Szabadság tér
2002. augusztus 30. Budapest

Nem tömeg, hanem gondolkodó emberek sokadalma, közössége volt a téren. Körülnéztem és örültem, hogy ehhez a táborhoz tartozom. Körülöttem régi ismerősök, barátok. Alkotó, vállalkozó emberek, akik mindig bátran vágtak bele lehetetlennek tűnő dolgokba és kezük alatt új dolgok születtek. Akik soha nem mondják egy meglepő ötletre, hogy ilyen nincs, nem lehet. Mindig tudják: ilyen lesz, ha megcsinálom. Egyikük egész bolthálózat kialakítását vezényelte le, másikuk nulláról küzdötte fel magát jól menő grafikai cég vezetőjévé. Tudják jól a sok küzdelem után, hogyan forognak a világ kerekei. Cselekvő emberek, akik mindig először maguk próbálják megoldani a gondjaikat, s csak legvégső esetben kérnek segítséget mástól. S hívő emberek, akik hisznek a világot igazgató jó létezésében.

Arrébb idősebb emberek egy csoportját láttam. Ők már megéltek mindenfajta rendszert, háborúkat és békekötéseket, az ő bölcsességüket az emlékezet is táplálja. Most meghatottan álltak, mert végre nem egy társadalom korosodó rétegének érezték magukat, hanem egy közösség megbecsült tagjának. Az öröm és bánatkönnyek elmosták a felnőttkor festett álarcait, mindenki gyermekként örült az együttlét ünnepének. Nem voltak generációs szakadékok, öreg, fiatal és gyermek együtt énekelt.

Így volna ez mindig helyénvaló. Generációk összefogásából megszülethet az értékmegőrzők békés hadserege. Egy a tábor, egy a zászló. És egy a nemzet, bár ahhoz, hogy ezt érezze mindenki, még sokat kell dolgozni, elbukni és újra felemelkedni.

Magos Gábor

Tüntetés a sajtószabadságért
Fotó: Török Miklós
(FényHíd, 02. különszám)

 

 

Vissza a kezdőlapra