Kárpátalján sokan az egyházban látják egyetlen támaszukat
Romániában nagyon nehéz munkavállalási engedélyt szerezniKismajténynak 10 éve nem volt állandó református lelkipásztora, és most két lelkész is szolgál itt. Igaz, csak egyikük, Ilyés Tamás számít hivatalosan az egyházközség lelki vezetőjének, de felesége, Zsuzsanna is kiveszi a részét a gyülekezeti munkából, a hívek lelki gondozásából. A tiszteletes asszony kárpátaljai származású, és jelenleg is ukrán állampolgár. Még nem kapta meg a munkavállalási engedélyt, így egyelőre csak álom marad a számára, hogy saját gyülekezete legyen. Vele a kárpátaljai hétköznapokról, az ottani magyar közösség életéről beszélgettünk.
— Bár már elég régóta nem jártam otthon, a szüleim elmondása szerint az életszínvonal rohamos csökkenése tovább folytatódik. Ráadásul a magyar értelmiségiek többsége elhagyja Kárpátalját, a jobb megélhetés reményében Magyarországra települ át, csak azok maradnak ott, akikben erős a hazaszeretet, és akik azt érzik: "nekem itt van feladatom, itt van küldetésem". Pedig éppen az értelmiségiek azok, akik tudnának valamit tenni a kárpátaljai magyarság, és egész Kárpátalja előbbre lépése érdekében…
Nagyon nagy például az orvosok kivándorlási aránya. Ebben az anyagiakon kívül nagy szerepe van annak is, hogy Kárpátalján a kórházakban nincs kellő felszerelés, kevés a gyógyszer, vagy adott esetben kikerül a fiatal orvos az egyetemről, és nem kap állást. Én Nagydobronyban születtem, ahonnan szintén nagyon sokan elmentek, és nem tudom, mikor lesz vége a kivándorlási áradatnak.
Túl sok jót tehát az ottani helyzetről nem tudok mondani: fejlődés nincs, a fizetés nagyon gyenge, alig lehet megélni belőle. Az üzletelésnek — amely még az értelmiség számára is fizetés–kiegészítést jelent — sincs már nagy jövője, mert abból meggazdagodni nem lehet, éppen csak fent tudja magát tartani belőle az ember. Kárpátalján lassan eltűnik a középréteg, egyre szembetűnőbbek lesznek a társadalmi különbségek. Egy kicsit olyan ez, mint a hűbéri társadalom, a gazdagok kizsákmányolják a szegényeket. A maffiának nagy a hatalma. Persze az egyszerű ember nem igazán érzi a bőrén a maffia tevékenységét, de tudja, hogyan működik ez az egész. Tudja, hogy a maffia "védelmi pénzeket" szed, hogy tagjai szinte naponta cserélik modernebbre nyugati márkájú autóikat. A közlekedési eszközök siralmas állapotban vannak, a buszvállalatok tönkrementek, úgyhogy csak nehézkesen lehet eljutni egyik városból a másikba. Az üzletek sem nagyon mennek: Nagydobrony 6000 lelkes település, és nincs élelmiszerboltja, a piacról szereznek be mindent az emberek.
Amikor ide kerültem, láttam, hogy itt valamivel jobban érzékelhető a gazdasági fejlődés, mint Kárpátalján, bár itt sincs olyan nagy előrelépés. Nagy különbség van viszont abban, ami az egyházi életet illeti: Kárpátalján sokkal buzgóbbak az emberek, rengetegen járnak a templomokba, az anyagi nehézségek ellenére — vagy éppen ezek miatt. Ott azt, aki vasárnap dolgozik, megszólják, az ottaniak jobban tiszteletben tartják, hogy a vasárnap a nyugalom napja. A kárpátaljaiak tudják, hogy az emberektől nem sokat lehet várni, az Isten viszont biztos lelki támaszt jelenthet. Ami még elmondható Kárpátaljáról: szembetűnően sok az alkoholista, a szesz miatt családok mentek és mennek tönkre.
— Ön hogyan került Erdélybe?
— A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet minden évfolyamon biztosított eddig egy helyet egy–egy kárpátaljai hallgatónak. Sajnos, én még nem kaptam meg a munkavállalási engedélyt, viszont a nővéremnek — aki szintén lelkipásztor — már sikerült megszereznie azt. Ez a dolog nagyon körülményes Romániában, mert nem jellemző, hogy valaki itt szeretne letelepedni. Amikor elkezdtük a hivatalos eljárást, munkavállalási engedélyt nem, csak letelepedésit lehetett szerezni. Ezután lépett életbe az új törvénykezés, és mindent elölről kellett kezdeni. Egyelőre itthon vagyok, és tíz hónapos kisfiunk nevelésével vagyok elfoglalva, de nagyon szeretném már, ha birtokomban volna a munkavállalási engedély, és elkezdhetném a szolgálatot valamelyik gyülekezetben.
Fodor István
Vissza a kezdőlapra