A (szokás)jog vége

Előre sejtettük, hogy a 2002-es kampány hevesebb, durvább, tisztességtelenebb lesz az előzőeknél. Az elmúlt néhány hét azonban arra utal, hogy az egy évtizede következetesen alkalmazott alapelvek is sérülnek.

Különféle okból sok hatpárti egyeztetés zajlott 1990 óta. Ezeken a megbeszéléseken - a ciklusindító megegyezések kivételével - soha egy jegyzőkönyv, emlékeztető, a résztvevők által aláírt dokumentum nem készült, a pártoknak elegendő volt az adott szó becsülete. Így történt ez 2001. december 21-én is, amikor a pártok képviselői (Csurka István, Dávid Ibolya, Kovács László, Pokorni Zoltán, és Szent-Iványi István) megbeszélték Orbán Viktor miniszterelnök úrral a magyar-román egyetértési nyilatkozat kérdését. A megbeszélés alapját a nyilatkozat angol nyelvű megfogalmazása adta, Kovács és Szent-Iványi több kérdést tettek fel a szöveg értelmezéséről. Miután a végéhez jutottak, a miniszterelnök rámutatott arra: Nastase úr nem tárgyalni, csak aláírni jön, ha jön. A kérdés az, hogy mi magyar részről aláírjuk-e ezt a nyilatkozatot? Egyedül Csurka István jelzett némi kételyt, de végül ő is jobbnak tartotta, ha az egyetértés kialakul, mintha marad a feszültség.

Józanul nem lehet elképzelni, hogy egy ilyen, sok szemközt zajló megbeszélésen elhangzottakat valaki letagadja, vagy megmásítsa. Kovács László - valószínűleg az általa már nehezen ellenőrzött párt nyomására - átlépte ezt a határt, és ezzel minden bizonnyal évekre lehetetlenné tette a normális pártközi kapcsolatokat.

Volt még egy kimondatlan szabály, ha tetszik szokásjog a hazai kampány-gyakorlatban. Az ellenfelek egymás magánéletét nem támadták, s különösen nem kezdtek ezen a téren rágalmakat terjeszteni. Úgy tűnik, hogy ez a szabály sem él többé. Megjelent egy "A Viktor" című könyv, amely rágalmak hosszú sorozatát fogalmazza meg a miniszterelnök személyéről és úgymond viselt dolgairól. (Személynév előtt a magyarban egyébként nem használunk határozott névelőt.)
Amint a bevezetőben már szó volt róla, sok minden durvaságra fel voltunk készülve, de azt hittük, hogy a politikai élet kialakult normáit ellenfeleink megtartják. Ebben is csalódnunk kellett. A baloldal is felfogta: a választási vereség katasztrofális következménnyel jár majd a számára, s az élet-halál harcban minden eszközt megenged magának. Elfelejtették, hogy ez a második szabály tulajdonképpen önvédelem, hiszen a választók általában a megtámadott, bemocskolni szándékozott ember védelmére kelnek.

Minden reményünk megvan arra, hogy ez most is így lesz.

Surján László

Vissza a kezdőlapra