Négy napnak sem kellett eltelnie ahhoz, hogy Kuncze Gábor, a szocialista-liberális kormány egykori belügyminisztere „jogi genszterizmusnak” nevezze egy magyar (állam)polgár (amúgy harmadéves joghallgató) törvényhatósági állásfoglalást kérő beadványát, valamint az ezzel érdemben foglakozó Országos Választási Bizottság tevékenységét. Mi az intő jel, ha ez nem az…? És természetesen nincs egyedül. Medgyessy Péter kijelentette: „…nem lehet megengedni, hogy megkérdőjeleződjön a stabilitás, az ország tekintélye és nemzetközi megítélése. Csupán a megosztottság fenntartására jó az, hogy több körzetben újraszámolják a szavazatokat.” Fodor Gábor a televízió nyilvánossága előtt „zavarkeltésről, a demokrácia megkérdőjelezéséről” beszélt a választáson leadott szavazatok újraszámlálási kezdeményezéseivel kapcsolatban.

Vajon mitől félnek ennyire…?

Megtagadva – most, hirtelen – még liberális „földi isteneiket” is. Bár nemrégiben idéztem, hadd emlékeztessek ismét Peter Tufo szavaira: „a szavazatok újraszámlálása a demokratikus folyamat része, a jogállamiság eleme” – emelte ki a két évvel ezelőtti amerikai elnökválasztást követő, féléves bírósági eljárás-sorozatok kezdeményezése kapcsán. A tengerentúliak liberalizmusa, no lám, most korántsem követendő példa a magyar szocialista-liberális demokraták számára. Vajon miért?

Vajon mitől félnek ennyire…?

Mert az ember az első pillanatban elfogadja a végeredményt. Hiszen több párt delegáltja számolta azokat össze. Majd szaporodnak az ilyen-olyan visszaélésekről szóló jelzések, beadványok. Még most is bízunk a jog, a törvény erejében. Gyanakodni csupán akkor kezdünk, amikor a tisztázás szándékainak megjelenése láttán valakik hirtelen zavarkeltésről kezdenek beszélni. Csak az kiabál, akinek ég a háza, hümmögjük elgondolkodva. És már magunk is szeretnénk azt az újraszámlálást. Nem azért, mert az első pillanatban is ezt szerettük volna. Hanem azért, mert ők – nagyon nem akarják.

Vajon mitől félnek ennyire…?

És gondoljuk végig alaposan az egykori belügyminiszter úr kifejezését: jogi gengszterizmus. A szocialista-liberális értelmezések szerint valóban ennek neveznék azt, ha valaki jogorvoslatot kér egy bizonyos, számára nem egyértelműen értelmezhető helyzetben? Lehet, hogy precedens fogalmazódott meg négy nappal a választások után: a Medgyessy-érában jogi gengszterizmus lesz minden elsőfokú bírósági tárgyalást követő fellebbezés, feleslegessé válik a Legfelsőbb Bíróság, és talán ombudsmanokra sem lesz szükség. Hiszen valamely helyzet jogszerű végigkövetése, a törvényesség minden lépcsőfokának jogszerű betartása és betartatása – jogi gengszterizmusnak minősíthető. Ez lesz a szép új világ…

Ha – hagyjuk. Nem szabad.

Figyeljünk a szirénhangokra is… Azon „független” politológusokra és közírókra például, akik a kereskedelmi televíziókban és az írott sajtóban a Fidesz vereségéről és az MDF győzelméről beszélnek. Azokra a nézői SMS-ekre, amelyek özönlenek egy-egy beszélgetős műsorba, ugyanazon tartalommal: milyen jó, hogy az MDF kiszabadult a Fidesz halálos szorításából, egyedül négy év alatt ismét megerősödhetnek, sőt, egy SZDSZ-MSZP-MDF koalíció is üdvös lenne az ország számára. De ugyanezt a markáns elkülönülést várják a kisgazda-képviselőktől is. Íme: a szalámi-taktika klasszikus receptje. Ha valamikor, akkor most nem szabad „önálló pártarculat-építésekbe” kezdeni – hiszen mi más lehetne a szándékuk, mint a jobboldali egység szétverése…? És azért a jobboldali táborban is jó tudni, hogy - minden egyéni győzelem és minden pártpreferencia sajátos értelmezése ellenére - a jobboldal száznyolcvannyolc megszerzett mandátumának legfeljebb, ha egynegyedét szerezték nem Fidesz-es jelöltek. De még ez sem igaz, hiszen a közös jelöltség egyik lényeges eleme az, hogy az adott körzetben nem indul jobboldali koalíción belüli ellenjelölt… A egyes körzetekben a győzelem a megvalósult egység győzelme – és ezt illő lenne tizenkét év széthúzó polipitizálgatásai után végre megőrizni.

Mert ez a két hét egységet teremtett. Legyünk büszkék rá. Örüljünk egymásnak. Ocsúdjatok fel, csillapodjatok le, menjetek békével haza, üzenik nekünk nap mint nap a „győztes oldal” korifeusai. Kérek mindenkit: ne váljunk a cinkosaikká, ismét… Ötmillió ember nemzeti egységet óhajtó lelkesedését gyalázzák azóta is, minden pillanatban. Negatív kampányról, ellenfeleink lejáratásáról beszélve. Provokálnak bennünket. Azt akarják, hogy felejtsük el az ő négyéves kampányhadjáratukat; vagy akár azt a száznapos országjárást, amellyel „vágták a centit”. Visszaszámoltak – miközben a polgári kormány nem kampányolt, hanem kormányzati munkáját végezte, felelősségteljesen, demokratikusan. Most sokan gondolják úgy: későn kezdett kampányolni. Nem így van. A média eszközeivel valóban későn kezdett élni, de ez – helyrehozható hiba. Ám megleltük méltóságunkat, s ezt épp az a gyűlölet-hullám keményítette meg, amely elárasztott bennünket nemzeti jelképeink viseléséért. Legyünk büszkék győzelmünkre – és örüljünk egymásnak. Az egységnek.

És éljünk a jog minden demokratikus eszközével, ám viseljük el, ha ellenfeleink az illegitimitás terhe alatt akarnak kormányt alakítani. Legyünk megértőek: ez a módszer elődeiktől sem állt oly távol. Gondoljunk csak a Kádár-kormány megalakulásának körülményeire… Ha most nekik is ez kell; ha a demokrácia eszközeit „jogi gengszterizmusnak" nevezik; ám legyen.

Legyen övék a percnyi győzelem, s legyen miénk az egység öröme.

Jöjjünk össze, időnként, megünnepelni ezt. Mondjuk – száznaponként. A nemzeti és a millenneumi országzászlók alatt. És kezdjük el mi is vágni a centit, ahogyan ők, demokratikusan.
Már csak ezerötszáz nap. Már csak ezernégyszáz. Együtt – gyorsan elrepülnek a pillanatok…

Torday E. Kornél

Vissza a kezdőlapra