Kicsit megkésve értem haza Nógrádból, s az üres kenyeres pult előtt jöttem rá: holnap zárva van a bolt, éljen május elseje.

Az én hibám. Tudhattam volna. Ám három férfi érkezik a boltba, őket is hasonló meglepetés éri. Nem vagyok hát egyedül. Reggel ráadásul még eszemben volt: kellene írni valamit erről a napról, amelyet a szakszervezetek politikamentesen ünnepelnek, (öten, a Munkástanácsok nélkül). Politikamentesen, de nem tudják kizárni, hogy Kovács és Medgyessy meg ne jelenjenek az ünneplő tömegben...

Lesznek-e annyian a virsli-evők, mint mi voltunk a gyönyörű szombaton a Kossuth téren? Aligha. Ám ebből az összehasonlításból nem lesznek valós május 1-ei gondolatok. Ilyenkor az ember bolyongani kezd az interneten, s máris nagyszerű anyagok jönnek elő.

Például kiderül, hogy az erdélyi magyar közösségek, érdekvédelmi és közképviseletek, civil szervezetek számos településen szerveznek szabadtéri majálisokat, zsibongókat, kirándulásokat, este pedig kulturális, szórakoztató műsorokat az idei május 1-jei munkaszüneti napon is, amely egyébként az egyházi rend szerint Szent József, a munkás ünnepe.

Érdekes, amit az Erdélyi Naplóból olvashatunk a temesvári Kencsán József tollából:
 

Éljen május elseje?
(részlet)

Születése több száz évvel megelőzte a lenini diktatúrát, hát akkor miért ne éljen most, a bolsevik világrendszer bukása után? Mert haragszunk rá? Na jó, sokunkban élnek még (némi nosztalgiával vegyes) kellemetlen emlékek. Az "ünnepi" felvonulások, ugye?… Lépegettünk, csoszogtunk pár lépést, majd ácsorogtunk hosszú percekig, aztán megszalasztottak a karszalagos rendezők, és amikor a hangszórók ünnepélyesen vartyogó hangját is kezdtük hallani, nos akkor már normálisabb léptekkel közeledtünk a tribün felé. Ó, a tribün. Akik idáig egy-egy ócskább politikai viccet is elsütöttek, azoknak most valami bárgyú vigyor jelent meg az arcukon, és megtapsolták az emelvényen elvtársi üdvözlettel integető (és szintén vigyorgó) helyi diktátorokat. Akik nem tapsoltak, azoknak holmi zászlóval vagy transzparenssel volt elfoglalva a kezük. A régi híradókat nézve, most bevallhatjuk, hogy a felvonuló tömegben igencsak gyéren volt képviselve a tisztelt kivétel.

Minden jó, ha jó a vége. Vége. Most jó nekünk? Persze akik annak idején sikeresen kapaszkodtak az említett – de azóta összeomlott – emelvényre, azoknak most is jó. A május elseje már nem az övék, mert miután kisajátították maguknak, végül is lemondtak róla. De most is övék a hatalom, a dicsőség a parlamentben és a dollár meg az euró, de még a magas nyugdíj is. Meg is érdemlik, hisz megtapsoltunk érte! Nekünk meg maradt a május elseje.

Ami a munkásmozgalom történetét illeti, hát bizony a rendszerváltás után mi is tapasztalhattuk, hogy a nyugat-európai dolgozók sem a részvényesek meg a mamutvállalatokat irányító vezérigazgatók kegyelméből érték el azt az általunk igencsak irigyelt életszínvonalat.

1886-ban Chicagóban még a sztrájkoló munkástömegbe lőttek. Éppen május elsején. Ennek emlékére határozott úgy a második szocialista internacionálé, hogy legyen ez a nap a dolgozók nemzetközi ünnepe.

Mostanában már nem lőnek a sztrájkolókra. Napjainkban, erre mifelénk éppen a "baloldali" kormányok kézbesítik nekünk az "internacionális" fináncoligarchia "megbokrosodott" gazdasági csomagjait.

És lesznek még választások, hála a demokráciának, és megint hallgathatjuk azoknak a jelölteknek az ígéreteit, akik olyan tisztán látják az ország jövőjét, mint vaktöltény a célpontot, amikor a puskacsőben felejtette a szemüvegét.

Nos, igyekezzünk úgy átevickélni a mostani gubancos helyzetünkön, hogy vigyázzunk magunkra. Aztán lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér, és nem kell mindjárt az árára gondolni.

Eddig az idézet.  De nézzünk egyet a határon belüli kínálatból:

Már 1989-ben megszűnt a régi május elseje Budapesten. Azóta van valami a Népligetben, sok minden a Városligetben és a főváros számos pontján. Aki ismeri e rendezvényeket, tudja, lehangoló és nosztalgiás elemekre lépten-nyomon bukkanhat. A „politikai fórum”, a bazársor, néhány-ezer papírzászló szétosztogatása, kerületi futó- és rajzversenyek nem azonosak a korábban megszokott ünneppel. Nem is lehetne másképp: sanyarú tréfának tűnne, ha megint valaki menetoszlopokat szervezne, éldekorációval; és a szomszéd országok zászlóinak sorrendjét heteken át beszélnek meg egy Politikai Bizottság tagjai. Még a szakszervezet sem szervez valami nagyobb felvonulást, és nemcsak egymás ellen küzdő szervezetei miatt.  (A teljes szöveg letölthető.)

Ha pedig a régmúlt érdekel:

Már a XV.sz.-tól ünneplik elsején a májust. A házakat lombokkal, virágokkal diszítették. Szokás a májusfa (hajnalfa, Jakab-ág) állítás is. Ilyenkor a legények a kedvesük háza elé szalagokkal, ajándékokkal, borosüveggel diszített fát állítanak és hajnalig őrzik, nehogy egy féltékeny udvarló ellopja és kicserélje a sajátjára. Még ma is szokás ilyenkor majálist rendezni, régen kirakodóvásár, zsákbafutás, birkózóverseny szórakoztatta az embereket. (Tovább...)

Kell-e még több május elsejére? Igen, egy olyan kormány, amely törődik a minimálbéren élőkkel, amely munkát ad a munkanélkülikenek, tudát a tudatlanoknak... Folytassam? Egy olyan kormány, mint amilyen van. Ez lenne a méltó május elseje. De nem lesz ilyen kormányunk egy darabig.

SL

Vissza a kezdőlapra