Az anyanyelvû mise esélye a csángóknál
Beszélgetés Pozsony Ferenccel, a Kriza János Néprajzi Társaság elnökével

Pozsony Ferenc néprajzkutató a hét végén Jászvásáron megrendezett, a csángók eredetét, nyelvét vizsgáló nemzetközi konferenciának egyik résztvevôje volt. Lapunknak adott interjújában beszámolt a tudományos értekezleten észlelt visszásságokról, a moldvai magyarság megmentésének érdekében tett erôfeszítésekrôl, valamint a nemrég kiadott csángókról szóló román nyelvû kötetérôl.

— Miben áll a kötet újszerûsége?

— A magyar csángókutatók nagyobb része eddig többnyire csak magyar nyelven közölte eredményeit, nagyon kevesen publikáltak román vagy angol nyelven. Ahogy a dr. Kós Károly, Szentimrei Judit és Nagy Jenô szerzôhármas által 1981-ben megjelentetett A moldvai csángók népmûvészete címû kötet elhagyta a nyomdát, Ceausescu propaganda-irodájában csakhamar gyökeresen átírták és 1985-ben nagy példányszámban kiadták Dumitru Mãrtinas csángókról szóló munkáját. A nyelvében elrománosodott, Buteán született és élete végéig súlyos identitászavarokkal küszködô dilettáns szerzô mûvében azt próbálta bizonygatni, hogy a moldvai csángók ôsei voltaképp Délkelet-Erdélyben félig-meddig elmagyarosított románok. A római katolikus egyház közremûködésével forgalmazott kötet tételeit a hivatalos propaganda csakhamar dogmává merevítette, majd 1990 után angol és olasz nyelven is megjelentette. Úgy gondoltam, hogy éppen román nyelven kellene megcáfolni Mãrtinas tudománytalan téziseit. Köztudott, hogy a csángó falvakban nem létezett magyar nyelvû oktatás, ezért a csángók elsôsorban románul írnak és olvasnak. E könyv kiadása tehát egyrészt a csángók szélesebb körû tájékoztatását is eredményezheti, ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom, az 1989 után felnevelkedett fiatal román értelmiségi nemzedék korrekt tájékoztatását is. Ha már az idôsebbek gondolkodását nem lehet megváltoztatni, akkor arra kell törekednünk, hogy a román nyelven olvasókat tisztességesen tájékoztassuk a csángók eredetével, archaikus elemekben gazdag magyar nyelvû kultúrájával kapcsolatban.

— A könyv egy korábbi munkájának románra való átültetése?

— A könyv kiadásának gondolata ezelôtt három évvel született meg, akkor úgy éreztem, hogy jó lenne megjelentetni egy olyan munkát, amely összefoglalja az eddigi tudományos eredményeket, és bemutatja a Magyar Néprajzi és Antropológiai Tanszék, valamint a Kriza János Néprajzi Társaság által végzett újabb rendszeres terepkutatások hozadékát is.

— A könyvben szereplô kutatási eredmények történelmi, néprajzi vagy nyelvi megközelítési alapra helyezik a hangsúlyt?

— Azt hiszem, nem lehet különválasztani a három tudomány területérôl származó eredményeket, bizonyítékokat. A Benda Kálmán történészprofesszor által vezetett munkacsoport kutatásaiból megszületett Moldvai Csángó-Magyar Okmánytára címû munka vitathatatlanul alátámasztja az erdélyi magyarság folyamatos kitelepedését a Kárpátok és a Szeret folyó közötti területre. A csángók anyanyelve tükrözi a moldvai magyar közösségek folyamatosságát is, hiszen közöttük találunk középkori nyelvjárásban beszélôket, mások pedig éppen a 18–19. századi Székelyföld nyelvállapotát ôrizték meg. A csángók által beszélt nyelv tökéletesen dokumentálja, hogy a különbözô magyar közösségek mikor és honnan telepedtek át mai lakóhelyükre. A hatalmas mennyiségben összegyûjtött magyar nyelvû folklóralkotásaik szintén magyar eredetüket és kultúrájukat támasztják alá. Például a kutatók csupán Klézsén az utóbbi másfél száz év alatt több ezer magyar népköltészeti alkotást gyûjtöttek össze, ami egész Európában páratlanná és híressé teszi ezt a moldvai falut. Tehát, mind a dialektológiai, mind a folklórkutatások, valamint az írott történelmi források a moldvai csángóság magyar eredetét támasztják alá.

— A jászvásári konferencián a román kutatók milyen ellenérvekkel igyekeztek saját álláspontjukat megvédeni?

— Nagyon sokan elsôsorban Mãrtinas tudománytalan tételeit ismételgették. Tudni kell, hogy Mãrtinas nem rendelkezett alapos és rendszeres nyelvészeti képzettséggel, s a második világháború elôestéjén a legionárius mozgalom tagjává vált. A konferencia keretében meglepôdve tapasztaltuk Ioan Mãriinak, a Román Tudományos Akadémia kolozsvári nyelvészeti intézete igazgatójának agresszív hangnemét, aki Mãrtinasnak azon elméletét ismételte meg türelmetlen modorban, hogy a moldvai csángók Székelyföldön félig-meddig elmagyarosított románok lennének. Ô úgy véli, hogy a moldvai csángók román nyelvváltozatában erdélyi román nyelvi sajátosságok fedezhetôk fel, de állításának alátámasztására csak Bánátból tudott példákat felmutatni, amelyek éppen a magyar nyelvterület alföldi tömbjének szomszédságában találhatók. Állítása azért nem állja meg helyét, mert egyetlen példát sem tud említeni a székelyföldi románok nyelvjárásából, ahonnan a csángók ôsei származnának. Tehát ha valós alapja lenne az elméletnek, akkor a mai székelyföldi románság nyelvében is felbukkannának a csángók román nyelvváltozatában talált elemek. A konferencia légkörét hûen tükrözi, hogy én csak háromperces felszólalási lehetôséget kaptam, meg sem próbáltam megcáfolni az eddigi írásaimmal kapcsolatos vádakat, inkább a moldvai csángóság nyelvi asszimilációjának a tényét igyekeztem nyomtatott szöveggel dokumentálni. A nyelvi asszimilációval kapcsolatban a román kutatók azt válaszolták, hogy a román nép egy nagyon békés nemzet, amelytôl mindig távol állt az asszimiláció szándéka. Ekkor felolvastam az 1880-ban, Szamosújváron megjelent Amicul Familiei-bôl egy szövegrészt, amelyben Ioan Polescu helybéli író a kéthetes moldvai útján tapasztaltakról számolt be. Az erdélyi román értelmiségi megrökönyödve tapasztalta, hogy Moldvában az erdélyinél is rosszabb a helyzet, mivel kéthetes utazása alatt román nyelven még vizet sem tudott kérni a helybéliektôl. Sokatmondó, hogy a 19. század végén a csángó gyerekek még jó napotot sem tudtak köszönni románul. Az író levélben tájékoztatta az akkor bukaresti román kultuszminisztert, akit felszólított a román nemzeti érdek által megkövetelt gyors románosítás végrehajtására. A szamosújvári író a leghatékonyabb asszimilációs eszközként a román nyelvû iskolai tanítás és liturgia bevezetését jelölte meg.

— Milyen mértékû volt az asszimiláció, szám szerint körülbelül mennyire tehetô a beolvasztott csángók száma?

— Az 1992-es népszámlálásból tudjuk, hogy Moldvában összesen239 938 római katolikus élt. Tánczos Vilmos terepkutatásai szerint a kilencvenes évek közepén a moldvai katolikusok 25,8 százaléka beszélte még ôsei anyanyelvét, a magyart. A néprajzkutató a magyarul beszélôk számát, különbözô terepmódszerek segítségével 62 ezerre becsülte. A tizenkilencedik század végén a moldvai csángó falvakban körülbelül a mostani székelyföldi etnikai arányoknak megfelelô nyelvi állapotok léteztek, ami azt jelenti, hogy a moldvai csángóknak több mint 70 százaléka magyar anyanyelvû volt. Bô száz év alatt a csángóság háromnegyede veszítette el anyanyelvét.

— Annak ellenére, hogy még több tízezer csángó ismeri a magyar nyelvet, az idei népszámlálás ideiglenes adatai szerint csupán pár ezren vallották magukat magyar nemzetiségûnek. Ön szerint ezt a visszás jelenséget hogyan lehetne kezelni?

— Én inkább magyarázni szeretném ezt a kérdést. Az idei népszámlálás azért torz, mert számos megfélemlítési és manipulálási technika érte a moldvai csángókat. Például a jászvásári püspök körlevélben, nagyon finom eszközökkel igyekezett befolyásolni a csángók identitásválasztását, amit a papok minden templomban tovább magyaráztak. Többek között azzal is gyôzködték híveiket, hogy ôk azért románok, mert "sunteti romano-catolici", tehát a felekezet megnevezésében római szó voltaképpen a román eredetükre utal. Ezt csak betetôzték a számlálóbiztosok által elkövetett csalások is, amit akkor részletesen tálalt a magyar nyelvû sajtó. Napjainkban a világi és az egyházi hatalom azt tesz a csángókkal, amit akar, hiszen bibliai mentalitással és nagyon szerény körülmények között élnek. A népszámlálási csalásokat jól tükrözi egy gajcsánai lánynak az esete, aki az adatfelvétel idején tanulmányai miatt távol tartózkodott szülôfalujától, bár elôzôleg apját megkérte arra, hogy magyar nemzetiségûnek írassa be, mégis románnak jegyezték be, hiszen román személyazonosságija van(!). Az utóbbi idôben történt azért elôremozdulás, hiszen Pusztinán és Klézsén úgy néz ki, már az idén beindul a fakultatív magyar oktatás.

— A magyarságtudatnak a vállalása homogén román területen, valóban kényes dolog. Ön szerint hogyan lehetne szélesebb körû tömegben elérni a klézseiek és a pusztinaiak magyar oktatási kérelmezését, a magyarságtudathoz való ragaszkodásnak a kialakulását?

— Ez egy bonyolultan összetett ügy, mert a nemzeti identitásnak a modernebb formája csak a polgári korszakban alakult ki. Ugyanakkor a nemzeti identitást a polgári nemzetállamok iskolarendszere, az ott tanított normatív nyelv, a nemzeti történelem és az értelmiség, valamint számtalan más tényezô alakította. Például a székelységnek a szabadságharcban való részvétele egyértelmûen betagolta ôket a modern magyar polgári nemzeti közösségbe. A moldvai csángóságnál sokáig egy középkorias identitástudat maradt meg, amelynek alappillére, hogy magyar anyanyelvûek és az ortodox románok gyûrûjében a római katolikus felekezethez tartoznak. Hangsúlyozom, a moldvai magyarok kimaradtak a Kárpát-medencei magyarság nemzetépítési gyakorlatából. Például hozzájuk nem jutottak el a nyelvújítás vívmányai, nem vettek részt a 19. század nemzetépítô eseményeiben, de ugyanakkor kimaradtak a modern polgári román nemzetépítésbôl is. Sajnos a 19. század végén megerôsödött agresszív román nemzetépítési törekvések eredményeképpen a csángóság 75 százaléka asszimilálódott, ami azt jelenti, hogy betagolódott a románságba. Érdekes tény, bár sokan magyar anyanyelvûek, mégis román nemzetiségûnek tartják magukat. Kutatásaink szerint a csángók identitása komplex szerkezetû.

— Köztudott, egy közösség belsô életébe való beavatkozás kintrôl érkezô idegen akaratnyilvánításnak is értelmezhetô, ami kedvezôtlen hatású értelmezést kaphat a közösség részérôl. Ennek tükrében a magyar politikusoknak, szakembereknek "a mentôakciója" meddig terjedhet?

— Egy angol kutató a moldvai csángósággal kapcsolatban azt hangsúlyozza, hogy csak a belülrôl kibontakozó kezdeményezés lehet eredményes. Úgy vélem, nekünk, magyaroknak is fel kell mutatnunk számukra egy alternatívát, de azt nem agresszív módon. Például lehetôséget kell teremteni arra, hogy a csángóság megismerhesse a magyar kultúra európai rangú értékeit. Ha a másik fél minden intézményes segédlettel a csángókkal szemben naponta türelmetlen, agresszív magatartást tanúsít, akkor engedtessék meg a csángóknak, hogy legalább hetente háromszor magyarórát hallgathassanak. Remélem, hogy a mostani konferencia és az Európa Tanács ajánlása elmozdulást fog eredményezni. Személyesen beszéltem Petru Gherghel jászvásári római katolikus püspökkel, aki tudomásomra hozta: semmilyen külsô nyomást nem fogad el. Ugyanakkor jelezte, ha nem vagyunk "agresszívek", kimozdulhat a holtpontról a magyar nyelvû misézés ügye is.

Borbély Tamás
Szabadság, Kolozsvári Közéleti napilap
2002. július 10.

Vissza a kezdõlapra