2001. november 29.
Politikai vitanap
az Európai integrációról
DR. MARTONYI JÁNOS külügyminiszter: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a harmadik alkalom, hogy az Országgyűlés plenáris vitanapot tart az európai integráció ügyében, és mi úgy érezzük, hogy ennek a mai vitanapnak különleges jelentősége van. Azért van ez így mindenekelőtt, mert ennek a parlamentnek ez az utolsó vitanapja erről a témáról, és különlegesen fontos annak a biztosítása, hogy akárhogy is alakuljon a jövő, a folyamatosság ezen a területen mindenképpen biztosítva legyen.
A másik ok, ami miatt ennek a mai vitának különleges jelentősége van, az, hogy rövidesen mind a felkészülési, mind pedig a tárgyalási folyamatnak a döntő, mondhatom nyugodtan, a végső szakaszába lépünk. A most közzétett stratégiai dokumentum ugyanis jelzi - az Európai Bizottság dokumentuma -, hogy a 2002. éves jelentéseknek már javaslatot kell tenniük arra nézve, hogy az adott ország befejezte, befejezi-e 2002 végéig a felkészülést, és ennek megfelelően javaslatot kell tenni arra nézve, hogy az illető ország bekerüljön-e a bővítés első körébe, vagy sem.
A visszatekintésre kevés időt szeretnék fordítani, annál is inkább, mivel az elmúlt egy esztendő eseményei ma már a gyors fejlemények tükrében meglehetősen távolinak tűnnek, de mégis, egy pillanatra talán érdemes visszaemlékezni a külső feltételekkel összefüggésben a nizzai csúcsra, amelyik - úgy mondtuk annak idején - a bővítési folyamat megkezdésének utolsó előfeltételét, az Európai Unióban rejlő előfeltételét megvalósította. Korábban úgy is mondtuk hébe-korba, hogy eltávolította az utolsó akadályt. Egy alkalommal az én francia kollégám hívta föl arra a figyelmemet, hogy ne azt mondjam, hogy az akadály elhárult, hanem azt mondjam, hogy a feltétel megvalósult, jobbak a pozitív megfogalmazások. Ezért mondom azt, hogy az utolsó feltétel megvalósult. De valóban ez a helyzet. Az intézményi reformok, amelyeket persze lehet különböző nézőpontból bírálni, végül is számunkra mindenféleképpen eredményesek voltak, hiszen megteremtették a lehetőségét annak, hogy a bővítési folyamat meginduljon.
Nizza már tett bizonyos előrejelzéseket a tárgyalási folyamat befejezésére nézve is, hiszen Nizzában fogadták el azt a bizonyos úti tervet vagy roadmapet, ami azóta is a tárgyalások vezető eleme, és amit, úgy tűnik - bár erről még szólok később egy-két szót -, sikerült lényegében tartanunk.
Nagyon jelentős állomása volt ennek a folyamatnak Göteborg, a göteborgi európai tanácsi ülés, amelyik jelezte, hogy a tárgyalási folyamatot be lehet fejezni 2002 végéig, és ennek megfelelően lehetőség van arra, hogy a 2004-es európai parlamenti választásokon a legfelkészültebb tagjelöltek már tagként - és ez a lényeg: tagként - részt vehessenek.
A pár nappal vagy pár héttel ezelőtt közzétett stratégiai dokumentum pedig további lépéseket tett, meghatározta a még hátralévő időszak fő lépéseit, meghatározta az erre vonatkozó eszközrendszert is, és egy sokkal pontosabb tervet, időrendet állított föl, mint eddig bármelyik korábbi döntés vagy dokumentum.
Én egyetlenegy mondatot szeretnék ebből a stratégiai dokumentumból idézni. Ez pedig az, hogy az erős és egységes Európa megteremtése ma fontosabb, mint korábban bármikor, nevezetesen: korábban, a szeptember 11-ei terrortámadást megelőzően. Ez az a megállapítása a stratégiai dokumentumnak - egyebek mellett -, ami tökéletesen azonos a magyar állásponttal, és amit mi magunk is többször leszögeztünk szeptember 11-e után. Szeptember 11-ének ugyanis két lényeges következménye van az európai integráció szempontjából. Az egyik az, hogy valóban erősebb és egységesebb Európára van szükség, amely hatékonyabb szerepet tölt be a világpolitika színpadán. A második szempont, ami ezzel szorosan összefügg, az, hogy nem lehet valóban erős és valóban egységes Európát megteremteni az újraegyesítés, tehát a bővítés nélkül.
A stratégiai dokumentum ezt igazolta vissza. Ezzel elismerte azt, hogy új helyzet állt elő, és ebben az új helyzetben az egyik legfontosabb, az egyik első következtetés, amit le kell vonni, az, hogy nem szabad tovább késlekedni a bővítési folyamat megindításával.
A külső feltételek tehát ilyen szempontból, jóllehet részben tragikus körülmények nyomán, de nem alakultak és nem alakulnak rosszul. Ez még hangsúlyozottabban veti föl az ország, Magyarország felkészülésének a kérdését.
Mi úgy látjuk, tisztelt Országgyűlés, hogy a közösségi vívmányok átvételének nemzeti programját időarányosan teljesítettük és teljesítjük, és ugyanez vonatkozik a jogharmonizációs programra is. Voltak kisebb, akár nagyobb lemaradásaink; ezeket az év folyamán lényegében pótoltuk, behoztuk.
Ugyanez vonatkozik az intézményfejlesztésre is, és vonatkozik az adminisztratív kapacitások megteremtésére is. Ez az az új kifejezés, amely most egyre nagyobb jelentőséget kap. Megkísérelném ezt talán közigazgatási vagy közigazgatási és jogalkalmazási képességeknek lefordítani. Értjük, tudjuk mindannyian, hogy miről van szó. Arról van szó, hogy nem elegendő a törvényeket, a rendeleteket összhangba hozni az Európai Unió jogával, a közösségi joggal, nem elegendő a szükséges intézményeket megteremteni, hanem az is elengedhetetlenül fontos, hogy a jogszabályokat ezek az intézmények ténylegesen tudják alkalmazni, rendelkezzenek mindazokkal a képességekkel, mindazzal a tudással, mindazokkal a személyi és dologi feltételekkel, amelyek biztosítják azt, hogy ezek az intézmények ténylegesen működjenek és a közösségi jogot megfelelően tudják alkalmazni.
Mi tehát úgy látjuk, hogy jelentős előrelépés történt 2001 folyamán, és lényegében ezt igazolja vissza az az éves jelentés, amit az Európai Bizottság november 13-án tett közzé. Én most nem mennék végig az éves jelentés tartalmán. Nagyon lényeges az, hogy az ország felkészültsége nagyon nagy mértékben növekedett és javult az elmúlt évben. Különösen vonatkozik ez a gazdaságra, hiszen a magyar gazdaság változatlanul dinamikusan növekszik, és egyensúlyi viszonyok között növekszik, ami talán még figyelemre méltóbb. Itt zárójelben szeretném megjegyezni, hogy a külgazdasági egyensúly minden aggodalmunk, saját félelmünk ellenére rendkívül kedvezően alakul.
Ezt fejezi ki a javuló fizetési mérleg. Én nem emlékszem vissza arra, hogy ilyen kedvezően alakult volna valamelyik esztendő első kilenc hónapjában a külgazdasági egyensúlyt visszatükröző fizetési mérleg, mint ahogy ez ebben az esztendőben történik. Még a legborúlátóbb jóslat is el kell hogy fogadja azt, hogy ilyen kedvező fizetésimérleg-hiányunk hosszú-hosszú ideje nem volt.
Javult a versenyképesség. Jelezném azt, hogy a World Competitiveness Reportban minden évben közzétesznek versenyképességre vonatkozó jelentést. Nos, eszerint Magyarország jelenleg a közép-európai országok között az első helyen áll, és három, azaz három tagállamot előz meg a versenyképességi rangsorban. Csökkent a munkanélküliség, és az infláció is az időleges beragadás ellenére, majd azt követően meglehetősen gyors csökkenésnek indult.
Mindebből az következik - és abból is természetesen, hogy a politikai kritériumokat Magyarország folyamatosan teljesíti -, hogy Magyarország - és ma ezt nyugodtan állíthatjuk - benne lesz az első bővítési körben, bárhogyan is alakuljék ez az első bővítési kör. Ezért van annak jelentősége, hogy ez az idei éves jelentés eddig nem kétséges, hogy a legkedvezőbb, nem kétséges, hogy a legrészletesebb, és éppen ennek okán, a részletesség okán a lehető legjobban segíti a további felkészülést.
Mint jeleztem, az éves jelentésről nem akarok túl sokat beszélni, hiszen erről most már a negyedik esztendőben intenzív, élénk viták folynak a belpolitika színterén is, és gondolom, ez a vita ma is fog folytatódni.
Én egyetlenegy dolgot szeretnék csak kérni, aminek már a kibővített integrációs bizottsági ülésen is hangot adtam. Ez pedig az, hogy a vita nagyon jó dolog, és azt hiszem, hogy erre mindenféleképpen szükség van; már csak azért is, mert mint mondtam, az éves jelentésnek talán a legfontosabb funkciója a feladatkijelölés és a feladatok végrehajtásának az elősegítése. Én csak azt az egyet kérem, hogy mindenki lássa, hogy ez a jelentés alapvetően az országról, Magyarországról szól. Nem a kormányról szól, nem a miniszterelnökről szól, nem is egyik vagy másik miniszterről szól - ez alapvetően az országról szól. És ami jó ebben az éves jelentésben, annak, én azt hiszem, mindannyian örülhetünk. Ami pedig rossz ebben az éves jelentésben, azt pedig közösen próbáljuk kijavítani.
Ez ennek az éves jelentésnek a lényege, és azt hiszem, hogy a kormány ezt az első pillanattól kezdve így fogta fel. Azért tartott rendkívüli ülést néhány nappal az éves jelentés közzététele után, azért hozott meg gyors intézkedéseket annak érdekében, hogy a felkészülési folyamatot felgyorsítsuk; másrészt pedig - és ez talán első alkalommal történt -, hogy túltekintsünk 2002 végén: tudniillik az eddigi programjaink, a közösségi vívmányok átvételének nemzeti programja, a jogharmonizációs program, mind 2002 végéig határozott meg feladatokat.
Most viszont, minekutána megjelent a 2004-es csatlakozás tényleges lehetősége a közösségi dokumentumokban is, nekünk fel kell készülnünk magára a tagságra, abban az értelemben, mivelhogy be kell tudnunk majd kapcsolódni a közös intézmények működésébe, és ehhez minden hazai dologi, személyi feltételt meg kell teremtenünk. Ezért fogunk egy olyan akciótervet elkészíteni, amely már a 2003-as feladatokat fogja meghatározni.
Erre több okból szükség van, hiszen mint jól tudjuk, maga az úgynevezett közösségi acquis is változik, mindig vannak új elemek, amelyeket majd szintén be kell építenünk a magyar jogrendszerbe. Vannak olyan elemek, amelyeket már most akként határoztunk meg, hogy a csatlakozás pillanatában fogunk átvenni - nyilván ezekre is fel kell készülnünk. És természetesen meg kell teremtenünk mindazokat a belső feltételeket, amelyek a hatékony tagsághoz, most már nem a tagságra való felkészüléshez, hanem a hatékony tagsághoz szükségesek. Ezek új feladatok, és a következő esztendőben ezeknek a feladatoknak már különleges figyelmet kell szentelnünk.
A felkészülés tehát, nyugodtan mondhatom, tisztelt Országgyűlés, jól áll; vonatkozik ez a jogharmonizációra is, ezen belül vonatkozik a törvényhozásra is, és ezzel kapcsolatban én itt és most szeretném nyomatékosan megköszönni a parlament munkáját, amely lehetővé tette azt, hogy a jogharmonizációs programnak a 2001-es fejezetét, részét lényegében teljesíteni tudjuk, és egyes áthúzódó feladatok esetében is úgy tűnik, hogy a késedelem egyáltalában nem lesz jelentős.
Ami pedig a rendeleti jogalkotást illeti, ezt a kormány pár héttel ezelőtt áttekintette, figyelemmel kíséri: jelentős elmaradások nincsenek. Ha lennének majd az év végéig bizonyos elmaradások, akkor elhatároztuk és erre határozatot is hoztunk, hogy ezeket az elmaradásokat legkésőbb január 31-éig pótoljuk. Tehát mondhatjuk nyugodtan azt, hogy a jogharmonizációs folyamat megfelelően, az időrendnek megfelelően folyik.
Ugyanez vonatkozik az intézményfejlesztésre is, ahol szintén vannak kérdések, amelyeket meg kell oldanunk. Sokat emlegetjük például a SAPARD-ügynökség példáját. Ezt is meg fogjuk oldani a jövő év februárjában.
Ezeknek a bizonyos közigazgatási és jogalkalmazási képességeknek a kialakítása, megteremtése is halad előre.
Ezért úgy látjuk, hogy a feltételek, a belső feltételek jelenleg a felkészülési és a tárgyalási folyamat befejezéséhez meglehetősen kedvezőek. Kedvezőek több okból: először is azért, mert a gazdaság jól teljesít. És nemcsak jól teljesít, hanem a gazdaság - és ezt már sokszor elmondtuk sokan - ma már ténylegesen, valóságosan beilleszkedett, integrálódott az Európai Unió gazdasági rendszerébe. Ez az a bizonyos reálintegráció, amiről sokat beszélünk, és ami valóban így van, ezt mondja a gazdasági életünk is. Valójában a gazdaság tőlünk ma nem nagyon kér mást, mint azt, hogy a politikai és a jogi következtetéseket levonjuk végre abból a tényleges gazdasági helyzetből, abból a reálintegrációból, ami itt az elmúlt tíz esztendő alatt létrejött.
A másik kedvező feltétel, tisztelt Országgyűlés, az, hogy az európai integráció ügye továbbra is élvezi a magyar társadalom nagy többségének támogatását. Ez hallatlanul fontos dolog, és mindannyiunknak az az érdeke, hogy ezt a támogatottságot fenntartsuk és erősítsük. Ezért is jelentős az, hogy adott esetben hogyan értelmezünk külső jelzéseket, hogyan értelmezzük, mondjuk, az éves jelentés megállapításait. Ne keltsünk csalódottságot olyan esetekben, amikor ennek nincs oka! Keltsünk elégedetlenséget olyan esetekben, amikor ennek van oka! De összességében azt az üzenetet közvetíteni a magyar társadalom felé, hogy ez a dolog nem megy, az hamis, téves, nem egyezik a világ és Európa ítéletével. És ez akkor lesz különösen fontos, amikor a népszavazási kampányban mindannyiunknak - mindannyiunknak! - meg kell magyaráznunk majd azt, hogy miért jó a magyar társadalomnak a csatlakozás.
És van nekünk egy további nagyon nagy előnyünk: ez pedig az európai integráció ügyéhez kapcsolódó politikai konszenzus. Az idei éves jelentés még egyszer visszahivatkozik a tavaly, 2000. szeptember 11-én létrejött hatpárti megegyezésre, olyan fontosnak tartja ezt a kérdést, mint ahogy mi is ilyen fontosnak tartjuk ezt a kérdést. Nincs még egy tagjelölt ország, ahol egy ilyen hatpárti konszenzus nem egyszerűen az integráció ügye mellett foglal állást, hanem azt is megmondja, hogyan képzeljük el ezt az integrációt; tehát pontokba foglalva megmondja, hogy mi ma Magyarországnak a hat párt által támogatott integrációs politikája. Ez egyedülálló Európában, és úgy érzem, ez is olyan tényező, ami mindenféleképpen segít minket.
És hogyan képzeljük el? Egyetlenegy fordulattal kifejezhető: szeretnénk a lehető legkorábban, a lehető legkedvezőbb feltételekkel az Európai Unió tagja lenni.
Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ez a konszenzus, amit rögzít ez a 2000. szeptember 11-én kelt megállapodás, továbbra is fennálljon. Mi ezt fogjuk minden eszközzel előmozdítani, ezért folytatjuk a hatpárti egyeztetések rendszerét. Eddig nem is tudom, hány, de tizenvalahány ilyen egyeztetésre került sor, és ezt rendszeresen, az eddigieknek megfelelően folytatni fogjuk.
Továbbra is számítunk a parlament kibővített integrációs bizottsága és a többi bizottság segítségére, közreműködésére; rendszeresen beszámolunk ennek a kibővített bizottságnak és természetesen a többi bizottságnak is. Néhány nappal ezelőtt zajlott le a kibővített bizottság egyik ülése, ahol megvitattuk egyrészt a tárgyalási folyamat helyzetét, másrészt az éves jelentéssel kapcsolatos kérdéseket. Azt hiszem, hogy ez a gyakorlat lényegében bevált. Nagyon bízom abban, hogy az érdeklődés és a részvételi kedv, a részvételi intenzitás nemcsak fennmarad, hanem erősödni, fokozódni fog.
Nagyon fontosnak tartjuk - bár ez nem a pártokkal összefüggő kérdés - az Európai Integrációs Tanács működését, ahol a szociális partnerekkel vitatjuk meg a legfontosabb témákat. Úgy érzem, itt sikerült egy bizalmi légkört kialakítanunk. Néhány nagyon fontos kérdésben jól együtt tudunk működni, bizonyos munkamegosztást is ki tudtunk alakítani a különböző szereplők között - értem ez alatt a kormányt, a munkaadói szervezeteket, a szakszervezeteket vagy egyéb érdek-képviseleti szervezeteket. Ezt az együttműködést továbbra is folytatnunk kell, szükség lesz rá.
Az együttműködésre az egyik példa - ahol egyébként nem voltak azonosak az álláspontok, mégis együtt tudtunk működni - a munkaerő szabad áramlásának témája. Amikor arra utaltam, hogy szükség lesz erre, mindenekelőtt a mezőgazdasági fejezetet, pontosabban annak az utolsó, legfontosabb kérdéseit tartottam szem előtt.
Mindezek az együttműködési formák azért is különlegesen fontosak, tisztelt Országgyűlés, mert - talán nem hat ez az újdonság erejével - a folyamatosságot biztosítanunk kell a 2002-es választások előtt is, a parlamenti szünetben is és természetesen azt követően is. Ez nagyon fontos feladat. Nem állunk egyedül, hiszen a következő esztendőben Európában jó néhány tagállamban és tagjelölt államban lesznek választások; tehát ez nem egyedi helyzet, mindenesetre föl kell készülnünk.
Nagyon lényeges az, hogy a tárgyalásoknak ebben a döntő szakaszában, amely valamikor jövő tavasszal indul meg, és tarthat akár egész nyáron vagy talán még azt követően is, biztosítsuk a folyamatosságot, biztosítsuk a hatékony, egységes cselekvés feltételeit.
S akkor szóljunk egy-két szót talán a tárgyalásokról, amelyeket egyébként, azt hiszem, szintén elég részletesen ismertet az a bizonyos információs csomag, amelyet kiosztottunk a tisztelt Ház tagjainak. Én elsősorban erre utalnék, de azért szeretném egy új elemmel kezdeni, nevezetesen egy jó hírrel - a jó hírt mindig szívesen mondja ez ember. Valószínűleg ezt is mindenki tudja már, hiszen a mai sajtó ezt részletesen ismerteti: a tegnapi nap folyamán sikerült lezárnunk a bel- és igazságügyi fejezetet. Ezzel Magyarország 23 tárgyalási fejezetet zárt le, együtt Ciprussal, tehát továbbra is az élvonalban van, a legelsők között. De nem is a fejezetek száma itt a döntő kérdés, bár az sem lényegtelen. Az igazán fontos az, hogy Magyarország az első tagjelölt, amelyikkel sikerült ideiglenesen lezárni a bel- és igazságügyi fejezetet.
Tehát megint elsők voltunk, ugyanúgy, ahogy ez történt a négy szabadság esetében, gondolok itt a személyek szabad áramlására és a tőke szabad áramlására. Ez most megint egy minőségi lépés, tudniillik most is az fog történni, hogy minekutána Magyarországgal lezárták ezt a fejezetet, van esélyük a további tagjelölteknek - akikkel ezt most nem sikerült megtenni -, hogy velük is lezárják ezt a fejezetet. Tehát Magyarország ismét egyfajta modellt adott a csatlakozási tárgyalásoknak általában.
Azt meg nem kell külön indokolnom, hiszen jól tudjuk, hogy a bel- és igazságügyi fejezet a tárgyalásoknak egyik csomópontja, egyik kulcsfontosságú kérdése. Hiszen évek óta beszélünk erről, a közvéleményt is nagyon intenzíven foglalkoztatja a schengeni rendszer, a vízumpolitika, az ezzel kapcsolatos minden egyéb kérdés. Önmagában véve az, hogy ezt le tudtuk zárni, azt hiszem, nagyon-nagyon fontos lépés. Nem is nagyon tudnám összehasonlítani más fejezetekkel, hiszen ez fontosabb, mint eddig bármelyik téma ebben a megközelítésben.
Politikailag különösen fontos, hiszen a közvélemények, és nem elsősorban nálunk, hanem az Európai Unióban elsősorban ettől a területtől tartanak a legjobban, és az, hogy egy tagjelölt meg tudta oldani ezt a fejezetet, ezt az egész kérdéskört, nagyon fontos ügy. Különösen fontos szeptember 11-e után, amikor új aggodalmak jelentkeztek, és bizony voltak olyan pillanatok, amiről nem beszéltünk, amikor magam is elvesztettem a reményemet, és olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy az új aggodalmak, szorongások, félelmek miatt talán mégsem fogjuk tudni lezárni ezt a fejezetet. Hát ez most megoldódott!
Még egy dolog, amit szeretnék aláhúzni: ez a fejezet nem azonos Schengennel, nem azonos a vízumpolitikával sem. Az is benne van, nagyon fontos része a határellenőrzés és a vízumpolitika; de ez a fejezet átfogja az igazságügy és a belügyi működés, a belbiztonság egész területét. Ami tegnap történt, az nem más, mint a magyar igazságügyi rendszernek és a belügyi szervek működésének elfogadása, elismerése. És ez sokkal fontosabb, tisztelt Országgyűlés, mint bármilyen riport vagy jelentés vagy értékelés vagy elemzés vagy analízis: ez egy döntés. A döntésre nézve az Európai Bizottság tett javaslatot, és 15 tagállam fővárosában ezt a javaslatot mérlegelés, vizsgálat után, nem minden politikai nehézség nélkül, elfogadták.
Ezt nekünk így kell tekintenünk. Ezért hiszem azt, hogy ez egy fontos eredmény; nem egyszerűen a 23. fejezet, persze az is, de ez egy nagyon fontos eredmény. Szeretnénk továbblépni, nem megyek bele a részletekbe, de a magam részéről továbbra is bízom abban - legalábbis mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében -, hogy a közlekedési fejezetet is lezárjuk. Megmondom előre, hogy ha nem zárnánk le, ez nem rajtunk múlik; ez egyáltalán nem rajtunk fog múlni. Ettől függetlenül én bízom benne, hogy le fogjuk tudni zárni. Szépen haladunk a mezőgazdasági fejezetben, annak abban a részében, amit a bizonyos útiterv erre az esztendőre irányoz elő, tehát nem a nagy pénzügyi kérdésekről van szó, hanem az átmeneti mentesség iránti igényekről, a technikai kérdésekről. Ezek is nagyon fontos témák.
Nem tudjuk lezárni - a roadmaptől eltérően - a versenyfejezetet, valamint az audiovizuális fejezetet, ismert okokból. Itt egyetlenegy dolgot mondanék csak: mindkét fejezetben egy jól körülhatárolható kérdés maradt. A versenyfejezetben ezt majd meg kell oldani tárgyalások útján. A következő esztendőben ezt meg fogjuk oldani. Az audiovizuális fejezetben pedig el kell fogadnunk egy törvénymódosítást. Abban a pillanatban, amikor ezt elfogadtuk, a fejezetet le fogjuk tudni zárni. Tehát önmagában véve egyik fejezet lezárása sem idéz elő késedelmet magának a tárgyalási folyamatnak a lezárásában. Ha úgy döntene a tisztelt Országgyűlés, hogy kétharmados többséggel elfogadja a médiatörvény egyébként politikasemleges módosítását, akkor le tudjuk ezt a fejezetet is zárni; ha nem, akkor meg fogjuk tenni ugyanezt a következő esztendő során.
Nagyon lényegesnek tartom a tárgyalási folyamat szempontjából a stratégiai okmánynak azt a megállapítását, ami megint csak egybevág a magyar állásponttal, hogy a tárgyalásokat minden tekintetben a létező rendszer, a létező szabályok, a létező acquis alapján kell lefolytatni. Ez vonatkozik a közös mezőgazdasági politika reformjára, vonatkozik az intézményi reform előkészítésére - amiről talán még szólok egy vagy két szót -, és vonatkozik a 2007 utáni pénzügyi perspektívára is. A tárgyalásokat a létező rendszer alapján kell lefolytatni, és természetesen be kell tudni fejezni 2002 végéig. Ha ezt követően a rendszer változik - a rendszer pedig mindig változik, tisztelt Országgyűlés, ezt lássuk tisztán, soha nem fog megállni a rendszer -, akkor ehhez majd alkalmazkodnunk kell. Ez is része annak az akciótervnek, amit 2003-ra írunk elő, tudniillik a rendszerbeli változásokat akkor kell majd nekünk bizony meglehetős gyorsasággal beépítenünk a saját rendszerünkbe.
Ami pedig magát a tárgyalási folyamatot illeti, tisztelt Országgyűlés, a közlekedés lezárása és a mezőgazdasági fejezet felének vagy egy részének - mindegy, hogyan minősítjük - lezárása után megszűnnek a viták az átmeneti mentesség iránti kérelmekről. Ez a kérdés lezárult, megszűnt. Persze még hozzáteszem, hogy bizonyos témákat elő lehet venni, hiszen mindent csak ideiglenesen zártunk le, és bármelyik fél fölvethet kérdéseket a lezárt fejezetek dolgában is, hiszen az alaptétel érvényesül, hogy semmi sincs lezárva, ameddig minden nincs lezárva. De azért mégis úgy érzem, hogy mennyiségileg a tárgyalások döntő többségét magunk mögött fogjuk tudni.
Marad néhány alapvető pénzügyi kérdés, ezeket meg kell oldanunk 2002 folyamán. Mi itt egyetlenegy dolgot kérünk, ez pedig az egyenlő elbánás. Nem hozhatjuk a magyar társadalom, a magyar gazdaság egyetlen szegmensét, egyetlen szereplőjét sem versenyhátrányba az Európai Unió, mondjuk, mezőgazdasági termelőivel szemben. Ezért mi úgy érezzük, hogy az egyenlő elbánás nem egyszerűen magyar politikai álláspont vagy gazdaságpolitikai álláspont, hanem egy olyan kardinális alapelve az egész rendszernek, az Európai Uniónak, amitől nem lehet eltérni. Ez lesz az a kérdés, amiről valószínűleg vitatkozni fogunk. Egyébként persze az egyenlő elbánás elvéről senki nem vitatkozik, azt senki nem teszi vitássá. Itt a kérdés az lesz, hogy hogyan kell alkalmazni ezt az elvet a legmegfelelőbben, a legigazságosabban és gazdaságilag a leghatékonyabban.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék még szólni egy-két szót arról a témáról, ami az utóbbi hetekben, napokban elég sok vihart kavart, nevezetesen: az első kör összetételének a kérdéséről. Ez egy örökzöld kérdés, évek óta vitatkozunk erről. Megjelent ez a bizonyos big bang-rémkép, amit én - megmondom őszintén - nem tartok rémképnek. Egyszerűen azt mondom, hogy ragaszkodni kell azokhoz az alaptételekhez, alapelvekhez, amelyeket a tárgyalási folyamat megindítása előtt, majd azt követően az Európai Unió jó néhányszor leszögezett. Ez pedig nem más, mint az egyéni teljesítmény elve és a tagjelöltek egyéni teljesítmény alapján történő elbírálása. Hozzáteszem, ezt az elvet, ezt a tételt a néhány nappal ezelőtt közzétett stratégiai dokumentum is tartalmazza.
Számunkra nincs változás. Lehetőség van arra - és ezt is tartalmazza a stratégiai dokumentum -, hogy 2002 végéig 10, azaz tíz tagjelölt befejezze a felkészülés és a tárgyalás folyamatát, és ezáltal 10, azaz tíz tagjelölt 2004-gyel az Európai Unió tagja legyen. Ha ez így történik, tisztelt Országgyűlés, akkor mi ennek nagyon örülünk. Ez Magyarország érdekeinek megfelel; gondoljunk a szomszédainkra, gondoljunk a magyar-lengyel kapcsolatokra és még sok minden másra.
De ha a tíz közül valaki nem tudja teljesíteni a feltételeket, nem tudja befejezni vagy a felkészülést, vagy a tárgyalási folyamatot, akkor éppen az egyéni teljesítmény elvéből következik az, hogy senki sem köteles várakozni. Tehát, más szóval: a tízes kör nem lehet feltétele, nem lehet előfeltétele a bővítési folyamat megkezdésének. Nincs tehát várakozási kötelezettség. Ezt így mondta egyébként - ismétlem - Nizza is, így mondta Göteborg, és így mondja a stratégiai dokumentum is.
Természetesen vannak más gondolatkísérletek, amelyek egyébként részben abból fakadnak, hogy a tízes kör merev meghatározása nem mindenkinek tetszik, hiszen sokan mondják azt, hogy akkor mi lesz az egyéni elbírálás elvével. Van, aki azt mondja, hogy a tíz már azért sem szerencsés, mert mi lesz a többiekkel, akik így kiszorítottabbnak érzik magukat, mintha nem határoznák meg ezt a tízes kört, és ebben is van némi igazság. Ezért nem szerencsés csoportokban gondolkodni. Ezért helyes az egyéni elbírálás elvét fönntartani, és azt mondani, hogy aki meg tudja oldani, az belép, aki nem tudja megoldani - és ez a lényeg -, az is be fog lépni, csak éppen nincs várakozási kötelezettség sem egyik oldalról, sem másik oldalról. Mi így tekintjük ezt a kérdést.
Tisztelt Országgyűlés! Én azt hiszem, hogy a magyar diplomáciának - és ezt most a legszélesebb értelemben véve gondolom, nemcsak a kormányról beszélek, hanem valamennyi politikai pártról és a politikai élet valamennyi szereplőjéről - ezt kell támogatnia, és én azt hiszem, hogy ebben is egyetértés van, különben meg is jelenik ez a kérdés a már említett hatpárti konszenzusban is. És meg kell mondjam, a tagjelöltek között is egyetértés van ebben. Ha valaki elolvassa a múlt héten Ciprusban aláírt nyilatkozatunkat, amit a hatok, tehát az úgynevezett luxemburgi csoport külügyminiszterei fogadtak el, abban ugyanez áll.
Egyetértés van köztünk, tagjelöltek között is ebben a kérdésben. Tehát nem érdemes itt nekünk bizonytalankodnunk, nem szabad nekünk kivetítenünk valamifajta bizonytalansági érzést. Mi magunkban legyünk biztosak! Ez az, ami eddig ezt a folyamatot előrevitte, hogy bár mindig voltak veszélyek, mindig voltak fenyegetések, mindig voltak aggodalmak, mindig voltak felröppenő hírek, mi soha nem inogtunk meg. Mi mindig azt mondtuk, hogy mi folytatjuk a folyamatot, a mi elképzeléseink szerint megyünk előre - és mentünk előre. Elérkeztünk most a végső szakasz kezdetéig. Biztos vagyok benne, hogy ezt a szakaszt is sikeresen meg fogjuk oldani.
Még egy szót, tisztelt Országgyűlés, arról, hogy milyen is lesz valójában az az Európai Unió, amelyikhez mi csatlakozni fogunk reményeink szerint 2004. január 1-jén. Megindul következő év tavaszán, valószínűleg márciusban egy nagyon komoly munka, újra élénkül az Európa jövőjéről folyó, mondjuk, 50 esztendős, de jól tudjuk persze, hogy több száz esztendős gondolkodás. Ebben a folyamatban nekünk már a lehető legintenzívebben és a legérdemibb módon részt kell vennünk.
Néhány hét múlva Lakenben döntés születik arról, hogyan is jön létre az a bizonyos konvent, hogy milyen kérdésekkel fog foglalkozni ez a bizonyos konvent, hogy ebben a konventben mi lesz a résztvevők összetétele, és ezen belül - és különösen számunkra a legfontosabb kérdés -, hogyan, milyen formában, milyen jogokkal vesznek részt a tagjelölt országok. Nagyon bízom abban, hogy lényegében egyenlő jogokkal fogunk részt venni ebben a munkában; egyenlő jogokkal - értem ez alatt a tagjelölteket és a tagállamokat egyaránt -, és megkapjuk azt az érdemi lehetőséget, hogy hozzászóljunk ezekhez a kérdésekhez.
A hozzászólás eddig is megtörtént. Minden egyes informális miniszteri értekezleten elmondtuk a magyar álláspontot, írásban is közöltük a magyar álláspontot; vannak konkrét javaslataink. Alapvető érdekünk az, hogy a jelenleginél hatékonyabb, átláthatóbb, egyszerűbb, demokratikusabb, a feladatkörök világosabb elhatárolására épülő intézményrendszer alakuljon ki, amit nem lehet egyetlenegy varázsütéssel megoldani, ez egy szerves folyamat.
A vita egyik része egyébként éppen arról szól, hogy mennyire kell ennek a folyamatnak szervesnek lennie, vagy mennyire kell egy teljesen új megközelítést alkalmazni, de erről majd a konvent fog vitatkozni, most erről egyelőre nem akarok részletesen beszélni.
Ami a lényeg az az, hogy mi komolyan vesszük a 2004-es tagságunkat, és tudjuk, hogy mindaz, amiről a konventben szó esik majd, az minket közvetlenül fog érinteni, és ezért tartjuk nagyon fontosnak azt, hogy ebben a munkában részt vegyünk a kezdet kezdetétől, hiszen ma már nemcsak az a cél, hogy a 2004-es európai parlamenti választásokon Magyarország részt vegyen tagként és képviselőket küldjön az Európai Parlamentbe, hanem az is nagyon fontos, hogy ha 2004-ben kerül megrendezésre ez a bizonyos kormányközi konferencia, akkor ezen a kormányközi konferencián a mi képviselőink tagként vegyenek részt.
Tisztelt Országgyűlés! Ez a parlament ugyan most tartja az utolsó vitanapját erről a témáról, de ez nyilvánvalóan nem az utolsó vitanap, lesz még tagjelöltként legalább egy vitanapunk. Nagyon bízom abban, hogy ezen a vitanapon már a tagság legkonkrétabb kérdéseiről fogunk beszélni. Beszélünk majd, gondolom, a népszavazásról is, annak az időzítéséről, és azt hiszem, mindannyiunknak az az érdeke, hogy a felkészülés eredményesen befejeződjön a következő esztendő végén, le tudjuk zárni a tárgyalási folyamatot - nem könnyen és nem nehézség nélkül - szintén a következő év végén, és ezzel egyidejűleg, folyamatában meg tudjuk győzni az egész magyar társadalmat arról, hogy ez a kérdés elsősorban róla szól, és akkor, amikor a népszavazásra sor kerül, ezen a népszavazáson a magyar társadalom túlnyomó többsége támogassa Magyarországnak az Európai Unióban történő tényleges tagságát.
Köszönöm szépen. (Taps.)
