Az egyház és a politika

Dr. Ágoston Albert, a marosi EME tiszteletbeli főgondnoka ezzel a címmel írt cikket a marosvásárhelyi Népújságban. Bár írásának több vonatkozása Erdélyt érinti, tanulságai az anyaországban sem feleslegesek.

E cikk megírása előtt sokat tépelődtem magamban azon, hogy írjam-e vagy sem, de mert Ezékiel próféta szavai által Isten adta erre az utasítást: "Embernek fia! Szólj néped fiaihoz és mondjad nekik…" - megírtam, mindenféle kötekedési szándék nélkül - kezdi a cikket a főgondnok. Írását némileg rövidítve ismertetjük.

A keresztény egyház hivatásáról, feladatáról sokat nem kell írnom, mert az a Szentírás alapján 2000 év alatt kidolgozta a maga politikai nézetét, tevékenységi programját, mely által szolgálja Istent és a nemzetet, végzi a keresztény hívek lelki pasztorálását. A mindenkori társadalom egyházi és világi fejlődésének, átalakulásának a mérvadója, mércéje viszont nem azonos.

A keresztény egyházat a Szentírásban mindenkorra érvényes isteni kijelentések, parancsok, eszmék alapján irányítják, fejlesztik, ha úgy tetszik, modernizálják, míg a világi civil társadalmat sokféle alkotmány, eszme, felfogás által előírt szabályok, eszmék, "izmusok" alapján igazgatják, szervezik, vezetik, fejlesztik vagy alakítják át. Ezek a rendszerek vagy elfogadják és élik is az egyház által vallott, hirdetett tanítást, vagy egyenesen tiltják, tagadják annak létjogosultságát, a lelki élet formálásának, művelésének szükségességét.

A társadalom életének, békéjének, fejlődésének fontos tényezője az egyén fizikai, lelki életének nyugalma, egyensúlya. Ha ez nincs biztosítva, sőt ennek a harmonikus egységét készakarva bomlasztják, akkor nem építés, hanem rombolás történik a lelkekben, illetve a különböző közösségek alkotta társadalomban. A lélek nyugalma az ország nyugalma. Kik tudják, vagy tudnák jobban biztosítani a lélek nyugalmát, mint az egyházak, a lelkészek. Ennek kézzelfogható bizonyítéka, hogy már a Krisztus előtti ókori településeken és azóta is, ahol csak ember telepszik meg, templomot épít, lelkészt tart, mert szükségét érzi lelki ápolásának.

Ha az egyházi és világi törvényeket összhangba hozzák és ha az azokat alkalmazók annak szellemében élnek és cselekednek, akkor lehetetlen, hogy a társadalom békéje, a világ békéje sérüléseket szenvedjen. A társadalom irányításában, vezetésében tehát az egyház is részt vesz, részt kell vennie, de nem térhet el azoktól a törvényektől, melyeket a Szentírás foglal magában.

Ha ezeket félremagyarázza, "kimagyarázza" az egyházi szolga, akkor az emberek békéjét, lelki nyugalmát, egymáshoz való viszonyulását zavarja meg és éppen az ellenkezőjét éri el tevékenysége által annak, amit a hivatása gyakorlása folytán el kell(lene) érnie. Aki a Mi Atyánkat tanítja és mondja naponta, aki a Szeretet himnuszát olvassa és hirdeti a szószékről (Pál I. levele a Korinthusbeliekhez, 13. rész) és nem azon előírások szerint él és cselekszik, az nem Isten szolgája.

Az előbb elmondottakat figyelembe véve térjünk rá a mi szűkebb világunkra, társadalmunkra, a romániai magyarságra, annak kisebbségi sorsban folyó életére. Ebben is léteznek és hatnak az egyházi és világi törvények. Az úgynevezett ’89-es forradalomig az volt az általános felfogás, hogy az egyház lehetőleg ne politizáljon. A lelkészek tartsák távol magukat a politikától. Ehhez különösképpen a Római Katolikus Egyház ragaszkodott.

A ’89-es forradalom óta az egyházak nézete mintha változott volna, hiszen - különösen falvakon- alig akad értelmiségi, aki a falvak népének vezető szerepét világi téren is felvállalná. Nem lehet magára hagyni a "nyájat", mert pásztor nélkül elszéled, felbomlik és megsemmisül. Tehát a lelkipásztornak mintegy kötelessége az egyháztagok, a falusi nép vezetése, irányítása. Lásd az ortodox papság vezető szerepét, mely évszázadok óta működik.

Na, de most tevődik fel a kérdés: miként, hogy irányítsa? A Szentírás előírásai alapján, vagy a világi törvények alapján? Ahol az egyházi és világi törvények összhangban vannak, ott nincs különösebb probléma, de amire nincs világi törvény, vagy ellenkezik az egyházival, ott a krisztusi parancsok, bibliai előírások alapján kell cselekednie, úgy, hogy adja meg az Istennek, ami az Istené és a császárnak, ami a császáré.

Az egyház, illetve tisztségviselői, főleg főpapja, semmilyen körülmények között nem törekedhet arra, hogy a reájuk bízott "nyáj" szétoszoljon, egysége megbomoljon. A főpap még a világi "nyájbontogatókat" is arra kell(ene) ösztönözze, példaadásával irányítsa, hogy az összetartás, az egység életbevágóan fontos útján járjanak. A romániai magyarság világi, politikai vezető szerve az RMDSZ. Sorsunk, jövendőnk, mivel alig megtűrtek vagyunk, attól függ, hogy egységben tudunk-e maradni vagy sem. Ezt a politikát az egyház is kell támogassa.

A nyájból kivált, lemaradt, eltévedt egyed a pusztulásnak van kitéve? Igen, mindenképpen igen! Ezt az élet igazolja. A nyájon belül "bégethetünk" többféle hangon és erővel, de az egységet meg kell őrizni. Az az egyházi vagy világi vezető vagy nem vezető, aki nem tudja, nem akarja megérteni a bomlásunkban, bomlasztásunkban rejlő veszélyt, az nem csak magának, de gyermekének és az egész magyarságnak árt.

A hatalomvágy és az irigység démonját kell kiűzzék, kiűzzük a saját és népünk lelkivilágából, melynek végzésére főleg a lelkipásztorok hivatottak. Ezáltal a legnagyobb szolgálatot teszik Istennek és népünknek. "Isten látja az emberek dolgait" - olvashatjuk a Példabeszédek 16. részében. Gondoljuk, fontoljuk meg tehát cselekedeteinket.

Mi pedig tanuljunk a bölcs és sok tapasztalat alapján megfogalmazott gondolatokból.

Surján László

Vissza a kezdőlapra