nem is lehet behozni.
A finanszírozásról már szóltam. A rendszer, amit a kormány hároméves jelentésében fejlesztett rendszernek minősít, semmivel nem jobb a korábbinál. Vannak olyan elemei, amelyek minőségi paraméterek, teljesítménymutatók alapján lehetővé tennék, hogy ezek a jobban teljesítő, magasabb színvonalat produkáló intézmények nagyobb támogatását eredményezzék, de ezek olyan kis hányadot képviselnek, ami nem nyilvánul meg ebben a többletben a minőség elismerésében.
Az a tény, hogy a hallgatói normatívák, mármint a képzési és működési normatívák lényegében nem nőttek, csak újrarendeződtek, teremtve ezzel nagy feszültségeket a különböző intézmények között és a különböző intézményeken belül is, nagyon sok problémát vet fel. Azt kell mondani, hogy ennek eredményeképpen - ismét nem saját megállapítást mondok, kormányjelentést olvasok - komolyabb likviditási probléma az alábbi intézmények esetében jelentkezett: Miskolci Egyetem, Szent István Egyetem, Semmelweis Egyetem, Pécsi Egyetem.
Felügyeleti szervi intézkedést igényelt az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Budapesti Közgazdasági és Államigazgatási Egyetem. Ez, tisztelt Ház, a magyar egyetemek fele, ezek mind nagy intézmények, a magyar felsőoktatás zászlóshajói, és ezek a tények - még egyszer mondom, kormányjelentésből idéztem - komoly finanszírozási gondokat és feszültségeket tükröznek. Azt mondja magyarázatként ez a beszámoló, hogy a hallgatói létszám dinamikus növekedése, ennek következtében a feladatok bővülése, valamint az infláció, az árvízkárok miatti elvonás kedvezőtlenül hatott az intézmények pénzügyi helyzetére. A hallgatói létszám növelése egy normatív finanszírozási rendszerben természetesen azt jelenti, hogy több hallgató - több támogatás. Ezek szerint akkor tényleg nem ez következett be, és az árvízi elvonást nyilvánvalóan mindenki megérti, akkor tudomásul vettük, hogy a felsőoktatás is vegye ki a részét e nehéz helyzet megoldásából, de hogy ezt szerkezetbe beépíteni, a következő évi költségvetést ennyivel kevesebbről indítani, ezt már teljesen inkorrektnek tartjuk, hiszen semmi sem indokolja, hogy az egyszeri támogatást rendszeres elvonássá alakítsuk át.
Egypár szó, mondat az új irányelvekről, a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól. Azt mondhatom ismételten, hogy alapjaiban mi ezekkel a célokkal egyetértünk, minthogy örömmel nyugtáztuk, hogy azokkal az értékekkel, amelyeket a '95-ös országgyűlési határozat tartalmazott, a jelenlegi kormányzat is egyetért. De az itt megfogalmazott öt, meglehetősen általános, meglehetősen konkrétummentes cél a felsőoktatás kiemelt fejlesztése érdekében nem fogja segíteni továbbra sem a felsőoktatás kiemelt fejlesztését. Nem lehet igazából tudni, hogy mi van mögötte, az a kilencven nap alatt elkészülő kormányprogram, cselekvési program, amit ígér vagy akár kötelezővé is tesz az országgyűlési határozat, még teljesen nyitott. Jól tette volna, úgy gondolom, a kormányzat - három éve volt rá -, hogy mellé teszi ezt a részletesebb elképzelést is, az előző országgyűlési határozat ilyen értelemben kimunkált volt. És még egy dolog hiányzik a mostaniból, szemben az előzővel: ennek az egész felsőoktatási szférának a véleménye. Akkor hosszú hónapokon keresztül folyó vitákat tartottunk és rendeztünk erről, és megnyilvánult benne az, amit a felsőoktatás aktív résztvevői, vezetői gárdája fontosnak tartott. Ez most valamiért nagyon csendben, igazából felsőoktatási társadalmi vitát mellőzve vagy azt alig-alig megvalósítva került a Ház asztalára.
Amit külön hiányolunk, hogy rendszeresen szó van itt egy Felsőoktatás-fejlesztési Programról - nagy kezdőbetűkkel - mint egy meghatározó dokumentumról. Szerettük volna, kértük, hogy kaphassuk ezt kézbe, hiszen számos reprezentatív minisztériumi kiadványt kapunk oktatási bizottsági üléseken, a postánkban; a minisztérium vezetőinek, tisztségviselőinek több fényképével egy-egy "Magyar felsőoktatás" számot, tehát van elvileg, gyakorlatilag lehetőség ilyenre, de ezt a felsőoktatás-fejlesztési programot, amiből tudnánk, hogy merre is gondolja a polgári kormány a magyar felsőoktatást fejleszteni a jövőben, ha eddig igazából nem tette, nem vehetjük kézbe, és félő, hogy ennek nem papírhiány vagy nyomdakapacitás az oka.
Azt reméljük, hogy ennek ellenére a magyar felsőoktatás, mint eddig, a saját önerejéből, a benne részt vevők, az alulfizetett munkatársak lelkesedéséből, elhivatottságából, szakmaszeretetéből nem sokáig, de egy darabig még élve, tudja továbbra is biztosítani az ország szakemberszükségletét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
