Magyarország kampánycsendes?

Magyarország kampánycsendes. Elzúgnak forradalmai… Holnap – hétfõ. Illetve talán már e pillanatban is az van; nem tudom. Nincs kedvem az órára pillantani; órák óta néztem a parlamenti választások eredményeirõl szóló tudósításokat, az elsõ értékeléseket, a máris kirajzolódó pártalku-pozíciókat; feldühített jó néhány mondat; s a válaszokat fogalmazom. Arra a logikus kérdésre: miért történt mindez – így? Ülök a nyitott ablak mögött, hallgatom az éj zajait, szívom a beáradó tavaszt. És az elmúlt hétre gondolok. Vagy talán az elmúlt négy esztendõre. Vagy erre az évtizedre…

Mennyi nekiveselkedõ akarat és mennyi kiábrándulás. Valljuk be: többnyire önmagunkban. Mert ki másban kételkedtünk volna? Hiszen tizenkét évvel ezelõtt egy egész ország akarta újra kezdeni. Másképpen. Elölrõl. Akkor – velünk volt az ország. Majd elfordultunk egymástól. Egészen a legutóbbi idõkig. Szépen, lassan, elfelejtettünk szeretni. Pedig mennyi figyelmeztetést kaptunk; mindhiába. Legfõképpen – egymástól. De nem figyeltünk rá…

Hogyan hangzottak e figyelmeztetések? Az elsõ: a baloldal sokkal erõsebb párt, mint ahogyan azt feltételezzük róla. Különösen a rendszerváltás elõtti évtizedek kedvezményezetti körében ragadta ismét (hamis, illúziókba kergetõ, a múltat meghamisító mondatokkal, üzenetekkel) önmagához az ideológiai vezetõ szerepet. Mely rétegrõl van szó? Ez, sajnos, nyilvánvaló: arról, amelynek létalapja eltartottsági viszonyának fenntartása az állammal. De amely – ugyanakkor – vérig sértõdik, ha ezt ki is mondjuk róla. A választási eredmények térképére pillantva „társadalmi lenyomatuk” képe egyértelmûen rajzolódik elénk. A fõváros, a nagyvárosok és a nehézipari kísérletezgetések helyszíneinek lakosságáról van szó. Túlnyomó többségben. Akik – egykor akár önhibájukon kívül – olyan léthelyzetbe kerültek, amelyben egy gazdasági rendszerváltás után nehezen, vagy egyáltalában nem tudnak pozitív egzisztenciát teremteni. Rászorulnak arra a szociális védõhálóra, amelyet egy ország gazdasága csak kétféleképpen tud megteremteni. Vagy önerejébõl, mûködõképes gazdasági háttérrel, vagy – az adósságspirál „pörgetésével”. Így mûködött ez akkor is, amikor a „vas és acél országának” illúzióit kergette a hatalmi elit; és így mûködik ez abban a világban is, amely majdhogynem parttalan segélyezési rendszert, mesterségesen alacsonyan tartott minimálbért és ehhez hasonló iszonyúan szerény létalapot biztosít; amely létalapért azonban szinte semmilyen teljesítményt nem vár el. Csak a nagytõke nyugalmát. Amely nagytõke a jövõben is el fogja viselni, át fogja vállalni néhánytízezer lakótelepi közüzemi számla kifizetését, leírását – cserébe a más úton megnyerhetõ extraprofitért. Ám – ne azokra haragudjunk, akik elfogadják ezt a függõségi viszonyt. Hanem azokra, akik úgy tíz éven keresztül nem megfelelõen kommunikáltak velük.

Hogyan kellett volna? Mármint kommunikálni. Egyszerû – az írott és az elektronikus médián keresztül. Intenzív, szívós munkával megteremteni mind a helyi, mind az országos sajtót. Enélkül lehetetlen társadalmi párbeszédet folytatni; lehetetlen objektív érveken alapuló meggyõzõ munkát folytatni. Sokoldalú, széles skálán mozgó médiára lett volna – lenne… - szükség; ennek hiányát ez a kampány egyértelmûen megmutatta, sõt, paradox módon épp azzal bizonyította, hogy azokban a körzetekben, amelyekben valamely alternatív módját fel tudta vonultatni – meggyõzõbb arányú siker született.

És van még egy tanulság – amelyre e két hét során (az elsõ és a második forduló között) visszavonhatatlanul rá kellett döbbennünk. Egy erõs baloldali pártot csak egy erõs jobboldali párt gyõzhet le. Igen – megbocsáthatatlan hibát követ el az, aki még most, a nagyon szoros eredmények után is önálló pártban gondolkodik. Hogy négy év alatt majd megerõsödünk, mi, kisgazdák, mi, centrumosok, mi, KDNP-sek, mi – Magyar Demokrata Fórumosok… Egységben, egyetlen pártban az erõ – és egy sokszínû, kommunikációs lehetõségekben igen gazdag „civil társadalmi” jelenlétben.

Csüggedésre tehát – semmi okunk. De mindannyiunknak le kell vonnunk a megfelelõ következtetést abból, hogy több mint négy és félmillió ember hol és kiben látja karizmatikus vezetõjét. Nos – Magyarország kampánycsendes? Elzúgnak forradalmai? Cáfoljuk ezt meg, együtt. Mert csak együtt vagyunk – sokan. Csak együtt lehetünk elegen.

Torday E. Kornél

Vissza a kezdõlapra