Vissza
a kezdőlapraElőzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2002. február 13-i számából
A tartományi székvárosban járva – jó másfél évtizeddel ezelőtt – sehogysem értettem, hol tartózkodnak, pontosabban: hol REJTŐZKÖDNEK az újvidéki magyarok. Magyar szót ugyanis leginkább csak a buszpályaudvar környékén lehetett hallani, és nyilván akkor sem elsősorban a „bennszülöttek”, hanem inkább a hazafelé igyekvő vidékiek szájából.
Azt hiszem, ma már tudom, vagy legalábbis erősen gyanítom, hogy hová tűntek az Újvidéken és annak környékén élő magyarok, mert az utóbbi időben már alig száz kilométerrel északabbra, Szabadkán is ugyanezt kérdezem magamtól: hová lettek/lesznek a szabadkai magyarok?
Sajnos, nem David Copperfield keze van a dologban.
Az útvesztő alighanem azonos. Amelybe gyanútlanul besétáltak, hogy aztán örökre nyomuk vesszen. ELMENTEK. Más országba. Vagy egyenesen a másvilágra. De a legtöbben bizonyára „észrevétlenül beépültek” egy másik nemzetbe. Minthogy a vajdasági magyarság (be)olvadási pontja – köztudomásúan – nem éppen sztratoszférikus magasságokban leledzik. Ellenkezőleg. Szégyenletesen alacsony.
Ósdi a téma: amikor a magyar anyanyelvű diákok Újvidékre kerülnek, hogy ott folytassák a tanulmányaikat, „menetrendszerűen” szétszóródnak, belevesznek a tömegbe, elnyeli őket a város.
A közelmúltban megnyílt Újvidéki Magyar Ifjúsági Központ megpróbálkozik a lehetetlennel: igyekszik összegyűjteni, összefogni a magyar fiatalokat. A központot a Vajdasági Magyar Ifjúság és a Délvidéki Magyar Ifjúsági Szervezet közreműködésével az Interkulturális Ifjúsági Szervezet hozta létre. Ez utóbbi alelnökét, Muhi Bélát az eddigi tapasztalatokról és a terveikről kérdeztem.
– Vannak-e információitok arról, hogy körülbelül hány magyar fiatal él/tanul Újvidéken?
– Ezer körül lehet a számuk. Középiskolások és egyetemisták.
– Mivel tudjátok majd becsalogatni a fiatalokat? Egy irodahelyiség, magában, nyilván nem elég vonzó…
– Van egy irodánk, meg egy klubhelyiségünk, és ezeket most már úgy-ahogy sikerült berendeznünk. Szereztünk bútort, kaptunk könyveket, viszont telefonunk, tévénk, videónk még nincsen. Hála a városi Végrehajtó Tanács Kisebbségügyi Titkárságának és a helybeli magyar magánvállalkozóknak, kaptunk egy kis pénzt is, bár igazán elégedettek majd csak akkor lehetünk, ha sikerül egy-két alapítvány támogatását is elnyernünk.
– Korábban azt nyilatkoztátok, hogy sok embert, több szervezetet megkerestetek, de senki sem segített…
– Szerencsére változott a helyzet. Politikai pártok segítségét nem kértük – szándékosan –, mert úgy véljük, jobb, ha ebből kimaradnak.
– Nyelvtanulás és a számítógép használatának elsajátítása is szerepel a terveitekben. Ezek ingyenes tanfolyamok lesznek, vagy úgy képzelitek, hogy a fiatalok majd segítenek egymásnak a tanulásban?
– Végzős egyetemistákat kérünk fel arra, hogy foglalkozzanak a fiatalokkal. A számítógép legfőképpen a középiskolások számára vonzó, ők kérték, hogy ha lehetséges, legalább egy gépet szerezzünk be. Olyan terveink is vannak, hogy majd vitaesteket, könyvbemutatókat és különböző előadásokat szervezünk, kiállításokat rendezünk… Szeretnénk információs központtá válni: minél több hasznos információval is szolgálni – művelődéssel kapcsolatos eseményekről, továbbtanulási és szórakozási lehetőségekről.
– Esetleg a lakáskeresésben is lehetne segíteni, címeket közvetíteni az újdonsült egyetemistáknak…
– Ez jó ötlet.
– Értesültek a fiatalok arról, hogy megnyitottátok az ifjúsági központot?
– A középiskolákban és az egyetemeken kiraktuk a szórólapjainkat és a plakátjainkat. Egyébként egyelőre még csak heti három alkalommal tartunk nyitva: kedden, szerdán és csütörtökön délután.
– Hol jelentkezhetnek az érdeklődők?
– A címünk: Danilo Kiš utca 38. (a Spens közelében), a telefonszámunk pedig: (064) 1-233-931.
Szabó Angéla