Vissza
a kezdőlapraElőzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2002. február 13-i számából
Jani szerette a tárgyakat. Olyannyira szerette Jani a tárgyakat, hogy nem tudott megválni tőlük. Ez egy idő után problémát okozott. Kisiskolás korában még nem okozott problémát, mert akkor még csak a ceruzahegyezéskor keletkező forgácsot rakta el gondosan, ügyelve a grafitporra is, hogy minél kevesebbet szórjon el. Az egész ekkor még elfért néhány Fabulonos nejlonzacskóban. Középiskolában viszont már a papírzsebkendőkkel is meghitt viszonyba került: nem volt szíve eldobni őket használat után, pedig nemcsak az orrát fújta bele, időnként másra is használta biz. És még mindig szerencsének mondható, hogy a vécépapírralnem került ilyen szoros kapcsolatba, pedig hát gyakran megfordult fejében az iszonyatos magány érzése, melyet a lefolyócsőben sodródó, összegyűrt, szétázott, szaros papírcsomó érezhetett (szegény). A cipőit, füzeteit, harisnyáit, gatyáit, csokoládéspapírjait, nadrágjait, kiürült dezodorokat és még ki tudja, mi minden kacatot a garázsban gyűjtötte nejlonzacskókban, és nem mellékes, hogy a nejlonzacskókat is gyűjtötte, ezeket persze érthető okok miatt praktikus célzattal. A legjobban a Marlborós reklámszatyroknak örült, mert azokba sok mindent bele tudott pakolni, lévén nagyok és erősek. Ekkoriban még az sem viselte meg különösebben a nyugalmát, ha anyja időről időre megrostálta a felhalmozott cókmókjait, főleg helyszűke miatt, mert persze kit zavart volna Jani sok zacskója, ha lett volna hely a cukornak, krumplinak, liszteszsáknak máshol. Középiskola után azonban a család egyhangú, bár hosszasan fontolgatott döntése alapján Jani egyetemre iratkozott és különköltözött szüleitől. Néhány hétig egy másodévessel lakott együtt, de szerencséjére a lakótársa október végén megbetegedett és haza kellett költöznie gyógykezelésre, így Janinak egy teljesen üres szoba állt rendelkezésére. Bármikor benyitott ide, jóleső, melengető érzés járta át bensőjét. Arra gondolt, mennyi mindent el lehet majd ebbe a szobába helyezni: ez lesz az ő múltjának a raktára. Az első hónapokban még válogatás nélkül, rendszertelenül pakolta zacskókba a hamburgeres papírokat, a mozijegyeket és a lemerült telefonkártyákat, de az első év végére rájött, hogy mennyivel nagyobb gyönyörűség, ha rendezgeti is a dolgait – na, persze nem úgy, hogy a tárgyak jellemzői alapján, teszem azt, nyomtatványokat a nyomtatványokkal, ruhaneműket a ruhaneműkkel, hisz ez túl egyszerű, hovatovább teljesen személytelen és jelentés nélküli lett volna. Jani rendszere ezért a múló időt tükrözve szelektálta a tárgyakat: minden nap végén, elalvás előtt fogott egy zacskót, és az aznapi kiválasztott kacatokat, buszjegyet, szakadt kesztyűt, konzervdobozt, összegyűrt jegyzetlapot, cigarettacsikket, egy szép falevelet a parkból, mind egyetlen zacskóba helyezte, majd a zacskót címkével látta el, ráírva a dátumot és a fontosabb megjegyzéseket, mint pl. hogy a falevélre akkor talált, amikor élete első cigarettáját elszívta a parkban egymagában. Jani az egyetemet kiválóan végezte el, és hamarosan talált munkát is ugyanabban a városban, aminek köszönhetően a raktárát tovább bővíthette csikkjeivel, bevásárlások blokkjaival, elkoptatott cipőkkel és legújabban: a használt óvszerekkel. A munkahelyen ugyanis megismerkedett Hedviggel, a kéjsóvár pénztárosnővel, és szerelmük néhány nap alatt heves lobogásnak indult, párzás párzást követvén. Jani szinte minden másnap tudott egy-egy szalvétába csomagolt gumit csúsztatni az aznapi szatyor aljára. Hedvig mit sem tudott persze legfrissebb lovagjának tárgyakhoz fűződő szerelméről. Egészen addig, amíg össze nem költöztek. Jani életének addigi legnehezebb napja volt az a júniusi nap, amikor Hedvig házába költözött minden cókmókjával együtt. Legbelül örült a dolognak, mert a kacatok (napok hordalékai) már egészen a plafonig megtöltötték a raktárhelyiségül szolgáló szobát, Hedvig megörökölt házában pedig két hatalmas garázs is üresen állt, mindkettő rengeteg polccal és állvánnyal, és ennél ideálisabb időtárolót el se tudott volna képzelni Jani; csakhogy ott volt ám a probléma, a szállítás gondjánál is nagyobb: hogy mit szól majd Hedvig az egészhez? A nagy nap előtt Jani átvirrasztotta az egész éjszakát, nyugtalanul forgolódott, hol a feje fájt, hol a hasa szúrt, háromszor volt hasmenése, hajnaltájt egyszer majdnem hányt is. Négy teherfuvarozó kamion parkolt le a ház előtt délelőtt kilenckor, és fél egyig eltartott, amíg a rakodómunkások minden cuccot felraktak a járművekre. Utána egy korty birsalmapálinka, és megindultak a Zohár városrész felé, ahol Hedvig lakott (a Széfer Jecirah utca 4. szám alatt). Nagy a teremtés, és még nagyobb dolog, ha két ember egymásra talál benne. A dolog csak rövid ideig hozta őket zavarba: Hedvig két garázsa majdnem tele volt már a nő dolgaival: gyerekkorától kezdve őrzött félszemű babák, macik, cumisüveg, babakocsi, nadrágok, bugyikák és bugyogók, füzetek, táskák, fésűk, samponos flakonok és még számtalan más, mely holmikat e helyütt nem fontos felsorolni.
Danyi Zoltán szövege a zEtnán
megjelent Kiss(próza)köz antológia egyik darabja.
A gy?jteményben egyébként hét szerz? (Danyi Zoltán mellett Aaron Bloom,
Lovas Ildikó, Nagy Farkas Dudás Erika, Sáfrány Attila, Sinkovits Péter,
Szabó Palócz Attila) három-három kisprózával szerepel. A huszonegy szövegnek
nem csupán terjedelmi, m?faji meghatározása a “kis”, hanem az a témára
is érvényes. A kicsi, a kicsinyes, az elhanyagolható jelent?ségét aknázzák
ki ezek a szövegek, s mint a fenti is érzékelteti, világot, világokat kifejezve.