Magyar Országgyűlés
Gazdasági Bizottsága
elnök

Összefoglaló jelentés a magyar cementipar privatizációjának végrehajtásáról, a kialakult tulajdonosi szerkezetről, a piaci verseny jelenlegi és várható állapotáról

Készült: az albizottsághoz eljuttatott és feltárt dokumentumok és a bizottsági meghallgatások alapján.

Budapest, 2002. január
A jelentést összeállította: Ivanics István az albizottság elnöke

A vizsgálat megindítása

A vizsgálat megindítását a Gazdasági bizottság elnökéhez Horváth László országgyűlési képviselő részéről történt megkeresés, az albizottság elnökéhez érkezett cementiparra vonatkozó bejelentések, információk, valamint a Parlamentben az előző ciklus idején elhangzott napirend előtti felszólalások, interpellációk és kérdések lezáratlansága indokolta. (1-es számú melléklet: Horváth László országgyűlési képviselő bizottsági megkeresése, 2-es számú melléklet: Mészáros Gyula és dr Torgyán József parlamenti felszólalásai)

Az alapinformációk összegyűjtése

A lehetséges adatok megkérése Gansperger Gyula elnök - vezérigazgató úrtól a cementipar privatizációjára vonatkozóan az ÁPV RT dokumentációs anyagából (3-as számú melléklet). A versenyjogi helyzet áttekintése a versenyhivatal szakanyagai segítségével, melyeket Nagy Zoltán elnök úr és munkatársai készítettek. (4-es számú melléklet)

Az albizottság elnökének levél és személyes megkeresés útján – a vizsgálat során képbe került intézményektől- begyűjtött dokumentumok, információk.

Javaslattervezet készítése az albizottsági munkához

A javaslattervezetben rögzítésre került az eljárási rend és vizsgálati módszer, a beérkezett alapinformációk alapján az aktuális helyzet a cementiparban és a bizottság várható feladatai. (5-ös számú melléklet)

Meghallgatások

Az iparág privatizációját, versenyjogi helyzetét nagy számú szereplő befolyásolta és befolyásolja, így a meghallgatandó személyek körét a szakanyagok alapján feltárt súlyponti kérdések ismerői köréből választotta ki az albizottság. A meghívott személyek közül Suchman Tamás hárította el a bizottság előtti megjelenést( 6-os számú mellékletek). Sajnos így nem sikerült tisztázni, hogy mi indította 1996-ban az ÁPV RT-t a 100%-ban privatizált HCM-ből visszavásárlási ajánlatra a Környezetvédelmi KFT többségi részvényeire. Az események késői lefolyása bizonyosan szelídebb lett volna, ha a Környezetvédelmi KFT ezt az ajánlatot elfogadja. A vizsgálat menetét azonban ez az esemény érdemben nem befolyásolta, ezért ebben az esetben eltekintettünk az ismételt meghallgatástól, noha az ÁPV RT és a Pénzügyminisztérium megosztott felelősséget viselt a vizsgálat által érintett gazdasági és pénzügyi szervezetek felett. Számos esetben az albizottság rendelkezésére álló időkorlát és a lényegesebb elemek előresorolása kizárta az albizottság tagjai részéről javasolt további személyek meghallgatását. A 2001. szeptemberi albizottsági ülésen – a rendelkezésre álló óriási mennyiségű dokumentációra való hivatkozással és a cementipar egészére vonatkozó összegyűlt ismeretanyagra tekintettel az albizottság úgy döntött, hogy a téma kerüljön lezárásra, az elnök készítse el az összefoglaló jelentést, és azt terjessze az albizottság elé megtárgyalásra.

Az albizottsági üléseken szószerinti jegyzőkönyv készült minden esetben és bárki kérhette zárt ülés tartását. Minden ülés határozatképes volt.

Magyarország cementiparának áttekintése a rendszerváltás időszakában

Az iparág átszervezése 1988-ban gyorsult fel, a szervezetfejlesztési koncepciókat a Pénzügykutató Rt végezte, ebből választott a döntési jogosultsággal rendelkező Cement és Mészművek 17 tagú igazgatósága. Az igazgatóság vezetője Koltai Imre, aki évtizedek óta a cementiparban tevékenykedett, az átalakulás folyamatát végig irányította, és ma is résztvevője az iparágnak. 1988-tól 1991-ig az árpolitika nem tette lehetővé a rekonstrukciós költségek érvényesítését az árakban. Közismert az olcsó cement szindrómája még a szocialista típusú gazdálkodás utolsó éveiben is. Jellemző, hogy 1990-ben még 4 millió tonna cementet gyártottunk (3.933 e tonna), 1991-ben pedig csak 2.529 e tonnát. A termeléscsökkenést a piacok összeomlása, a súlyos recesszió, valamint a piacgazdaságra való áttérés okozta. Érdekes, hogy a cementgyárak nyereségessége az előbb említett alacsony termelési értéken is állandóan emelkedett. A bezárásra ítéltetett bélapátfalvi gyár is végig nyereséges volt működése idején. Az árak alakulásának részletes statisztikai kimutatását nem tudtuk beszerezni. Az köztudott, hogy 1991-ben közel 300 %-os áremelés történt.

Az elfogadott szervezetfejlesztési koncepció a termelőegységek gazdasági társasággá való szervezését és ezek fölé egy fedőholding kialakítását irányozta elő. A privatizáció (spontán privatizáció) a gazdasági társasággá való szervezés folyamatával együtt indult be, külföldi tőkebevonással. Az állam tulajdonában és a CEMÜ (mint vállalat) kezelésében lévő vagyont felszeletelték, egy részét elidegenítették, egy részét apportálták, egy részét pedig bérbe adták, így a kivásárló társaságok kis tőkével irányítási monopoliumhoz jutottak. Négy magyar cementgyárban 1/3-os, az ötödikben a Lábatlani Cementgyárban 50%-os külföldi tulajdon jött létre. Az ÁVÜ még csak ezután alakult meg. Koltai Imre elmondása szerint minden lépést minisztériumi engedéllyel vagy hozzájárulással tettek meg, természetesen a döntési jogú CEMÜ IT határozatai alapján. Ezt nevezték a privatizáció első ütemének, mely 1990 márciusáig tartott. Meg kell jegyezni, hogy a megkötött szerződések jogi színvonala mai szemmel elfogadhatatlan. Valószínű, hogy az adott időpontban sem működhettek ezek a szerződések több irányú háttér-megállapodás nélkül. Sajnos, ezek a háttér-megállapodások a mai napig nem kerültek magyar állami szervezetek birtokába. Koltai Imre szerint a CEMÜ elképzelése az volt, hogy állami többség marad a gazdasági társaságokban és létrejön a fedőholding. Ezt ellenpontozza az a tény, hogy a külföldi vásárlók elővásárlási jogokat kaptak az állam (CEMÜ) tulajdonában lévő részvények megszerzésére, a résztulajdonukba került társaságok pedig rendkívül kedvező (gyakorlatilag kamatmentes) bérleti és részletfizetési megállapodásoknak feltüntetett lízingszerződéseket kötöttek a CEMÜ-vel, mint az állami vagyon kezelőjével. A cementipar fedő társaságát 7-15 milliárd forint közötti alaptőkével tervezték létrehozni és 2000-ig szóló fejlesztési és finanszírozási koncepciót készítettek. Az 1991-évi krízishelyzetben az Állami Vagyonügynökség igazgató-tanácsának határozata a cementipar privatizációjának továbbvitelét engedélyezte a versenyviszonyok lehetséges érvényesítésével és az eladási árak meghatározásánál a jövőbeni kedvező üzleti lehetőségek figyelembe vételével (7-es számú melléklet). Szerették volna figyelembe venni a bányák használati jogának tőkésítését is. A koncessziós törvény hatálybalépése után a használati jog tőkésítésére az elvi lehetőség meg lett volna, de ez nem történt meg. A bányászati jogokat ingyen kapták meg, mivel a külföldi cégek alkupozíciója addigra már magasan az eladó pozíciói fölé kerültek. A két nemzetközi cementipari cég valódi multinacionális nagyvállalat. Egyikük, a Schmidheiny család többségi tulajdonában lévő Holcim (Holderbank, Breitenburger AG), amely a világ hetven országában van jelen és övé a legnagyobb cementgyártó kapacitás. A másik cég a Schwenk család tulajdonában lévő Heidelberger Schwenk konzorcium, amely Európa egyik legnagyobb cementgyártója. Érdekeltségeik ugyanúgy megtalálhatóak Csehországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában, Szlovéniában, mint Magyarországon. Legelőször a magyar cementipart tudták kivásárolni. Ez technikai, technológiai és környezetvédelmi oldalról előnyösnek is felfogható. A cégismerethez hozzátartozik, hogy mindkét konszern érintett volt a tízéves kartellműködést feltáró európai uniós vizsgálatban és a kelet-német újjáépítésben kartelltevékenységet folytató szövetkezés is az ő nevükhöz kötődik, ahol szintén súlyos milliárdokat kellett büntetésként kifizetniük. Végeredményben a fenti két család szerezte meg az öt magyar cementgyárat, kettő és felet a Heidelberger csoport Németországból, kettő és felet pedig a Holderbank csoport Svájcból. A magyarországi cementeladások is kb. fele-fele arányban oszlanak meg. Az 1991-es 2,5 millió tonnás termelés mára 3 millió tonna fölé emelkedett, a stabilan rendelkezésre álló kapacitás 4,8 millió tonna. Hét éves működésük alatt a társaságok összesen 21,6 milliárd forint adózott eredményt értek el, az osztalék 3,9 milliárd forint volt. Az összes beruházás mintegy 30 milliárd forintot tett ki, melyet a gyárak termeltek meg. Jellemző, hogy az 1993-as árbevétel 2,5 millió tonnás termelés mellett 10, 3 milliárd forint volt, 1999-ben közel 3 millió tonnás termelés mellett már 32,6 milliárd forint volt. A cement árindexe 1990 és 1998 között 440 %-os volt, meghaladta az energia árindexet, a téglaipar árindexét, de nem érte el a fogyasztói árindexet. Ma ezen két cég térnyerése a cement és betonipar vertikumban rendkívüli. A nagy számú kavicsbányáktól a beton és betonelem-gyártásig, vagy a betonszállításig meghatározó szereplői ezen területeknek.

Az 1988-’89 és ’90-ben megkötött kivásárlási, bérleti és opciós szerződéseikre jellemző az a megközelítés, hogy a korabeli szereplők pozitív lépésként értékelték, hogy a befektető külföldi cég további vásárlásokra kötelezte magát. Az elővételi jogot így is lehetett értelmezni, de eredményt elérni vele sajnos nem. Az idő múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Magyarországon a cementipar privatizációját nem Magyarországról irányítják. Az 1994 és 1998 közötti parlamenti ciklusban számos interpelláció hangzott el a cementiparral kapcsolatos kérdésekben, különösen a Hejőcsabai Cementgyárral kapcsolatban. A kapott válaszok bizonytalanok, elfedőek voltak Horn Gyula miniszterelnök, Csiha Judit privatizációs miniszter és Akar László pénzügyminisztériumi politikai államtitkár részéről is (2-es számú mellékletek).

A meghallgatásokból leszűrhető következtetések

A meghallgatásokból kiderült, hogy a váci, a beremendi és a lábatlani cementgyárak privatizációja a spontán privatizációt követően viszonylag gyorsan lezárult. 1993-ban Vác esetében a Heidelberger-Schwenk konzorcium részaránya 96 % lett. A dolgozók 180 millió forint értékben jutottak részvényekhez, 50 %-os kedvezménnyel kárpótlási jegyért is. A többségi tulajdonos a dolgozóktól ezt a közel 4 %-nyi részvényt is felvásárolta, így 100 %-os tulajdonosként működtetheti a Budapest ellátásában döntő szerepet játszó cementgyárat. A Lábatlani Cementgyár 1993-ban a CEMÜ-től megvásárolt 521 millió 560 ezer forint névértékű részvényt, így a Lábatlani Cementgyár 94,76 %-ban a Breitenburger Ungarn Kft. többségi tulajdonába ment át. Ebből az összegből Breitenburger Ungarn Kft. csak 158 millió 760 ezer forintot fizetett ki. 60 millió forint dolgozói részvényként került felajánlásra azzal, hogy ha nem fogy el, vevő meghatározott feltételekkel a maradékot megveheti. Eladónak a Lábatlan Kft.-vel szembeni követelése 544 millió 247 ezer 721 forint volt. Ezt eladó 150 millió forint ellenértékért a Breitenburger GmbH-ra engedményezte, mint vevőre. A Beremendi (BCM) Cementgyár törzstőkéje 1 milliárd 681 millió 400 ezer forint, melyből 47,32 % volt a CEMÜ tulajdona, a Heidelberger-Schwenké pedig 33,66 %. 1993 január 14-én 915 millió 980 ezer forint értékű részvénycsomag névértéken történő megvásárlásával a vevők részaránya 83 % lett. Részben még a szerződésbeni kikötésekkel, részben felvásárlással a Heidelberger ezt a gyárat is 100%-ban tulajdonába vette.

A cementgyártó multinacionális cégek 1988-ban kialakult privatizációs stratégiájában Bélapátfalva valószínű a leállítandó kategóriába volt sorolva. Bélapátfalvát a két konzorcium pontosan 50-50 %-ban vásárolta meg.

Mint tudjuk, a Bélapátfalvi Cementgyárat a két tulajdonos nagy egyetértésben bezárta, Hejőcsaba esetében pedig 1994 augusztusától egy külön történet kezdődött, mely a magyar állami vagyon privatizációjának történetében példa nélkül álló. Hejőcsaba esetében hat magyar cégből álló konzorcium pályázaton megszerezte az 1 milliárd 553 millió 500 ezer forint törzstőkéjű gyár részvényeinek 57 %-át. Ennek egy részét, 44,9 %-ot 187 %-os árfolyamon, további 12 % részvényt névértéken vásároltak meg. A Holderbank és strómanjaik a pályázaton alul maradtak, így a Holderbank részaránya 33 % maradt. Az ezt követő események vizsgálatából kibontakozik politikai és gazdasági kiszolgáltatottságunk a pénzzel és tapasztalattal felfegyverzett multinacionális céggel szemben.

A Hejőcsabán többségi tulajdont szerző magyar konzorcium át akarta venni az irányítást a cementgyár felett, melyen a Holderbank csoport képviselője, Prieszol József elmondása szerint felháborodott a cég és véleménye szerint jogosan vetett be minden eszközt a gyár megszerzésére. A többi gyár esetében ugyanis olyan stróman Kft.-k-kel és magánszemélyekkel szövetkeztek, vagy olyanokat béreltek fel, akik az állami támogatással megszerzett részvényeket átadták nagyhatalmú hűbéruruknak, míg Hejőcsabán a lényegesen rosszabb ajánlatukkal a vásárlásnál alul maradtak. Bíztak a korábbi bebetonozásban, nevezetesen az irányítási monopolium csalárd módon való korábbi megszerzésében. Számításuk bevált, mert az igazgatóság manipulálásával, majd ellenérdekelt részvénykivásárlással gyakorlatilag elkobozták a gyárat, a bányát, a már megtermelt nyereséget. A szomorú a történetben az, hogy ezek az emberek a valamikori magyar cementipar vezető emberei voltak. Az ő feladatuk lett volna a magyar cementipar átvezetése a rendszerváltást követő egy-két nehéz éven, megtartva a tényleges menedzsment jogosítványokat az 1/3-os spontán privatizáció ellenére. Ennek elmaradása csak két okból lehetséges. Az egyik, hogy olyan -előttünk máig nem ismert – háttérszerződések születtek a Németh Kormány alatt elvégzett spontán privatizáció során, melyek megkötötték a későbbi lépések szabadságát. A másik ok sajnos bármilyen rosszízű feltételezés, csak az lehet, hogy a stróman tevékenységnek valamilyen, általunk nem ismert külön bére is volt. A cementipari vezetők meghallgatásának szószerinti jegyzőkönyve szerint Koltai Imre a Magyar Cementipari Szövetség egykori elnöke nem tudott arra választ adni, hogy a szerződések miért nem tartalmaztak biztosítékokat az állam felé. Koltai Imre szerint döntéseik meghozatalához – a Németh Kormány idején –nem kellett engedélyeket vagy felhatalmazásokat kérni a tényleges eladáshoz a minisztériumtól, ugyanis az állami vállalat vezérigazgatóját vagy vezetőjét, illetőleg a döntési jogú CEMÜ IT-t ilyen jogosítványok megillették.

A Cement- és Mészművek volt vezérigazgató helyettesének, Riesz Lajosnak elmondása szerint az átmeneti (stróman) kivásárláshoz kaptak 60 millió forint hitelt a külföldi befektetőtől, de semmiféle garanciára vagy megkötésre nem emlékszik, csakúgy kapták. Mindenesetre visszafizették. A részvények eladása illetve átadása után gyakorlatilag is elszámoltak. Prieszol József is megerősítette, hogy az általuk, mint magyar magánszemélyek által létrehozott Konzultáns Kft. irányításában a döntő szerepet a német, illetve a svájci konzorcium vitte, hiszen a Kft. tagjait felelős beosztásban foglalkoztatták. A nagy összegű személyi kölcsönökre fedezetet sem kellett biztosítani. Arra a kérdésre, hogy estlegesen ez a nagy összegű kölcsön, melynek segítségével E-hitelt vett föl függő helyzetbe hozhatta munkáltatójával, Prieszol József úgy válaszolt: “Nem kért semmit. Partnerként együttműködtünk. Egyetlen egy dolgot kért, hogy a menedzsment érdekeltségét bevonva próbáljuk Bélapátfalvát helyes irányban működtetni. Semmi mást nem kért. Ami részvényeket a kölcsönből vettünk, ott voltak, letétbe voltak helyezve, nem kellett külön garancia.

Talán itt annak a megfejtését lehetne folytatni, hogy miként sikerült olcsó pénzen felvásárolni az állami vagyont.

Riesz Lajos, a Cement- és Mészművek volt vezérigazgató helyettese meghallgatásából a Bélapátfalvi Cementgyár megvétele a következőképpen bontakozott ki:

A svájci és a német befektetői csoport magyarországi képviselői létrehozták a Konzultáns Kft.-t. A két céget képviselő magyar állampolgárságú személyek minden garancia nélkül kaptak 60 millió forintot, melynek segítségével E-hitelt és kárpótlási jegyet vásároltak, ezzel megszerezték a több mint 3 milliárd forinton nyilvántartott cementgyárat. A valószínűtlenül jó üzletet az a konstrukció segítette, mely szerint az 1990-ben létrehozott BéCEM Rt. 25 éves hitelkonstrukció keretében akkor megvásárolta az államtól a gyár ingatlanjait és eszközeit. Ebből kifolyólag tehát az államnak közel 3 milliárdos követelése volt BéCEM felé. A Konzultáns Kft. ezt a követelést vásárolta meg 400 millió forintért, gyakorlatilag a 60 millió forint – külföldi partnerek zsebbeadott – befektetéséből. Ismerve a cementgyár vagyonát és jövedelemtermelő képességét, ez mindenki által nevetségesen kis összegnek fogadható el. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy a Horn Kormány pénzügyminiszterének Medgyessy Péternek előterjesztésére a Kormány garanciavállalást kötött a Mezőbank privatizációjakor a Hejőcsabai Cementgyárra vonatkozó tényleges kártérítési követelésre, ahol a követelés alapja a gyár értéke, azaz 34 milliárd forint volt, különösen el kell gondolkodni a történteken. Ennyiért lehetett megszerezni Magyarországon a privatizáció során egy cementgyárat. Jogosan merül föl az igény ezen vásárlások vizsgálatára, hiszen érzékelhető a befektetés aránytalansága a nemzeti vagyon e jelentős hányadához képest. A befektetés aránytalansága mellett feltűnő az a szemérmetlenség, ahogy kijátszották azt a privatizációs és versenyjogi követelményt, hogy egy befektetőnek két gyárnál több nem lehet a tulajdonában. A bélapátfalvi ötödik magyar cementgyárat a két befektető hajszálpontosan 50-50%-ban vásárolta meg. A Versenyhivatal ezt több jelentésében úgy tüntette fel, hogy Magyarországon 3 befektetői csoport tulajdonában van a cementgyártás. Ezt leírták az Állami Számvevőszék és az Országgyűlés tájékoztatására is. Felmerül a kérdés, megvannak-e a lehetőségei és eszközei a Magyar Versenyhivatalnak a tényleges tulajdonosi struktúra felderítésére vagy a vizsgálatok a cégek önbevallására alapulnak és a versenyt is ez alapján ítélik meg?

Albizottságunk a feltárt dokumentumok és meghallgatások alapján különös részletességgel volt kénytelen foglalkozni a Hejőcsabai Cementgyár magánosításával. A másfélmilliárdos törzstőkéjű cégből 33%-ot megvásárolt a Holderbank még a Németh Kormány működésekor, nem tudni milyen háttérszerződésekkel. A közgyűléseken, az igazgatóságban és a felügyelő-bizottságban meghatározó irányítási pozíciót biztosított magának. A konkurenciától a kapott opciós jog és a birtokon belüliség biztos védelmet adott. Az ÁPV Rt látva a “róka fogta csuka – csuka fogta róka” helyzetet, a versenyeztetés sikertelenségét, közvetlen vételre is felajánlotta a gyárat, de a bebetonozott helyzetét élvező Holderbank még mindig nem mozdult. Ekkor lépett színre az 1986-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Kémiai Technológiai Tanszékén környezetvédelemmel foglalkozó szakemberek által létrehozott Környezetvédelmi Kft. Ez a társaság a cementgyári klinker kemencékben felhasználható ipari és mezőgazdasági melléktermékek hasznosításával is foglalkozott és ennek során kapcsolatba került a magyar cementgyártás egészével.

A külföldi befektetők 1992-ben, miután a magyarországi cementgyárak irányításában meghatározókká váltak, kapcsolatot kerestek a területen jártas cégekkel, így a Környezetvédelmi Kft.-vel is. A svájci Thomas Schmidheiny egyik kizárólagos tulajdonú vállalkozása 25%-os részesedést vásárolt ebben a tisztán magyar tulajdonú és irányítású Kft.-ben. Az együttműködés kifogástalan volt, jó partneri kapcsolat alakult ki. Amikor 1993-ban a svájci befektetők olyan döntést hoztak, hogy a Hejőcsabai és Bélapátfalvi Cementgyárakban a részesedésüket nem kívánják növelni, akkor a Környezetvédelmi Kft. magyar tulajdonosai érdeklődtek e befektetési lehetőség iránt. A Kft. magyar tulajdonosaiból, kizárólag magyar magánszemélyekből társaságot hoztak létre és a Bélapátfalvi és Hejőcsabai Cementgyárra 1993-ban másodízben kiírt pályázaton már részt vettek, de eredménytelenül, mivel a szükséges E-hitel biztosítását az a bankkonzorcium, amelyik előzetesen hitelígérvényt adott ki, végül nem vállalta.

Az eredménytelen pályázatok után, 1994-től a Holderbank irányítású érdekeltségeket a magyar állampolgárságú Prieszol József irányítására bízták. Prieszol József is létrehozott egy befektetői csapatot a Holderbank fent ismertetetttámogatásával. A következő pályázaton így ketten indultak és az ÁPV Rt ezt a lehetőséget kihasználva versengő ajánlattételre szólította fel az induló feleket. A Hejőcsabai Cementgyár tulajdonáért folyó versenyt majdnem dupla ajánlattal 2 milliárd forinttal (1,1 milliárddal szemben) a Környezetvédelmi KFT.. által létrehozott magyar konzorcium nyerte. 1994. augusztus 8-án adásvételi szerződést kötöttek az Állami Vagyonügynökséggel. Az adásvételi szerződés megkötését követően a Holderbankot jelentő Schmidheiny csoport hitelszerződést kötött korábbi ígérvénye szerint a Környezetvédelmi Kft.-vel, de ez még nem a konkrét hitelfolyósítást jelentette. Öt nap múlva a Holderbank európai igazgatója vezető jogászokkal megjelent Magyarországon és két adásvételi és egyéb szerződéseket hozott magával, amelyeknek az volt a lényegük, hogy a magyar többségi tulajdonosok adják át a részvénytöbbséget a svájciaknak, az eszközöket pedig a Hejőcsabai Cementgyárnak. A Környezetvédelmi Kft. ügyvezetője figyelmeztette a svájci partnereket, hogy ezek a szerződések ütköznek a korábbi megállapodásukkal (Shareholders Agreement), és csak a Környezetvédelmi Kft. taggyűlésének egyhangú jóváhagyásával válhatnak érvényessé. Ez után abban állapodtak meg, hogy a szóban forgó megállapodásokat beterjesztik a Környezetvédelmi Kft. taggyűlése elé, melyeket a taggyűlés 75 %-os többséggel elutasított. Eközben a Holderbank készített egy új Shareholders Agreement-et vagyis egy részvényesi megállapodást, a Kft. ügyvezetője pedig eljárt abban, hogy az E-hitelt nyújtó bank az új feltételeknek megfelelően tovább folyósítja az E-hitelt. Mivel a Környezetvédelmi Kft. döntése nem tette lehetővé mégsem az új megállapodásokat, miszerint a Holderbank részvénytöbbséghez jutott volna, a kezdeményezések nem válhattak érvényessé. A Holderbank emiatt bírósághoz fordult, ahol keresetét elutasították és a taggyűlés erre vonatkozó határozata megerősítést nyert. Ezt a Holderbank újból, egy másik bíróságon is megtámadta és ott újra elutasították. Ezek után a bécsi választott bíróságon próbáltak érvényt szerezni az el nem fogadott szerződésüknek, de az ítélethozatal előtt visszavonták keresetüket. A Környezetvédelmi KFT.. csak olyan feltétellel járult hozzá a kereset visszavonásához, hogy a felperes kifizeti a több mint tízmillió forintos bírósági perköltséget, az összes ügyvédi költségüket és kötelezettséget vállal arra, hogy ebben a tárgyban soha nem indíthatnak újra pert. Ezeket a feltételeket elfogadták és a bécsi per is lezárult.

Azonban a külföldi partner nem nyugodott bele abba, hogy nem sikerült a részvények többségét megszerezniük, ezért a következő közgyűlésen, ami 1994 decemberében volt, a levezető elnök Prieszol József olyan kérdésekben, amelyek napirenden szerepeltek és a magyar félnek fontos lett volna, nem engedélyezte a szavazást, tehát itt már a részvényesi jogaikat nem gyakorolhatták.1995 januárjában pedig kihúzták őket a részvényesek könyvéből. Ezután a magyar tulajdonosok indítottak pert az őket ért jogtalanság miatt. A pert megnyerték végérvényesen, de az addig eltelt egy év alatt a másik fél sem tétlenkedett, gyártotta a csak számára kedvező határozatokat. A Legfelsőbb Bíróság ítéletének kézhezvételét követő 14-dik napon a cementgyár igazgatóságának annyi tagja lemondott, hogy az igazgatóság, mint testület ne létezzen. Így aztán hiába volt jogerős bírósági ítélet arról, hogy a magyar konzorcium többségi tulajdonosa a Hejőcsabai Cementgyárnak és a rájuk vonatkozó bejegyzést helyre kell állítani a részvényesek könyvében. Miután a – Gt. szerint - a részvénykönyvet az igazgatóság vezeti, és igazgatóság pedig nem

volt, azt mondták, nincs aki helyreállítsa a részvénykönyvet. A részvények eközben letétbe voltak helyezve hitelfedezetként a Mezőbanknál egy óvadéki letéti szerződés alapján, mely szerint “gondos megőrzésre” átadták a tulajdonukban lévő részvényeket a banknak, hogy ő vigyázzon rájuk. Abban az esetben, ha nem fizetnének, a bank jogosult azokat a saját nevére forgatni vagy értékesíteni. A magyar konzorcium rendesen fizetett, ezzel nem is volt probléma, ellenben a hitelszerződések engedményezésekor (a Holderbank Mezőbanktól színlelt szerződéssel kivásárolta a hitelköveteléseket) ezeket a megőrzési szerződéseket is engedményezték a vevőre, és amikor a hitelszerződések átkerültek a vevőhöz, Schmidheiny úr társaságaihoz, a részvényeket is azon nyomban magukhoz vették további “gondos megőrzésre”. Erre azért volt szükségük, hogy a hitelszerződések törvénysértő felmondása ellenére hozzájussanak a részvényekhez. A magyar konzorcium által a gyár megvásárlására kötött hitelszerződéseket ugyanis még a hitelkövetelés megvásárlásának napján felmondták azzal, hogy 15 napon belül egy összegben fizessék ki tartozásukat annak ellenére, hogy a hitelszerződésben még a hiteltörlesztés elmaradásának esetére is hat hónap volt a kikötött azonnali felmondási idő. A 16-dik napon Jersey-szigeteki, maláj és panamai postafiókcégek nevére írták a részvényeket és a mai napig ezek az off-shore cégek szavaznak Hejőcsabán a magyar cementgyártás ügyében (8-as számú melléklet).

Közben a külföldi fél erős kampányt folytatott a magyar fél ellen, hogy be kell zárni a HCM-et, mert felszámolják miatta. (9-es számú melléklet)

Természetesen a magyar tulajdonosok ismételten a bírósághoz fordultak nemcsak a tételes jogsérelem, hanem a másik fél jó erkölcsbe ütköző magatartása miatt is. Az ügy bíróság elé került, melynek döntését már az egész ország – a sajtó által a nyilvánosságra hozatal óta – várja.

A hitelkövetelés-engedményezésnek álcázott ellenérdekeltségű kivásárlás létrejöttét valószínűleg külső befolyásolással hozták létre az Erste Banknál, akkori nevén Mezőbank Rt.-nél. Abban az időben, 1996-ban a Mezőbank Rt felett a tulajdonosi jogokat formálisan a pénzügyminiszter (Medgyessy Péter), gyakorlatilag pedig az ÁPV Rt vezetője, a privatizációs miniszter (Suchman Tamás) gyakorolta. Egy 1996. májusi jelentésben Rusznák Tamás a Bankfelügyelet vezetője olyan értelmű jelentést írt, mely szerint az E-hitel portfoliójával kapcsolatos hitelezési kockázat nem állapítható meg. A hitelek mögött álló vagyoni biztosítékok az Arthur Andersen könyvvizsgáló cég által jóváhagyott értékek. Az 50 millió forint feletti hiteleket a menedzsment rendszeres időközönként áttekinti. A Prieszol József vezette magyarországi képviselet és a svájci központ azonban mindent megtett, hogy az addig annyira lekicsinyelt értékű gyárat mégiscsak megszerezze. A külföldi vásárlásban érdekes a Magyar Nemzeti Bank – különösen dr Koleszár István megyei igazgató- megközelítése, erős támadása a Környezetvédelmi KFT E-hitel felvétele ellen. A többi tényleges külföldi kivásárlás esetében nem tudunk ilyen durva beavatkozásról (10-es számú melléklet).

Lejárató kampányt indítottak kijáró embereik, kiterjedt kapcsolataik (pl. Magyar Nemzeti Bank) és a média bevonásával a magyar konzorcium és annak tulajdonosi képviselője ellen. Mire a magyar konzorcium a sajtó-helyreigazítási, rágalmazási és kártérítési pereket itthon és külföldön (többek között az MTI, Thomas Schmidheiny és Neue Züricher Zeitung ellen Svájcban) jogerősen megnyerték, addigra már a részvényeiket a hitelt nyújtó bankuktól megszerezték. Vezetőik és kijáróik sűrűn megfordultak az ÁPV Rt székházában, folyamatos kapcsolatot tartottak Suchman Tamással és dr. Kocsis István vezérigazgató úrral. A kialakult helyzetre jellemzően álljon itt két kis részlet a bizottsági meghallgatásokból:

Becker László volt ÁPV Rt-s ügyvezető igazgató mondta: “Ezt a cementipari kérést, hogy úgy mondjam, szorgalmi feladatként kaptam, miután ez nem ÁPV Rt és nem is az ipari portfoliós cégkörbe tartozott, tehát nem hozzám tartozott. Suchman miniszter úr kérte, próbáljunk már egy rendet, vagy legalábbis egy tárgyalási fórumot biztosítani a vitatkozó felek között. Tekintettel arra, hogy ez alapvetően jogi kérdésekkel foglalkozott, ezért Boglus Katalin ügyvezető-helyettest kértem meg az ügyintézéssel és ezeknek a szakmai előkészítésével. Ebben a kérdésben igen aktív volt. Tehát 1995-re az akkori svájci tiszteletbeli konzulunk (aki a Holderbank Magyarországi képviseletében IT tag volt) is nagyon aktívan kérte, hogy próbáljunk már valamilyen egyetértést összehozni. Ha jól emlékszem, talán három ilyen tárgyalási fordulót vezettem le ebben. “

A meghallgatáson dr. Kálmán János a Magyar Konzorcium részéről ezt kérdezte: “Becker úr említette, hogy Suchman miniszter úr megbízásából foglalkozott ezzel az üggyel. Engem is annak idején Ön Becker Úr, illetve az Ön munkatársnője keresett meg, pontosan ezekkel a szavakkal, hogy Suchman úr személyes megbízása alapján keres meg engem az ÁPV Rt azért, mert vissza akarják vásárolni tőlünk a birtokunkban lévő HCM részvényeket. Akkor az a kérdés merült föl, hogy miért tőlünk akarják visszavásárolni és miért nem a svájci féltől. Az előbb bemutatott jelentés, amelyet Ön készített az ÁPV Rt vezetése részére, - Járdi Norbert részére, mint ahogy említette – ez egy döntéselőkészítő-jelentés volt valójában, mint ahogy a jelentésből kiderül. Két kérdés illetve két alternatíva fogalmazódik meg benne. Az egyik az, hogy a Mezőbank adja el a hitelkövetelést a Holderbanknak, és ezáltal szolgáltassa ki a részvényeket neki, a másik pedig, hogy tartson ki a magyar konzorcium mellett. Az a kérdésem, tud-e arról, hogy a felterjesztett két lehetőség közül ki és hogyan döntött. “

Becker László: “Nem tudok. Még egyszer mondom, én nem egy döntéshozatali folyamatnak az előkészítésére kaptam megbízást, hanem arra, hogy próbáljam valahogyan kitisztítani a képet.” (A szakértői anyagot a jelentés 10/a számú mellékletének tekintjük, melyet az albizottság tagjai megkaptak.)

Megállapítható, hogy nagyon is világos kép volt felrajzolva a döntéshozók elé, melyről azonban mind a nyilvánosság előtt, mind az albizottság előtt ellenkező értelemben nyilatkoztak. A döntés azonban nem kétséges, mert az események azt igazolták, hogy a külföldi érdekeltség mellett tették le a voksot.

A Holderbank megkeresésére érdekes módon egyszerre csak a Mezőbank Rt menedzsmentje részére a korábban megkötött E-hitel szerződések fedezete kétségessé vált arra való hivatkozással, hogy a hejőcsabai gyár irányításában bizonytalanságok vannak, a többségi tulajdonos nem tudja jogait gyakorolni, bár a hitelek törlesztése rendben történt. A HCM Rt. cégbírósági felszólítást is kapott a közgyűlés összehívására, de igazgatóság hiányában a közgyűlés összehívására nem kerülhetett sor. A cégbíróság ahelyett, hogy a nyereségesen működő gyár tulajdonosait törvényi lehetőségével élve összehívta volna, végelszámolással fenyegette meg a többségi tulajdonost és ezt a hitelnyújtó bank felé is közölte. A bank lehetetlen határidőn belül több százmilliós plusz fedezeti igazolást követelt a hitelfolyósítás további fenntartása érdekében. Mielőtt ezeknek a követeléseknek és a közgyűlés törvényes összehívásának eleget tudtak volna tenni, vagy a ki nem fizetett közel 1 milliárd forintnyi osztalékát a nyereségből fel tudta volna venni, engedett az ellenérdekelt fél nyomásának és ügyfelét cserbenhagyva a névérték 120 %-án a Holderbank csoport részére a többségi részvényeket átadta, a hitelszerződéseket javára engedményezte. Fenti folyamatokkal szinte párhuzamosan folyt a Mezőbank Rt privatizációjának előkészítése is.

Az osztrák Erste Bank jelentkezett vásárlóként, amely szintén jó kapcsolatokat ápolt a Holderbankkal ill. a Schmidheiny csoporttal.

Tény, hogy a magyar cementgyártás két illetve egy kézben való tartása sikerült, a magyar befektető “kivásárlása”, likvidálása az irányításból megvalósult, a befejezetlen perektől függetlenül a tulajdoni szerkezetet szabadon szervezheti a külföldi befektető. A kívülálló számára átláthatatlanná vált a tényleges tulajdonos magyar konzorcium vagyonának különválasztása vagy értékbeli megjelenítése. A törvényhozás számára sok megszívlelendő tanulságot szűrhetünk le vizsgálódásainkból. Néhány intézményünk, mint például a Versenyhivatal fejlesztésre szorul a hozzá kapcsolódó jogi környezetet-a valódi versenyhelyzet biztosítása, a közjó irányába történő haladás érdekében- módosítani szükséges.

Vizsgálódásunk alatt eme jogi környezetben egy lényeges módosulás történt is. A Legfelsőbb Bíróság öt hazai cég esetében közvetett bizonyítékok alapján hozott elmarasztaló ítéletet kartell tevékenység vádjában. Ezzel a Legfelsőbb Bíróság átvette a magyar jogi alkalmazásba az Európai Unió Bíróságának a kartellekkel kapcsolatos gyakorlatát. Reméljük a Versenyhivatal is következetes lesz ebben a kérdésben.

Szólni kell a politikai felelősségről az információs hatalommal való visszaélésről, melyek jelen esetben egy magyar vállalkozás gazdasági felemelkedésének, nagyvállalati sorba való felnövekvésének megakadályozására szolgáltak.

A Horn Kormány a hozzá intézett világos kérdések, interpellációk ellenére elhallgatta valós szándékát, leplezte a mélyben játszódó folyamatokat. Legalább négy kormányülés foglalkozott ezzel a HCM-Holderbank-Mezőbank üggyel. Az előkészítésbe aktívan be lett vonva a Kormányzati Ellenőrzési Iroda is dr. Rubicsek Sándor elnök személyében. A kormányülések erre vonatkozó anyagai titkosítva lettek különböző időtartamokra.

Medgyessy Péter volt pénzügyminiszter 1997. november 12-én a Magyar Köztársaság nevében eljáró miniszterként, mint eladó, szerződést kötött az ERSTE Bank ausztriai központjával a Mezőbank Rt. eladásáról (11-es számú melléklet). A szerződés keretén belül 34 milliárd forint kárigényre kötött garanciavállalást arra az esetre, ha a magyar konzorcium keresete alapján a bíróság semmisnek nyilvánítaná a színlelt hitelkövetelés engedményezéseket, és az eredeti állapot nem lenne helyreállítható. A Magyar Állam fizetési kötelezettsége:

  1. 1,5 milliárd forintig az összes kár 30%-a
  2. 1,5 milliárd forintot meghaladóan 7 milliárd forintig az összes kár 60%-a
  3. 7 milliárd forinton felül az összes kár 90%-a.
Tehát több mint 28 milliárd forint kifizetését vállalta a lehető legrövidebb időn belül arra az esetre, ha a magyar konzorcium javára a bíróság megállapítja, hogy Mezőbank Rt a konzorcium E-hitelét eladva, a hitel fedezeteként óvadékul lekötött részvényeket is átadva a követelést megvásárló Holderbanknak, jogellenes magatartásával a felpereseknek kárt okozott. A 28 milliárd forint fedezetéről a szerződés nem szól, tudomásunk szerint nem szerepelt sem a költségvetésben, sem a tartalék keretnél nem lett nevesítve. Rosszabb a helyzet, mint a Metro beruházásnál.

Nehéz választás lehetett a Horn Kormány pénzügyminiszterének, mert egy 1997. októberi kormányülésre szóló jelentésében a Mezőbank Rt és a Holderbank szerződését a konzorcium hiteleinek kivásárlására színlelt szerződésnek minősíti. Kijelenti, hogy “a Holderbank Ungarn Management KFT. célja az volt, hogy a részvényeket megszerezze, amit a hitelszerződés azonnali felmondásával ért el”.(12-es számú melléklet)

Medgyessy Péter úr 2001. június 18.-i albizottsági meghallgatásán fentiekkel szemben arra a kérdésre, hogy “Ön tudott-e arról, hogy ez gyakorlatilag nem E-hitel kivásárlásra, hanem a részvénytöbbség megszerzésére irányult? “(Mármint a Holderbank által a magyar konzorcium részvényeinek és hiteleinek kivásárlása a Mezőbank Rt.-ből) így nyilatkozott:

“Legjobb tudomásom szerint a pénzügyminiszter személy szerint semmifajta engedélyezési eljárás végén nem szerepel ebben a kérdésben. Nekem erről nem volt tudomásom és nem is kellett, hogy tudomásom legyen.

Egyébként az E-hitel – még egyszer mondom – és az ezzel kapcsolatos eljárás törvényes úton történt. Azt, hogy személy szerint nekem erre miért kellett volna engedélyt adnom, nem is igazán értem. “

Ezek után a Legfelsőbb Bíróságnak az óvadéki letétnek a hitel engedményezéssel történő átszállásáról szóló ítéletét és az előtte lévő perek eltérő feldolgozási sebességét, valamint az albizottság elnökének érdeklődő levelére adott választ kissé furcsa optikában lehet látni (8-as számú melléklet). A tárgyilagosság érdekében a Legfelsőbb Bíróság elnökével történt levelezést a jelentés mellékletének tekintjük. Csak annyi megjegyzést kívánunk tenni, hogy remélhetőleg a törvénymódosításaink következményeként többet nem fordul elő, hogy olyan off-shore cégeknek küldözgetik ki az alperesi idézéseket, melyeknek a pontos címét és képviselőjét sem ismerik, és az át nem vett értesítések folyamatosan halasztó hatállyal bírnak a tárgyalás megtartását illetően. Elgondolkoztató, hogy a Schmidheiny csoport, az irányítási jogok birtokában a személyi befolyásolás eszközével és a jogrendszerünkben meglévő kiskapuk kihasználásával immáron nyolc éve képes a bírósági eljárás érvényét, valamint lezárását megakadályozni, és közben az eredeti állapot helyreállíthatóságát ellehetetleníteni (cégösszevonásokkal a HCM Rt.-t jogilag már meg is szüntették). Amennyiben az eredeti állapot, vagyis a magyar konzorcium többségi tulajdona nem volna helyreállítható a HCM Rt.-ben Környezetvédelmi KFT pernyertessége esetén, az nemcsak a 28 milliárdos kártérítéssel róna terhet a Magyar Államra, hanem sokkal inkább azzal, hogy a verseny korlátozhatósága továbbra is tartósan fennmaradna a cementgyártás és forgalmazás területén.

Verseny és kartell tevékenység Európában és Magyarországon

Természetesnek ítélhető a gazdasági verseny területén meglévő elmaradásunk, hiszen az állami ipar önmagának nem támasztott versenyfeltételeket, éppen ez okozta szerkezeti és szervezeti torzulását, összeomlását. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak versenyképes gyáraink és termékeink, csak azt, hogy ezek esetlegesek, személyes megfontolásból pártérdekből, hadászati megfontolásokból jöttek létre vagy éltek tovább és nem a tényleges verseny mozgatta fejlődésüket. Sajnos, ezen a közel 50 éves szocialista kitérőn felszámolták a gazdasági verseny szabályozását biztosító intézményrendszert, a jogi környezet is torzult, kiüresedett. Az új vállalkozói körnek nem volt hagyománya, viszonyítási alapja. A hírtelen kinyílt piacot megrohanta a “karvalytőke” és a globális gazdaság professzionális, piacot vásárló moguljai. A többszörös súlycsoportelőnnyel induló a kora kapitalizmus –a vállalkozó számára- eszményi környezetéveltalálkozhatott.

A cementipart a legelsők között megszállták a pontos információkkal rendelkező közép-európai nagy gyárak. A magyar gyárak főleg nyugati gépekkel működtek, nélkülözhetetlen nyugati segédanyagokat használtak, meg voltak a kapcsolódási pontok.

Míg a magyarországi terjeszkedés akadálytalanul zajlott, Európa nyugati felén az EK-Bizottság törvénybe ütköző kartell tevékenységért a cementipar 58 szereplőjére az EK eddigi legnagyobb összegű bírságát szabta ki. Az EK-Bizottság a kartell résztvevőit a jogsértések haladéktalan abbahagyására kötelezte és előírta, hogy 248 millió ECU összegű pénzbírságot 3 hónapon belül fizessenek be az EK költségvetésébe. (4-es számú melléklet)

Az EK-vizsgálat számunkra is fontos megállapításokat tett, ezek a következők:

A jogsértések nyolc csoportba voltak sorolhatók. A kartellműködés egyik fő kiváltója az olcsó görög export elleni fellépés volt. Természetesen a legfőbb cél a biztonságosan elérhető maximális nyereségtömeg. Ezért egyeztették az árakat, a kedvezmények mértékét, a tagállamok közötti átszállítást. Tájékoztatták egymást a kartellen kívüli termelők árairól, szállításaik irányáról stb (4-es számú melléklet).

Ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon csak két tulajdonos van és az összes környező országban ez a két cég a meghatározó, valamint az EK- Bizottság büntetése után a kelet-német újjáépítésben még nagyobb büntetést kaptak kartelltevékenység miatt, talán szorosabb piacfelügyeletet érdemes működtetni. Az érintett országok közötti együttműködést állami szinten intézményessé célszerű tenni.

Csak Magyarországon –3 millió tonna cement felhasználást véve – 6-12 milliárd forint extraprofitot lehet valószínűsíteni, mely a magyar fogyasztó zsebéből hiányzik.

E szerény becslés az import árak figyelembevételével alakítható ki, mivel más kalkuláció nem áll rendelkezésre, még a versenyhivatalnak sem.

A cement belföldi termelői ára 2001-ben átlag 19 000 Ft/t, a minősített import cementté 14 000 Ft/t.

A párhuzamosan folyó verseny-felügyeleti eljárások tanulságai, a Versenyhivatal észrevételei

Meg kell köszönni a Versenyhivatal széleskörű tájékoztatását, az alapos mélyreható elvi állásfoglalásokat. Az együttműködés során kirajzolódott, hogy a politikai intézményeknek, elsősorban a Parlamentnek kell bátorítást adni és új lehetőségeket teremteni az európai szintű versenyfelügyelethez.

A korábban említett objektív okokra visszavezethető lemaradásban a legsarkalatosabbnak mutatkozó kérdés a vállalkozás fogalmának értelmezése. Egy gazdasági tevékenységet végző társaságban való részvételt részvények útján ugyanis nem tekintette a Versenytanács gyakorlata gazdasági tevékenységnek. Ez azt jelentette, hogy a részvényvásárlást célnak (durván kifejezve passziónak) tekintette, így a külföldi vállalkozások meghatározó befolyásszerzését nem tekintette a Vtv. hatálya alá tartozónak, ha azok közvetlenül nem exportáltak az országba, vagy nem végeztek itt szolgáltató tevékenységet.

A vállalkozás fogalmának másik lehetséges értelmezése amely révén a külföldi vállalkozások meghatározó befolyás szerzései a törvény hatálya alá lett volna vonható, legalábbis akkor mindenképpen, ha már volt Magyarországon részesedése egy másik vállalkozásban.

A Breitenburger Gmbh (BAB) jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság, amely, mint a Holderbank/ Holcim csoport része, számos országra kiterjedő gazdasági tevékenységet folytat. A cementgyártásban és a kapcsolódó tevékenységekben való részvétele gazdasági tevékenység. A Breitenburger Gmbh már a vizsgált tranzakció előtt évekkel betelepedett Magyarországon és részesedéssel rendelkezett több cégben.

Fenti két verziót a Versenytanács tagjai mint kiegészítő előzetes álláspontot fejtették ki. (13-as számú melléklet)

Meg kell jegyezni, hogy az Európai Unió joggyakorlatában az először kifejtett álláspont ismeretlen. Hogy miért nem született elmarasztaló határozat azt a 14-es számú mellékletben a Versenyhivatal elnöke röviden indokolja albizottságunk részére.

Az alapvető indok, hogy a több éves gyakorlattal megerősített, a törvény alapvető szabályának értelmezésétől utólag gyökeresen nem szabad eltérni akkor, ha ennek következményeként egy – a gyakorlat által megerősített értelmezésben jogosan bizakodó – vállalkozásra annak tulajdoni viszonyait jelentősen érintő szankció kerülhetne kiszabásra.

Véleményünk szerint ezen a gyakorlaton változtatni kell. A versenytanácsot csak a törvény rendelkezései kötik, ezeken belül szabadon alakíthatja gyakorlatát, tekintettel a kiforrott bírói gyakorlatra is. (13-as számú melléklet)

Fentiek alapján mindenképpen a Legfelsőbb Bíróság állásfoglalását kell kérni a 2001 január 19-én a HCM felett megszerzett irányítási viszonyok tisztázására indított vizsgálat, valamint a 2002 január 9-én meghozott ezt megszüntető határozat jogalapjáról. (14-es melléklet)

Budapest, 2002. február 19.

Tartalomjegyzék

A vizsgálat megindítása 2. oldal
Az alapinformációk összegyűjtése 2. oldal
Javaslattervezet készítése az albizottsági munkához 2. oldal
Meghallgatások 2. oldal
Magyarország cementiparának áttekintése a rendszerváltás időszakában 3. oldal
A meghallgatásokból leszűrhető következtetések 5. oldal
Verseny és kartell tevékenység Európában és Magyarországon 15. oldal
A párhuzamosan folyó verseny-felügyeleti eljárások tanulságai,
a Versenyhivatal észrevételei 16. oldal

Mellékletek

1.sz. Horváth László országgyűlési képviselő levele
2.sz. Mészáros Gyula és dr. Torgyán József parlamenti felszólalásai
3.sz. Gansperger Gyula által átadott anyag
4.sz. Nagy Zoltán tájékoztatása
5.sz. Munkaterv
6.sz. dr. Suchman Tamás kérdései, válasza dr. Kálmán János megkeresésére,
dr. Őry Zsuzsa – Liszkai Péter levelezése
7.sz. dr. Csepi Lajos levele – AVÜ határozat
8.sz. dr. Solt Pál elnök úrral való levélváltás
9.sz. Burson-Marsteller tevékenysége
10.sz. Nemzeti Bank jelntései
10/a.sz. Becker László tájékoztatója és a hozzá kapcsolódó anyagok
11.sz. Mezőbank adásvételi szerződése
12.sz. Medgyessy Péter jelentése s Horn kormánynak
13.sz. A Versenytanács kiegészítő előzetes álláspontja
13/a.sz. GVM: Néhány információ a magyar cementpiacról
14.sz. GVM: Információ szolgáltatás a cementipar privatizációjának felülvizsgálatához

Az MSZP-s és SZDSZ-es albizottsági tagok javaslatára a Gazdasági bizottság 2002. február 19-i ülésének határozata értelmében a jelentéshez csatolni kell a kapcsolódó kisebbségi álláspontot (15.sz. melléklet) és az albizottság elnökének erre adott válaszát (16.sz. melléklet).

15.sz. Podolák György levele Dr. Latorcai János részére (mellékletekkel)
16.sz. Ivanics István albizottsági elnök levele Dr. Latorcai János részére
Vissza a kezdőlapra