Dr Surján László megnyitó beszéde
a Kis és Középvállalkozók Egyesülete rendezvényén
(2002. január 11.)

Tisztelt Elnökség, kedves vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

Egy régi érettségi dolgozati adoma jut eszembe. Cím: Zrínyi Miklós. Szöveg: Írhatnék Zrínyi Miklósról a költőről, írhatnék Zrínyi Miklósról a politikusról, írhatnék Zrínyi Miklósról a hadvezérről, írhatnék Zrínyi Miklósról a horvát-magyar barátság szimbólumáról, de nem írok, mert sem a hely, sem az idő nem alkalmas rá. Én is beszélhetnék itt az Európa Tanácsról, az Európai Unióról, beszélhetnék a magyar kisvállalkozók helyzetéről, de nem igazán beszélek, mert minderről Önök nálamnál alkalmasabb és jobb előadók tolmácsolásában fognak hallani.

Nem mondhatom el azonban az egyszeri diákkal azt, hogy sem a hely, sem az idő nem alkalmas: Hol lehetne jobban beszélni az Európai Unióra való fölkészülésről, mint Budapesten? Annak az országnak a fővárosában, amely talán a régióban a legtöbbet tette azért, hogy itt a XXI. század elején reális legyen a téma fölvetése. Mikor lehetne erről inkább beszélni, mint most, amikor ténylegesen itt vagyunk az Európai Uniónak a kapujában?

Tekintsünk most egy kicsit vissza, és tekintsünk előre is: adjuk meg a távlatait a mai napnak, amelyen ennyien összejöttek és pár órát az Európai Uniós tagságra való fölkészülésre fordítanak.

Valamikor a 80-as években mi magyarok elgondolkoztunk és visszanéztünk a lassan már akkor mögöttünk hagyott XX. századra, kénytelenek voltunk megállapítani, hogy ez a század nem hozott sok jót nekünk. Kénytelenek voltunk megállapítani, hogy öngyilkosságaink magas számában, rosszkedvünkben, gyerekeink alacsony számában nagyon nagy szerepe van annak a fájdalmas történelemnek, amelyet nagyapáinkig – már az én korosztályom nagyszüleire gondolok – végig kellett élni. Elvesztettünk egy olyan világháborút, amelyhez az égvilágon se kedvünk, se közünk nem volt, s ezért összezsugorítottuk az országot vagy egyharmadára. Aztán nekiláttunk érthetően, de reménytelenül a revíziónak. Kerestünk hozzá protektorokat, udvaroltunk nekik, aztán gerjesztettünk a régi feszültségek mellé új feszültségeket. Végül mindebben csalódtunk, mert a revíziósorozat során visszaszerzett területeket újból sikerült elvesztenünk egy olyan háborúban, amelyre már nem mondhatom, hogy nem akartuk, hiszen az akkori magyarságnak csak a legjobbjai tudták, hogy a veszett fejsze nyele után szaladnak és nagyon sokan hittek abban, hogy győztes háborúba fogtunk. Utána új idők jöttek.

Tőlem idegen eszmerendszerek híveként megjelent egy nemzedék. El kell ismerni, hogy a fényes szelek nemzedéke hitt valamiben, hitt abban, hogy egy új országot épít a romokon és hitt abban, hogy demokráciát hoz létre. Recsken aztán megtapasztalta, hogy ez nem egészen így van. Jött 1956, amikor még kamasz fejjel, de őszintén reméltem, hogy valami változás lesz. Lett is, de nem az, amiben reméltem.

Nem folytatom ezt a borongó sorozatot. De az utolsó csalódást meg kell említeni: 1990, amikor nagyon sokan remélték, hogy kolbászból lesz a kerítés. 1994 megmutatta, hogy a megalapozatlan reményeknek mi a következménye. Akik ezt végiggondolják, arra a következtetésre kell jussanak, hogy a XX. századot elvesztettük. Itt az ideje, hogy megnyerjük a huszonegyediket. A múlton már nem tudunk változtatni, de a jövő még a kezünkben van. És ezt a huszonegyediket nem tudjuk másképp megnyerni, mint az Európai Unió részeként. „Tercium non datur”: nincs harmadik megoldás, ami persze nem azt jelenti, hogy Magyarország a teljes önfeladás árán is beszerezné az Európai Unió pecsétjét. Ezt tettük ugyanis a Varsói Szerződésben, ezt tettük a KGST-ben, ezt nem tesszük meg most.

Azok a tárgyalások, amelyekről Hende államtitkárúr szólt, azok véresen kemény tárgyalások és ehhez hozzá kell szoknunk. Az Európai Unió ugyanis az érdekegyeztetésnek a világa, amely azt jelenti, hogy mindenki tudja a maga érdekét, meg is tudja fogalmazni, érvelni is tud mellette, de az érdekek között ott van az is, hogy a legnagyobb érdek az, hogy közös nevezőre jussunk. Ezért mindkét fél képes kompromisszumra és ez a kompromisszum olyan, mint a viccbéli két éhes farkas. Egymást kölcsönösen megeszik, majd mindketten jóllakottan elkullognak.

Ez tulajdonképpen a mi helyzetünk és ez az Európai Unió helyzete. Engedjék meg, hogy egy picit politizáljak: ezért nem lehet a régi vágású külpolitikusi garnitúrát odaengedni a tárgyalások zárószakaszához. Ők ugyanis kiváló diplomaták, csodálatosan tudnak késsel és villával enni, de egyet nem tudnak, adott esetben azt mondani, hogy „Nem”. A rendszerváltás megtörtént, most nem mondják, hogy "Da", most már a "Yes" a divat. Vannak helyzetek, amikor azt kell mondani, hogy "No", vagy "Not yet", még nem. Ettől kapunk becsülést a másik oldalról és ettől tudjuk biztosítani azt, hogy gazdasági növekedésünk folytatódjék mindannyiunk, sőt adott esetben az Európai Unió örömére is.

Hölgyeim és Uraim, nem könnyű időszak ez, amiben most Önök találkoznak. Sokat kell tanulni, meg kell ismerni azokat a mozgásköröket, amelyeket az Európai Unió biztosít gazdasági vállalkozások számára és ezek bizony egészen más dolgok. Az Európai Unióba való belépésből nem engedhetünk, ez nekünk létszükséglet. Tessék megfigyelni, hogy a Nyugat-Európából jött barátaink általában az Európai Unió bővítéséről beszélnek. Az ő helyzetükben ez valóban azt is jelenti. Voltak ekkorák (mutatja), aztán most lesznek egy kicsit nagyobbak. Bővül a piac, fontos mindenkinek, aki ebben a Marktwirtschaftban dolgozik, hogy ez a piac meglehetősen jó legyen, fizetőképes legyen. Minél nagyobb, annál jobb.

No de nekünk mindez nem bővülés. Ez a szó tárgyává tesz ennek a folyamatnak. Korábban az integráció szót szerettem. Arra gondolva, hogy Magyarország integráns része ennek az európai világnak és egy re-integrációval tulajdonképpen a helyére kerülhet. Miniszterelnök urunk - örülök, hogy más is emlegette a nevét - Orbán Viktor egy nagyszerű szót talált ki, amikor azt mondta, hogy Európa újraegyesítésének a folyamata zajlik. Nem a bővülésének, nem az integrációjának, hanem Európa újraegyesítésének a korszakát éljük. Német fülekben különös értelmet kap, az újraegyesítés. Épp ezért jogos nekünk ezt a szót használni és terjeszteni, hiszen a német újraegyesítésben nem kis szerepünk volt.

Egyébként sem koldusként állunk oda az Európai Unióhoz, s ha néha vitázunk, akkor azért erkölcsi jogok is vannak a háttérben. Azt a bizonyos vasfüggönyt mi daraboltuk szét. A Varsói Szerződés nélkülünk aligha szűnt volna meg akkor, amikor megszűnt. Előbb utóbb megszűnt volna, de a kegyelemdöfést mégis csak a magyar miniszterelnök adta meg. A KGST-ből mi csináltunk "semmit": jogilag is semmit a valóságban már semmiből.

Persze történelmi érdemekre hosszasan nem lehet hivatkozni. Szép dolgok a történelmi érdemek, de ha Magyarország most 30 éven keresztül azt mondaná, hogy itt vagyok és imádjatok, akkor két éven belül vagy két héten belül kinevetnék. Nekünk a munkánkkal, a sikeres üzleti vállalkozásaikkal van módunk arra, hogy az erkölcsi tőkét, amellyel rendelkezünk, megnöveljük. Az erkölcsi tőke sem kamatozik munka nélkül. Ha jól tudom a pénz is így van ezzel.

Néhány gondolatot még szeretnék befejezésül mondani.

Nagyon fontos volt, amit például az egyik vitatott pontról, a versenyjogról az Államtitkár úr elmondott. Annyit tennék hozzá, amit miniszterelnök urunk egy európai néppárti tanácskozáson itt Budapesten mondott, hogy annak ellenére, hogy most mi nem egyeztünk meg, ma hajlandók vagyunk az Európai Unió versenyjogát szőröstül, bőröstül átvenni, ha tudjuk a dátumot, hogy mikor kerül sor a mi teljes jogú tagságunkra. Mindaddig ugyanis, amíg ennek a dátumnak csak javaslatai vannak, elképzelések, amelyeket "úgy vélem, hogy…" szavakkal lehet jellemezni, addig felelős politika a maga gazdaságpolitikáját nem építheti fikciókra. Nekünk van világos gazdaságpolitikánk, melynek kulcseleme az, ami elhangzott. Hogy tudniillik, a magyar nagy-, közép-, és kisvállalkozások erősödjenek meg és váljanak versenyképessé. Át tudjuk alakítani ezt a politikát, ha tudjuk, hogy mikor mire kell fölkészülni. Bizonytalanra azonban nem tudunk irányt változtatni. Tehát itt nem régi protekcionista szemlélet dúl az elvadult kuruc agyakban. Felelős politikáról van szó, amely arra irányul, hogy az országot a lehető legjobb állapotban tartva vezesse be az Európai Unióba. Azt gondolom, hogy dátumokról lehet beszélni, de ez rövidesen megtörténik.

Magam is úgy vélem, ahogy Elnök úr az előbb mondta, hogy a 2004-es választásokon már teljes jogú tagként fogunk részt venni és Európa Parlamenti képviselőket választani. Azt kell mondanom, hogy az ehhez szükséges dolgok fogalmazványa már elkészült, de a pecsét még nincs rajta a papíron. Ezt a pecsétet vagy aláírást meg kell még várjuk, hogy biztosra mehessünk

Hölgyeim és Uraim, köszönöm megtisztelő figyelmüket és kívánom, hogy eredményesen töltsék el és a hátralévő viszonylag rövid időt annak érdekében, hogy majd eredményesen dolgozhassanak a hamarosan kibővülő keretek között.
 

Vissza a kezdőlapra