Vissza
a kezdőlapraCsángók, svédek és bantu négerek A legitimitás a fő problémája annak a nemzetközinek szánt csángókonferenciának, amelyet Iasi-ban szerveznek július elején a csángók román eredetét bizonyítandó. A szervezők nem győzik hangsúlyozni, hogy a rendezvény a Román Akadémia és a parlament égisze alatt zajlik majd, és „a tudományos élet elismert hazai, illetve határon túli képviselői tisztelik meg jelenlétükkel”. A román származás szószólóinak legnagyobb fájdalma éppen ennek a legitimitásnak a hiánya volt a korábban Bukarestben, ugyanezzel a céllal megrendezett konferencián is, ahol a jelen levő román történészek kénytelenek voltak maguk közt „megbeszélni”, hogy a csángók hamisítatlan dákivadékok. Olyan ez, mint amikor a bantu négerek törzsi tanácsot tartanak, és eldöntik: ők tulajdonképpen Afrikába szakadt svédek. Ami azonban megdöbbentő – bár a román politikai életben egyáltalán nem ritka – jelenség, hogy magukat tudós történészeknek, nyelvészeknek tartó, tisztességben megőszült és ledoktorált egyetemi tanárok képesek valamely politikai érdekszféra szolgálatába szegődni.
A Iasi-ba meghívott kevés magyar történész-nyelvész dilemmája ugyanakkor, hogy elfogadja-e a meghívást, ezzel legitimálva a konferenciát, vagy maradjon távol, és ezáltal hagyja érvényesülni a román verziót. Első esetben azt kockáztatja, hogy – amint az május 6-án Bukarestben Demény Lajossal, az egyetlen jelen levő magyar kutatóval történt – beléfojtják a szót, és rá hivatkoznak majd olyan ellenfélként, aki megkapta az esélyt nézetei kifejtésére. Ha nem fogadja el a meghívást, akkor pedig megtörténhet, hogy a román eredet szószólói úgy fogadtatják el egyoldalú következtetéseiket az Európa Tanáccsal, hogy végig egyetlen ellenvetés sem hangzik el. Tánczos Vilmos a kettő közül az utóbbi utat látta járhatóbbnak, és minden bizonnyal igaza volt. Hiszen konferenciát szervezhetnek akárhányat, a bantu négerek akkor sem lesznek svédek. Fordítva pedig – még kevésbé.