Demszky pánikba esett

Demszky Gábor kinyilatkozta: szerinte az SZDSZ jobban tenné, ha a Fidesszel tárgyalna. Véleménye nem meglepő, hiszen már a választás éjszakáján elhangzott mondataiban érezhető volt – nagyon enyhén – egy ilyen irányba mozduló csúszás, csúsztatás, sejtetés. Másnap egyértelműsítette, hogy véleménye – legalábbis kétértelmű. Hogy a kormányváltás sikerült, de mégis a Fidesszel kellene tárgyalniuk. Hiszen összességében, tette hozzá, nem volt különösebb baj a polgári kormány négyesztendős működésével. Bár voltak kemény vitáik, de ezek nem okoztak lényeges kárt a fővárosnak…

E pillanatban még nem tudjuk: mondatai milyen gyorsan tűnnek el, szívódnak fel a médiában; vagy éppen kellően felerősödnek-e? Nagy valószínűséggel az előbbi következik majd be, talán még egy nyomatékos Demszky-féle „elferdítették a szavaimat” sopánkodás sem zárható ki; s úgy igazából nekünk sem kell ezt komolyan vennünk – egy pillanatra mégis foglakozzunk vele. Mert hiszen több tanulságot hordoz. Egy: Demszky végre – ha burkoltan is – elismeri, hogy az idei parlamenti választások legnagyobb vesztese az SZDSZ. Pártpreferenciája az eddigi legmélyebbre süllyedt (s ha a szocialista-liberális kormánykoalíció ezúttal sem tudja megerősíteni a közbizalmat, akkor nyugodtan kijelenthetjük: négy év múlva az SZDSZ már biztosan parlamenten kívüli párt marad). Egyéni választási győzelmet is csupán erős szocialista támogatással, illetve visszalépésekkel értek el. Summa summarum: vagy végképp megszűnnek a szocialista párt ölelő karjai között, vagy megpróbálnak visszatérni egykori antibolsevista harcmodorukhoz – és megpróbálnak valamilyen polgári konszenzust kialakítani. Legalább az önkormányzati választásokig – s ennek is pragmatista okai vannak. Mert ilyen erős fővárosi szocialista győzelem nagy valószínűséggel azt prognosztizálja: a főpolgármesteri választásokon is szocialista jelölt ül majd Demszky Gábor helyére. Ezt ő nagyon nem szeretné; ezért ő akár még egy kiegyezési csatára is hajlandó lenne a polgári erőkkel… A hatalomért még ezt is; a hatalomért hajlandó visszavonni, megmásítani négy esztendeig tartó folyamatos propaganda-hadjáratának valamennyi kormányt lejárató kitételét. Csekély – igen csekély – lehetőségek vannak a kezében, pártján belül. Hiszen csak fel kell erősíteni azt a – töredékesen máris jelentkezett – SZDSZ-en belüli vélekedést, hogy a nagyválasztmány nem jogosította fel az SZDSZ vezetőit a szocialista koalíció megkötésére, sőt, még a tárgyalások megkezdésére sem. Perlekedhet, vitatkozhat. De vajon lenne-e mögötte annyi támogató, hogy segítségükkel eltávolíthassa „az útból” Fodor Gábort, Kuncze Gábort, Pető Ivánt és Magyar Bálintot; azokat, akiket – nyilvánvaló módon – ugyanilyen hatalomvágy és revansvágy motivál; ugyanezért sietnek úgy vissza az immáron anyapártjuk szoknyája mellé. Ha visszagondolunk arra, hogy Demszky Gábor milyen simán veszítette el az SZDSZ első emberi funkcióját – a válasz most is nyilvánvalónak tűnik.

Ha mégsem – úgy az SZDSZ (régi önmagaként) felzárkózhatna a rendszerváltó erők mellé – s megszabadulhatna attól, hogy a történelembe a visszarendeződési folyamatok támogatójaként kerüljön be… A tét így már talán több is a főpolgármesteri széknél. És sajnálkozva, de ki kell jelentenünk: e pillanatban az SZDSZ erkölcsi-etikai hitelképessége messze alulmarad egy ekkora tét nagyságától. Ám – cáfoljanak rám…

Torday E. Kornél

Vissza a kezdőlapra