KISEBBSÉGI FIGYELŐ

UKRAJNA
2001.november

BELPOLITIKA

Szeptemberben az ukrán parlament új választójogi törvényjavaslatot fogadott el. Tóth Mihály, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, az UTA Állam- és Jogtudományi Intézetének munkatársa a Kárpáti Igaz Szóban megjelent írásában fejti ki azt, hogy a törvény nem kedvez a kisebbségeknek, sőt, egy alkotmányos joguktól fosztja meg őket. Az előző, még hatályos törvény lehetővé teszi azt, hogy azokban a megyékben, ahol egy nemzeti kisebbség többségben él, olyan választókörzeteket alakítsanak ki, hogy legalább az egyikben az adott kisebbség többségben legyen. Az új törvény nem tartalmaz ehhez hasonló rendelkezést, vagy más lehetőséget az egy tömbben élő kisebbségek számára saját körzeti képviselő megválasztására.

Október 6-án Kijevben, az Ukrajnai Magyar Demokratikus Szövetség (UMDSZ), az egyetlen hivatalosan bejegyzett országos ukrajnai magyar szervezet 10. közgyűlése döntött arról, hogy az ukrán államfőhöz, a parlament elnökéhez és a kormányfőhöz intézendő beadványban foglalják össze a szeptemberben elfogadott választási törvénnyel kapcsolatos kifogásaikat.

Az ukrán parlamentben kidolgozás alatt áll a határon túli ukránok jogállását szabályozó törvényjavaslat. Jurij Muska, Ukrajna magyarországi nagykövetségének tanácsnoka által adott összehasonlítás szerint - miután a határon túli ukránság egészen máshogy rétegződik, mint a magyar kisebbség - más intézményeket, kedvezményeket és támogatást igényel a nyugati diaszpórában, ill. az oroszországi és moldvai tömbben élő ukránság. A törvény elsősorban az oktatás, a kulturális kapcsolattartás, illetve a vízum megszerzés terén nyújt majd kedvezményeket. Annak oka, hogy - a magyar törvénnyel szemben - az ukrán javaslat miért nem tartalmaz az utazással, az orvosi ellátással, a munkavállalással és a szülőföldön maradással kapcsolatos rendelkezéseket, J. Muska szerint a határon túli ukrán kisebbség, ill. Ukrajna korlátozott anyagi erőforrásaiban keresendő. Muska megerősítette, hogy - az érintett országok belügyeibe való beavatkozás elkerülése érdekében - Ukrajna véleményt kíván cserélni a tervezetről, elsősorban a kormányközi vegyes bizottságok ülésein.

Hennagyij Zubranov, az ukrán Kisebbségi és Migrációs Hivatal osztályvezetője bejelentette, hogy megkezdődött a hivatal visszaalakítása állami bizottsággá, így ismét önálló kormányszerv foglalkozik majd az ukrajnai kisebbségek ügyével.

Vlodimir Pipas, az Ukrán Népi Ruh (NRU) párt kárpátaljai szervezetének elnöke és Szakács Zoltán, Magyar Köztársaság ungvári főkonzulja megbeszélést folytatott a Vereckei-hágón emelendő honfoglalási emlékmű kérdéséről. A találkozón mindkét fél a probléma kompromisszumos megoldását tűzte ki célul.

Vissza a kezdőlapraVissza a kisebbségi oldalra