Most, hogy megszületettek a parlamenti választások hivatalos végeredményei, ideje azokra higgadtan rápillantanunk. A számsor: a Fidesz-MDF eredménye 48,70 százalék; az MSZP 46,11, az MSZP-SZDSZ közös jelölt 0,28, az SZDSZ 4,92 század százalékot ért el. A számok tükrében pedig azon kell elgondolkodnunk: vajon miért az újraszámoltatási kezdeményezések fölött korbácsolódtak fel úgy az indulatok? Mert szinte csak erről lehetett hallani és olvasni. Amúgy a köztársasági elnök úr döntése egyértelmű: az nyert, aki – úgymond – elérte a koalíciós többséget; márpedig hiába szerzett több mandátumot a Fidesz-MDF – koalíciós kormánytöbbséget csak az MSZP-SZDSZ tud biztosítani. Mondták és harsogták, elsöprő erővel.

Most azonban józan paraszti ésszel – ha úgy tetszik: „jogi gengszterizmussal”… - vizsgálva a szikár tényeket, két kérdést kell megfogalmaznunk. Az egyik: miért értelemszerű az, hogy a választásokon két és fél százalékkal kevesebb szavazatot nyert párt a győztes? A második: miért értelemszerű az, hogy az önálló listájával a megszerzett mandátumok tekintetében öt százalékot el sem érő párt nem csupán parlamenti frakciót, hanem kormánykoalíciót is alakíthat? Nem jogi csűrés-csavarás azt állítani, hogy a listán többséget elért párt(ok) által delegált első embernek kell megkapnia. Ismétlem: ez nem jogi csűrés-csavarás, hanem a jogszerűség elvének szikár, száraz, kőkemény – jogállamhoz illő – értelmezése és gyakorlata.

De követhető-e ez a gyakorlat abban a felfokozott hangulatban, amelyet a szociálliberális közhangulat befolyásolói, szálláscsinálói teremtettek? Ne szépítsük – a válasz egyértelmű nem. Életveszélyes helyzetet eredményezne a fenti – jogkövető – magatartás megkövetelése. Ráadásul hírbe hozná a Fidesz-MDF összefogást azzal, hogy vagy nagykoalíciót készít elő, vagy összeállna az SZDSZ hisztero-liberálisaival. Azokkal a szabaddemokratákkal, akik - minden győzelmi mámoruktól függetlenül –történetük legrosszabb választási eredményét produkálták. Tegyük hozzá: „szürkeállományuk” ezt már a második választási forduló éjszakáján világosan felismerte. Tudták, s merték tenni azt, amit tehettek; és amit „holdudvaruk” révén meg is tehettek. Kulmináltak egy olyan vitát, amely elfedte vereségük valódi következményét. Kiprovokálták azt a tömeghangulatot, amelyben az öt százalék alatti teljesítményük jogszerű következményének követelése a „szélsőjobboldali gyűlöletkeltés” bélyegét vonná maga után.

Ez van. Le kell vonnunk a következtetést: 2002-ben kormányalakítási megbízást kap – vélhetően – egy olyan párt, amely a győztesénél két és fél százalékkal kevesebb szavazatot kapott, és amely – a közhangulat befolyásolóinak maximális segítségével élve – mindent megtett azért, hogy valós eredménye legalábbis kétségbe vonható maradjon. Történt mindez a demokrácia építésének tizenkettedik évében…

Marad – a jövő útjaként – a küzdés maga. Amely úton kizárólag együtt haladhatunk tovább. Mondtam ezt korábban is; megismétlem – mert sulykolni kell. Saját magunkba. Hogy ez a helyzet nem következik be, ha a korábbi kormánystruktúrák és pártcsatározások vesztesei nem próbálkoznak ismét egy új pártalakzat létrehozásával. Bizonyítani nem tudjuk, de a társadalom hangulatából következtethetünk rá: a Centrum szavazói nem a baloldal táborából kerültek ki. Az általuk elért négy százalék csupán kétharmadát adjuk hozzá a polgári erők szavazataihoz, és láthatjuk – nekünk ismét Mohács kellett…
És - kell. Mert a választás éjszakáján teljes joggal összeroppant Csurka Istvánnak is éreznie kellene végre: hol a határ. Itt és most. Sikeresen kiriogatták általa a jövő tengelyéből a polgári oldal erőit. Újabb demonstrációival pedig tovább veszélyezteti azokat a lehetőségeket, amelyekkel sikeresen élhetnének a jövőben – a jövőért – a polgári együttműködés társadalmi erői. Járhatja, persze, továbbra is a látványos, hangzatos ellenállás útjait. Külső erőkkel ebben nem akadályozhatjuk meg, hiszen mi valamennyien jogállamot akarunk. Még ha a választási eredmények nyilvánossága körül adódtak is „jogi gengszterizmusok” - amelyek elkövetői valójában azok voltak, akik ilyesmit hangoztattak…
De ha valaki itt és most nem látja be: mivel szolgálja, és mivel akadályozza a polgári mozgalmak mozgástereit, akkor azok közé sorakozik fel, akik a legtöbbet tették a rendszerváltás megakadályozásáért. Ne a baloldal felé mutogassunk - a baloldali politikusok tették a dolgukat; tették, amit tenniük kellett. Túlélésükért, fennmaradásukért. A mi feladatunk nem az, hogy haragudjunk rájuk, hanem az, hogy legyőzzük őket. Ám abban, hogy ez most sem sikerült, a Pető Ivánok, Fodor Gáborok, mellett a Torgyán Józsefek, Kupa Mihályok és Csurka Istvánok felelőssége – elvitathatatlan. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ezt már csak Csurkának kellene belátnia.
Igen. Már csak - neki… Nagyon remélem, hogy nem tévedek…

Torday E. Kornél

---

Csurka azonban nincs belátó hangulatban. A Hősök terén a dudára kötötte a gőzt, s némileg egymásnak ellentmondó kijelentéseket tett. Egyrészt a Fideszt hibáztatta a "külföldi kívánságra létrejött kétpárti berendezkedésért", másrészt hajlandónak mutatkozott a Fidesz által kezdeményezett népi kezdeményezés támogatására, feltéve, hogy lesz jogkövetkezménye.

Kisé részletesebben a Hősök teréről:

Infostart
Origo
Stop

Vissza a kezdőlapra