Fohász Szent Istvánnal a Magyarok Nagyasszonyához

Keresztény hitünkben, magyar létünkben
megfogyatkozva, reményszegetten várjuk a jövőt.
Hiányzik belőlünk, István, a te Nagyasszonyt kérlelő, országfelajánló, szent hited.

Körülvett s elborít a pogányság. Veszedelmesebb, mint a te idődben.

Sem Istene, sem erkölcse,
elrágja a nemzet éltető gyökereit;
a szeretetre teremtett,
megismételhetetlenül egyedi,
    s ezért végtelenül értékes embert
    öncsaló, boldogságot
tömegcikkek vásárlásától remélő,
személytelen, önző lénnyé silányítaná. Rá kell találnunk ismét önmagunkra,
az emberebb emberre, magyarabb magyarra.
A kereszténység újrafelvétele nélkül eltűnünk,
                    miként elpusztultunk volna
kereszteletlenül akkor, ha engeded.

Nincs többé királyunk.
Törvény szavára, király parancsára
nem teremthető már keresztény Magyarország,
                    az csak szabad polgárok
önkéntes döntéséből születhet újjá.
Magyarország akkor újul meg, ha népe felismeri,

hogy a valódi jólét
    nem a nicstelenek kifosztásából,
nem a magzatok elpusztításából,
    hanem munkából
és egymás iránti felelősségből fakad; s
hogy az ember nem elég önmagának,
    másokra és
    az embernél nagyobb Másra van szüksége
a boldogsághoz. E felismerésből lesz
az igazságosabb és testvériesebb ország.

Meg kell tanulnunk Tőled
a gondviselésre való cselekvő ráhagyatkozást,
        ami olyan áldozattal is járhat, mint
                a boldog emlékű Apor Vilmos élete,
           Mindszenti József börtönévei
                    és számkivetettsége,
           a XX. századot átélt névtelen magyarok
                    sok-sok szenvedése.
(fogságban, kisebbségben, Recsken, Hortobágyon, idegenben)

Példád nyomán mi is Nagyasszonyunkhoz fohászkodunk:

Boldogasszony Anyánk!

Köszönjük, hogy ezer év múltán is élnek magyarok
s keresztények e tájon.
Rád bízzuk újra magunkat. Neked ajánlunk ismét
Koronát, Országot.   Segíts, hogy meglássuk embertársunkban a rászorulót,
hogy megtanuljuk
                    a javakkal bánás felelősségét, a gazdálkodás erkölcsét,                     a kimondott szó hitelét,
                    a szabadságból fakadó kötelesség felismerését.
Kérd Fiadat, hogy kezünk nyomán
                    ne a törtetőknek, a megcsalatás versenyében győzteseknek,                     hanem a mindenkivel közösséget vállalóknak
épüljön az ország,
                    és földjén, - földeden - megalkossuk
a valódi szeretet társadalmát. Ez legyen a mi nemzedékünk által
a jövendő korok hitben megújult magyarságának
és az új évezrednek küldött okos üzenet.

1997. augusztus 19.

Surján László dr.

Vissza a kezdőlapra