A magyar vidék nagy erőt jelent

Körmendi Lajos

Május elsején fürdött a napfényben a magyar vidék, s mintha ez a kedélyeket is felcsiholta volna. Az emberek kicsit lazítottak az összeszorított fogú és gürizős hétköznapok stressze után, ültek a fűben, sült kolbászt ettek vagy jó birkapörköltet, és sört ittak rá. Közben emberi dolgokról beszélgettek: hogy van a család, szeretnek-e tanulni a gyerekek, esőre lenne szükség, mert még mindig szárazak a földek, hogyan halad a házépítés, kell-e bort önteni a birkapörköltre vagy sem.

Közben odébb szórakoztató műsort adtak a hevenyészett színpadon, ki az árnyékba húzódott a majálisozók közül, ki a napra, néhányan pónilóra ültették a gyereküket, mások a strandfürdő felé igyekeztek. Jól telt a nap. Az emberek úgy érezték, jó vidéken élni, kellemesnek és emberi léptékűnek érezték itteni létüket. Ha valaki belegondol, ez a magyar vidék kifejezés mégiscsak jó nyolcmillió embert takar, s ez, akárhonnan nézzük, erőt jelent. Ennek pedig nem árt időnként a tudatára ébredni.

Egy keresztény majálison jártam. Karcagon, a Szent István templom kertjében több mint háromszáz ember ült a szépen megterített asztalok mellett. Jelen voltak a helyi Kinizsi úti óvoda hittanos kicsinyei és szüleik is, szinte mindannyian romák, akik ugyancsak önfeledten falatoztak és iszogattak, mielőtt a gyerekek egy Mária-műsorral az édesanyákat köszöntötték. A finom birkapörkölt után (amely az ünnepek legkedveltebb fogásának számít a Nagykunságon) a délelőtti élményeket tárgyalták. A szép és felemelő szentmisét s az utána következő Vagantes trió katartikus műsorát.

Mindenki úgy érezte, hogy a mostani délelőtt után nemesebb lett, sokat kapott a szellemi és lelki javakból is, s ennyiben több ez a keresztény rendezvény az eddig megszokott majálisoknál. Az idősebbek még emlékeznek a régi május elsejékre, a menetoszlopba terelt lakosság kényszerű vonulására a dísztribün felé, ahol a párt- és állami vezetők atyai integetésén túlesve eldobálhatták a lelkesítő feliratokat tartalmazó táblákat és vörös zászlókat, hogy végre az evés és ivás örömeinek szenteljék magukat. Azonban az evés és az ivás, tehát a testi töltekezés nem minden. Kellemessé tehet egy napot, de többek aligha leszünk általa, ha csak kilóink számának gyarapodását nem tekintjük gazdagodásnak.

A Szent István Római Katolikus Egyházközség és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének karcagi csoportja azért rendezte meg munkás Szent József ünnepén ezt a keresztény majálist, mert valami többet akart adni a megszokottnál: a testi, a lelki és szellemi töltekezésen túl a szeretetteljes együttlét élményét is. A centenáriumát tavaly ünneplő templom kertjében beszélgetők valóban közösségnek tűntek. A közösség pedig erő. Mint egyikük megfogalmazta, ő most döbbent rá, hogy ebben a közösségben (egy nem éppen vallásosságáról elhíresült vidék központjában) van erő. S ezt érezték meg a Ceglédről, Szolnokról, Kenderesről, Kisújszállásról, Püspökladányból, Tiszafüredről és máshonnan jött vendégek is.

Talán nem megszokott még az ilyen keresztény majálisok szervezése, de hogy sokat jelenthet, azt az egyik karcagi református férfi kérdése mutatja: János atya, ugye jövőre is lesz keresztény majális? - kérdezte búcsúzáskor. Egészen biztos vannak gondok még a legfejlettebb faluban vagy vidéki városban is, amelyek időlegesen megnehezítik ott az életet. Ám az ilyen rendezvényektől, mint a karcagi keresztény majális volt, lakhatóbb lesz a magyar vidék. Az ilyen események után érezheti úgy a községek, kisvárosok népe, milyen jó, hogy vidéken él. Lehet, hogy a fővárosban jobb a közlekedés, több a közmű, komfortosabb az élet, itt viszont, nálunk vidéken, épebbek a közösségek, emberibbek a viszonyok. És ez egyre inkább nagy értéknek számít.
 

Vissza a kezdőlapra