Beszélgetés Prékopa András akadémikussal
„Amikor az alkotó gondolat megtestesül a fizikailag létezõ világunkban...”
Prékopa András, akit a magyar operációkutatás atyjának neveznek, Nyíregyházáról indult. 1952-ben államvizsgázott a Debreceni Tudományegyetemen mint matematika, fizika és ábrázoló geometria szakos tanár, majd a budapesti Mûszaki Egyetemen tanított. 1977-tõl a MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató-intézetében fõosztályvezetõ volt. 1983-ban az ELTE egyik matematikai intézetében létrehozta az operációkutatási tanszéket; a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. 1985-tõl a New Jersey székhelyû Rutgers egyetem professzora, tanítási idejét megosztja Magyarországgal, ahol az ELTE-n továbbra is egyetemi tanár, emeritus professzor. Nemzetközi viszonylatban is ismert operációkutatási iskolát hozott létre, vezetése alatt csaknem ötvenen szereztek doktori fokozatot. 1996-ban Széchenyi-díjat kapott. Jelenleg a nyári Bolyai János konferencia szervezésén dolgozik.
Elmondása szerint az elméleti tudásának a gyakorlatba való átvitele a legfontosabb; még a hatvanas években egy készletmodellt dolgozott ki hazai alkalmazóknak, majd a vízügy területén tározórendszerek optimális vízszintszabá-lyozásával foglalkozott. Kimagasló eredményeket ért el a villamosenergia-termelés optimális ütemezése és távközlési hálózatok kapacitása terén az Egyesült Államokban is.
- Nincs szebb dolog egy olyan tudományos eredménynél, amelyik még elméleti alapokon nyugszik és konkrét gyakorlati alkalmazása van. Az olyan tudós az ideálom, aki össze tudja kapcsolni a szellemet a fizikai valósággal. Ahogyan az Ige megtestesül, ugyanúgy kell a teremtõ gondolatnak is megtestesülnie a valóságban és megjelennie alkalmazási formákban. Az operációkutatás optimalizáló tudomány, aminek a matematika és a számítástechnika az eszközei. Tehát matematikai modelleket építünk gyakorlati problémák megoldására.
- Amikor a Számítástechnika lapnál dolgoztam a 80-as évek elején, láttam, hogy ezzel az új tudománnyal foglalkozók kis zárt köröket alkottak, valamiféle idegenszerû titok vette körül õket. Olvasószerkesztõként tapasztaltam, hogy a magyar kifejezõkészlet is hiányos volt; még maga a kumputer szó sem volt igazán ismert (!), ami ma csaknem nevetségesnek hangzik.
- 1980-ban vásárolt az MTA egy IBM számítógépet, ami két millió dollárba került, és nem tudott többet, mint egy mai személyi számítógép. Ez nem a magyarok hibája volt, de az igen, hogy bürokratikus rendszer volt, és sok nehézséggel kellett megküzdenünk. A magyar társadalomban az új tudományok elhelyezése szervezetileg és tudományos minõsítésben is nehéz kérdés, mert igen nagyfokú a konzervativizmus. A tudományok egész sorát tudnám felsorolni, amelyeknek nincs megfelelõ otthonuk. Például a statisztika. Hiába van Központi Statisztikai Hivatal, ahol foglalkoznak társadalmi statisztikával, amikor nincs statisztikai társaság és az Akadémián nincs a statisztikának megfelelõ súlyú képviselete. Matematika létezik és társadalmi statisztika is. De nincs olyan statisztika - mint a megfigyelések tudománya -, aminek a matematika csak eszköze és a társadalmi statisztika csak egy része; viszont ugyanolyan szinten alkalmazható a fizikai megfigyelésekre (pl. populációk). Koncepcionálisan ezt talán nehéz megérteni. A metematikusok úgy képzelik, a statisztika õnáluk éri el a csúcsot. A társadalmi statisztikusok a KSH-ban pedig úgy képzelik, hogy õk a legfontosabb intézménye ennek a tudományágnak. Van egy adatgyûjtõ rutinintézmény és vannak az absztrakt matematikusok, akik a matematika elméleti módszertanával foglalkoznak – de valójában nem is egészen azzal.
Nemrég találkoztam valakivel, aki az irodalomtudományok kandidátusa, pedig könyvtártudományi jellegû publikációi vannak. Annakidején ugyanis a tudományos minõsítõ bizottság kimondta, hogy nem lehet annyi szakbizottság, ahány tudomány van; és ha egy tudománynak más a neve, mint a szakbizottságnak, azt akkor valahova be kell sorolni. Így a könyvtártudomány besorolódott az irodalomba. A tudományos minõsítõ bizottság tehát egy bürokratikus vízfej volt. Sokkal korszerûbb a tudományok elismerése a következõképpen: amikor egy tudomány elérkezett arra a szintre, hogy tanszéke legyen, akkor kapja meg a jogot arra, hogy doktorátust is adhasson. Ha az Akadémián valaki a tudomány doktora akar lenni, akkor nem tud a könyvtártudomány vagy az operációkutatás doktora lenni. Horribile dictu nem tud a számítástechnika doktora sem lenni.
- Hogyan illeszkedett be az amerikai tudományos világba? Vagy a tudománya olyan egzakt, hogy ez nem is okozhat problémát?
- Azért jöttem ide az Egyesült Államokba, mert otthon valahogy nem sikerült elég pontosan megértetnem a hivatalos szervekkel és sok kollégával azt, hogy az általam képviselt szemléletnek van létjogosultsága. Meg merem fogalmazni, hogy amilyen mértékben egy ország elsajátítja ezt a modern alkalmazási szemléletet, olyan mértékben fog elõrehaladni. Ha megnézem a nyugat-európai és amerikai kollégákat, akkor azt látom, hogy õk az elméletet több gyakorlati aspektussal, a gyakorlati alkalmazást pedig több elmélettel végzik. Az elmaradott országokra az jellemzõ, hogy az elmélet és a gyakorlat nagyon távol van egymástól.
Az egzaktság magyarázatához a geometriára térek át. Attól kezdve egzakt, hogy megfogalmazom az axiómáimat. De hogy az axiómák közül mi igaz a valóságban, az a kísérleti fizikusoknak óriási fejtörést okoz. Végleges véleményt õk sem nyilvánítanak, amit tudnak, az az, hogy hipotézisek felállításával olyan elméleti eredményekre jutnak, amelyek a mérésekkel egyezést mutatnak. Ilyen értelemben egzakt az operációkutatás is. Amikor megfogalmazunk egy modellt egy villamosenergia-ipari problémára vagy egy telekommunikációsra, onnantól kezdve nincs probléma az egzaktsággal; de hogy az leírja-e a valóságot, az óriási kérdés. Többnyire nem írja le. Ez lehet, meglepõen hangzik. A tudományos modellek mind elnagyoltak. A valóság nagyon-nagyon bonyolult. Gyakran le tudjuk írni a valóságot elegendõ pontossággal ahhoz, hogy jó eredményeket kapjunk bizonyos célokra, de ez nem azt jelenti, hogy azt elég jól megértettük. Amerikában nem probléma, hogy a tudományomat elfogadják, hiszen itt az operációkutatásnak nagy hagyományai vannak, és a tudományok egymás mellett élése is sokkal demokratikusabb, mint pl. Magyarországon. Engem azéret hívtak Amerikába, mert sok olyan gyakorlati alkalmazást csináltam, melyekben magas színvonalú elmélet is szerepet játszott.
- Sokat van Magyarországon, hisz ott egy doktori programot is vezet. Milyennek ítéli meg általában a mai magyar társadalmi helyzetet?
- A magyarországi állami egyetemeken életkor-diszkrimináció folyik. Amerikában egy egyetemi tanárnak nem kell nyugdíjba mennie, amíg el tudja látni a feladatát. Magyarországon nemcsak egy korhatárral kapcsolatos szigorítás van (70 éves korban nyugdíjazzák az egyetemi tanárokat), ugyanis 65 éves kortól nem lehet valaki tanszékvezetõ vagy intézeti igazgató. Szerintem rossz az oktatási törvény és az egyetemek szabályzata. Hisz magamon is látom, hogy a tudományos horizont egyre inkább kiteljesedik – és nem szûkül – a kor elõrehaladtával. Azonkívül, ahogy az ember idõsödik, egyre szívesebben adja át a tudományát a fiataloknak.
Ma Magyarországon van egy közvetlen, baráti légkör, az emberek nem annyira zárkózottak, mint itt Amerikában. Ott könnyebb megtalálni a baráti kört, lehet, hogy ez az együtt eltöltött nehéz évtizedek miatt van így; de mindjárt van az embernek beszédtémája olyannal, aki politikailag hasonlóan gondolkodik.
- Gondolja, hogy a mai politikai vezetés felhasználja a régi embereket?
- Igen, támaszkodnak ezekre az emberekre, néha pozitív, néha negatív szereplõkre. A fiatalságuk, ami az erejük, ugyanaz a gyengeségük. Van egy érdekes pszichológiai jelenség. Ha valaki hatalomra kerül, hirtelen más színben tûnik fel sok minden a számára. Szívesebben megbocsát egy „negatív” szereplõnek (aki csak bedolgozó lehet), hisz õ magasabb székben ül. A régi, negatív tevékenységû személyek így, szervezõ-tevékenységük révén, beleszólnak a hatalomba és sokat ártanak. Ez nagy tehertétel. Mindenesetre a konzervatív pártoknak több enregiát kellene fordítaniuk arra, hogy felkutasság a saját embereiket.
- Dehát folyik ilyen tevékenység.
- Igen, és ennek a következménye volt, hogy 1992-ben Surján László engem is meghívott egy beszélgetésre. Játszottam a gondolattal, hogy otthon maradok, és részt veszek a politikában. Aztán arra gondoltam, hogy én tudós vagyok, nem politikus. Egyébként a mai vezetést rendkívül pozitívan ítélem meg, különösen a miniszterelnököt, akit dinamikus és okos fiatalembernek tartok. Hála annak, hogy az ellenzék rosszul politizál, és nem megfelelõ miniszterelnök-jelöltjük van, továbbá annak a pozitívumnak, amit a Fidesz létrehozott. Remélem, több szavazatot kapnak a választásokon, mint az ellenzék, de ez nem biztos, hogy lesz elég ahhoz, hogy egyedül alapítsanak kormányt.
- Ha az ellenzék kerülne hatalomra, akkor megváltozna a helyzete Magyarországon?
- Ez rázós kérdés. Politikailag õk engem nem szeretnek. Ugyanakkor viszont, bizonyos fokig a szakma, amit én képviselek, túl tud élni egy ilyen politikai változást. Ha az MSZP hatalomra kerülne, nem hiszem, hogy rosszabb lenne ennek a tudománynak az „elhelyezkedése”, viszont összességében az országnak rosszabb lenne.
Niemetz Ágnes
NEW YORK
Vissza
a kezdõlapra