Nemcsak román miniszterektől, mitőlünk anyaországi magyaroktól is meg kell kérdezni olykor: Hány óra? Bizony nem mindig tudjuk a feleletet. Olykor előre szaladnak vágyaink és elveszítjük arányérzékünket. Lelki karbantrtásunkra is szolgál, ha végigolvassuk az alábbi cikket. Nemcsak annak az érzésnek kell átjárnia, hogy gyalázat, miket enged meg magának valaki, aki állítólag a NATO-ba és az EU-ba törekvő ország egyik vezetője, hanem annak is, hogy milyen erőfeszítést kíván meg a helyzet valakitől, hogy megmaradhasson annak, aminek született: magyarnak. Ekkor elszégyelhetjük magunkat a sok panaszkodás, méltatlankodás miatt, aminek teret engedtünk gondolatainkban.
A szovjet rendszernek,
a sziklaszilárdnak hirdetett hazugságvárnak összeomlásában oly nagy szerepet
játszó, Nobel-díjas orosz író, Alexandr Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovics
egy napja című zseniális kisregényének egy jelenetét juttatta eszembe Ecaterina
Andronescu miniszter asszony ideges hozzászólása január 23-án Bukarestben,
amikor is Gabriel Andreescu, a Helsinki Bizottság elnöke és Smaranda Enache
asszony, a Pro Európa Liga társelnöke beszámolt a csángókérdésről. Ők ugyanis
ellátogattak Moldvába, a Csángóföldre, hogy megvizsgálják a Moldvai Csángómagyarok
Szövetsége panaszait az erőszakos asszimilációval kapcsolatosan - és ezeket
igazaknak találták.
Miniszter
asszonyunk, aki jelenlétével tisztelte meg az eseményt, igencsak méltatlankodott
ezért. Szerinte ugyanis csángókérdés nincs. A csángóknak mondott
emberek románok. A Csángómagyarok Szövetségét pedig a magyar állam pénzeli.
Úgy látszik - teszem én hozzá - a magyar kormány nem elégszik meg azzal,
hogy fel akarja darabolni Romániát, hogy elhápolja Erdélyt: már Moldvát
is magának követeli.
Nos, a miniszter
asszonyi hozzászólás juttatta eszembe Szolzsenyicin említett kisregényének
egyik mozzanatát, amikor is a polgári életben különböző társadalmi helyzetű
deportáltak egy csoportjában valaki megkérdi: hány óra lehet? A köztük
lévő egykori sorhajókapitány felnéz az égre, majd magabiztosan jelenti
ki:
- Tizenkettő.
- Honnan tudja?
- néz rá kétkedőn az egyik fogolytárs (civilben talán pártaktivista).
- Onnan, hogy
a Nap éppen középen, a fejünk fölött van - így a magas rangú tengerésztiszt,
akit mellesleg mint imperialista kémet ítéltek el. Ő vezette, kalauzolta
ugyanis a német flottát, tengeralattjárókat kijátszó angol hajókonvojt,
amely létfontosságú utánpótlást vitt Murmanszk kikötőjébe a Szovjetuniónak.
A sikeres akciót követően kitüntetést és ajándékképpen egy remekbe sikerült
kis hajómodellt kapott az angol admirálistól. Ez bizonyította, hogy beszervezték
imperialista kémnek.
Az akadékoskodó
fogolytárs azonban tagadóan csóválta a fejét:
- Amikor a
Nap a fejünk fölött van, pontosan az égbolt közepén, akkor nem tizenkettő
az óra.
- Hanem?
- Akkor déli
egy óra van.
- Miből gondolja?
- kérdezte döbbenten a sorhajókapitány.
- Nem gondolom.
Tudom. Így döntött a szovjet kormány.
Ezek után talán
okosabb, ha nem vitatkozunk a miniszter asszonnyal és azokkal a román,
úgynevezett történészekkel sem, akik a múlt századi kiemelkedő román írók,
történészek véleménye ellenére is a csángók színromán mivolta mellett törnek
lándzsát.
Igaz - mondják
-, megpróbálták elmagyarosítani őket, de nem sikerült.
Hogy ki próbálta
a szegény, színromán csángókat elmagyarosítani, titok.
Mint ahogy
arra sincs (még) magyarázat, mitől római katolikusok, ki keresztelte át
őket a görögkeleti román tengerben. Az sem köztudott, miért, hogyan őrizték
meg évszázadokon át ősi, nyelvújítás előtti, ízes magyar nyelvüket, kitől
és mikor tanulták az ősi magyar ötfokú dallamokat, a dunántúliakéival (is)
egyező, gyönyörű balladákat? Sajnos, vannak román politikus és "történész"
honfitársaink, akiket a nyilvánvaló történelmi és jelenleg is ellenőrizhető
tények nem zavarnak. Makacsul hajtogatják: a csángók igenis románok, akiket
még Kossuth Lajosnak, de Horthynak sem sikerült elmagyarosítania.
Hogy kicsoda
más próbálta volna őket még "elmagyarosítani", azt sohasem tudjuk meg.
Miniszter asszonnyal - mondom - nem vitatkozunk. Mint ahogy Szolzsenyicin kisregényének sorhajókapitánya sem vitatkozott fogolytársával. Tudta, amit mi is tudunk - bármit határozzon is a "szovjet kormány", bármit mondjon is szeretve tisztelt tanügyminiszter asszonyunk -, amikor a Nap az ég közepén tündököl a fejünk fölött, akkor pontosan déli tizenkét óra van.
Fodor Sándor
