Vissza
a kezdőlapraClinton – Monica! Bush – Enron?BOTRÁNY KÉSZÜL
Az igazság az, hogy Bush nem sokat tett azért a népszerűségért, aminek most örvend. Mindenesetre tény, hogy élvezi az amerikai nép támogatottságát jobban, mint Clinton, akinek pedig elnöksége idején 5,6 trillió dollár költségvetési többlet halmozódott fel. A demokraták most azt kérdezik, hová lett ez a pénz. Persze mindenki tisztában van azzal, hogy az afgán háború és a gazdasági recesszió okozta károk enyhítése emésztette fel, de e téma megpiszkálása jól jön a demokratáknak. Hátha sikerül Bush népszerűségét megrengetni.
Tom Daschle szenátor egy hétpontos demokrata párti programot állított össze az üzleti élet serkentésére, és erősen kritizálja a múlt évi elfogadott 1,35 trilliós adócsökkentést, ami Bush kampányának „ékköve” volt. Richard A. Gephardt demokrata képviselő és úgy időzíti a támadást, hogy az lehetőleg a szokásos januári elnöki beszéd előtt sorra kerüljön; a Demokraták Nemzeti Bizottsága törvényhozók és választott helyi szakértők segítségével országszerte a központi költségvetésről és a recesszióról beszélnek – demokrata megvilágításban.
Tudni kell, hogy választási év van Amerikában; a demokraták erősödni akarnak a kongresszus mindkét házában. Bár a háború kérdésében nagy volt az egyetértés és az egység a két vezető párt között, arra lehet számítani, hogy rendkívül éles lesz a választási harc. A republikánusoknak egy helyre van szükségük, hogy visszaszerezzék a többséget a szenátusban, a demokratáknak hat hely kellene ahhoz, hogy a képviselőházban legyenek előnyben.
Bush közben úton van, a hétvégén éppen Californiában és Oregonban, hogy népszerűsítse az adócsökkentési javaslatait és a munkanélküliség vészes növekedését enyhítő támogatásokat – a zászlajára a „gazdasági biztonság”-ot tűzve.
A demokraták pedig egyre nyugtalanabbak, hogy az ő szavuk nem hallatszik. A felmérések szerint az amerikai nép nem Bush-t, hanem szeptember 11-ét okolja a költségvetési többlet „eltünéséért”. A felmérések azt mutatják, hogy a Clinton előtti hangulat jön vissza, és a demokraták teljesen elveszítették a „charme”-jukat. Az is hátrányos a számukra, hogy éppen adócsökkentés ellen vannak, ami nem tüntethet fel jó fényben egy pártot sem. Így a republikánusok szinte örülnek annak, hogy demokraták nem akarják csökkenteni az adókat.
Kapóra jött a világ egyik legnagyobb amerikai energiaszolgáltatójának, az Enron-nak a csődeljárása. A felszámolás alatt levő 15 éves nagyvállalat központja Houston; 30 ezer mérföld hosszú csővezetékkel rendelkezett; érdekeltsége több mint 40 országra terjedt ki Bukaresttől Tókióig és 27 ezer alkalmazottja volt. A válság megrengette a világ tőzsdéit december első napjaiban, és súlyos veszteségeket okozott az energiaszolgáltatásban.
A történet hirtelen politikai színezetet nyer, és ezekben a napokban körvonalazódik a botrány. A lapokban egyelőre nagyon óvatos és rövid írások jelennek meg, sokan viszont azt mondják, hogy „ami Clintonnak Monica Lewinsky, az Bushnak Enron”. A Monica-ügyet elhomályosította a balkán háború, és a rossz nyelvek szerint Bush annyira tart az Enron körüli nyomozástól, hogy hadat üzen Iraknak.
Dehát miről van szó? Kenneth L. Lay, az Enron elnöke Bush régi támogatója még tavaly tavasszal találkozott privátbeszélgetésen Dick Cheney-vel, az Egyesült Államok alelnökével, amikor a kormányzat az energiapolitikát tervezte. Számos olyan ajánlatot vett át a kormányzat, ami az Enron - és néhány más vállalat - hosszútávú céljaival harmonizált az energiaüzletág gyorsított újraszabályozása érdekében. Joseph I. Lieberman demokrata szenátor azt mondta, mint ahogy arról a New York Times január 2-i számában olvashattunk, tudva, hogy az energiapolitika kialakításában az Enron elnöke részt vett, fel kell tenni a kérdést: „tanácsai vajon nem a saját éredekeit szolgálták?”
A demokrata szenátorok az Enron vállalat vezetőitől hivatalos engedéllyel be kívánnak kérni bizonyos dokumentumokat, hogy megvizsgálják a cég Bush-kormányzathoz fűződő magas rangú kapcsolódásait. A nyomozás valószínűleg arra lesz a leginkább figyelemmel, hogy az Enron-vezetők és az igazgatósági tagok megszegték-e a törvényt, továbbá az értékpapír- és tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission) – más állami szervekkel együtt – tehetett-e volna többet az óriásvállalat bajainak időben való feltárására. Joseph I. Lieberman, aki a kormányügyi bizottság vezetője is, azt mondta, hogy a dokumentációk hivatalos bekérése az első lépés „az igazság feltárásához, és nem lesz boszorkányüldözés”. Hozzátette, hogy ő a befektetőkért aggódik, akiket lehet, hogy becsaptak a cég anyagi helyzetére vonatkozó hamis adatokkal. Lieberman kijelentette, hogy az amerikaiak 60 százaléka fektet be a tőzsdén, az ő biztonságuk és nyugdíjuk a legfontosabb, és megdöbbenve nyugtázza, hogy milyen „sokkoló hirtelenséggel omlott össze” az óriásvállalat. És – mintha mellékes lenne – a szenátor megjegyezte, hogy megvizsgálják az Enron politikai szálait mind a demokratákhoz, mind a republikánusokhoz, de különös tekintettel lesznek a Bush-kormányzathoz kötődő kapcsolatokhoz.
Niemetz ÁgnesA hazai belpolitika fényében olyan érzésünk van, mintha már láttunk volna ilyesmit. Hazai balliberálisaink valószínűleg nem hiába járnak át a tengeren.
NEW YORK
Az éles szemű olvasó rájöhet: ha az Enron elnöke saját javára befolyásolta az USA energia politikáját, akkor a cég csődjét talán valahogy csak el lehetett volna kerülni. Sajátosnak tűnik ezek után azt mondani, hogy a vizsgálat tárgya annak tisztázása: tehetett volna többet az állam az óriásvállalatért? A magyar szem itt veszi észre a politikai indítékot, két irányú a támadás, hogy rosszul ne lehessen kijönni belőle. Mindehhez persze komoly sajtótámogatás is kell. Egy elfogulatlan sajtó maga mutatna rá az egymást kioltó vádak ostobaságára. Mint tudjuk elfogulatlan sajtó még a tengeren túl is fehér holló.Van egy másik olvasata a történetnek. Ha a vádak jogosak, akkor felvethető a kérdés: okos dolog-e, ha ekkora óriásbirodalmak magánkézben vannak? Ha nyugdíjak függhetnek egy ilyen cég összeomlásától, akkor jogtalanul jár-e el a cég elnöke, ha a cég javára formálgatja az állami energiapolitikát? De ha ez jogos, legalább erkölcsileg, nem okosabb-e, ha állami cég vezéreként tenne ilynet?
Ma még csak kérdőjeleink vannak. Egy ilyen történet elenyészhet a kampány során, de mindent elsöprő folyammá is dagadhat. Ráadásul a botránykeltés kétélű fegyver. Még az is lehet, hogy a demokraták maguk esnek a Bushnak ásott gödörbe. A Fehér Ház egyik szakértője, L. Lindsey vasárnap (01.06.) már nyilatkozott: a Demokraták igenis adóemelést akarnak. Daschle persze cáfolt.
Adóemeléssel pedig nehéz választást nyerni, tehetjük hozzá.(sl)