2001. november 6. Valójában nem történt semmi rendkívül. Szokásos ügymenet. Napirend előtti beszédek, összecsapás a törvénytervezetek felett, heveskedés az azonnali kérdések és interpellációk során, sikertelen döntések személyi kérdésekben. No meg szavazás, szavazás a végtelenségig.

Nem történt semmi rendkívüli, de történhetett volna. Az ellenzék mindent megpróbált, hogy megállítsa a 2000. évi költségvetés zárszámadásának menetét.

Miért? Csak nem akarja elvenni a nyugdíjasoktól azt a 68,4 milliárdot, amellyel ezidén összesen több mint 15 százalékos lesz a nyugdíjemelés, jóval nagyobb a törvényben előírtnál. Bizonyára nem ellenzi a rokkantak nyugdíjának emelésére szánt 10,5 milliárd forintot sem. Meg akarná akadályozni azt, hogy mintegy ötvenezer egészségügyi dolgozó még idén másfél milliárd, jövőre több mint kilenc milliárd többletjuttatásban részesedhessék? Fékezné a köztisztviselők megbecsülését? A közalkalmazottaknak szánt 14 milliárd a baj? Helyteleníti az ellenzék, hogy a társadalombiztosítás ismét állja a fogorvosi költségeket? Hogy több mint tíz milliárddal több jut a gyógyításra, 35 milliárddal a gyógyszerekre?

Ráadásul ezzel még nem is merítettük ki mindazt a jót, ami a zárszámadás elfogadásából következik. Ezekkel a konkrétumokkal azonban az ellenzék nem foglalkozik. Most - felelőtlenül - csak az vezeti, hogy bebizonyítsa: az Orbán kormány nem képes végig vinni a ciklust. Szerintük a koalíció szétesett, a kormányt csak a MIÉP jóindulata tartja életben, s azzal a kérdéssel riogatnak: ki tudja milyen árat kell ezért a kormánynak és ezen keresztül az országnak fizetnie.

Ezt a látszatot akarják kelteni, de tegnap mindez nem sikerült. A MIÉP be sem jött a délutáni szavazásra. Nyilatkozatuk szerint nem kívántak beleszólni az egymással versengő pártok vitáiba. Távollétük bizonyítja, hogy a kormány folyamatos bemiépezése alaptalan és felelőtlen rágalom.

A költségvetés zárszámadásának kormány által támogatott módosítványait - amelyek részben a fentiek megalapozására szolgáltak - 195 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és két tartózkodással fogadta el az országgyűlés. Kiderült, hogy a kisgazdák nagy többsége inkább a józan észre hallgat, mint Torgyán József független képviselőre. Kiderült, hogy a független képviselő nem felelőtlen képviselő, és kiderült az is, hogy a kormánypártok rendkívül fegyelmezettek.

Ez után a szavazás után a szocialista párt megzavarodott. A vert sereg értelmetlenül tárgyalási szünetet kért. Húsz percre megállították a szavazást, de ez alatt csak vezetőik tárgyaltak, a többiek a folyosókon lődörögtek.

Lehet, hogy csak a kormánypártiak fegyelmét akarták megtörni? Nem sikerült. A szünet után újra indult a munka, s normális mederben folyt.

Eljutottunk a szavazás végéhez és a mentelmi ügyekhez. Ezek közül az első Szabadi Béla esete volt, akivel kapcsolatban az ellenzék (Dornbach Alajos) kétségbe vonta az igazságszolgáltatás függetlenségét, a kormány oldal (Isépy Tamás) viszont rámutatott, hogy furcsa dolog éveken át vádaskodni, majd amikor komolyra fordulnak a dolgok, megakadályozni, hogy az igazságügyi szervek elvégezhessék munkájukat. Szabadi hosszú, érzelmes beszédben szidta a kormányt és a miniszterelnököt, lényegében az ellenzék kottájából énekelt. Ekkor jött a meglepetés: a szocialisták megint időt kértek. Áder János kikerestette a Házszabály vonatkozó szövegét és ismertette azt. A szabályozás egyértelmű: tanácskozási szünet kérhető, de nem jár. A jelen esetben nem merült fel egyetlen új elem sem a vita folyamán, nincs tehát indok megszakítani a parlamenti tárgyalást - mondta az elnök és elrendelte a szavazást. A szocialisták nem értették a helyzetet, nem tudták mit tegyenek, tanácstalanul kis kupacokba verődtek. Többen, így Nagy Sándor frakcióvezető úr is, visszanyúltak a szavazógombjuk felé, de csak nagyon kevesen szavaztak. Eredmény: Szabadi mentelmi jogát ismét felfüggesztette az Országgyűlés.

Ezután már végképp talajt vesztett az ellenzék, a következő mentelmi ügy tárgyalásakor is még a Szabadi kérdést taglalta.

A harmadik ciklus végéhez közeledünk. 1994-ben és 1998-ban a vezető kormánypárt frakciója a ciklus végére kifáradt, a képviselők a helyüket keresték és gátlástalanul próbáltnak - sokszor az elmulasztott munka elfedésére - az utolsó pillanatban némi támogatást szerezni a körzetüknek. Most más a helyzet. A Fidesz, MDF, MKDSZ képviselőknek nem kell pótcselekvésekhez fordulniuk. A képviselők folyamatosan tették a dolgukat. A szezonvégi kifáradás és a reménytelen kapkodás az ellenzéket jellemzi.

Surján László

 

Vissza a kezdőlapra