Vissza
a kezdőlapraElőzetes a vajdasági Képes Ifjúság 2002. február 13-i számából
Valahol Szabadka és Újvidék között van egy kis falu. Feketics a neve, 5000 lakost számlál. Többségében magyarok lakják. Derék földműves emberek. Itt történt az eset.
Istvánnak három fia volt. Családfő lévén, ő tartotta el gyermekeit, felesége ugyanis a harmadik fiú megszületésekor, orvosi műhiba folytán meghalt a szülőágyon. Ez a borzasztó eset örökre megpecsételte a család életét, de valahogyan le kellett győzniük érzelmeik háborgását. Nehezen ugyan, de megtették. Három fiú és az apjuk így élték életüket.
István naponta kijárt a földjére, végezte a szükséges teendőit, és persze gyermekei is segítségére voltak. A három testvér közül Laci volt a legidősebb. Az általános iskola elvégzése után kitanulta a hentes szakmát, és a falu egyik mészárosánál dolgozott kisegítőként. Józsi, a középső fiú csak az elemi iskolát végezte el, majd apjának segített a mindennapi munkában, takarmánybeszerzéssel foglalkozott, meg ellátta a családi gazdaságot. Péter, a legkisebb fiú volt a család büszkesége. Ő a mezőgazdasági technikumba iratkozott a nyolc osztály elvégzése után. Szorgalmasak voltak mindannyian, ki-ki a saját képességét, tudását kamatoztatta.
Laci hamarosan betöltötte huszonegyedik életévét. Mielőtt bevonult volna, katonabúcsúztatót tartott, amelyre meghívta jó barátait, szinte a falu összes fiatalját. Fájó volt a búcsú, amikor elindult az autóbusz Feketicsről Belgrádba.
István és a két fiú Laciért aggódtak, mert a sors igazán összekovácsolta őket, így érzékenyen viseltettek egymás sorsa iránt. Egy ideig nem kaptak hírt a fiú felől. Aztán érkezett egy sürgöny, amelynek cirill betűs szövegében az állt, hogy László a harcok közepette elesett egy kis faluban, valahol Kosovo hegyei között. István szíve majdnem megszakadt. A két fiú nem akarta elhinni, hogy ez megtörténhetett. Gyász ült a falura. Elhunyt mindenki Lászlója. A gránáttenger martalékává vált.
Tetemét hazaszállították az egyik kisfaluból a másik kisfaluba. Így szülőföldjén temették el, kínkeservesen.
Teltek, múltak a napok, de az eset mélységesen lesújtotta az egész családot. Valami fekete fátyol burkolta be az apa és a szerető testvérek életét. Erős, férfias egyéniségük megtört a megpróbáltatásokban.
István és Péter a feledést választották, Józsefet azonban utólag rázta meg a szörnyűség. Egy napon aztán, amikor édesapja dolgozott, Péter pedig az iskolában volt, kést ragadott, és véget vetett saját életének. Apja talált rá a konyhában, vérbe fagyva. Segítséget hívott, de a helyszínre érkező orvosok nem tudtak már segíteni rajta. István az idegösszeroppanás szélén állt, Péter őrjöngött, sivalkodott, amikor hazaérkezett. Ekkora csapás, hogy is történhetett? Józsefet másnap, László halálának hathetes megemlékezésén temették. Édesanyja és testvére mellett lelt örök nyugodalmat.
Az ötről négy-, három-, majd kéttagúra szűkülő család nem tudta elviselni a sors kegyetlenségeit. István és Péter ketten maradtak. A fiú felhagyott az iskolával, pedig kezdetben jól ment neki a tanulás. Mindketten megváltoztak. Elfásultak, nem értették, van-e értelme ennek az életnek.
Jó néhány év eltelt azóta, hogy Józsit és Pétert eltemették. Apja és fia azóta valahogyan túljutottak a válságos időszakon, a szerencsétlen esetről már senki sem beszél, kevesen emlékeznek a történtekre.
2001. december 14-e van. A jugoszláv napilapok címoldalai ma Čedomir Jovanović nevével vannak tele, annak kapcsán, hogy az SZDE élére kerül. A magyarországi tájékoztatási eszközök ma arról tudósítanak, hogy a roma pártok úgy érzik, eladták őket a Fidesznek. A nyugati média pedig a Pentagon által kiadott, állítólag Osama bin Ladenről készült video-kazettától hangos.
Vajon hogyan él most István és Péter? Hibáztatják-e a politikusokat, akik az orvosi műhibáért, a kosovói harcokért felelősek? Érdekli-e őket Vojislav Koštunica, Zoran Đinđić, vagy Čedomir Jovanović neve? Sajnos kell, hogy érdekelje őket, mert a mindenkori politika a bűnös családi katasztrófájukért.
Éljünk végre úgy, hogy ne kelljen ismernünk politikusainkat! Kormányozzanak úgy, hogy ne tudjunk róluk! Istvánról, családjáról és a többi emberről szívesebben olvasnék a lapokban.
Az államelnök nyilatkozatai helyett kapjanak végre szót az őszinte, igaz emberek a közvélemény előtt!
Hevér Lóránt
Svetozar Marković Gimnázium,
Szabadka
Az Ahogy én látom a politikát… című
pályázatunk harmadik díjas írása.