Koalíciós hajó

“Nem az a fontos, ki kormányoz, hanem az, ami történik, javára válik-e a polgároknak, a nemzetnek." Orbán Viktor május 7-én a budai Várban vigasztalta híveit e szavakkal. Nehéz elfogadni, hogy az élelmes második és a szemfüles harmadik most kibillenti helyéből a győztes polgári összefogás kormányát. A bizalom azonban megilleti a demokratikus versenyben győztes pártokat - legalább kormányzásuk kezdetén.

Szívderítőbb, ámbár mindenképp nehéz a két, koalícióra lépő párt helyzete. A valódi “főnök˛, a választópolgárok összesen bő nyolcmilliós tömege ezúttal sem adott fel üdítő leckét a kormányzásra vállalkozóknak. Kényszerbe szorította őket kampányuk: a kormányváltás hangos ígérete. Most egymással kell koalíciót kötnie a Magyar Szocialista Pártnak és a Szabad Demokraták Szövetségének. Mind a Fidesszel, mind az MDF-fel való megegyezés kizárt a kampánybeli indulatok után - legalábbis ebben az esztendőben. Így állhatott elő az a helyzet, hogy a 46,4 százalékos parlamenti helyet elfoglaló párt a tizenöt kormánytag közül csak tizenegyet delegál, míg a 4,9 százalékos Szabad Demokraták Szövetsége hivatalosan négy kormánytaggal vehet részt az ország irányításában.

Noha ez a fölállás a demokrácia szellemének szögesen ellentmond, a demokratikus játékszabályoknak tökéletesen megfelel. A lehetőséget maguk a választópolgárok alakították ki, hozzájuk csak újabb választás kiírásával lehet(ne) föllebbezni.

A 46,4 százalékos törvényhozási részvételt kivívott párt adja egyértelműen a külügyek irányítóját, az ifjúsági és sportminisztert, a honvédelmi minisztert, a belügyek vezetőjét és a a munkaügyi, valamint az agrártárca gazdáját. Lényegében tehát hat kormánytag sorolható minden további nélkül a választásokon a második helyen végzett - így nagyobbik - kormánypárthoz. Ezek a politikusok MSZP-s képviselőként küzdötték végig az utóbbi esztendőket, így ismerhette őket a szűkebb és a tágabb közösség. Ugyanez a párt küldi a kormányba magát a miniszterelnököt, a pénzügyminisztert, a kultusztárca irányítóját, az igazságügyi minisztert is, sőt az egészségügyi tárca vezetőjét is.

A kisebbik, 4,9 százalékos törvényhozói részt elfoglaló párt pedig négy minisztériumot vezethet majd. A gazdasági és közlekedési tárcát, a környezetvédelmi minisztériumot, az informatikai fejlesztésekért felelős kormányszervet, és a sokat vitatott oktatási minisztériumot.

Ismét nagyvonalú volt tehát a szocialista párt, miként megmutatta ezen erényét 1994-ben is. Akkor 54 százalékos többséget nyerve nem volt ráutalva a koalíciókötésre, mégis magához emelte a liberális pártot három miniszteri poszt átengedésével. Most, a számarányok szerint “másfél" SZDSZ-es minisztériummal teljesítené a választói akaratot az MSZP. Ám “kettő és féllel˛ megfejelte a szükséges mértéket.

A nagyvonalúság nem idegen a demokratikus szellemtől. Megkönnyíti ennek érvényre jutását, ha maga a kormányfő eleve kétpárti gondolkodású elme. “Az 1990-es választások előtt valóban azt mondtam, hogy az SZDSZ gazdaságpolitikai gondolatmenete közel áll hozzám. Ma örömmel látom, hogy az MSZP és az SZDSZ gazdaságpolitikai elképzelései nagyon közel állnak egymáshoz" - nyilatkozta még 1994. augusztusában Medgyessy Péter a Magyar Nemzetnek, a Nincsenek politikai ambícióim című interjúban. S hozzátette: “Liberális gondolkodású és szocialista érzékenységű, szocialista érzelmű ember vagyok."

Ez a kétpártiság eleve jó alap a nagyvonalú koalíciókötéshez. Hasonló erényekkel rendelkezik a Kossuth-év meghirdetésekor az SZDSZ-szel együttműködő Görgey Gábor, az SZDSZ gazdasági programját egykor megíró Békesi László felesége, Csehák Judit, az önmagát az SZDSZ-hez közelebb állónak valló Bárándy Péter is. A koalíciós szellem áthatja tehát a leendő kabinetet Több tagja szinte egymagában megtestesíti az MSZP-SZDSZ koalíciót.

Hasonló a hasonlóval ül tehát együtt a koalíciós hajóban, könnyű lesz egy irányban húzni.

Molnár Pál
Heti Válasz
május 17.

Vissza a kezdőlapra