dr. Kádár Péter, szigorú tekintetű, de mégis mosolygós fiatalemberként lett az első szabadon választott parlament tagja. Értelmes mondatfűzése, logikus okfejtése parlamentszerte kedvelt képviselővé tette. Tudtuk róla, hogy református lelkész, s nem értettük, hogy mit keres az SZDSZ frakcióban. Telt-múlt az idő, és nemsokára már ő sem értette ezt. Tölgyessy Péter leváltását követően elhagyta ezt az ön és nemzetrontó pártot és az akkori KDNP képviselője lett. 1994-ben azonban felhagyott a közvetlen politizálással és a lelkészi szolgálatot választotta. Nevét, arcát a miskolci deszkatemplom leégésekor mutatta ismét a média.
Most a választások előtt cikket írt a Reformátusok Lapjába, amely néhány paptársának annyira megtetszett, hogy szórólapként terjesztették híveik között. Mindez viszont a Népszava cikkírójából váltott kis érdekes reakciókat. Mindkét írást érdemes elolvasni.
 
 

„Válaszd azért az életet!”

Gyerekkorunkban sokszor játszottunk két kézzel sorsolást: az egyik kezem üres, a másik tele; üss rá, melyiket választod! Ez az egyszerűjáték életre szóló bölcsességet rejt. A világ legbonyolultabb dolgai, mint például az informatika, vagy a demokratikus politikai választások, lebonthatók üres–tele, igen–nem választásra. Egy emberöltőnyi időszak van mögöttünk, amelyben a magánügyeinken kívül, a közügyeinkben nemigen volt választási lehetőségünk: eszi, nem eszi, nem kap mást. A Népfront képezte a „másik” lehetőséget az eggyel szemben, de minden józan honfitársunk tudta, hogy az egyik ugyanaz sülve, mint a másik főve.

Tizenkét éve, hosszú idő után először újra valódi döntés elé állhattunk. Akkor az ország népe nagy többséggel leszavazta a múlt szereplőit és új korszak mellett tette le a voksát. A korai csodavárás, az átalakulás kikerülhetetlen kínjai és nem utolsósorban a fehéret feketére, a feketét fehérre maszkírozó tömegtájékoztatás együttesen elérték, hogy az emberek többsége nyolc éve riadtan nyúlt vissza a régiekhez, hátha azok beváltják az elvesztett illúziókat. Az eredményt ismerjük: a Bokros–csomag minden olyan gondolkodó embert kijózanított, aki azelőtt azt hitte, hogy az összeszorított marok tartogat valamit. A szavazók hetvenkét százaléka jó nagyot csapott az üres ökölre, és nagyot csalódott.

Négy éve, ha kis többséggel is, de újra a jövőépítés felé fordultak a szavazók. Ennek köszönhetően befejeződhetett a rendszerváltozás. Az ország végre növekedési pályára állt. Ez az emelkedés nemcsak a meggyőző gazdasági mutatókban, a nemzeti össztermék fellendülésében, az infláció és a munkanélküliség csökkenésében és a jóléti (oktatási, egészségügyi, nyugellátási, szociális) kiadások bővülésében mutatkozik, hanem, ami talán ezeknél is jelentősebb: lefékeződött a népességfogyás. A gyermeknevelés, a családok kormányzati támogatása kismértékű, de határozott irányú megéledést hozott az elöregedett magyar népességnek. Megfordulni a néppusztulás útjáról, és elindulni a gyarapodás irányában: ez lett az elmúlt évek legdöntőbb fordulata. A fordulat azonban önmagában kevés, mint ahogy négy év is rövid időszak egy nép sorsának nagyléptékű folyamataiban.

Az idei országgyűlési választások igazi tétje ez: megmaradunk-e a megelevenedés és a jövő útján, vagy újra visszatérünk a múlt sötét figuráihoz és visszabandukolunk azon a lejtőn, amelyről négy éve folyamatosan sikerült felkapaszkodnunk. A visszacsúszás lehetősége még mindig reális veszély, bármilyen rokonszenves paraván mögé is rejtették. Egy sima arcú és modorú bankár mögött is ugyanaz a csapda rejtőzik, amibe nyolc éve beleestünk. Megdöbbenve tapasztalom, hogy érettnek hitt, gyakorló reformátusaink között számosan megint önmagunk ellen készülnek szavazni. Ezeknek mondom: jusson eszetekbe, testvéreim, mit csináltak az elvtársakból lett urak az iskoláinkkal: megvonták azt a kiegészítő támogatást, amely nélkülözhetetlen a református keresztyén nevelés intézményeinek a működéséhez! Ezzel mindent elmondtak, mi a céljuk velünk és a jövendő református egyházával: visszaszorítani a templomfalak közé, elnevelni az ifjúságot Istentől a drogfogyasztással, homoszexualitással és bűnözéssel kísértő életmódra, a világnézeti semlegesség zászlaja alatt.

Húsvét ajándéka, a hit, a nem látott dolgokról való meggyőződés – olvassuk a Szentírásban. Isten a népének az örökélet és örök halál nagy választásában tisztánlátást adott, a hitet, amelyet Krisztus feltámadása diadalra juttatott. A hit tehát, ha nem is mindentudás és jövőbe látás, de feltétlenül tisztánlátás, sőt előrelátás. Isten ajándéka a hit, amely nemcsak az odafennvalókban, de az idelentvalókban is megmutatja a még nem láthatót. Előre láthatjuk, hogy melyik összecsukott tenyér mit rejt. Elkerülhetjük, hogy ismét az üresre csapjunk rá, csak azért, mert beleképzeltünk valamit. És van rá lehetőségünk, hogy a tartalmasabb tenyérre mutathassunk: ez kell nekem. Ez kell, mert ez szolgálja nemcsak az egyház, de az egész nép, sőt az egész nemzet életét. Ha valakinek kétsége volna efelől, gondoljon a magyar igazolványok ügyére: ki volt az, aki támogatta és ki volt az, aki ellenezte, hogy felvidéki, erdélyi, vajdasági, kárpátaljai honfitársaink újra a hazájuknak érezhessék ezt a magyar földet!

Élet, vagy halál – ez itt a kérdés. Nem túlzás ezt kimondani egy négyévente ismétlődő parlamenti választás kapcsán? Vannak olyan apró lépések, amelyek az egész út kimenetelét meghatározzák. Az élet és halál útjával is így vagyunk. Kis lépésekkel tehetjük meg mind a kettőt. A halálba „szálló” kábítószeres a budapesti autóbuszon nem az első füves cigarettával mondta ki ítéletét. Apró lépésekkel jutott el odáig, hogy végül már csak a halálos adag volt elég neki.

A feltámadás fényében, történelmi fordulópontjainkon tisztán látható az apró lépések hosszú útja, főleg az út vége. Így volt a megnyitott sír hajnalán, amikor egyetlen élet győzelme a halál fölött valamennyi hívő életnek bizonyossá tette a végső győzelem reményét. S így volt ennek ereje által Mohács után, amikor egy református esperes (nemrég ellopott) magyar Bibliája mentette meg a magyarságot a lelki széthullástól. Mit befolyásol egy nyomdai termék?— kérdezhetné valaki. Igen, kis lépés volt a Vizsolyi Biblia, de az élet útjára vezetett. Így volt a levert szabadságharc után is, amikor a kiegyezéssel a polgárság és a protestáns köznemesség vezette erők kiharcolták a nemzethez méltó élet feltételeit, s amikor Vörösmarty ezt szavalta: „Egy ezred évi szenvedés kér éltet vagy halált!” Így volt a trianoni ország-csonkítás után, amikor a református kormányzó és miniszterelnöke a rend helyreállításával, erős nemzeti valutával és egy átfogó népjóléti programmal építette újjá az országot. Nem rajta múlt, hogy a jólét áldása már nem terjedhetett tovább sok–sok nyomorgó családra, mert jött a háború. És négy éve így kaptunk ajándékba egy református miniszterelnököt, aki határozott és kiegyensúlyozott munkával fordította vissza az országot a letargiából. Ezúttal, ha lehet, még sorsdöntőbb voksolás vár ránk.

Most, a húsvét utáni első vasárnapon és két hétre rá választ Magyarország népe, benne több, mint másfél millió református magyar. Van-e rálátásunk, van-e előrelátásunk, tehát van-e hitünk ahhoz, hogy a tele kezet érintsük meg. Azt a kezet, amelyben még számos kiaknázatlan lehetőség rejlik: folytatódó nemzetgyarapodás, a gyermekáldás, a tudás, a hit, a munka megbecsülése, a nemzedékek harmonikus együttélése, a Széchenyi–terves országfejlesztés (amit ellenzői egészen biztosan leállítanának), jövőt építő, közcélú beruházások, s nem utolsó sorban, egyházunk közszolgálatának teljesebb kibontakozása. Ezen felül, nem mindegy, hogy ki fog bennünket képviselni az Európai Unióhoz való csatlakozás tárgyalásain: az, aki magyar elkötelezettségét ékesen bizonyította, vagy az, aki idegen érdekeknek a bábja.

Magyar református testvéreim! A feltámadt Krisztus az élet pártjára kötelezett el minket, keresztyéneket. Mint őt követő magyar reformátusok, felelősek vagyunk azért, hogy mi történik a népünkkel, hogy gyermekeink, unokáink milyen országban élhetnek majd, hogy végső soron a hit és élet népe vagy a hitetlenség és halál népe leszünk. Még egy olyan aprócska tett is sorsdöntő, hogy melyik négyzetbe tesszük az ikszet. Ne a kereskedelmi tévék keltette csalóka látszat, ne a sima modor legyen a döntő, hanem a hitből fakadó tettek! Ezért nekünk is szól a nemzetek Urának cselekvő hitre indító szava: „Válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod!”  Dr. Kádár Péter

A Népszava kis hírben tudósított a kérdésről. A cikkre a yahoo egyházi lapszemle elnevesésű listán találtunk rá, szinte teljes terjedelmében idézzük:

"Értékek mellett cikkezett a református lelkész

Értékrendnek és nem pártok melletti állásfoglalásnak szánta Kádár Péter református lelkész a Válaszd azért az életet! című cikkét, amelyet Nyírbogádon, a húsvétvasárnapi istentisztelet után a Magyarországi Református Egyház hivatalos körlevelének hátoldalára fénymásolva terjesztettek. A miskolci Deszka- templom lelkészének cikke szerint tizenkét éve az emberek leszavazták a múlt szereplőit, és új korszak mellett tették le voksukat. A korai csodavárás, az átalakulás kikerülhetetlen kínjai és nem utolsósorban a fehéret feketére és a feketét fehérre maszkírozó tömegtájékoztatás együttesen elérték, hogy az emberek többsége riadtan nyúlt vissza a régiekhez, hátha azok beváltják az elvesztett illúziókat... Négy éve, ha kis többséggel is, de újra a jövőépítés felé fordultak a szavazók.

Az ország végre növekedési pályára állt. Medgyessy Péterről, az MSZP miniszterelnök- jelöltjéről a szerző csak mint sima arcú és modorú bankárról beszél, aki mögött ugyanaz a csapda rejtőzik, mint amibe négy éve beleestünk." A fenti eredeti szövegből kiderül, Kádár Péter itt a nyolc évvel ezelőtti csapdáról szól. Vajon ki irányította a nyomdaszekrény örögét?

Ezután "Kádár hirtelen fordulattal egy új bekezdésben már a húsvétról értekezik, majd visszacsap a politizálásba, és közli: Élet vagy halál - ez itt a kérdés. Miután a lelkész történelmi példákkal illusztrálja a magyar reformátusság történelmi szerepét, megjegyzi: És négy éve így kaptunk ajándékba egy református miniszterelnököt, aki határozott és kiegyensúlyozott munkával fordította vissza az országot a letargiából. Ezúttal, ha lehet, még sorsdöntőbb voksolás vár rátok. Majd Kádár a cikk címzettjeinek számító református híveket kéri, szavazzanak az általa követendőnek tartott értékrendet hirdető pártokra, mert mint írja, rajtuk is múlik hogy végső soron a hit és élet népe vagy a hitetlenség és a halál népe leszünk.

Kádár, aki maga is lapunktól értesült a cikkterjesztés eme szokatlan módjáról, elmondta, nem érzi problémának azt, hogy az írás egy lapon szerepel a református egyház hivatalos - a választások kapcsán kibocsátott - körlevelével, mert a két szöveg jól megkülönböztethető egymástól. Szerinte a történelem jelentős fordulópontjain elvárható egy értelmiségitől, hogy kinyilvánítsa állásfoglalását. Ő nem tett mást, mint hogy leírta a sajátját. A cikk egyébként a Reformátusok Lapja húsvéti számában jelent meg.

Bölcskei Gusztáv református püspök, a zsinat lelkészi elnöke, aki Kálmán Attila főgondnokkal, a zsinat világi elnökével együtt aláírója volt a körlevélnek, nem kívánt reagálni a hírre, indoka szerint a választások előtt ez nem lenne időszerű. Nyírbogád református lelkipásztorát is kerestük, hogy megtudjuk tőle, ki fénymásolta rá a Kádár-féle cikket a körlevél hátára, de a parókián csak egy üzenetrögzítő fogadta hívásunkat. "

A cikk szerzője: Patay Gábor NÉPSZAVA. Írása közvetlen szavakkal nem ítéli el a Kádár Péter féle cikket. Mégis, ha elolvassuk, valahogy úgy vélhetjük, Kádár hibázott. Érdemes megfigyelni, mivelk érik el ezeket a hatásokat. Régen a sorok között kellett tudni olvasni, most a sorok között írnak...

Surján László

Vissza a kezdőlapra