A kedvezménytörvény megalkotása és hatálybaléptetése történelmi tett. Jelentőségét az adja, hogy a szétszakított nemzet részei közötti lelki kötődést törvénybe foglalt intézkedésekkel erősíti, és a szándékuk ellenére idegen állampolgárokká tett magyarok magyarságát a magyarigazolvánnyal ország-világ előtt kézzel foghatóan elismeri.
     A hosszú évtizedekig sorsukra hagyott, határainkon túl élő magyarok most érezhetik először, hogy a magyar állam a nemzet megbecsült tagjainak tekinti őket. Különösen fontosnak tartjuk, hogy helyzetükön a törvény nem a többségi államtól kicsikart bizonytalan engedményekkel, hanem az anyaország önzetlen támogatásával javít.
     A törvényhozásban és a közvéleményben a törvény majdnem teljes támogatást kapott. Ez a tény megalapozta azt a reményt, hogy a hosszú elhallgatás és megosztottság ellenére az anyaország polgáraiban és politikusaiban is él az összetartozás és a szolidaritás érzése. A törvény helyeslésre talált az Európai Unió hivatalos köreiben is.
     Mindeddig példa nélküli politikai siker, hogy a törvény jelentőségéhez képest elhanyagolható kompromisszum árán sikerült a végrehajtásról egyetértésre jutni azzal a Romániával, amelyben a legtöbb határon túli magyar él. Felbecsülhetetlen ugyanis a lélektani, diplomáciai és gyakorlati jelentősége annak, hogy a törvény kedvezményezettjei nem államuk hivatalos ellenállása, rosszallása, hanem kinyilvánított egyetértése mellett élhetnek a magyar mivoltuk megőrzését elősegítő kedvezményekkel. A most kifejezett egyetértés kiindulási alap lehet a történelmi sérelmek feloldásához.
     Mindezek alapján a Professzorok Batthyány Köre mélységes megütközéssel és megdöbbenéssel fogadja azt a kíméletlen és méltatlan politikai össztüzet, hamis érvelést és kicsinyes vádaskodást, amelyet a politikai ellenzék bizonyos körei az egyetértési nyilatkozat ürügyén a törvényre - és ezzel együtt természetesen annak kedvezményezettjeire - zúdítanak.
     A kör elfogadhatatlannak tartja és a leghatározottabban elutasítja, hogy bármely politikai párt az érvelését az emberekben felkelthető félelmekre, a hazai és a határon túli magyarok közötti, valamint a magyarok és nem magyarok közötti ellentétek szítására, gyanakvás és gyűlölködés gerjesztésére alapozza, ezzel akadályozza a nemzetrészek és a szomszédos országok népei közötti megértést, és kockára tegye Magyarország tekintélyét.

     Budapest, 2001. január 15-én
 

Abádi Nagy Zoltán, Antus Sándor, Balázs Ervin, Balogh Ádám, Barnabás Beáta, Bencze Gyula, Bernáth Árpád, Bíró Tamás Sándor, Bitskey István, Boda Domokos, Borhidi Attila, Csanády Miklós, Cser László, Czvikovszky Tibor, D. Molnár István, Dudits Dénes, Dux László, Falkay György, Fazekas András, Fehér M. István, Freund Tamás, Gáspár Zsolt, Ginsztler János, Gönczöl Éva, Görömbei András, Guczi László, Gulyás Balázs, Hollósi Miklós, Hornok László, Imre László, Iván László, Izsák János, Janszky József, Jobst Kázmér, Juhász-Nagy Sándor, Kalaus György, Kaliszky Sándor, Kálmán Erika, Kertész András, Keszthelyi Lajos, Kilár Ferenc, Király Zoltán, Kiss Ádám, Klement Zoltán, Kóczy T. László, Kollár István, Kollár Lajos, Kopp Mária, Kósa László, Kovács Gábor, Kovács László (SZTE), Kovács Péter, Kőrös Endre, Kurutzné Kovács Márta, Lázár György, Lipták András, Lovas István, Lovas Rezső, Maróth Miklós, Méhes Károly, Molnár Béla, Nagy Károly, Nagy Zoltán, Nemes Attila, Ormos Pál, Párducz Árpád, Pethes György, Prékopa András, Pusztai Rozália, Réthelyi Miklós, Roska Tamás, Sajgó Mihály, Sándor Péter, Schneider Gyula, Simon Miklós, Sík Tibor, Sohár Pál, Solymosi Frigyes, Solymosi László, Sótonyi Péter, Süveges Ildikó, Szathmáry Eörs, Szeidl György, Szeidl László, Szendrő Péter, Szentirmai Attila, Szilágyi László, Szőkefalvi-Nagy Zoltán, Sztaricskai Ferenc, Tamás Attila, Taxner Ernő, Tringer László, Tulassay Tivadar, Tulassay Zsolt, Tyihák Ernő, Vajna Zoltán, Varga Csaba, Varga Károly (PPKE), Varga Károly (SZTE), Veress László, Verő József, Závodszky Péter, Zimányi József

Vissza a kezdőlapra