2002. február 26.
az 1998-2002-es cikklus utolsó plenáris ülése
- DR. MÁDL FERENC köztársasági elnök
- DR. NAGY SÁNDOR (MSZP)
- CSURKA ISTVÁN (MIÉP)
A három országgyűlést átívelő időszak mostani, feltehetően utolsó plenáris ülésén talán illő, hogy a köztársasági elnök szóljon arról, hogyan látja erőfeszítéseinket, azok mire vezettek, s talán arról is, merre lesz jó menni a következőkben. Meg aztán alkotmányos kötelességem is - miként tettem is például az elmúlt napokban hatpárti egyeztetések során és sok más formában -, hogy az ország fontos dolgaiban segítsem a harmónia megerősödését.
Hölgyeim és Uraim! Úgy vélem, nem felesleges felidézni a rendszerváltozást követő évtizedben kialakult bonyolult, globalizálódó világ hatásait nemzetünk sorsának alakulására. Visszatekintésem természetesen éppen e különböző tényezők bonyolultsága folytán csak egy rögzített pillanatfelvétel lesz.
Tisztelt Ház! Az 1989-90-es évek euforikus hangulatára még nehéz árnyékot vetettek az itt állomásozó szovjet hadosztályok, hamar szembe kellett nézni a mélyülő gazdasági válsággal is, üres volt az államkassza, nyomasztóan nagy volt az államadósság, a belső adósság, szűkössé váltak belső és külső erőforrásaink. A közép-kelet-európai népek - így Magyarország is - csak rövid pillanatokig voltak a nyugati országok segítő figyelmének központjában.
A világban végbemenő gazdasági, katonai konfliktusok erősen megosztották a figyelmet. Csak utalnék az oroszországi átalakulás és puccs folyamataira; az elmúlt évtized elején kirobbant Öböl-válságra, Öböl-háborúra; a sok-sok évig tartó és országok, nemzetek katasztrófáját is okozó balkáni háborúra; a gazdasági recesszióra és a nemzetközi terrorizmus múlt év szeptember 11-én bekövetkezett támadásaira. Ezek az események és folyamatok közvetve vagy közvetlenül befolyásolták országunk tevékenységét és mozgásterét, mozgásterének lehetőségeit.
A rendszerváltozás a békés forradalom kifejezése volt. A békés forradalomban bent volt az a történelmi, társadalmi hajtóerő, amely új és jobb jövőt ígért országunknak. A társadalomban és az emberekben, a politikai erőkben megvolt a készség és az elszántság, hogy egy modern polgári világ megteremtésével, az európai nemzetek egyenrangú tagjaként jobb életet biztosítsunk gyermekeinknek, élhető és jobb életet biztosítsunk a mai generációknak és gondoskodjunk az idősebbekről is.
Az első időszak fő törekvése, munkája és ennek megfelelően a parlamenti jogalkotás arról szólt, hogy kiépítsük a polgári demokrácia intézményrendszereit. Sok vita, a különböző álláspontok olykor kemény ütközése kísérte ezt a munkát. Az alapelvek, a stabil demokrácia és egy működőképes piacgazdaság kiépítésének szükségességében azonban egyetértés volt. Elmondhatjuk azt is, hogy ezt a feladatot alapvetően sikerrel teljesítettük.
Az intézményrendszer keretei között megerősödött a polgárok önszerveződése is. Ebben nagy szerep jutott az érdekérvényesítő képességnek, a sokszínű gondolkodásnak, a romák és más nemzetiségek közösséget alakító nézeteinek, erőfeszítéseinek, a vallásos ember hitbéli meggyőződésének és erkölcsi tartásunknak. Kellett és változatlanul kell mindehhez a társadalom segítő támogatása.
A demokratikus intézmények megszilárdítása után nemzetközi kapcsolatrendszerünk újraírásának jegyében a következő lépés az ország biztonságának megteremtése volt. Ezt a közvetlen környezetünkben meglévő válsággócok is sürgették. A cél az volt, hogy Magyarország biztosítsa állampolgárai számára, hogy az elmúlt diktatúrák ne térjenek vissza, és az is, hogy hazánk a változó és alakuló térség stabilitásának egyik zálogává válhassék. Így lett Magyarország a térség országai közül elsőként tagja a NATO-nak. Ez a méltán történelminek nevezhető lépés olyan biztonságot nyújtott és nyújt, amely lehetővé tette a továbbiakban és azóta is a nyugodt belső építkezést. Ez biztosította, hogy figyelmünk és energiánk jelentős részét a következő nagy feladatokra: az ország gazdaságának felemelkedésére, a polgári jólét lehetőségének megteremtésére fordítsuk. Többek között ez a munka, ennek a munkának remélt eredménye az, ami miatt az emberek egyre bizakodóbban tekinthetnek a demokratikus fordulat során megfogalmazott elképzeléseik elé.
A gyarapodás feltételeit meg kellett teremteni. Kemény kényszer volt ez, ami az állampolgároktól komoly áldozatot és nagy erőfeszítéseket követelt. Ezt a feladatot hol a türelmetlenség, hol az állhatatos türelem kísérte. De a remény, hogy az ország jövője kedvező irányba fordul, igazából sohasem múlt el, és növekvő energiákat is fakasztott a társadalomban, az emberekben.
Hölgyeim és Uraim! A remény beteljesüléséhez még sokat kell dolgozni, valamennyiünknek. Sorra kell vennünk azokat a prioritásokat, amelyekkel a kiegyensúlyozott építkezés biztosítható. Csak néhányat említek az előttünk álló, fontosabb feladatok közül, a jövő fontosabb feladatai közül.
Nemzetünk önfenntartó képessége, anyagi és erkölcsi megerősödése új generációk növekvő számát sürgeti. Ez a gyermeknek, ennek a drága közjószágnak - ahogyan Andorka Rudolf oly szép szóval nevezte -, a gyermeknek és a családnak mainál is nagyobb szeretetét és megbecsülését követeli. Mindez áll az egészségre is. Mindezekben - gyermek, szülő, nagyszülő, közös emberi közösségek, egészség - életünk értelméről és az élet jobb minőségéről van szó. Ilyen politika segíthet a társadalom rétegződésének javításához, a szegénység felszámolásához is. Ez valamennyiünk rövid és hosszú távú felelőssége.
Ma már mutatkoznak, hölgyeim és uraim, annak jelei, hogy van esélyünk jobb napokra a népességfogyás megállításában, és a közeli jövőben reményeink szerint talán a növekedés bekövetkezésére is. Jó lesz nagyobb családban élni.
Sok más területen is megkezdődött a felgyülemlett adósságok törlesztése. Csak mindenki érezze ezt igazán! Tanúi is vagyunk a keresetek, a belső fogyasztás növekedésének - tények ezek -, a korszerű infrastruktúra kiépítésének, a munkanélküliség radikális csökkenésének, a lakásépítés érezhető beindulásának. Csökken az infláció, akarjuk vagy nem akarjuk, nő forintjaink értéke. Az árvízi károk helyreállításában kisebb csodát műveltünk. Köszönet érte a tenni akaró polgároknak, a kormánynak, a törvényhozásnak, intézményeinknek, mindenkinek. Jól vizsgáztunk szolidaritásból - ez talán az egyik legnagyobb jelentőségű tanulsága ennek a drámai eseménysorozatnak. Tanúi vagyunk a felsőoktatás impozáns fejlesztésének. Örömmel mondom ezt azért is, mert oktatási miniszterségem idején nagy nehézségek előtt álltunk e tekintetben. Mára a választókorúvá vált fiatalok majd' minden második tagja felsőoktatási intézményben készülhet életpályájára, országunk erkölcsi, gazdasági és saját maguk erkölcsi, gazdasági gyarapítására.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rövidre fogva most már a szót, nem véletlenül említettem a választókorúvá vált fiatalokat, hiszen hamarosan ismét mérleget készítenek az emberek, ők is, a fiatalok is. Felelősséggel tartozunk az ő döntésük alakulásáért is. Mindnyájan tapasztaljuk, hogy a politikai programok, az értékek versengése zajlik - sokszor túl hangosan is. Ez nem is lenne baj, a világon mindenütt így van ez kampányok idején. De van egy, pontosabban két szabály, amely minden szabály felülír: az egyik az emberi méltóság tisztelete, a másik a nemzet érdekeinek szem előtt tartása. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Azért is tartottam szükségesnek itt most önök előtt szólni, hogy kilépve a szűk körű egyeztetések zártabb köréből, zártabb világából, az Országgyűlés tágabb horizontjához is eljusson a kérésem - kötelessége ez a köztársasági elnöknek -: az, hogy a választási küzdelem ne szorítsa háttérbe a nemzet hosszú távú érdekeinek felelős képviseletét, a legfontosabb kérdésekben a nemzeti konszenzus megteremtésének igényét, nemzeti és európai aspirációink egységét, a határon kívüli magyarság sorsát, ahogy az alkotmány kötelez bennünket velük törődni, a demokrácia intézményeinek tiszteletét, minden összefüggésben, az emberi méltóság megőrzésének követelményét. A kölcsönös mértéktartás - hadd hangsúlyozzam ezt -, látni fogják, inkább indítja a szavazópolgárokat alkotmányos kötelezettségük és lehetőségeik teljesítésére. Tiszteljük, segítsük őket abban és avégből, hogy az országgyűlési választásokban jól dönthessenek saját sorsuk, jól dönthessenek országunk és nemzetünk jövőjéről! Ehhez kérem egyetértésüket, sokszor tapasztalt felelősségüket a szebb és a közös jobb holnapért.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem a frakciók képviselőit, hogy kívánnak-e a felszólalási lehetőségükkel élni, mert a monitoron nem jelent meg egyetlenegy frakció képviselőjének a neve sem. (Jelzésre:) Igen.
Megadom a szót Nagy Sándor frakcióvezető úrnak, Magyar Szocialista Párt.
DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak a hangnak, annak a hangnemnek, amit Mádl Ferenc köztársasági elnök úr ütött meg. Ha a magyar közéletben a viták, a polémiák ezen a hangon folynának, akkor nekünk nem lenne semmi gondunk. (Taps a kormánypártok és az MSZP soraiban.) Én éppen ezért csak csatlakozni tudok az ön által elmondottakhoz, de az alkalmat felhasználva én az elmúlt négy évről szeretnék beszélni.
1998-ban a választópolgárok akaratából és a magyar választójogi törvény jóvoltából a Fidesz-kisgazda-MDF koalíció került kormányra. Sokan voltak, talán még az MSZP szimpatizánsai közül is, akik várakozással, megkockáztatom, bizalommal tekintettek a változások elé, hiszen egy új nemzedék új stílust, új hangnemet, új lehetőségeket hozott, hozhatott volna a magyar közéletben. Voltak, akik emlékeztek arra, hogy Orbán Viktor - akkor még pártelnökként - mit mondott egy interjúban: "A legfontosabb talán az, hogy megértettem: kormányozni nagyon nehéz." Volt ebben a mondatban némi alázat, aminek oly sokan vannak híján a magyar közélet szereplői közül. Azonban hamar kiderült, hogy ez a kormány nem az alázatot, a szolgálatot, hanem a hatalom kínálta eszközök birtokában az egészpályás letámadás eszközét választotta. Meggyőződésem szerint ez a Fidesz szempontjából stratégiai, Magyarország szempontjából pedig történelmi tévedésnek bizonyult.
Ezen az úton ez a kormány, semmilyen kritikát meg nem hallgatva, eljutott odáig, hogy semmibe vette az ellenzéket, minimálisra korlátozta a társadalmi párbeszédet, megnyirbálta a nyugdíjakat, a korábbinál mélyebbre taszította a mezőgazdaságot, elfelejtkezett az egészségügyről; nem csökkentette, sőt tovább növelte a társadalom egyes csoportjai és az ország egyes területei közötti különbséget; megkerült vagy megsértett törvényeket. De ami még ennél is messzebb vezet: fokozatosan teret engedett annak a hangnak és hangulatnak, amely alkalmas a társadalom nyugalmának, békéjének megzavarására. Pedig az európai demokratikus hatalomgyakorlás kereteibe nem illeszthető be semmiféle kirekesztés, nem fér bele a faji, vallási, világnézeti, etnikai vagy bármely más alapon történő megkülönböztetés; nem fér bele az sem, hogy valaki a kollektív bűnösség vádjával illessen egy népcsoportot. Ezért, ahogy nem tartjuk elfogadhatónak a Bene -dekrétumok tartalmát, úgy nem tartjuk elfogadhatónak azt sem, ha ideológiai, politikai alapon nyúl bárki a kollektív elmarasztalás és megbélyegzés eszközéhez, legyen az akár a Magyar Köztársaság miniszterelnöke is.
Tisztelt Ház! Mi mindig ellenállunk annak, hogy azon az alapon vegyük fel a harcot, hogy egyik oldalon vannak a tiszták, másik oldalon a gonoszok; hogy az egyik oldalon állnak a hazafiak, a másik oldalon a hazaárulók. Mi továbbra sem fogunk engedni annak a csábításnak, hogy ellenfeleinket ne partnereknek, vetélytársnak, hanem kiiktatandó ellenségnek tekintsük. Továbbra is kerülni fogjuk, hogy beleugorjunk azokba a lövészárkokba, amelyeket ellenfeleink ástak számunkra. Ha ellenfeleink az országnak károkat okozó politikát folytatnak, azt megmondjuk ugyan, de nem nevezzük őket nemzetellenesnek, a haza árulóinak. Az utóbbi időben a kormány és hívei nem csupán a nemzeti eszme és a keresztény értékrend egyedüli letéteményeseinek tekintik magukat, hanem hovatovább a tiszta múlt kizárólagos letéteményeseinek is. Nem csupán azért szegülünk szembe ezzel a gondolattal, mert a mögöttünk hagyott évtizedek nem írhatók le a makulátlan tisztaság és a sötét gonoszság küzdelmeként, hanem azért sem fogadjuk el ezt a hamis, primitíven egyszerűsítő beállítást, mert tudjuk, hogy akik az állítólagos tiszta múlt folytatóinak tekintik magukat, a legkevésbé sem tartoznak azok közé, akik az első követ vethetnék másokra.
Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor 1992-ben, a Fidesz pécsi kongresszusán elmondott beszédéből idéztem. Lehet, hogy meglepő, de mi egyetértünk az akkori Orbán Viktor akkori gondolatával. És még valami: Bibótól tudjuk, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni. Mi ehhez fogjuk tartani magunkat. Már csak azért sem félünk, mert sokan támogatják a törekvéseinket, mert sokan kitartottak mellettünk ezekben az években is. Köszönjük nekik. És köszönjük azoknak is, akik ugyan nem minket akarnak választani, de szabad akaratukból akarnak dönteni április 7-én és 21-én. Meggyőződésünk szerint ők vannak többen, akik nem szeretik az acsarkodást, nem szeretik a gyűlöletkeltést.
Azok, akiknek négy év kormányzás és minden mesterkedés sem vette el a kedvüket attól, hogy magyarként Magyarországon jól érezzük magunkat és attól sem, hogy továbbra is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) ebben az országban akarják leélni az életüket.
Köszönöm a figyelmet. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
ELNÖK: Megadom a szót Csurka István frakcióvezető úrnak, Magyar Igazság és Élet Pártja.
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmány első cikkelyét, illetve első oldalát és a Népszabadság mai számának szintén az első oldalát tartom a kezemben. A kampány eldurvulása egy jelenség, amelyet sajnos a köztársasági elnök úr ismételt felszólamlása és felhívása sem fog tudni megakadályozni, mert a kampány eldurvulásáért nemcsak a képviselők és a pártok felelősek, hanem a pártokkal együttműködő sajtó is, és az egyik oldal sajtója akkora túlsúlyban van, hogy a képviselők bármit tesznek is, a pártok elnökei bármit nyilvánítanak is ki, a kampányt az ő sajtójuk a durvaság és a hazugság irányába tereli. Amíg ezt nem tudjuk megakadályozni, addig itt ezek a szavak, valamennyiünké, csak a jámbor óhaj szavai maradnak.
A valóság mindig egészen más, mint amit ebben a sajtóban olvashatunk. A mai sajtó azt írja, hogy a durvaságért leginkább a MIÉP felelős. Mi, akiknek a képviselőjelöltjét leütötték baseballütővel (Derültség az MSZP soraiból.), és szétverték az orrcsontját, akiknek a képviselőit, amíg gyűlésen vannak, feltörik, kiveszik belőle a kopogtatócédulákat, és vég nélkül sorolhatnám az ellenünk elkövetett atrocitásokat. Miért volnánk mi felelősek?! Rendeztünk '93 óta 18 nagy tüntetést, százezrek részvételével, és soha egy kirakatüveg be nem tört, soha egy alkotmányellenes mozzanat a mi tüntetőinktől nem eredt, és nem követett el ilyesmit senki. Ezzel szemben a másik oldalon már csak arra hivatkoznak, hogy a rendőrség még nem nyomozta ki, hogy ki a felbujtó. Lehet, kétségtelen, de talán nekik is kellene valamit tenni annak érdekében, hogy elősegítsék a nyomozást és megszabaduljanak az esetleges felbujtóktól, mert nyilván vannak.
A másik, hogy ki mennyire áll az alkotmány talaján és mit hirdet. Mi a szociális piacgazdaságot hirdetjük, és az a programunk középponti tétele, amelyet ma már, tudjuk, nagyon nehéz megvalósítani, de amely elengedhetetlenül szükséges, és nem a mi hibánkból - mert mi csak most vagyunk ebben a ciklusban először az Országgyűlésben, nem a mi hibánkból - kanyarodott el az élet a szociális piacgazdaságtól; talán inkább azok hibájából, akik a sajtó birtokolják.
A Magyar Köztársaság alkotmánya így kezdődik: a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés hazánk új alkotmányának elfogadásáig Magyarország alkotmányának szövegét a következőkben állapítja meg. Szociális piacgazdaság, hölgyeim és uraim, és mi ezt tettük a programunk középpontjába. Éppen ezért természetesen a legnagyobb egyetértéssel csatlakozunk a köztársasági elnök úr felhívásához, hogy legyen tisztességes kampány, de annak az előfeltétele az, hogy szűnjön meg a hazudozás. Hogy képzelik, hogy reális egy felmérés, amelyet ma, kedden tesznek közzé az után a tüntetés után, ami vasárnap megfordította az élet menetét! (Derültség az MSZP soraiból.) Az Andrássy út 60. előtti hatalmas tömegre gondolok, amely eldöntötte a választások első fordulójában az első nagy csatát, az ütközetet, az a tömeg, amelyik odavonult minden irányból, nem vizsgálom, hogy melyik irányból hányan, mindegy. Végeredményben teljesen mindegy, eldöntötte. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) És akkor már itt van a hazugság; amikor semmi nem történt, méltósággal, rendben, fegyelemben lezajlott, akkor azt hazudják, hogy mi vagyunk a felelősek.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP, a Fidesz, a Kisgazdapárt és az MDF soraiban.)
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem, hogy kíván-e más frakció véleményt nyilvánítani. (Senki sem jelentkezik.) Nem kíván más frakció véleményt mondani. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy megköszönjem a köztársasági elnök úrnak a mögöttünk hagyott történelmi korszakot áttekintő és közös politikai felelősségünkre figyelmeztető szavait. (Nagy taps. - Dr. Mádl Ferenc feláll, kezet fog Orbán Viktorral, majd távozik az ülésteremből.)
