Kik osztották meg az országot?

Nehéz erre a kérdésre pontosan felelni, de néhány dolog egyértelmûsíthetõ. A legfontosabb: a magyarországi szellemi élet megosztottsága nem Orván Viktor miniszterelnökké választásakor kezõdött. Az ezzel ellentétes álláspontok hangoztatása  nem a tényekre, hanem a az érzelmekre épít. 

A megosztottság régóta jellemez minket. Olykor a felszínre tör, máskor mintha eltûnni látszanék. Akik 1956-ot megtapasztalták, azokban az októberi napokban érezhettek meg valamit a "nemzeti egység" felemelõ pillanataiból. Az újabb nemzedéknek a romániai falurombolás elleni tüntetés, vagy Nagy Imre temetése adott ilyen élményt. A legfiatalabbaknak most áprilisban a Kossuth tér. Ám élmény ide-élmény oda az utóbbi példa mutatja, hogy  a nagy közösségi élmény távolról sem azonos a teljes egységgel. Ott a Kossuth téren nemcsak együtt voltunk, hanem valakik ellen voltunk. Ott és akkor abban a reményben, hogy mi vagyunk a többség. Késõbb kiderült, hogy noha sokan voltunk, mégsem elegen...

Azok, akik nem voltak ott velünk és nem is akartak velünk együtt lenni, azok már régen azt mondták, hogy mi megosztottuk az országot. Az árkok betemetését ígérték, s ezzel talán meg is tévesztettek jónéhány embert. Mert az árkot nem mi ástuk. Az árok már régen kiásatott, szekértáborok alakultak ki mindkét oldalán, s nem is mindenki elvi alapon választott a táborok között. A ma élõ nemzedéknek mindössze az árok mélyítésére vagy szerencsésebb esetben a betemetésére van lehetõsége. Az árok baloldalán lévõ erõk egyik régi jellemzõje, hogy olyan dolgokat hánynak jó hangosan a szemünkre, amiket õk követnek el. Szerintem az árokásás is ilyen. legjobban az leplezi le õket, hogy most a kormányzás jogának birtokában eszük ágában sincs árkot temetni. Sõt, még mélyítik is azt. Mi magyarázza más azt, hogy a külügyminisztériumból még annak a szóvivõnek is mennie kell a posztjáról, akit még elõzõ minisztersége alatt Kovács László nevezett ki. Nincs más bûne, minthogy nemcsak Kovács László "szavát vitte", hanem Martonyi Jánosét is. Ez elegendõ a leváltáshoz, s ez a leváltás világos üzenet: nincs közeledés a két oldal között. Mi ároktemetési célból fogadtuk el a korábbi szóvivõt, noha rendszerváltásnál kevesebbet, kormányváltásnál többet akartuk. Õk szavaik szerint csak kormányváltást terveznek, de szinte rendszerváltásnál is többet tesznek. 

Az árok már régen kiásatott. Hogy milyen régen, azt talán érzékelteti velünk néhány sor Prohászka Ottokár egy 1917-ben elmondott beszédébõl. A püspök a katolikus sajtóról szólt, s a többek között azt mondta: "Nálunk is van határozottan kereszténységellenes irányzat a sajtóban... Ez irányzat lapjaiból egy idegen világ hideg lehelete csap arcunkba, oly világé, mely egyáltalában nem érti a kereszténység eszményeit, - nem éri azért mert más a gondolkodása, más az érzéke, ízlése, s így szinte szükségképpen más ideálok alakultak ki benne. Amiért mi lelkesedünk, az nekik semmit nem jelent; ami minket gyújt, tüzel, attól õk megfagynak, s ami nekünk korlátokat von s lelkiismereti kötelességeket diktál, az nekik üres szó, semmi."

A sajtó világa, mint tudjuk csak tükrözi a társadalmat. A megosztottság, az egymás meg nem értése, sõt az elvi alapokon való elkülönülés már a múlt század elején jellemezte a magyar társadalmat.  Szükséges-e még bizonyítani, hogy a két tábor között olyan alapvetõ eltérés van, amely nem hidalható át szép szavakkal vagy a kiengesztelõdés fennkölt eszméjével. Az egyik oldalon vannak akik lövetnek, a másik oldalon, akiket lõnek.

A mai magyar társadalom egyik alapvetõ baja, hogy noha a két tábor "magja" között nem lehet kapcsolatot teremteni, megbékélést szolgálni, a táborokat nem csak a mag alkotja. Az ott tartózkodó, oda csábított emberek nem feltétlenül osztják a vezetõk elveit illetve elvtelenségét. Odaát nagyon értenek hozzá, hogy eltitkolják a lényeget és magukhoz vonzzanak minél több embert. Maroknyi csapatként kezdték, de a modern kor lehetõségeit jobban felismerték, mint az ideátiak. Megszállták a sajtót, s hozzáláttak az õ gondolkodásuk terjesztéséhez. S tették ezt észrevétlen, hidegen tudatos és egyre finomodó módszerekkel, és sikeresen. Aki lépre ment, nem tartja magát sem gonosznak, sem erkölcstelennek. Jó lelkiismerettel teszi amit tesz, és nem is érti, hogy ideát mit kifogásolnak. Ennek az írásnak nemcsak az a célja tehát, hogy elhárítsa a polgári oldalról a társadalom megosztásának vádját, hanem az is, hogy elkezdjünk gondolkodni, milyen eszközökkel tudjuk az odaát lévõ és megtévesztett embereket áthozni az árok jobbik oldalára. Ez a mi munkánk, és nem is kevés.

Surján László

Várjuk olvasóink véleményét
 

Vissza a kezdõlapra