Orbán Viktor miniszterelnök: Valóban késő este értünk haza Horvátországból. Nem is Eszéken töltöttük a tegnapi nap utolsó óráit, hanem Kórógyon. Igyekeztem röviden ugyan, de gyorsan aludni, tehát készen állok arra, hogy választ próbáljak adni az Önök kérdéseire.

Stifner Gábor: Ha nincs ellenére, akkor Haeffler András kollégámmal ketten faggatóznánk, és nem utolsó sorban tolmácsolnánk hallgatóink kérdéseit is, amelyekből többszáz érkezett. Önként adódik, hogy először most a legfrissebb, a legutóbbi programról, a horvátországi programról beszéljünk. Ugye állomások: Zágráb, Eszék, Kórógy és azt hiszem, hogy Fiume is szóba kerül majd itt a beszélgetésünk során. 

Orbán Viktor: Valóban sok minden történt másfél nap alatt. Az ember szívéhez a legközelebb persze a kórógyi események, ünnepségek állnak. Itthon Magyarországon valahogy a Horvátországban élő magyarokra kevesebb figyelmet szoktunk fordítani, nyilván kevesebben vannak, mint az Erdélyben vagy a Felvidéken élők, meg Horvátország is jobb állapotban lévő ország, mint néhány más szomszédos állam. Mégis talán a legnagyobb szenvedésen az elmúlt tíz évben éppen a horvátországi magyarok mentek keresztül, hiszen ott háború volt. Most már a messzi ködbe vész a kilencvenes évek közepének néhány szívbe markoló tudósítása, de nem volt az olyan rég, amikor magyaroknak kellett fejvesztve tulajdonképpen mindenüket hátrahagyva menekülniük csak azért, hogy az életüket menthessék, és Magyarországra kellett átjönniük. Ilyen megpróbáltatás egyetlen másik magyar közösséget sem ért. És valahogy én, amikor 1999-ben ott jártam, azt tapasztaltam, hogy úgy elfelejtkeztünk róluk, tehát vége lett a háborúnak Horvátország és Szerbia között, és hazamentek a Magyarországra átmenekültek, legalábbis többségük, szépen emlékeztek meg egyébként most azokról a magyarországi magyarokról, akik befogadták és segítették őket, hazamentek és utána se a magyar állam, se civil szervezetek, néhány tiszeletreméltó kivételtől eltekintve, nem foglalkoztunk velük. És 1999-ben, amikor ott jártam, láttam, hogy romosak a házak, nem lehet lakni bennük, templomok szétlőve, ledöntött tornyokkal, egyáltalán egy vígasztalan látvány. 

Stifner Gábor: Márpedig bocsásson meg, hogy közbevágok, de ahogy néztem a magyar 1 összefoglalóját tegnap, amikor fölcsendült a gyönyörű ének, "Te benned bíztunk eleitől fogva" ott Kórógyon a szépen felújított, helyreállított templomban, akkor egy kicsit úgy éreztem, mintha ez az anyaországnak, vagy ahogy mondani szoktuk maradék Magyarországnak is szólt volna ez a "Te benned bíztunk eleitől fogva". 

Orbán Viktor: Ezt prózában is elmondták az ott élők. Ki másra számíthatnának egy háborútól meggyötört magyar közösség tagjai, ha nem arra az anyaországra, amely egyébként sikeres esztendőket tudhat maga mögött és amely láthatóan, érezhetően egyre erősödik. Én örülök annak, hogy egyre inkább elvárás a kormánnyal szemben a választópolgárok részéről, hogy ne feledkezzünk a határon túl élőkről, és a magyar lehetőleg a határokon átnyúlva is segítse a másik magyart. Nemcsak ezt az egyetlen épületet, ezt a református templomot építettük újjá, ez egyébként egy többszáz éves műemlék, igazi büszkesége a kulturális örökségünknek, hanem más templomokat, illetve kultúrházakat, közösségi épületeket is. Hét-nyolc épületet már Horvátországban újjáépítettünk és felajánlottam most a horvát miniszterelnöknek, hogy amennyiben az újjáépítési listán előrevesznek magyar területeken magyarok számára fontos épületeket, akkor azoknak a helyreállításában a magyar kormány szívesen vesz részt egy értelmes és vállalható mértékig. 

Haeffler András: Miniszterelnök úr, gondolom, hogy aláírtak különböző egyezményeket, megállapodásokat is. Ha én jól vettem ki a hírekből, akkor Fiumében megint van magyar kikötő.

Orbán Viktor: Az történt, hogy a horvátok, valljuk be, hosszas vajúdás után végülis döntésre jutottak és külföldi tőke bevonásával akarják újjáépíteni a fiumei kikötőt. Több lépésben. Ez most egy részleges beruházás, bár az összeg tekintélyes, több mint 8 milliárd forintos beruházásról van szó. Egyébként magyar magáncég, magyar magántőke kerül így a kikötőbe. Egy vagy két silót építenek föl, talán daruk fölújításáról szóló megállapodás is született. A lényeg az, hogy van egy olyan kikötője ma Horvátországnak, amelyet a magyarok történelmi okokból is közel éreznek a szívükhöz, és amely most már elérhető, jó szolgáltatásokat nyújt. Látok arra lehetőséget, hogy a kitüntetett külkereskedelmi pont kitüntetett kikötője legyen a magyar áruknak.

Haeffler András: Milyen jó lenne, ha a Mahartnak meg lenne a tengerjáró flottája. Még egy korábbi látogatásán volt szó a Mahart privatizációjáról és arról, hogy bizony a tengerjáró hajóink azok bagóért eltűntek. 

Orbán Viktor: Ez az egész rendszerváltásnak egy árnyékosabb története, hogyan hordták szét az állami vagyon egyes részeit, és ez vonatkozik arra is, amit Ön mond. De most nem a tengeri flotta újjászervezését tartom a legfontosabb feladatnak, hanem azt, és erről tárgyaltunk a horvát miniszterelnökkel, hogy megpróbáljuk modernizálni, korszerüsíteni a Budapest-Fiume-i vasútvonalat. Megpróbálunk valami sajátos jogi megoldást és sok pénzt fordítani erre a célra, hogy egy minden más kikötőnél gyorsabban elérhető kikötővé váljon Fiume, ehhez viszont egy korszerüsített vasútvonal kell. A mai menetidő egyébként lényegében nem rövidebb, mint a század előtt, mármint a XX. század elején volt. Ennél azért már előrébb tart mind a két ország. 

Haeffler András: Miniszterelnök úr, Horvátországból térjünk akkor vissza részben haza, Magyarországra. Adja magát a téma, kedvezménytörvény. 

Stifner Gábor: Sőt, a hírekből úgy tudni, hogy adott is át miniszterelnök úr Horvátországban magyar igazolványokat. 

Orbán Viktor: Végre rám is sor került, nemcsak a határon túli magyarok várták a kedvezménytörvényt és a magyarigazolványt, hanem én is vártam, hogy én is átadhassak egyet. Valahogy a köztársasági elnök úr adta át az elsőt, aztán miniszterek adták át egy-egy szomszédos állam magyar polgárainak elsőként, de végre rám is sor került. Én a státustörvényt a magyar parlament büszkeségének tartom, egy nagyon széles nemzeti összefogást fejez ki. Ez egy olyan jogszabály, amelyet nem egyszerűen csak 92 százalékkal fogadott el a magyar parlament, amely politikai tartalmú törvény esetében kiváló eredmény, szép, felemelő érzés volt, azonban többről van szó. Mert ezt a törvényt a Kárpát-medencei magyarok közösen alkották, hiszen a Magyar Állandó Értekezlet, ahol nemcsak a magyarországi pártok, hanem a határon túli politikai szervezetek is ott vannak, ott munkáltuk ki, ott állítottuk elő, ott fogalmaztuk meg. Tehát ez egy Kárpát-medencei közös törvény, függetlenül attól, hogy most néhányan úgy tűnik, itt-ott behorpasztják ennek a törvénynek oldalát.

Haeffler András: Igen, csak az a baj miniszterelnök úr, hogy nagyon sokan elhiszik ezeket a horpasztási szólamokat.

Stifner Gábor: Lukács Jánosné Budapestről, Csernus Lászlóné Vácról, hogy hallgatóink is ilyen formában szóhoz juthassanak. Mennyibe kerül a státustörvény végrehajtása, ki tartja fenn a magyarigazolványokat, ki fizeti a tanárokat, akik majd magyar iskolákban tanítanak, mennyibe kerül a határon túl, amikor itthon semmire nincs pénz? És még nagyon gyorsan, Kovács Géza Hajdúböszörmény. Amikor emberek százai fagynak halálra, tízezrek munkanélküliek, százezrek élnek az éhhalál küszöbén, a gyógyszereket a betegek viszik a kórházakba, akkor Ön és csapata milliárdokat pocsékol a határon kívüliekre és még be is csalja őket az országba. Miért? Erre válaszoljon őszintén, ha mer. 

Haeffler András: Szó szerint így írta a hallgatónk. 

Orbán Viktor: Harcias hallgatóik is vannak Önöknek úgy látom. Én azonban a harciasság helyett inkább mértéktartást és nyugalmat szeretnék javasolni. Gondolkodjunk józanul erről a kérdésről. Valóban Magyarországon nagyon sok mindenre kellene több pénzt fordítani, egészségügyre is, vállalkozók támogatására is, oktatásra is. Tegyük föl azt a kérdést, hogy ilyen körülmények között a határon túli magyaroknak juttatott oktatási, nevelési támogatás, az őket az anyaországhoz fűző kapcsolatok megerősítése vajon felesleges kiadásnak tűnik-e? Az én válaszom az az, hogy mi nem támogatást nyújtunk a határon túli magyaroknak. Azt szeretném, hogy ha ezt a magyarországi magyarok közül minél többen megértenék. Arról van szó, hogy nagy erőtartaléka a magyar nemzetgazdaságnak az a néhány milliónyi magyar, aki a szomszédos államokban él. Ha nekünk sikerül úgy összekapcsolnunk a határon túli magyarokat a magyarországi magyarokkal, a határon túli magyarok gazdasági életterét a magyarországi gazdaság életterével, akkor Magyarország gazdasága sokkal nagyobb teljesítményre lesz képes, mint most. Azt szokták mondani, ebben sok igazság van, hogy az erősek egyesülnek, a gyengék pedig széthullanak. Ha mi egyesíteni tudjuk a Kárpát-medencei magyarság erőit, tudomásul véve a világpolitikai környulálásokat, mondjuk úgy, hogy a határokon átívelő egyesítést tudunk végrehajtani, akkor annak a határon túli magyarok mellett a magyarországi magyarok is előnyeit fogják élvezni. Ettől, ha ezt jól csináljuk, több pénz jut majd a nyugdíjasoknak is, az egészségügynek is, az oktatásnak is, általában az életszínvonal javítására is több forrás jut majd. Ez nem kiadás. Ez egy beruházás, ami szerintem a következő esztendőkben igen gálánsan megtérül majd. 

Stifner Gábor: Világpolitikai környülállásokról szólt az imént miniszterelnök úr, és ezek közé nyilván oda tartoznak a szomszédos országok reakciói. Most reggel itt mondtuk el a hírekben, hogy a szlovák miniszterelnök szerint úgy tűnik, a magyar kormány érti, hogy Szlovákiában soha nem lehet hatályuk az olyan törvényeknek, amelyek beavatkoznak az ország független jogrendjébe és etnikai alapon megkülönböztetik a polgárokat. Mikulás Dzurinda a pozsonyi közszolgálati rádióban erősítette meg álláspontját a magyar kedvezménytörvényről. Érti a magyar kormány ezt ,amit Dzurinda úr mond? És bocsánat, még egy kerdést, ami ehhez kapcsolódik, hogy úgy tűnt a kezdet kezdetén, hogy Önök Dzurinda úrral kifejezetten jó viszonyban vannak, változott ebben valami? 

Orbán Viktor: Előszöris talán közelítsük meg a kérdést onnan, hogy ugye Magyarország nemcsak abban érdekelt, hogy Magyarország fejlődjön, hanem abban is, hogy a szomszédos államok is fejlődjenek és erősödjenek. Még az előző hallgatónak a kérdésére is, vagy mondjuk úgy, hogy rohamára is a státustörvénnyel szemben indított vélemény-rohamára is válasz, hogy mindannyian ismerjük, akinek családi háza, ingatlana van, azt a törvényt, hogy egy háznak az értékét nemcsak az határozza meg, hogy milyen anyagot épített bele és mekkora az a ház, hanem az is, hogy kikkel lakik egy utcában. Ez nemzetgazdasági méretekben is igaz. Magyarország értékét növeli, ha sikeres országok vesznek bennünket körül. Márpedig sikeres országok csak akkor vesznek bennünket körül, hogy ha élénk a gazdasági kapcsolatrendszer és élénk a kereskedelem. Márpedig a kereskedelem és a gazdaság egy olyan növény, amely csak békében növekszik. Ezért nekünk az az érdekünk, hogy a státustörvényt úgy tudjuk bevezetni, hogy egyúttal megőrizzük a jó kapcsolatokat, a békességet a szomszédainkkal. Ha ebből a szempontból nézzük a mögöttünk hagyott hónapot, akkor az inkább biztatónak mondható. Horvátország támogatja a státustörvényt, Szlovénia támogatja, a szerbek elfogadták, Ukrajna azt mondta, hogy miért ne próbáljuk meg, a románokkal sikerült megegyezni. Lényegében hatból csak Szlovákiával maradtak fönn viták. Ez nem rossz találati arány, hatból öt. Azt az egyet, ami még hátravan, pedig megpróbáljuk nyugodt tárgyalásokkal rendezni. Én úgy látom, sok félreértés volt minden szomszédos országban a státustörvény felől, részben jóindulatú félreértések, részben pedig rosszindulatúak, szereplője válogatja. Én bízom benne, hogy a józan ész kerekedik fölül Szlovákiában is. 

Haeffler András: Miniszterelnök úr, egy ide kapcsolódó kérdés. Romániát is említette, mi a csángók érdekében egy gyűjtést indítottunk, ezúton is köszönöm a hallgatóknak a sok adományt, ami érkezett. Bérczy Mihályné Budapest XVIII. kerületi lakos kérdése, hogy megkaphatják-e a csángók is a magyar igazolványt, a leginkább nekik lenne erre szükségük, tud-e segíteni nekik a magyar kormány? 

Orbán Viktor: A csángók ügyében azt tudom mondani, hogy magyar igazolványt természetesen kaphatnak. Ehhez a következő dolog szükséges. Hogy ők magyarnak érezzék és vallják is magukat, beszéljenek magyarul vagy legyenek tagjai valamely magyar történelmi egyháznak, vagy legyenek tagjai valamely határon túli szervezetnek. Nemcsak politikainak, ez lehet kulturális szervezet is. 

Haeffler András: Igen, bocsásson meg, hogy közbevágok, de hallottuk, láttuk, hogy több alkalommal is román egyházi illetékesek is kifejtették, hogy a csángók egész egyszerűen nem léteznek, nem magyarok, szóval nem értik a kérdést. 

Orbán Viktor: Igen, de a magyarigazolvány szempontjából ennek a kérdésnek az eldöntése magukra a csángó emberekre tartozik. És ha ők az előbb általam fölsorolt tételeket teljesítik vagy azok közül akárcsak kettőt, akkor az igazolványt megkaphatják. Ugye mi az oktatási, nevelési célra is szeretnénk támogatást nyújtani, nekünk szükségünk van arra, hogy a Kárpát-medencében minél többen őrizzék meg a magyar nyelvüket. Aki a magyar nyelvét elveszíti, az valószínűleg elveszíti a magyarsághoz való tartozás érzéseit és tudatát is, és nekünk ez nem érdekünk. Nos persze azt mondja a kormányrendelet, hogy oktatási, nevelési támogatást azok a határon túli magyarok kaphatnak, akiknek legalább két gyermekük van és őket magyar nyelvű óvodába vagy iskolába járatják. A csángók esetében ez azért nehéz, mert ott nincsen magyar nyelvű óvoda és iskola, ezért a rendeletet úgy egészítettük ki, hogy a magyar nyelvű hittan képzésben való részvétel vagy vasárnapi iskolában való részvétel is elegendő ahhoz, hogy az oktatási, nevelési támogatáshoz hozzájuthassanak ezek a családok. Ennek a folyósítása is hamarosan megkezdődik. Én örülök annak, hogy Románia az első pillanattól kezdve ezt elfogadta. A román miniszterelnök világossá tette, hogy az oktatási, kulturális természetű támogatásokat üdvözlik Romániában. 

Stifner Gábor. Azt mondta az imént miniszterelnök úr, hogy van esély, hogy a szomszédokkal való kapcsolatban eloszoljanak a státustörvénnyel kapcsolatos félreértések. Van-e esély erre idehaza? Ugyancsak mai hírünk, hogy az MSZP kongresszusán a képviselők követelték, hogy függesszék fel a kedvezménytörvényhez kapcsolódó magyar-román egyetértési nyilatkozatot. Szerintük olyan megállapodásra van szükség, amely összhangban van a törvény eredeti céljával és az európai normákkal. 

Orbán Viktor: Előszöris pártállásra való tekintet nélkül mindenkit arra szeretnék kérni, hogy ezeknek a 80 éves sebeknek a begyógyításában segédkezzék és ne sót hintsen ezekbe a lüktető sebekbe. Úgy látom Magyarországon még mindig van erre hajlam, gyógyítás helyett súlyosbítani a bajt. Ami az európai ügyeket illeti, a román-magyar megállapodást az Európa Tanács elnöke, több európai szervezet üdvözölte, az Európai Unióból is kedvező véleményeket és megerősítéseket kaptunk, tehát ez egy európai megállapodás, nincs kétség felőle. A megállapodás egyéb iránt semmilyen kedvezőtlen fejleményt nem tartalmaz a magyarországi magyarok számára, bár volt egy elég visszataszító kampány, ha megengedi, hogy így fogalmazzak, amely megpróbálta megtámadni a magyar embereknek, a magyarországi magyaroknak a nyugalmát, mondván, hogy el fogják veszíteni a munkahelyeiket. De úgy látom, ma már ez a szamárság mintha lekerült volna a politikai napirendről. Tehát világossá vált, hogy a magyar kormánynak lehetősége van arra, hogy a gazdasági miniszter meghatározza azt a számot, amely a külföldiekre vonatkozik, a külföldi munkavállalókra, tehát a magyar kormány minden évben megmondhatja, meg is mondjuk, hogy egy időben hány álláshelyet tölthetnek be külföldiek. Efelől egyeztetünk egyébként a választókkal is, és egyeztettünk a szakszervezetekkel is. Ez a szám valahol a 60 ezer és a 80 ezer között lesz, valószínűleg a 80 ezres szám lesz reális. 

Stifner Gábor: Éppen ezzel kapcsolatban kérdezi, bocsásson meg, hogy a szavába vágok, Horváth Ernő Kaposvár, Pálvargadűlő. Hol van az a betöltetlen 80 ezer álláshely? 

Orbán Viktor: 37 ezer külföldi dolgozott az elmúlt esztendőben Magyarországon. Tehát a szám adott, és most pedig 40 ezer betöltetlen álláshely van, méghozzá nem egyszerűen betöltetlen, hanem meghírdetett álláshely van, a megyei munkaügyi központok Magyarországon az elmúlt esztendőben 40 ezer olyan álláshelyet hírdettek meg, amire nem jelentkezett senki. Tehát azt hiszem, hogy tényekről nem érdemes vagy nem túlságosan bölcs dolog vitatkozni. De még egyszer mondom, én úgy látom, hogy ez a kérdés nyugvópontra jut. Ugyanaz a vita ez, mint a minimálbérnél volt, emlékszem rá, ahol azt mondta az ellenzék, hogy a minimálbér nagyarányú emelése miatt majd összeomlik a magyar gazdaság. Kiderült, hogy az emberek végülis 80 százalékukban ezt támogatják, a gazdaság pedig megerősödött tőle. Amikor a Munka Törvénykönyvét módosítottuk, akkor azt mondták, hogy el fogják venni az emberektől a szabad szombatot. Hát nézzék meg, a szabad szombat intézménye Magyarországon most is él. Ugyanaz a természetű kampány zajlott, de én bízom benne, hogy aki ezt a fegyvert felemelte, az mára talán már kiejtette a kezéből. 

Haeffler András: Ezzel talán választ is ad a következő kérdésre, ami részben ehhez kapcsolódik. Farkas Jánosné és négy társa Sopronból kérdezte, mit tud tenni Ön és a kormány a féktelen magyar-gyűlölet ellen, amely a határon kívül és belül éri a magyarságot, sok esetben éppen az ál-magyaroktól? Diplomáciai úton naponta kellene ostromolni a nagyhatalmakat - emlegeti például Trianont, és követelné, hogy jóvátételként inkább segítsenek bennünket, a határon túliakat, és például a csángókat. Miért nem teszi ezt a kormány? 

Orbán Viktor: A kormány azt a célt próbálja elérni, amit a tisztelt hallgatónk is megjelölt, vagyis hogy olyan kapcsolatrendszert építsünk ki, ahol a magyarokat, általában a magyar ügyeket szimpátiával fogadja a világ. Szerintem a világ mai állapota mellett ezt csendes, kitartó apró munkával lehet inkább elérni, mint az általa javasolt módszerekkel. Ezért ágyúsütögetés nélkül szép csendben, "lassú víz partot mos" taktikával jól halad előre a magyar diplomácia. Magyarországot, a magyar gazdaság teljesítményét, a magyar ügyeket nagyon régen fogadták olyan szimpátiával Európában, mint a legutóbbi esztendőkben, de gondoljunk csak a státustörvényre. Engedje meg a hallgatónk, hogy azt mondjam, hogy a státustörvény egy új jogi forma. Olyasmi, ami Európában ebben a formájában, így, ilyen összefogottan, mint a magyar törvényben nincsen meg, még ha nyomai egyébként más törvényekben meg is találhatók. 

Haeffler András: Persze Trianon sem volt Európában, csak Magyarországon. 

Orbán Viktor: Így van. De azt akarom ezzel mondani, hogy korábban elképzelhetetlen lett volna az, hogy egy ilyen magyar kezdeményezést Európa üdvözöljön. Márpedig az történt, hogy a Velencei Bizottság, amely mégiscsak egy komoly európai vélemény-kifejező intézmény, de most legutóbb az Európai Parlament, általában az Európai Parlamentben helyet foglaló pártok képviselői úgy nyilatkoznak, hogy ez a magyar törekvés, ami a státustörvényben tetten érhető, hogy az anyaország felelősséget vállal a határon túl élő nemzeti kisebbségekért, ez egy új és pozitív fejlemény. Kisebbségi ügyben magyar kezdeményezést 80 éve a világban pozitívnak nem minősítettek. Mi ugyan nem nagyon ünnepeltettük meg ezt a fejleményt Magyarországon, mert azt szeretnénk, ha a törvény szép csendben, a mindennapi életben hozná meg a várt hatását, de ettől ez még tény. Ha diplomáciai szemüvegen keresztül nézzük, akkor a státustörvény elfogadtatása a világgal az egy diplomáciai teljesítmény is. Előbb is említettem, hat szomszédból öttel sikerült róla megállapodni. Hát mikor volt olyan, hogy egy határon túli magyarokat erősítő, az ottani asszimilációt megfordítani akaró törvényt a szomszédos államok közül hatból öt üdvözöljön? Ezek mind olyan eredmények, amelyeket az itthoni zűrzavar, belpolitikai vita néha elfed a szemünk előtt, de érdemes a füst, illetve a köd mögé is tekintetnünk néha. 

Haeffler András: Ebben Önnek teljesen igaza van, de ezzel egy másik témakörhöz kanyarodunk már át. A "lassú víz partot mos" és csöndes diplomáciai lépések. Igenám, de erről nem tudnak az emberek, a sikerekről sem. Nagyon sokan írtak levelet, amelyben azt kifogásolták, hogy a kormány, illetve Ön az elért eredményekről nem kellő hangsúllyal,nem kellő gyakorisággal ad hírt, az ellenzék kampánya pedig hangos, erős és nagyon sok emberhez eljut. 

Stifner Gábor: Valóban sok hallgatónk szólt erről, írt is erről, de Csoóri Sándor engedelmével elmondom azt, amit ő nekem tegnap telefonban elmondott. Két példázat, intelem: az egyik a Talmutból származik és valahogy úgy szól, hogy egy buta zsidó is bele tud hengeríteni egy nagy követ a tóba, de hét okos zsidó sem tudja azt onnan kihúzni. A másik, szintén Csoóri Sándor mesélte el azt intelmet, vagy tanmesét, ezt Liszt Ferencnek tulajondítják, hogy ha az ember leüt egy disszonáns, fals, hamis hangot, akkor utána, ha jól emlékszem, hét tiszta, harmonikus hangot kell leütni ahhoz, hogy a fülünkből eltűnjön az a hamis. 

Orbán Viktor: Ha megengedi, én most maradnék a magam kaptafájánál és a magam nyelvén válaszolnék erre a kérdésre, megfogadván persze az Ön által idézett mindkét bölcs tanácsot. Előszöris ha jól érzékelem, ami persze egy nehéz ügy, a bőrömöm meg az idegeimen keresztül az ország hangulatát, akkor én úgy látom, hogy a csillagok állása inkább bíztató. Ahhoz képest, hogy négy év óta a polgári kormány minden döntését, akármiről volt szó, azonnal megtámadták, az olyan nyilvánvalóan jó döntéseket is, amelyeket egyébként a közvélemény 80-90 százaléka támogatott, minimálbéremelés, gyermekek után járó adókedvezmény, diákhitel, vagy otthonteremtési támogatás, hiába nyilvánvaló, hogy ezek jó dolgok, ezeket azonnal megtámadták és megpróbálták meggyőzni az embereket arról, hogy bizony ebből nagy baj lesz. Ehhez képest az emberek mégis kitartanak emellett a döntések mellett, és engedje meg, hogy azt mondjam, még egyszer nem hivatkozom fölmérésekre, inkább csak a megérzéseimre, hogy bizony kitartanak amellett a közös program mellett is, amelynek a mentén halad a magyar kormány, és amelyet tulajdonképpen az emberekkel közösen alkottunk meg még a 90-es évek második felében, a 98-as választási programban testet öltve. Tehát én bizakodó vagyok. A másik dolog, hogy azért Magyarországon még nagyon sok tennivaló van. A nyugdíjakat azért még jelentősen kell emelnünk, több kell jusson oktatásra, egészségügyre, tehát vigyázni kell, amikor az ember az eredményekről beszél. Az emberek nem azt várják a miniszterelnöktől, hogy megünnepelje az eredményeket, hanem hogy a még előttünk lévő problémákat megnevezze és arra megoldási javaslatokat adjon. Vigyázni kell, hogy az ember ne essen át a ló másik oldalára. Ugyanakkor megértem persze a komránypárti, vagy a kormánnyal, vagy a polgári értékrenddel szimpatizáló hallgatókat, akik több támogatást szeretnének kapni az ő életkörnyezetükben folytatott vitákhoz, mert nyilván arról van szó, hogy ott, ahol ők élnek, a munkahelyükön vagy a lakóhelyükön találkoznak azokkal az erőteljes támadásokkal, amelyeket mi is ismerünk országosan, de én azt mondom mindenkinek, aki a polgári értékrend híve és aki úgy gondolja, hogy az országnak ebbe az irányba kell haladnia, amit tegnap mondott Horvátországban nekem a horvát miniszterelnök, mikor kérdezett arról, hogy mi van itthon, mondtam, hogy általában milyen kritikákat hallani, akkor azt mondta, hogy Horvátországban azt mondják, hogy csak a jó ló után emelkedik porfelhő.

Haeffler András: Ha már a porfelhőről van szó, Papp Istvánné Budapest VIII. kerületi lakos hallgatónk, és még jónéhány más hallgatónk kérdése. Megjelent Orbán Viktor miniszterelnök úrról egy könyv, amelyben nyomdafestéket nem tűrő rágalmak és mocskolódások vannak, nyilván a Kende könyvre gondol. Most vagy később reagál-e rá, egyáltalán reagál-e rá? 

Orbán Viktor: Nem nagyon szívesen reagálnék rá. Belelapoztam ugyan, bár az édesanyám azt mondta, hogy ne tegyem. Azt mondta, hogy csak fájdalmat fog okozni, ugyanis mindent, ami egy ember életében fontos, azt gyaláz és támad. Szerencsére azért nem olvastam el annyira, hogy el tudjam dönteni, vajon édesanyámnak igaza van-e, de hát kétségtelen, hogy amit eddig hallottam felőle, az nem túl bíztató. Azt tudom mondani a hallgatóknak, hogy úgy érzek én is, ahogyan ők éreznének az én helyemben. Képzeljék el, hogy egyszer csak az ország nagy nyilvánossága előtt mindent megtámadnak, ami fontos a számukra. Megtámadják az emberi méltóságot, megtámadják az ember szüleit, édesapját, édesanyját, a testvéreit, a gyerekeit, a feleségét, a barátait, szóval mindent, ami az ember életét széppé teszi, minden kapcsolatot, ami valami emelkedettséget és nemességet hoz az ember életébe, azt egyszerre veszik tűz alá. Az ilyesmi elszomorítja az embert. Szerintem lesz majd még olyan idő Magyarországon, amikor ez a hang eltűnik és nem gondolja senki azt, hogy a hatalom megszerzése érdekében szabad átgázolni minden emberi méltóságon. Szóval lesz még olyan idő, amikor a család, a gyermek, a barátság, az ismét szent és támadhatatlan lesz majd Magyarországon. 

Haeffler András: Hadd idézzek erre egy DS jeligére egy levelet írt egy 58 éves két gyereket egyedül felnevelt asszony, aki ma sem meri leírni a nevét. Azt írja, hogy elegáns, hogy nem válaszol a rágalomözönre, de ezt sok tájékozatlan ember beismerésnek veszi és ezután jobban elhiszi a másik oldal hazug híreit. Több gyakoribb kapcsolat kellene a mindennapi emberekkel, hogy személyesen tudjon cáfolni, ha már nincs erre a célra egy kormánylap. 

Orbán Viktor: Nehéz kérdés ez. Mennyi időt kell az embernek kitalált történetek, rosszindulatú, kiagyalt történetek cáfolására fordítania, mert ha túl sokat foglalkozik ezzel, akkor mikor fog dolgozni? Végülis engem azért állítottak a mostani munkahelyemre a választók, hogy az ország fontos ügyeivel foglalkozzam. Segítsek megoldani az ő problémáikat, teremtsek lehetőséget az ő számukra, hogy boldogulhassanak. Most ha ehelyett én a saját sebeimmel foglalkozom, akkor lehet, hogy nem vagyok alkalmas, vagy nem lennék alkalmas arra a munkára, amivel megbíztak. Tehát itt valami kényes egyensúlyt kell eltalálnia az embernek. Nem könnyű ez. De hát én továbbra is csak azt tudom mondani Önöknek, hogy Magyarországon miniszterelnöknek lenni az ma ezzel jár, viselni kell, bírni kell, ki kell tartani és üzenem a hallgatóknak, hogy én viselem, kibírom, ki is tartok és szeretném folytatni azt, amit közösen elkezdtünk. Tehát semmi okunk arra, hogy egy-egy ilyen támadás miatt lógassuk a fejünket. 

Stifner Gábor: Nem tudom, vajon nagyon különbözik-e egy-egy ilyen személyes támadás átélésének a lélektana attól, amikor mondjuk az országot éri igaztalan vád. Itt kérdezi Kneszl Pál tárnoki hallgatónk, hogy bekérette-e magához Ön vagy a külügyminiszter az amerikai nagykövet-asszonyt az állítólagos magyarországi antiszemizmussal kapcsolatos súlyosan sértő kijelentése miatt, egyáltalán történt-e bármi is ebben az ügyben, vagy hallgatni kell, mint az orosz megszállás idején - kérdezi szó szerint hallgatónk. 

Orbán Viktor: Természetesen nem kell hallgatni és a megfelelő helyeken és a megfelelő formában a magyar miniszterelnöknek és külügyminiszternek kötelessége, hogy a véleményét, akár az elhangzott véleményekkel egyező, akár azzal ellentétes véleményét elmondja. Én ezt rendszeresen meg szoktam tenni. Én büszke vagyok arra, hogy Magyarország ma már egy független ország, nem megszállt ország. Magyarország egyenrangú és egyenjogú ország minden más állammal, akkor is, ha azok egyébként nagyobbak és talán erősebbek is katonai fegyvereiket tekintve, mint mi vagyunk, de elvárjuk azt a tiszteletet, azt az elismerést, azt a megbecsülést a magunk számára, amit mi is megadunk más államoknak. És mi magyarok, a magyar kormány soha egyetlen másik államról igaztalan bírálatot, kritikát, véleményt nem szoktunk mondani, ezért ezt várjuk el a velünk kapcsolatban álló szövetséges, baráti vagy velünk semleges viszonyban álló többi államtól is. 

Stifner Gábor: Némiképpen azt javaslom, váltunk témát. Már szóba estek óhatatlanul és törvényszerűen gazdasági, gazdasággal kapcsolatos kérdések. Kormányfői szemmel nézve miniszterelnök úr, mennyi pénz az ezer milliárd forint? 

Orbán Viktor: Ezer milliárd nagyon sok pénz.

Stifner Gábor: Még miniszterelnöki szemmel nézve is? 

Orbán Viktor: Miniszterelnöki szemmel nézve is nagyon sok pénz. 

Stifner Gábor: Tudja miért kérdezem, mert... 

Orbán Viktor: Ezer milliárd forint, hogy csak érzékelhetővé tegyem a számot, az több mint az az összeg, amit az összes magyar munkavállaló egy évben személyi jövedelemadóként befizet. Ezer milliárd az olyan nagyságrend, mint az egy évben kifizetett összes nyugdíj Magyarországon. 

Stifner Gábor: Azért kérdezem ezt, mert elemzők összeszámolták a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjének, Medgyessy Péternek a kampány során eddig megtett ígéreteit, és ez a szám jött ki. 

Haeffler András: Több mint ezer milliárd, 1.100 milliárd. 

Orbán Viktor: Ugye Önök tudják azt, hogy éppen az ilyen kérdéseket megelőzendő, néhány héttel ezelőtt eldöntöttük, hogy március 20. előtt a miniszterelnök ne vegyen részt választási kampányban, mert nagyon sok teendő van még miniszterelnökként is. És ha ezeket a vitákat a miniszterelnök részvételével folytatjuk le, akkor ki fog törődni az ország napi fontos ügyeinek intézésével. Tehát ha megengedik, én most még nem bocsátkoznék bele a választási viták küzdelmeibe. Annyit tudok mondani egyébként, hogy én szimpátiával figyelem azokat a törekvéseket, amikor - igaz nem mindig elegáns és sima modorban és udvarias stílusban, de a kormány számára javaslatokat fogalmaznak meg arra, hogy mit és hogyan kellene csinálni. Például, hogy mire kellene több pénzt fordítani. Nagyon gyakran ebben egyébként nagyon sok igazság van. Én is úgy gondolom, hogy meg kell próbálni megtalálni a módját az ápolónők béremelésének, hogy szükség van egy pedagógus életpályára, igen erre mind szükség van. Teszünk is lépéseket abba az irányba, természetesen ennek van egy előfeltétele, egy erőteljes, zakatoló, egészséges magyar gazdaság, ami egyébként azt jelenti, hogy minél több dolgozó ember állásban, jövedelemhez jutó munkát végző ember, ebből van a magyar gazdaság ereje, és aztán hogy ha a gazdaság így zakatol, akkor jutnak források nyugdíjemelésre, egészségügyre és oktatásra is. Ennek megvan a maga rendje, közgazdasági összefüggése, amit fölkészült közgazdászoknak nem kell természetesen megtanulniuk. 

Stifner Gábor: Hadd kérjem arra, hogy egy picit politologizáljunk, azért is, mert ugye jogot végzett, ott is tanultunk politológiát... 

Orbán Viktor: ...megpróbálhatjuk, bár van egy olyan tanácsa a politikában a miniszterelnökök számára, hogy ne magyarázd, hanem csináld. De most akkor magyarázzuk egy kicsit. 

Stifner Gábor: Tehát ugye a Bibó Szakkollégiumban is nyilván foglalkoztak ezzel. Érdekes volt, hogy ma műsorunkban, nem tudom, hogy tudta-e követni, talán éppen akkor tartott ide a rádió felé, Szűrös Mátyás egykori ideiglenes köztársasági elnök beszélt egyebek mellett arról, hogy valahogy keverednek ma már a klasszikus politológiai fogalmak, a baloldal és a jobboldal kategóriája például, és valami hasonlót mondott a gazdasági területre értve Kopátsy Sándor közgazdász is a minap, illetőleg írt a Magyar Nemzetben. Van Önnek, akárcsak saját használatra valami alkalmasabb fogalomrendszere a magyar politika mai treptárgyainak azonosítására, mint a bal és a jobboldal megkülönböztetése? 

Orbán Viktor: Látja, mégiscsak Önnek volt igaza, amikor ezt a kérdést fölvetette, mármint hogy politologizáljunk, mert ez egy érdekes és talán fontos kérdés is. Hadd hozzak egy példát, alátámasztva, hogy mind Szűrös Mátyásnak, mind Kopátsy Sándornak szerintem igaza van. Próbáljuk megragadni a legemlékezetesebb döntéseit a polgári kormánynak, amely egy jobbközép kormány ma Magyarországon. Polgári, nemzeti érzelmű jobbközép kormány. Minimálbér-emelés, bérlakásépítési program megindítása, diákhitel, családtámogatási rendszer. Az ember azt gondolná, nem ok nélkül, hogy történelmileg ezek az intézkedések, ezek baloldali kormányokhoz szoktak kötődni. És ebben sok igazság van. Mégis egy jobbközép kormány valósítja meg ezt Magyarországon. De ha jobban a mélyére nézünk ennek a dolognak, akkor látható, hogy mi nem a hagyományos baloldali módszerekkel valósítjuk meg ezeket a célokat, tehát például a családtámogatásnál nem egyszerűen csak támogatást adunk, segélyt nyújtunk, ilyen is van, hanem elsősorban megpróbáljuk összekapcsolni a gyermeknevelést a munkával. Ami azért már nem annyira baloldali gondolat, egyéni felelősség a saját sorsunkért, munkavállalás, munkában való előrejutás, tisztességes munkavégzés, ezek már a jobboldalnak a gondolat- és eszköztárában is megtalálhatók. Ugye a gyermekek után járó adókedvezményről szokták néha mondani, hogy nem mindenki tudja igénybe venni, de itt is szeretném elmondani mindenkinek, hogy ugye az adókedvezmény az nem segély. Az adókedvezmény az olyan dolog, amiért megdolgoztak az emberek, hiszen olyan ember kapja, aki egyébként munkát végez, dolgozik, és az állam nem veszi el tőle azt, amit egyébként megkeresett. Itt egy példa rögtön, hogy hogyan keveredik össze bal és jobboldali elem egy-egy programban. Vagy diákhitel. Volt egy baloldali kormány Magyarországon 1994-98 között. Az is meghírdetett egy diákhitel-konstrukciót. Most nem viccelek, vegyék komolyan, amit mondok, öt, azaz öt diák vette igénybe az akkori diákhitelt. Öt darab diák. Most meghírdettünk mi, ugye egy jobbközép kormány egy diákhitel-konstrukciót, eddig több mint 72 ezren vették igénybe. Újabb ellentmondás, ami alátámasztja azt, amit Szűrös Mátyás és Kopátsy Sándor mondott. És ezt folytathatnám. A minimálbér-emelés az klasszikusan ugye beavatkozás a piacgazdaság természetes rendjébe, szociális megfontolásból, ez inkább baloldalra szokott jellemző lenni, lám Magyarországon mégis egy jobbközép kormány mondta ki egy baloldali kormány után, hogy lehetetlen, hogy 8 órányi tisztességesen végzett munkáért 19.500 forintot fizessenek. Ez volt a minimálbér mértéke, amikor mi megkaptuk a választók bizalmát. Ma ez az összeg 50.000 forint. Otthonteremtés, és így tovább, sorolhatnám. Nekem van egy gondolatom az Ön által fölvetett kérdésre válasz gyanánt, be kell vallanom, hogy nem én találtam ki, hanem Bethlen István miniszterelnök mondta egyszer, és én zsinórmértékként ezt használom a magam munkájában. Bethlen István miniszterelnök úr mondta ezt Széchenyi Istvánra emlékező egyik beszédében. Nem fogom tudni szó szerint visszaadni Önnek a mondatot, csak a gondolatot. Azt mondta Széchenyiről Bethlen István, hogy nem volt se reakciós, se haladó, se konzervatív, se liberális, az ő világnézete nem sorolható be ezekbe a kategóriákba. Az ő világnézete egyszerűen magyar világnézet volt. Szerintem ez egy jó tanács a mindenkori magyar miniszterelnök számára. Nem az ideológiák keretei közé kell begyöböszkölni egy országot, hanem azokat a döntéseket kell megtalálni, amely egy ország érdekét szolgálják. Akkor is, ha azok egyébként valamifajta politológiai ismeretek szerint bal vagy jobb oldalra sorolhatók. Ez nem számít, az ország számít. 

Haeffler András: Most Ön nem bal és nem jobboldalt így nagyon elhatárolva egymástól, egy másfajta kérdés, ami azért kötődik az elmúlt évtizedekhez. Nagyon sokan köszönik a kormány, illetve miniszterelnök úr tevékenységét, de aggódnak Ön és a családja testi épségéért. A dícsérő szavak és levelek között nagyon sok a névtelen, amit kaptunk. Egy 82 éves néni például odaírta a levele aljára, hogy félek. Most Önök, a fiatal korosztály, ezt merem azért mondani, hogy Önök a fiatal korosztály, mert mondjuk van 20 év közöttünk. A fiatal generáció csak úgy hallomásból ismeri a Rákosi korszakot, a Kádár korszakból is csak a puhábbik részt élte meg. Én mondjuk valamivel jobban átéltem. Egy kicsikét jobban kellett volna ebben a négy évben oldani a félelmet, ami rögzült az emberekben, megmaradt. Mert egy 82 éves néni azt írja, Önt dícsérve, hogy félek, hát azért ennek jelentésértéke van és ezt a Fidesz, a fiatal korosztály egy kicsit elhanyagolta, én úgy érzem. 

Orbán Viktor: Magam is szoktam találkozni ilyen véleményekkel. Innen a mikrofon mögül is engedje meg, hogy minden jókívánságomat küldjem ennek a 82 éves néninek, aki nem fedte fel előttünk a nevét. 

Haeffler András: Úgy kezdte a levelét, hogy Kedves Fiam, ne haragudjon, hogy így szólítom meg, fiam lehetne, vagy talán unokám is. 

Orbán Viktor: Adjon neki a gondviselés jó erőt és egészséget. Gondolkodtam én sokat ezen, de tudja, nem lehet négy év alatt, négy év polgári kormányzása alatt eloszlatni olyan félelmeket, amelyek 40 évnyi szocializmus alatt ivódtak a zsigerekbe. 

Haeffler András: Nem, csak jobban kellett volna törekedni rá. 

Orbán Viktor: Én azt szoktam mondani erre, hogy 2002-ben talán megtörténik az, hogy elhiszik az emberek, hogy nem kell félni. Ugyanis mitől félnek ma az emberek, amikor szabadság van? Mégiscsak polgári országot építünk. Most én ezt a 82 éves néni helyett fogom megválaszolni ezt a kérdést, attól félnek, hogy visszajönnek. És ha most mond valamit, akkor annak majd következménye lesz. 

Haeffler András: És elveszik a nyugdíját, mint mondjuk a Rákosi korszakban ez megtörtént. 

Orbán Viktor: Így van, tehát ezek a félelmek élnek. Én csak egyetlen módon tudok segíteni ezeken a félelmeken. Nem jönnek vissza. Ezen dolgozunk. 

Stifner Gábor: Kanyarodjunk vissza a gazdaság kérdéséhez, ha egyáltalán elkanyarodtunk tőle igazából. Tóth Kovács Katalin Szeged. Sok szó esik a kisvállalkozók segítéséről. Tervezi a kormány olyan alap létrehozását, ahonnan a kisvállalkozók bevételük néhány százalékát befizetve tönkremenés esetén segélyre jogosultak lennének? Hallgatónk kényszervállalkozó. Mi a szándéka a kormánynak a még nem nyugdíjas, de a kora miatt munkahelyet már nem találó generációval? - kérdezi. 

Orbán Viktor: Két nehéz kérdés. Ami az elsőt illeti, tervezzük ilyen alap fölállítását, egyeztetünk is erről a Kereskedelmi és Iparkamarával. Két utat tudunk javasolni a vállalkozóknak. Mind a kettőt ki kell dolgozni. Az egyik, hogy el tudjuk képzelni azt, hogy a vállalkozók ne legyenek részei a nyugdíjrendszernek, tehát nem fizetnek járulékot, következésképpen nem is kérnek támogatást akkor, ha vállalkozásaik nem sikerülnek, a másik, hogy viszont fizetik a szükséges járulékokat és akkor számíthatnak azokra az ellátásokra, amelyet a munkavállalók, tehát a nem vállalkozók is megkaphatnak. Az idősebb korosztály ügyében azt kell mondanom, hogy ismert dolog, hogy elég nehéz helyzetben vannak, nagyon sokszor a vállalkozók, különösen külföldi nagy beruházók már nem szívesen alkalmaznak az 50-es éveiket taposó embereket, mondván, hogy fiatalabbakra van szükségük. Előszöris hoztunk egy törvényt, amelyben tiltjuk az életkor szerinti különbségtételt emberek alkalmazásánál. Persze egy törvénynek érvényt szerezni nehezebb, mint a törvényt megalkotni. Egyetlen orvosság van itt, minél több munkahely jöjjön létre Magyarországon, és rá legyenek szorulva a munkaadók arra, hogy az egyébként életüket becsülettel végigdolgozó, jó képzettséggel és tapasztalatokkal rendelkező 50 év körüli magyar munkavállalókat is alkalmazniuk kelljen, mert érdekük legyen. Ha annyi munkahely lesz, mint amennyit szeretnénk, hiszen a kormány teljes foglalkoztatottságot szeretne elérni, akkor talán oldódik az ő mai nehéz helyzetük is. 

Stifner Gábor: Miniszterelnök úr, gazdaságnál tartottunk és még egy kicsit maradjunk is ott. Egy kérdés arról szól, hogy tervez-e a kormány hasonló intézkedéseket, mint a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrész tulajdon esetében történt, az ipari szövetkezetek tagjaira nézvést? Cseresznyés Józsefné kérdezi Tatabányáról. 

Orbán Viktor: Tisztelt Cseresznyés Józsefnének azt tudom mondani,hogy a kormány foglalkozott ezzel a kérdéssel, de aztán hátrább sorolta. Ennek az oka az volt, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek üzletrészkérdését is alig tudtuk megoldani, emlékezzenek rá, hogy minden jó szándékunk ellenére az Alkotmánybíróság előtt ezt megtámadták és az Alkotmánybíróság több ponton előírta, hogy változtassuk meg a vonatkozó jogszabályt. Tehát több mint egy éve bírkózunk ezzel a feladattal és van néhány, ha megengedi most nem ismertetném, bonyolult alkotmányossági probléma, ami még erősebben vetődik föl az ipari szövetkezeteknél. De egyébként az Igazságügyminisztérium természetesen tesz kísérletet arra, hogy megoldja ezt a problémát. 

Haeffler András: Hasonló támogatás-jellegű kérdés. Simon Antal Mosonszentmikósról kérdezi, hogy tud-e tenni valamit a kormány azon családokért, akik 2000. január elseje előtt kaptak építési kölcsönt banki kamatra, mert a kamatrész az ma már 16-17 százalék. Ezek a családok az akkori áldozatvállalásukért megérdemelnének egy kis kamatcsökkentést. 

Orbán Viktor: A kormánynak számos csoporttal, sok családdal kellett foglalkoznia. Az első helyre mi azt a problémát tettük, ha megengedi úgy fogalmznék, hogy erkölcsi okokból, hogy nagyon sokan még 1990 előtt vettek föl lakáshitelt, akkor 3 százalékban meghatározott kamatra. Majd 1990 után az állam egyoldalúan módosította ezt a kamatmértéket és hirtelen lehetetlen helyzetbe sodródott ezzel sokezer család. Még 1998-ban a polgári kormány hivatalba lépésekor is több ezerre rúgott a számuk. Az elmúlt esztendőkben mindenfajta segítségeket nyújtottunk és megállapodásokat kötöttünk az OTP-vel, mert ezek ugye jellemzően OTP-hitelek voltak, hogy a szorult helyzetbe sodródott családokat kisegítsük ebből a helyzetből. Nagyon sok családnak sikerült is megoldanunk a problémáját. Ez volt a legfontosabb. Akik 2002 előtt vettek föl lakáshitelt bankkal kötött megállapodás alapján, ahol már nem volt ez a három százalékos limit, ott saját belátásuk alapján kellett megkötniük ezeket a szerződéseket. Most én ugyan anélkül, hogy ismerném ezeket a szerződéseket, nem tudok tanácsot adni, de azok a jó hitelszerződések, amelyek mozgó kamatozású hitelekről szólnak, tehát ahol a hitelfölvevő az kiköti, hogy amennyiben csökkennek a piacon általában a kamatok, akkor értelemszerűen az ő hitelének a kamata is csökken. Nem tudom, hogy van-e ilyen passzusa a szóban forgó hölgy által fölvett hitelszerződésnek. Ezt kell megnézni, de az állam nem tud már beavatkozni ezekbe a szerződésekbe. Azt hiszem, hogy az nem is volna helyes. 

Stifner Gábor: Egely György fizikus, kutató Budakeszi. Tudja-e a kormány, hogy körülbelül 2005-ben várható a következő nagy világméretű olajválság? Ha tudják, mit szándékoznak ellene tenni? 

Orbán Viktor: Nem, azon gondolkodom most, hogy ez jó hír, vagy rossz hír, mert tavaly meg tavalyelőtt már volt egy óriási válság, én nem tudom, hogy ennek a ténye milyen mértékben jutott el az emberekhez, hiszen emlékezzünk rá, hogy 1999-ben, 2000-ben egy hordó olaj világpiaci ára az 10-15 dollár között volt, majd egyszercsak 30 dollár fölé ugrott. Ez a magyar gazdaságot egyébként nagyon megviselte. Én örülök annak, hogy sikerült egy olyan gazdaságpolitikát megvalósítani, egyébként a szakszervezetekkel és a vállalkozókkal összefogva, amely a lehető legkisebb megrázkódtatással átsegítette az országot ezen a nehéz szakaszon. Most szerencsére ismét 20 dollár alatt van a hordónkénti olajár. Hogy ha csak 2005-ben kezd ismét meredeken emelkedni az ár, akkor még van négy jó évünk. Ez is egy hír. Nos hát természetesen foglalkozunk Magyarországon azzal, hogy hogyan lehetne azt az egyoldalú függőséget, amelyet az olaj- és a gázszállítások jelentenek, és amelyek külföldről érkeznek zömében Magyarországra, oldani. Ezért építünk mást gyúanyagot használó erőműveket is, és folynak nem túl nagy nyilvánosság előtt alternatív energiaforrások feltárására irányuló vizsgálatok is a Gazdasági Minisztériummal. 

Haeffler András: Igen, hát Egely György éppen ezt kutatja, az egyik kutatója ennek a témakörnek. Még egy fikció, Béres József budapesti lakos kérdése. Miniszterelnök úr mondta, hogy az unión kívül is van élet. Milyen következményekkel járna, ha Magyarország azonnal felmondaná a csatlakozási tárgyalásokat, mert az uniónak csak a tőke és a sok, gyakran kártékony eszme szabad áramlása kell? 

Orbán Viktor: Az Európai Unión kívül valóban van élet, amire a mai rádióműsor is bizonyíték. A hallgatók is életben vannak és mi magunk is életben vagyunk, pedig Magyarország nem tagja az Európai Uniónak. Ellenben az is igaz, hogy az ország számára az lenne a kívánatos, ha minél hamarabb tudnánk csatlakozni az Európai Unióhoz. Ennek én két okát szeretném mondani a tisztelt hallgató számára. Az egyik, hogy ma ugyan Magyarország európai ország, de nem vagyunk egyenjogúak a tőlünk nyugatabbra eső országokkal. A magyar gazdasági kivitel 80-85 százaléka az Európai Unió piacaira megy. Minden döntés, amit ott hoznak, kereskedelempolitikai, gazdasági, pénzügyi kérdésekben, azonnal kihat Magyarországra. De mi nem vagyunk ott annál az asztalnál, ahol ezek a döntések megszületnek. Mégis élvezzük vagy elszenvedjük az ottani döntések hatását. Tehát nekünk, ha egyenrangú, egyenjogú ország szeretnénk lenni, ott kell ülnünk ezeknél a döntéseknél. A második ok az, hogy az Európai Uniótól, ha csatlakozunk, én egy elég jelentős pénzügyi támogatást várok. Éppen erről zajlanak most a tárgyalások, én a napokban már megkezdtem és folytatni is fogom azt a körutat, amellyel minden Európai Uniós ország miniszterelnökével vagy elnökével találkozom és a magyar álláspontról szeretném őket meggyőzni. Ez egy kemény munka, és nem is fog menni egyetlen találkozó alkalmával, de hozzá kell ehhez látni. Én úgy számolok, hogy ha csatlakozunk az Európai Unióhoz, akkor az elmaradott térségeknek juttatandó pénzügyi alapok tekintetében Magyarország több mint egymilliárd euró támogatására lesz jogosult évente, egymilliárd euró az közel 300 milliárd forint egy évben, de az egymilliárd alsó határ, az nagyon pesszimista eredmény. Elégedetlen lennék, ha itt állnánk meg. És a magyar mezőgazdaság esetében is a családi gazdaságok, az egyéni gazdák igen jelentős, úgynevezett direkt támogatást kaphatnának az Európai Uniótól. Ennek a mértékéről is folyik a tárgyalás. Az álláspontokat úgy tudom bemutatni, hogy mi azt kérjük, hogy a magyar gazdák kapják meg pontosan ugyanazt a támogatást, amit az unióban élő gazdák megkapnak, tehát mi száz százalékot kérünk. Az unió ajánlata jelen pillanatban nulla százalék. Ennél messzebb az álláspontok nem lehetnének, itt kellene valahogy okosan érvényesíteni a magyar érdekeket, azoknak legalább egy részét. Én látok erre esélyt, de ehhez higgadt, nyugodt tárgyalások kellenek. Jó lenne, hogy ha a magyar politikai élet minden szereplője fölzárkózna a tárgyalásokat vezető kormány mögé, nem támadna bennünket hátba és közös nemzeti erőt tudnánk képviselni a tárgyalásokon. 

Stifner Gábor: Még egy olyan esemény, amelynek a bekövetkezését sajnos nem lehet kizárni. Árvízveszély. Hogy ha erre gondol miniszterelnök úr, akkor szorong csöppet, vagy tiszta a lelkiismerete, hogy az Ön által vezetett kormány az elmúlt három és fél - három és háromnegyed évben minden megtett, ami megtehető volt az árvízveszély elhárítására? 

Orbán Viktor: A szorongás az rossz tanácsadó, inkább azt mondanám Önnek, hogy nagyon figyelek. Itt kiszámíthatatlan dolgok történhetnek. Emlékezzünk arra, hogy ki gondolta volna, hogy éppen tavaly következik be az utolsó néhány száz év legnagyobb árhulláma, különösen akkor, amikor egy évvel korábban, 2000-ben azt mondták, hogy még egyszer ilyen nagy árhullám már nem jöhet, mint ami 2000-ben érkezett. Aztán 2001-ben még nagyobb jött. Itt van egy kiszámíthatatlanság és bizonytalanság. Az ember próbálja építeni a gátakat. Ugye a mostani polgári kormány példátlanul sok pénzt költött gátépítésekre. 

Stifner Gábor: Elhangzott Szekeres Imre szocialista képviselő szájából az a vád, hogy hivatalba lépése után az Orbán-kormány mindjárt, ha jól emlékszem 50 milliárd forintot elvont az árvízi védekezésből. 

Orbán Viktor: Mindenfajta dolgokat mondanak emberek anélkül, hogy alaposan végiggondolnák a tényeket. Én nem akarok mindig visszafele mutogatni, hátrafelé, az előző kormány működésére, de azért némi mértéktartást és tiszteletet, nem a kormány, a tények tiszteletét azért szeretném kérni. Az előző kormány időszakában írd és mond 5 kilométer gátat építettek. Most ehhez képest mi olyan 100 környékén vagyunk. Csak a legutolsó esztendőben, 2001-ben 50 kilométernyi gátat építettünk. Olyan helyekre is építettünk gátakat, ahol korábban soha nem voltak. Emlékezzünk azokra a megrázó képekre, amelyek a Bodrog melletti falvak, Olaszliszka, Sárazsadány térségéből érkeztek, ott soha nem volt gát. Most ha az ember oda elmegy, látja, hogy a tavalyi esztendőben oda gátakat építettünk. A tavalyi magas vizet már ezek a gátak fogták meg. Én elfogadom, hogy Magyarország egy olyan helyen fekszik, ahol egyébként még erősíteni és magasítani kell a gátakat, de ezt nem a kormányt támadva kellene elvégezni. Ez egy nemzeti összefogásnak az egyik fontos kérdése, inkább támogatni kellene a kormányt. Nem mondom, hogy ismerjék el az eredményeket, meg dícsérjenek meg, de hát azért mégiscsak az ország dicsősége, nem a kormányé, hanem az ország méltán lehet büszke arra, hogy soha akkora összeget fordítani nem tudott még gátépítésre, mint éppen a legutolsó 2-3 esztendőben. Ez egy közös siker. Az újjáépítéssel hasonló a helyzet. Ha valaki elmegy Beregbe és megnézi azokat a házakat, amelyeket százával építettünk újjá vagy újként fel, akkor eltöltheti valami büszkeség érzés, hogy ez az ország, hazánk képes volt erre ilyen rövid idő alatt. Én mindenkinek azt tanácsolom, hogy aki csak teheti, ideje, tehetsége, pénze megengedi, forduljon abba az irányba, menjen az ország keleti régiójába és nézze meg, hogy micsoda hatalmas közös munkát végeztünk ott el a beregi térségben. 

Stifner Gábor: Miniszterelnök úr, az időnk sajnos lejárt, egy halom kérdés van még itt az asztalon. Követhetjük azt a már talán jól bevált gyakorlatot, hogy odaadhatjuk ezeket Önnek? 

Orbán Viktor: Örömmel veszem, és a névtelen betelefonálók kérdéseit is adják oda, nagyon megfogott az, amit itt a műsorban mondtak, illetve a 82 éves nénitől idéztek, neki külön is minden jót kívánok, és amikor elköszönök a hallgatóktól, akkor a 82 éves néninek, aki nem merte a nevét adni, azt kívánom, hogy legközelebb, amikor itt leszek a Vasárnapi Újság műsorában, valamikor 2002 derekán, akkor úgy telefonáljon be, hogy a nevét is merje már elmondani. 

Haeffler András: Nagyon sok hallgatónk közös mondatát hadd tolmácsoljam: áldja meg a jó isten, adjon külön erőt a sok rágalom elviseléséhez és jó erőt és egészséget kívánnak. 

Kedves hallgatóink! Mai adásunk ezzel véget ért.
Valamennyi közreműködő nevében is elköszön, értékes és pihentető vasárnapot kíván a szerkesztő-műsorvezető, Stifner Gábor. Viszonthallásra.