Fidesz vitairat
EURÓPA A JÖVŐNK
MAGYARORSZÁG A HAZÁNK
A Fidesz – Magyar Polgári Párt európai újraegyesítési programja
Vitairat
2002. december 7.
Az ezredforduló lehetősége és felelőssége
A szovjet uralom alól felszabadulva, a polgári demokrácia megteremtésével Magyarországnak hosszú idő után ismét lehetősége nyílt nemzeti céljainak meghatározására és arra, hogy ezek érdekében szabadon cselekedjék. A lehetőséget az egész nemzet kapta, az elmúlt évtized kormányai azonban különböző mértékben vállalták az ezzel járó felelősséget. A polgári kormányzás négy éve azt bizonyítja, hogy az európai újraegyesítés és a nemzeti érdeket védelmező politika egységes stratégiába foglalható. Mi azt valljuk: Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk. Éppen ezért nem mindegy, hogy most, hazánk európai uniós csatlakozása küszöbén milyen válaszokat adunk a nemzetünk jövőjét érintő kérdésekre.
Most kell eldöntenünk, melyik utat választjuk az újraegyesülő Európában. A jelenlegi kormány által követett internacionalista, euroszervilis út a nemzet érdekei fölé helyezi az úgynevezett nemzetközi elvárásokat.
A Fidesz – Magyar Polgári Párt által kínált stratégia középpontjában az erős nemzeti érdekvédelem áll. A feladat egyszerre vonatkozik a jelenlegi országhatárokkal körülvett mai Magyarország területére, és egyúttal a magyar nemzet egészének fejlődésére.
E céljaink elérésében – megfelelő politika és gazdaságpolitika mellett – a XXI. század nemzetközi politikai és gazdasági viszonyai a korábbi évtizedekhez viszonyítva inkább jelentenek lehetőségeket, mint korlátokat. Maga az Európai Unió létrejötte, mai állapota és céljai az országhatárok feloldását, az egyes országok és a bennük élő népek összekapcsolódását jelentik. Kibontakozóban van egy folyamat, amelyben kisebb szerepe lesz a politika által megrajzolt, sokszor mesterséges határoknak. Az elválasztó határok helyett az együttműködés új kereteit a közös kulturális és értékkörök jelentik majd.
Az ezredfordulón az is felelősségünk része, hogy e célokat ne csak felismerjük és megfogalmazzuk, hanem képesek is legyünk azok elérésére. Ehhez olyan szilárd érdek, érték és érvrendszerre van szükség, amely egy új történelmi korszakban is biztos támaszul szolgál független nemzeti létünkhöz. A gyenge, nemzeti, gazdasági erejükben és nemzeti értékeikben elsorvadt országok egy integrációba lépve még gyengébbek lesznek, a nagyobb közösség olvasztótégelyében feloldódnak. A nemzeti összetartozásukban, kohéziójukban erős nemzetek az Európai Unió közösségébe lépve még erősebbek lesznek, az érdekek és a közös értékek összekapcsolódásából új, hozzáadott értékeket meríthetnek.
Ezért is állítható, hogy egy ország számára a csatlakozás előtti időszak nagyon fontos. Ekkor követhet el később már pótolhatatlan mulasztásokat, de nagy lendületet is vehet a felkészülés időszakában. Ekkor erősítheti meg nemzetgazdaságát, teheti versenyképessé önmagát. Ekkor készítheti fel polgárait, iskolásait, egyetemi hallgatóit, dolgozóit, nyugdíjasait, családjait, vállalkozóit, valamint falvait, városait, régióit és az egész országot az új környezetben való eligazodásra, helytállásra, a korábbinál nagyobb körben és keretekben a kulturális, szociális, gazdasági értékek növelésére, befogadására, átvételére.
Ekkor teheti virágzóvá a vidéket, adhatja biztos kezekbe földjeit, teheti versenyképessé nemzeti nagyvállalatait, a kis- és középvállalkozók millióit. A belépésig tartó időszak alatt európai harmonizációs programjaihoz kapcsolódó fejlesztési tervekkel, a gazdaságot és a gazdaságon túli világot egyaránt magába foglaló programokkal biztosíthat jövőt a fiatal nemzedéknek. A magas termelékenység mellett olyan szociális ellátást, nyugdíjat és bérszínvonalat, mely a Közösségbe lépve nemcsak a magyar munkaerő értékét, hanem a magyar állampolgár értékét is elismerteti. Ekkor erősítheti meg a demokratikus jogokat, az információ és az informálódás jogát és egyensúlyát, a hatalmi visszaélésektől való tartózkodás kötelező képességét, tanulhatja meg és építheti belső értékrendszerébe a hatalom megosztásának történelmi törvényét.
E nemzeti fejlődés elindítását, véghezvitelét, vagy – önző hatalmi érdekekből, esetleg korlátoltságból történő – megtörését nem az Európai Unió kéri számon a kormányokon. A számonkérés vagy az elismerés – a gazdasági és azon túli érdekek érvényesülését vagy sérülését mérlegre téve – a polgárok, végső soron a nemzet által történik.
A nemzetet összetartó erő és a nemzetközi tér
A magyar nemzetet összetartó erő léte különösen meghatározóvá vált számunkra az I. és a II. világháborút követő, a határok átrendeződését jelentő történelmi időszakokban. Ám a nemzeti összetartó erő létjogosultságát a XX. század belső és külső politikai és hatalmi tere általában nem ismerte el, és hol ideológiai eszközökkel, hol keményebb hatalmi beavatkozással kísérelte meg feloldani, vagy akár megsemmisíteni. Európa újraegyesülése ennek a nemzetet összetartó erőnek az elismerését és forrását is jelentheti.
A nemzetközivé váló világ mind ideológiájában, mind gyakorlatában az országhatárok feloldását, megszűnését hirdeti. Erős nemzeti, gazdasági és kulturális lét nélkül a világgazdaság önmagában a nemzetet összetartó erők és terek szétfeszítésére és feloldására irányul. A transznacionális vállalatok létrejöttével és az egész világot uralni kívánó törekvéseikkel a nemzetgazdaságoknak is számolniuk kell.
A XXI. század eleje a nemzetközivé váló világ kora. Közös feladatunk, hogy a magyar nemzet összetartó erejének és versenyképességének növelésével megszilárdíthassuk helyünket ebben a világban. A külvilágtól való elzárkózás nem megoldás: csak a világszintű gazdasági versenyben való helytállás biztosíthatja nemzetünk jövőjét.
Magyarországnak a nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatoktól való elzárása a XX. században sem jelentett járható utat. A szocialista diktatúra tragikus történelmi tapasztalata mellett az autarkia mára értelmezhetőségét is elvesztette azáltal, hogy a nemzetközi érdekek erőteljesen hatnak a nemzeti szinten zajló folyamatokra is.
Magyarország a 2001-es évvel a XXI. század globalizált világába lépett. A XXI. században mind hazánk európai uniós csatlakozása folyamata, mind nemzeti fejlődésünk e keretben valósul meg. A magyar jövőkép és a magyar valóság meghatározó kérdése, miként kapcsolódik egymáshoz, vagy mennyire áll szemben egymással a nemzeti, az európai és a globális lét, e három érdek- és értékrendszer.
Történelmi tettek – elszalasztott lehetőségek
Az 1990-es polgári átalakulás egyik alapfeladatának tartotta a megelőző négy évtized szocialista diktatúrájának lebontását. Ez egyaránt vonatkozott a külpolitikai, külgazdasági kötöttségek (Varsói Szerződés, KGST) megszűntetésére, és a szocialista rendszerre visszavezethető, Európa-ellenes, politikai, társadalmi és gazdasági struktúrák felszámolására.
A rendszerváltoztatás értelmét a polgári berendezkedés visszaállítása, Nyugat-Európához fűződő viszonyunk helyreállítása, az euroatlanti integrációban való részvételünk jelentette.
Az 1990-es polgári átalakulás lehetővé tette hazánk európai uniós csatlakozását. A nyolcvanas években megkezdődött folyamatokból törvényszerűen következett a tény, hogy a kilencvenes évek elején Magyarország és a magyar gazdaság úgy vált nemzetközivé, hogy a nemzeti erővonalakat egy pillanatra sem sikerült megtartania. Így szinte minden más nyugati demokráciával szemben, ahol a polgári demokrácia keretei között évtizedekig vagy évszázadokig folyamatosan létezett a politikai és gazdasági gyakorlatban is megvalósuló nemzeti önállóság és építő erő, Magyarország gyakorlatilag egy rövid időre sem járhatta a maga nemzetépítő útját.
A nemzeti gazdasági és politikai erővonalak, az önálló polgári fejlődés kialakulása szükségességének felismerését – paradox módon – még egy további tényező, az európai uniós csatlakozás is háttérbe szorította. Kissé sarkítottan fogalmazva, maga az európai uniós csatlakozás vált céllá, és nem annak tartalma. A magyar külpolitika, és – egy ideig – a gazdaságpolitika központi kérdése egyértelműen e csatlakozás minél gyorsabb elérése lett, másodlagosnak tekintve a következmények nemzeti célokra gyakorolt hatását.
Nemzeti fejlődés, „EU-fória”, a belső piac nemzetközivé válása
A kialakult lelkesedés, az „EU-fória” a társadalom és a gazdaság szinte minden területén felgyorsította a változásokat, azonban háttérbe szorította nemzeti érdekeink erőteljes érvényesítését, és elfedte azt a tényt, hogy az európai uniós csatlakozás is a globális világ terében valósul meg.
Ez azt is jelenti, hogy az Európai Unió gazdasági, társadalmi szerkezetében és értékeiben folyamatosan eleget tesz a globalizáció elvárásainak, miközben egyre erőteljesebben és kitartóbban hangsúlyozza az európai identitás és a nemzeti identitás jelentőségét. Az Európai Unió tagállamai felismerték: nemzeti létük nélkül nemcsak nemzetük oldódik fel a globalizációban, hanem maga az Európai Unió is.
A rendszerváltoztatás első polgári kormánya a Nyugat felé történő nyitás és a szabadság visszanyerésének eufóriájában a rendkívül gyors liberalizációt, a külföldi működő tőke minden eszközzel támogatott és felgyorsított behívását nyilvánvalóan nem azzal a céllal tette, hogy Magyarországot minél hamarabb a globalizált világ részévé és terepévé tegye. Mégis – a jó szándék ellenére – cselekedeteinek következményei végső soron hozzájárultak ennek kialakulásához.
A XXI. század elejének gazdaságpolitikai feladata maradt, hogy az adott kereteken belül megtalálja a nemzeti érdekeket szolgáló polgárosodás és az európai csatlakozás optimális viszonyát. Annak optimumát, hogy miként lehet a nemzeti fejlődés számára a legtöbb forrást bevonni és koncentrálni saját érdekeink és értékeink lehető legkisebb feladásával, vagy – ha ez lehetséges – erősítésével.
Mindez másképpen és egy másik szemszögből így összegezhető: a XXI. század elején nemcsak nemzeti érdekeinket és értékeinket, hanem nemzeti szuverenitásunkat is csak akkor szilárdíthatjuk meg, ha megtaláljuk helyünket, és megfelelő pozícióikat foglalunk el a nemzetközi világ hatalmi rendszerében. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a globális világra, az Európai Unióra, és legalább ilyen súllyal az egész euro-atlanti térségre, amelyben szerepünket és helyünket a NATO tagság biztosította.
A NATO-tagság és az EU-csatlakozás: politikai pozícióink erősödése
A NATO-tagság elnyerése új és az addigiaknál lényegesen kedvezőbb helyzetet teremtett Magyarország számára. Helyet adott a globális világ egy meghatározó részében, szervezeti rendszerében, ugyanakkor biztosítékot nyújtott – az általa garantált biztonság révén – a nemzeti fejlődési pályák megfogalmazására és véghezvitelére is. Tagságunk jótékonyan befolyásolta az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamatát is.
A NATO-tagság természetesen nem pótolhatja az Európai Unióban való jelenlétet és részvételt. Mégis nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a NATO-tagság az Európai Unióval folytatott tárgyalások egy adott szakaszában fontos jelentőséggel bírt, és taggá válásunk után is bővíti lehetőségeinket és növelheti erőnket. Szeptember 11. óta azonban a NATO-nak is egy új amerikai biztonságpolitikával kell szembenéznie. Ennek hatásai ma még nem láthatóak világosan. Emellett – és talán ez a lényeg – a NATO-tagság az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontjáig is olyan garanciákat nyújt, amelyek a felvétel minden áron és minden feltétel melletti gyorsításának kényszerét csökkentették és csökkentik.
Noha a kilencvenes évek „EU-fóriájában” néha megfeledkeztünk a globális világról, vagy legalábbis nem súlyának megfelelően kezeltük, mindez nem jelentette, hogy ez az erőtér számunkra „elveszett”. Ellenkezőleg: az Európai Unió felé nyitás egy általános, szélesebb értelemben vett politikai és gazdasági nyitást jelentett, amely lehetővé tette, hogy a globális világ Magyarországon is elfoglalja és meghódítsa azokat a pozíciókat, amelyeket a világ más részein meghódított.
A kilencvenes évekre jellemző sajátos magyar fejlődés következményeképpen a világgazdaságba és az Európai Unióba való beilleszkedésünk egy időben zajlott. Komoly hiányosság ugyanakkor, hogy hazánk nemzetközi együttműködésbe való bekapcsolódásával párhuzamosan nem születtek meg azok a döntések, amelyek nemzeti fejlődésünk jövőbeli pályáját felrajzolták volna. Míg közeledésünk az Európai Unióhoz és a globalizálódó világhoz folyamatos és mértékében jelentős, a nemzeti fejlődés szilárd kereteinek kiépítése napjaink feladata.
Ez volt a küldetése az 1998-2002 között működő polgári kormánynak, és a következő évek politikája és gazdaságpolitikája sem kerülheti meg a kérdést. Csak erős nemzeti gazdaság és a polgári értékek, az elkötelezettség összetartó ereje lehet a belső stabilitás, az Európában, valamint a világszinten való helytállás alapja. Ezt saját hatalmi helyzetük szilárdsága érdekében még azoknak a politikai csoportoknak is mérlegelniük kell, amelyek elsősorban a nemzetközi tőkéhez, az „internacionalista világhoz” való kapcsolódással szereztek pozíciókat a magyar gazdaságban.
A nemzeti felzárkózás programja
A világ változó feltételeihez az Európai Unió saját akaratából – az Európai Unión belül működő nagyvállalatok önálló politikai erejéből adódóan is – folyamatosan alkalmazkodott az elmúlt évtized során. Hivatalosan és leglátványosabban azonban a 2000. márciusában Lisszabonban hozott döntéseivel deklarálta e törekvését.
A lisszaboni döntések egyaránt célozták az Európai Unió technikai felzárkózását a világszintű versenyben és a közös értékrenden alapuló új Európa programját. Az információs társadalomhoz való gyors felzárkózás meghirdetése mellett azonos erővel hangsúlyozták a szociális Európa megvalósítását, bár a két törekvés párhuzamosan és egyforma erővel nehezen valósítható meg.
A lisszaboni csúcs döntései egy új folyamat kezdetét tükrözik. Az utóbbi időben – különösen az Egyesült Államokban – érzékelhető, hogy a mindenek felett álló gazdasági növekedéssel szemben a fenntartható fejlődés alapfeltételei közé sorolják az ember biológiai környezetét és társadalmi viszonyait, vizsgálják a szegénység-gazdagság kérdését, végső soron az inkább európai értékként számon tartott szociális piacgazdaságot és a gazdaságon túlmutató környezeti világot. Mindebben – optimista felfogással – értékrendbeli közeledés fedezhető fel az amerikai és az európai világfelfogás és gondolkodás között.
A XXI. század elején a magyar kormány számára elsőrendű feladat az Európai Unióval való együttműködés az információs társadalom kialakításában. Az információs társadalomhoz való felzárkózást, annak programját elsősorban saját magunknak kellett megfogalmaznunk. A technikai lemaradás versenyképességünkben végzetes elmaradást jelentene, a gazdasági gyengeség pedig értékeink megőrzését is kérdésessé teszi. Így kapcsolódik össze a gyors technológiai haladás és értékeink, hagyományaink megőrzésének kérdése.
Saját fejlődésünk, politikánk és gazdaságpolitikánk szempontjából is alaptörvény: az értékek megteremtéséhez és megőrzéséhez a gazdasági erő és a vele járó politikai hatalmi tér birtoklása alapfeltétel. Végső soron e két tényező egymáshoz való viszonya dönti el, hogy e fejlődésben a technikai szemlélet lesz-e a meghatározó, vagy e technikák birtoklása mellett biztosítható-e saját nemzeti fejlődésünk feltétele is.
Ha kissé megkésve is, a polgári átalakulást követő évtized zárásakor, a kilencvenes évek végén ezért fogalmazódott meg az a felismerés, hogy az európai harmonizációs programokhoz illeszkedve, azokkal a lehetséges mértékben összekapcsolódva ki kell alakítani saját – nemzeti jelenünket és jövőnket erősítő – programunkat. Ezt a célt szolgálta a Széchenyi Terv.
Úgy tűnt, a magyar nemzeti fejlődésben a Széchenyi Terv lehet a kerete és alapja az Európai Unióba, a globalizált világba illeszkedő, annak korlátait és lehetőségeit figyelembe vevő, de értékeiben, gazdasági és társadalmi tartalmában mégis önálló, összetartozásunkat erősítő programnak. A Széchenyi Terv valódi esélyt kínált a magyar gazdaság megerősödésére. Segítségével két év alatt az ország minden második településén új beruházás és új fejlesztés valósult meg. A központi források minden forintja a magántőke további négy forintját mozgatta meg.
A Széchenyi Terv megmutatta, hogy sikeres gazdaságpolitikát megszorítások nélkül is lehet folytatni. Az ország sikerének egyik titka az volt, hogy a vállalkozók az elmúlt négy évben végre hinni mertek abban, hogy tudásuk és tehetségük mindennél erősebb. 1998 és 2002 között lehetőségeink folyamatosan bővültek. A gazdaság bővülő, gyarapodó pályára állt. A Medgyessy-kormány azonban kiüresítette és halálra ítélte a támogatásokat biztosító Széchenyi Tervet.
A Széchenyi Terv megszüntetésével elvesztegetett lehetőségeket pótolni az uniós csatlakozás közelsége miatt teljességében már aligha lehetséges. Ma azért szükséges megegyezés a célokban és a programokban, mert ebben az összefüggésben aligha vitatható: még a külső felkészülés és harmonizáció magas szintje sem pótolja azt a gazdasági és a gazdaságon is túlmutató erőt, melynek létrehozására és megszilárdulására a terv sikerrel kecsegtető kísérletet tett.
Ahhoz, hogy Magyarország a világgazdaságban és az Európai Unióban saját sorsát, értékeit és érdekeit tekintve optimális fejlődési pályára léphessen, nemzeti alapon megszülető egyetértésre van szükség. Az egyetértés csak azon a felismerésen alapulhat, hogy Magyarországnak lehetősége, joga és kötelessége a nemzet érdekeinek képviselete.
A szocialista politikusok többsége nem e határozott és elszánt nemzeti érdekvédelem képviselője, így a baloldalon kisebbségben vannak és perifériára szorultak azok, akikkel ebben, nemzeti érdekeink kérdéseiben az egyetértés létrejöhetne.
Visszatérési kísérleteink az európai polgári demokráciák közösségébe
A magyar nemzet történelme a II. világháborút követően – a polgári Európából történt kirekesztése után is – számos olyan eseményt és pontot tartalmaz, amelyek egyenesen vezetnek el a rendszerváltoztatásig, végső soron a demokratikus polgári Magyarország kialakulásának időszakáig.
Visszatérési kísérleteink sorában a legfontosabb dátumok és események: az 1956-os forradalom, és az 1990-es első szabad választás voltak.
1956 október végén, november első napjaiban – talán nem előre pontosan meghatározottan, de mégis – teljes rendszerváltást kísérelt meg Magyarország. Megszűnt az egypártrendszer, megalakult a többpárti kormány. Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből és kinyilvánította függetlenségét. Az is nyilvánvaló, hogy amennyiben két hét után nem verik le a forradalmat, az átalakulás áthatotta volna a társadalom és a gazdaság egészét is. Így az 1990-es rendszerváltoztatáshoz hasonló gazdasági, tulajdonosi struktúra alakult volna ki, beleértve a nyugattal való szorosabb kapcsolatokat is.
Az első választást követően meghatározó erővel jelentkezett a negyven év alatt kialakult rendszer rendkívül gyors lebontásának igénye, mely a nyugati gazdasági és politikai erők irányába történő nyitással párosult.
Látszólag e kérdésekben teljes harmónia jött létre a rendszerváltó magyar erők és a nyugati demokráciát megtestesítő hatalmi körök között. Valójában azonban inkább arról volt szó, hogy a magyar rendszerváltók politikai és gazdasági céljainak ismeretében a nyugati gazdasági és politikai körök megtalálták azokat a pontokat, amelyeken át örömmel kaptak bebocsátást a magyar politikába és gazdaságba, és ezen keresztül hosszú távon is megalapozhatták jelenlétüket. Ezek a pontok a legfontosabb külgazdasági, pénzügyi, tulajdonosi és termelési pozíciókat meghatározó területek voltak.
Az egységes szovjet birodalom megtörésében és függetlenségük kivívásában a közép-európai nemzetek számíthattak a Nyugat erkölcsi támogatására. Ezért túlzó és nehezen elfogadható az a megállapítás, hogy a fejlett nyugati hatalmak azért „szabadították” fel Közép-Európát 1990-ben, hogy azután gazdasági és politikai érdekszférájukká tegyék. Az azonban igaz, hogy a befektetők egyszerre jelentek meg a volt szocialista vállalatok világában – külföldi tulajdonú vegyesvállalatok megalapításával –, és teremtették meg „képviseletüket” e vállalatok – részben szocialista pártkarriert befutó, részben versenyképes, technokrata szemléletet képviselő – menedzserrétegében. A jövő gazdaságpolitikájának alakításában valószínűleg nemcsak a magyarországi nagyvállalatok tulajdonviszonyai meghatározóak, hanem az a tény is, hogy e vállalatokat személy szerint kik vezetik, és a vezetéssel, menedzserréteggel milyen együttműködési kapcsolat alakítható ki a magyar gazdasági célok megértése, a közös célok megtalálása érdekében.
Az ezredfordulón azonban bizonyos: a nemzet céljaival való azonosulás, a nemzetgazdaságba való szerves beépülés mértéke határozza meg, hogy valójában mely gazdasági, pénzügyi, hatalmi szereplők képesek a nemzet érdekében történő összefogásra, hazánk XXI. századi polgárosodásának támogatására.
A külföldi nagyvállalatok sajátosságai döntően befolyásolják a beszállító kis- és középvállalatok szerepét, végső soron megszabják, hogy a transznacionális vállalatok külföldi kapcsolatai vagy a magyar vállalatok lesznek meghatározók e beszállítói körben. Mindez meghatározó befolyással van a magyar kis- és középvállalkozói réteg megerősödésére vagy további gyengülésére, ez pedig közvetlenül megszabja a hazai tőke jelenlétének mértékét a nemzetgazdaságban. Az EU csatlakozás küszöbén nem egymással ellentétesen, hanem egyszerre kezelendő a nemzetgazdaságba való integrációra kész külföldi szereplők bevonása, a nemzeti stratégiai nagyvállalatok megszilárdítása és a nemzeti középvállalkozói réteg erősítése, szerephez juttatása.
A jelenlegi feltételeket, a részben el nem végzett feladatokat tekintve fontos ismételten aláhúzni: a rendszerváltoztatásból adódóan, a gyors liberalizáció és nyitás eredményeként Magyarország a KGST-ből, a Varsói Szerződésből úgy lépett át a demokratikus, polgári, a fejlett nyugati országokhoz kapcsolódó világba, hogy maga egyetlen történelmi pillanatig sem teremtette meg saját belső nemzeti függetlenségét, politikai és gazdasági erőtereit. Ennek kiépítésére tett kísérletet a jelenlegi kormány által megfojtott, már említett Széchenyi Terv, a termőföld védelmére tett intézkedések, a családi gazdaságok támogatása, valamint a családok gyermeknevelési és otthonteremtési támogatása is.
Gazdasági visszatérés
A rendszerváltoztatást követően Magyarországon rendkívül gyorsan lezajlott a külkereskedelem földrajzi átirányulása. A KGST 60-65 %-os korábbi részesedését már a kilencvenes évek közepére az EU 70-75 %-os túlsúlya váltotta fel kivitelünkben. Mindeközben a nemzetközi vállalatok szerepe meghatározó lett a külkereskedelemben. A legnagyobb 15 exportőr vállalat többsége amerikai, részben európai transznacionális cég. Egyes számítások szerint a külföldi érdekeltséggel bíró vállalatok 2000-ben már 80 %-os súlyra tettek szert a magyar kivitelben.
A kivitelben a vámterületi forgalommal szemben egyre növelte részarányát a külföldi, a nemzetközi tulajdonláshoz, a transznacionális vállalatok tevékenységéhez kapcsolódó vámszabadterületi export, amely 2000-ben már 43 %-ot meghaladó részarányt képviselt. A külkereskedelemnek ez a hányada – bár kétségtelenül élénkíti a gazdaságot – már csak bizonyos mértékben része a magyar gazdaságnak, ahhoz szervesen nem kötődik, és a mögötte álló vámszabadterületen belüli termelés bármikor „elhagyhatja” az országot. Természetesen e mozgékonyság nem csupán a vámszabadterületen működő vállalatok sajátja, hanem az ezredfordulón a transznacionális vállalatok meghatározta egész világgazdaság jellemzője.
A gazdasági nyitás újabb területe a vállalati-tulajdonosi struktúra átalakítása volt. A jogi személyiségű gazdasági szervezetek száma az 1985. évi 7800-ról 1991. év végére 52.000-re, 1993 elejéig 73.000-re, 1997-re 140.000, mára 170.000-et meghaladó mértékűre emelkedett, és több mint kétszerese lett az egyéni vállalkozók száma is. A látszólagos termelési decentralizáció mellett a termelési értéket tekintve hallatlan központosítás valósult meg: a vállalatok kevesebb, mint 1 %-a adja a nemzeti össztermék több mint felét. Csak számszerűleg nagy, de gazdasági erejét tekintve még korlátozott a kis- és középvállalati szféra szerepe. Megerősítése eddig elmulasztott, de a közeljövő megkerülhetetlen gazdaságpolitikai feladata.
A magyar bankrendszer története nem választható el a magyar gazdaság nyitottságának kérdésétől. 1992-t követően megkezdődött a bankok tulajdonosi szerkezetének felgyorsult átalakulása. Jelentősen csökkent az állami tulajdon részaránya, de ami gazdaságpolitikailag legalább ennyire fontos: a magyar bankrendszerben a hazai tulajdonosi szerepet jórészt a külföldi tulajdon vette át. Míg 1993-ban a tőkeállományban a magyar részesedés 80 % volt, a kilencvenes évek végén a külföldi tulajdonhányad már 70 % körüli. A vállalati szektorhoz hasonlóan kimondható: „belső” pénzpiacunk nemzetközivé lett.
A pénzügyi világban lényegében ugyanaz a folyamat játszódott le, mint a gazdaság egészében. A rendszerváltáskor anélkül kezdődött meg a banki szféra nemzetközivé válása, hogy előtte megerősödött volna nemzeti pénzügyi intézményrendszerünk és abban valóságos gazdasági szerepünk.
A nemzeti fejlődés és erősödés
Az elmúlt időszakban jelentős különbség alakult ki a bruttó hazai termék és a bruttó nemzeti termék növekedési üteme között. Mindez arra hívja fel a figyelmet: a GDP, a bruttó hazai termék alakulása, bár önmagában jelentős, de belső szerkezetének ismerete nélkül mégsem ad teljes képet a nemzetgazdaság állapotáról.
Az elmúlt években az Európai Unió tagországai bruttó társadalmi termékének átlagos növekedése mintegy fele volt a magyarországinak. Így – változatlan ütem mellett – a magasabb magyar növekedés valószínűsíti, hogy belátható időn belül utolérjük a nyugat-európai országok átlagos fejlettségét. Egy szélesebb körben elfogadott korábbi előrejelzés szerint egy viszonylag magas beruházási ráta (28 %) mellett Magyarország 13-15 év alatt érheti el az Európai Unió egy főre jutó GDP-jének 75 %-át, míg alacsonyabb beruházási szint (23-24%) mellett ez az idő megduplázódhat, hozzávetőlegesen negyed évszázadot tesz ki. Az EU 15-ök teljes átlagának elérése már sokkal hosszabb időt vesz igénybe. A különböző gazdaságpolitikai változatok mellett 25, illetve több mint 50 évet. Mindezek a számítások azonban a magyarországi GDP-re alapozódnak, azaz nem veszik figyelembe annak belső összetételét, a megtermelésében és felhasználásában játszott szerepeket, az egyes gazdasági és társadalmi szereplők lehetőségeit és korlátait.
Még kevésbé vizsgálják a gazdaságon túli területeket, a szegénység-gazdagság kérdését, az információs szabadság és hatalom, a tudáshoz, az ismeretekhez, az oktatáshoz való hozzáférés összefüggéseit, a múlt és a jövő generációinak életfeltételeit.
Beszélnek a térről, e bővülő tér nagyságáról, de hallgatnak a tér szerkezetéről. E szerkezet leírása, a számunkra optimális viszonyok megerősítése a gazdaságpolitika, a társadalompolitika és mindannyiunk közös felelőssége. E belső erősödés elérése azért különösen fontos, mert saját létfeltételeinket és erőnket megszilárdítva már bátran válhatunk nyitottá, történelmünkhöz, hagyományainkhoz híven befogadó országgá, az Európai Unió önmagát és a polgári Európát megbecsülő részévé.
Szociális fejlődés – gazdasági növekedés
A rendszerváltoztatást követően a magyar bruttó hazai termék szerkezetében lényeges átcsoportosulás ment végbe. Azonban nem a termelésen kívüli szektorok, az oktatás, a kultúra, az életminőség javulásához kapcsolódó területek részaránya nőtt, hanem olyan területeké, amelyek közvetlenül pénzhozamot, vagy a hatalmi pozíciók erősödését, és nem az értékek gyarapodását jelentik.
A gazdaságon túli területek, az emberi tényező visszaszorulását eredményezte a magyar gazdaságban folyamatosan jelentkező egyensúlyhiány és az abból származó politikai-gazdasági nyomás is. Ez azt jelentette, hogy lényegében a II. világháborút követő teljes időszakban – néha erősebben, néha kissé gyengébben – az egyensúly helyreállítása érdekében és annak középpontba állításával születtek meg a kormányprogramok, a kormányzati döntések, a különböző gazdasági és pénzügyi „csomagok”. Ezek a költségvetési takarékosság burkában, azzal együtt valójában a bruttó termelés növekedését, a kivitel sokszor erőszakos fokozását állították előtérbe. Ez a kormányzati politika nem, vagy alig foglalkozott az emberi élet értékeivel, az életminőség kérdéseivel.
Amikor egy országban csupán materialista értékek uralkodnak, döntően az anyagi javak növelése, a bruttó növekedés elérése a cél, akkor már ebből az „alapbeállítottságból” is következik az emberi tényező és a nem közvetlenül a gazdasághoz tartozó teljesítmények másodlagossága.
Egy ilyen értékrendű szemléletben folyamatosan háttérbe szorulnak a látszólag nem égető, nem a napi gondokat megoldó fejlesztések és beruházások, így a kultúra, az egészségügy, a közlekedés, a környezetvédelem, az oktatás. A nem közvetlenül gazdasági területek áttekintése egyértelműen mutatja, hogy legnagyobb hátrányaink ebben a szférában vannak, ami azért különösen veszélyes, mert hatásuk sokirányú. Közvetlenül vagy közvetetten hátráltatják a gazdasági növekedést, késleltetik az országon belüli fejlettségbeli különbségek mérséklését, és a napi gazdasági teljesítményeknél sokkal erősebb hatásuk van – a jövő nemzedék sorsának alakulásán keresztül – a nemzet egészének jövőképére, teljesítőképességére is.
Az Európai Unióban e gazdaságon túli területekre vonatkozóan csak részben léteznek irányelvek, bár mutatkoznak törekvések egységes szakpolitikák kialakítására. A csatlakozás lehetőségéből és kényszereiből adódóan nyilvánvalóan azokon a területeken akarunk, vagy vagyunk kénytelenek a leggyorsabb fejlesztésre, ahol azt a jogharmonizáció megköveteli. Ez elősegíti felzárkózásunkat az infrastruktúra, a környezetvédelem, a vidékfejlesztés területén, de a közvetlen humánszféra számos, az előzőekben felsorolt területén saját célmeghatározásra és akaratérvényesítésre van szükség.
Nemzeti fejlődés – európai integráció – globalizáció
A három terület jövőbeni érintkezését az határozza meg, hogy található-e valamilyen értékrend-azonosság közöttük. Optimista megközelítésben az elmúlt évtizedben bekövetkezett változások e területek találkozásának nemcsak jövőbeli lehetőségét, hanem bizonyos mértékben már ez irányba történő elmozdulását is előrevetítik.
Az Európai Unió nyitott Közép-Európa felé. Tette ezt azért is, mert felismerte történelmi felelősségét. Az Egyesült Államokkal együtt része volt abban, hogy Közép-Európát és benne Magyarországot a szovjet érdekszférába vonták, és négy évtizedre leválasztották Európáról.
E felelősségről azonban – részben gyakorlati okokból, részben gazdasági érdekekből – Európa gyakran megfeledkezett, de nemcsak az Európai Unió, hanem a nyugati világ egésze is. Sokszor és sokan éppen azt a lemaradást vetik a szemünkre, amely négy évtizedes, európai polgári demokráciák közösségéből való kényszerű távollétünkből fakadt. A Varsói Szerződés, a KGST tagság következménye a nemzeti össztermék mértékében való lemaradásunk, az életszínvonal és a munkabérek alacsonyabb szintje, a környezetvédelem és az infrastruktúra országhatárokon is túlnyú1ó problémái. Szinte valamennyi olyan kérdés, amelynek gyors megoldását az Európai Unió sokszor türelmetlenül – és a szocialista időszakban okozott károkhoz mérten igen mérsékeltnek is minősíthető segítség mellett – kéri számon.
Pedig a harmonizáció, a csatlakozásra készülő országok fe1zárkózása a polgári Európához sok esetben legalább annyira az EU tagországok érdeke is, mint az érintett államoké. Magyarország helyzetét figyelembe véve két ilyen területet emelhetünk ki példaként: az infrastruktúrát és a környezetvédelmet. Elmaradottságunk mindkét területen vitathatatlanul a II. világháború utáni négy évtizedre, a polgári Európából történő kiszakításunkra vezethető vissza. A környezeti károk kialakulásában meghatározó volt a KGST keretében kialakult termelési szerkezet és technológia, amely szinte egyáltalán nem számolt az esetleges környezeti hatásokkal. A több mint négy évtizedig hazánkban állomásozó százezer fős szovjet katonaság szintén súlyos környezeti károkat okozott. Az így kialakult helyzetben nyilvánvaló a Nyugat felelőssége is, amit ezért a tényleges harmonizáció során az erőviszonyokhoz mérten érvényesítenünk kell. Különös tekintettel arra, hogy a környezetvédelem országhatárokat nem ismerő problémái közvetlenül érintik az EU tagországokat is.
Infrastrukturális lemaradásunk szintén visszavezethető a II. világháborút követő négy évtizedre. Többek között ennek is köszönhető, hogy a különben kis területű Magyarország keleti és nyugati része fejlettségét, életmódját és életszínvonalát tekintve kettészakadt. Bár az olyan infrastrukturális fejlesztések, mint a Nyugat-Magyarországot Kelet- Magyarországgal összekötő autópálya kiépítése kétségtelenül közelebb hozza mind életszínvonalban és életminőségben, mind a termelés szintjét tekintve a két országrészt, hangsúlyozni kell, hogy ezzel a beruházással az Európai Unió is gazdasági előnyhöz és haszonhoz juthat. Az autópálya lényegében az Ausztriával „kezdődő” jelenlegi Nyugat-Európát köti össze Ukrajnával és Oroszországgal, új piacokat nyitva az Európai Unió és a nemzetközi nagyvállalatok számára.
Országvilágok és vállalatvilágok
Európa gazdasági és politikai hatalmának növelését elsősorban tagországainak erősítése és újabb országok európai együttműködésbe történő bevonása biztosítja. Ez az ún. „országvilágokban” való gondolkodás, mely mögött természetesen a nemzetek összetartó ereje áll. Azonban az ezredfordulón az elsősorban az Egyesült Államok által vezetett globalizálódó világ igazi hatalmát nem az országhatárok átlépésével, hanem – a transznacionális vállalatokon keresztül – az egyes országok belső gazdasági meghódításával érte el. Ilyen értelemben az „országvilágok” korszakából átléptünk a XX. század végén, XXI. század elején meghatározóvá vált „vállalatvilágok” korszakába.
Az Európai Unió nyitott a Nyugat, az Egyesült Államok vezette globális világ felé is. Mindezt egyrészt gazdasági és politikai versenyképességének megőrzése, valamint a világgazdasági versenyben az USA-tól való végleges leszakadás megelőzése érdekében tette. Másrészt felismerte, hogy csak akkor tudja megtartani európai értékeit, ha maga is részévé válik napjaink globalizálódó világának. Mindez nem csupán valamiféle elméleti, filozófiai felismerés volt: az Európai Unió tagországaiban, a transznacionális vállalatok képében már évtizedek óta meghatározó erőként van jelen a globalizáció hatása, mely nemcsak a gazdaságra, hanem a politikára, a kultúrára is befolyást gyakorol.
E döntést elősegíthette, hogy – talán már elfoglalt pozícióinak tudatában, talán éppen a struktúrák megtartása érdekében – maga a globalizált világ is változott. A mindig az erősebbet tovább erősítő szabadság, a liberalizáció, a korlátlan verseny hirdetését követően új eszméket fogalmazott meg. Meghirdetve olyan, az emberi lét értelméhez közelebb álló célokat, mint az ember környezetének védelme, a kulturális önazonossághoz való elidegeníthetetlen jog, vagy a szegények és a gazdagok világa közötti eltérések elviselhetetlen mértékének csökkentése.
Érdekek és értékek találkozása
Élesen fogalmazva: a XXI. század elején nem a nemzeti fejlődés válik az Európai Unióhoz való csatlakozás és világgazdasági versenyképességünk megteremtésének eszközévé, hanem fordítva: az európai csatlakozással nyerhető többleterő lehet az elősegítője nemzeti fejlődésünknek. Ezért fontos tudatosítanunk magunk számára: a globális világ és az Európai Unió elismeri az önálló nemzeti fejlődés jogosságát, és felismerte, hogy saját hatalma is csak tagjainak nemzeti önazonossága elismerésével növekedhet.
Magyarország nem emelhető ki ebből a nemzetközi világrendből. Része „kívülről”, mint egy szuverén ország; és része „belülről”, mint az országban a polgári átalakulás óta létrejött és működő, a nemzetgazdaság teljesítményéhez is hozzájáruló nemzetközi vállalatok hazája. E vállalati, pénzügyi világ nemzeti létünk részévé vált akkor is, ha ma még kevésbé vállalja nemzeti céljaink képviseletét, a hazánkkal való természetes közösséget. Mivel mindez nemzeti és társadalmi érdek, a politikának, ezen belül a gazdaságpolitikának, sajátos eszközrendszerével kell elősegítenie ezt a folyamatot.
Ebből következik az állami felügyelet alatt álló, még meglévő magyar nagyvállalati kör kiemelkedő felelőssége és szerepe. Ez a szerep csak egy új együttműködés keretei között válhat a XXI. századi polgárosodást meghatározó tényezővé. Mindenekelőtt „egymásra kell találnia” a gazdaságpolitikának és a magyar nagyvállalati körnek. Joggal várható el, hogy egy átmeneti évtized után a belső piacon egyenlő esélyei, versenyfeltételei legyenek a magyar vállalatoknak. A megerősödött magyar nagyvállalatok biztos bázisai lehetnek a kis- és középvállalkozói réteg sokáig késleltetett és most ismét késlekedni látszó erősödésének.
Végső soron ez az erősödő forrásokra alapozott gazdasági fejlődés biztatóbb jövőt és életfeltételeket hozhat a rendszerváltás veszteseinek, a munkából már kivált idős korosztályoknak, az elszegényedett, munkanélkülivé vált, vagy a képességénél alacsonyabb megbecsültségű munkát vállalni kénytelen pályakezdőknek, azaz rendkívül széles társadalmi körnek.
A magyar társadalom akkor fogadja el az európai uniós tagságot, ha érzékeli, hogy az újonnan befogadandó értékek rokonságban állnak a nemzet értékeivel és céljaival. Fontos, hogy az egyes társadalmi csoportok és az emberek külön-külön és együtt is érezzék és tudják: a csatlakozással egyrészt adunk, de talán még többet kapunk nemzeti fejlődésünk és értékeink kiteljesítéséhez. Ez biztosíthatja a nemzet határokon átívelő újraegyesítését, valamint a szomszédos országokkal való hatékony együttműködést is.
Európa újraegyesítése megköveteli céljaink világos megfogalmazását, ha kell, elkülönítését az összeurópai céloktól, valamint a nemzeti és az európai érdekek és értékek találkozását. A csatlakozásig terjedő időben nemzeti céljaink erőteljes képviseletével, lehetőségeink kiaknázásával, a nemzet összetartozásának megerősítésével együtt a tisztánlátás feltételeinek megteremtése is szükséges, mert felelősen dönteni csak ismert tényekről lehet.
Jövőbeni esélyeink
Összegzésként megállapítható, hogy Magyarország európai újraegyesítésben érdekelt, amely biztosítja az unió gazdasági és politikai nyitottságát, mert ez a nyitottság teremti meg a lehetőségét a magyar nemzet XX. századi határokon átívelő újraegyesítésének, az összetartozás megerősítésének.
Az Európai Unió politikai és gazdasági nyitottsága többrétegű, így több szinten megvalósuló kapcsolatokat tesz lehetővé és szükségessé. Az EU működését meghatározó négy szabadságelv gyakorlati érvényesülése mellett is úgy fest, hogy a következő évtizedben még meghatározóak maradnak – vagy éppen újra megerősödnek – az országok közötti kétoldalú kapcsolatok. Ugyanakkor fennmarad az országhatárokat átlépő térségek közötti együttműködés szerepe, és meghatározóvá válnak a transznacionális vállalatok közötti kapcsolatrendszerek. Számunkra az a legfontosabb, hogy a nemzetközivé vált belső piacon, az ennek működésében szerepet játszó magyarországi gazdasági szereplők úgy kapcsolódjanak az európai és a világszintű gazdasági tér egészébe, hogy ne szakadjanak el a magyar nemzetgazdaság egészétől.
Az ilyen elszakadás több hátránnyal is járhat. Kizárja a magyar nemzeti piacot, az abban részt vevő vállalatokat a nemzetközi együttműködésből, végső soron a gazdaság megerősödéséből. Ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a még meglévő magyar nagyvállalatokra, de még inkább a két és fél millió embert foglalkoztató hazai kis- és középvállalkozásokra. Az elkülönüléssel a multinacionális vállalatok is önmagukban álló szigetek maradnának a magyar gazdaságban, ami akadályozná az integrációt, és hosszabb távon korlátozná a nemzeti piacon megteremtődő kölcsönös előnyöket.
Nemzetünk több, jövőnket alapvetően meghatározó döntés előtt áll. Az új évezred küszöbén sok esetben a nemzetközi környezet, máskor a magunk alakította helyzet állít bennünket döntés elé. A kérdések és a kérdésekre adható válaszok nem mindig kényelmesek. Különösen nem azok, ha tévedések, halogatások, elhallgatások következtében nem válaszolják meg őket időben, vagy a nemzeti összefogás elősegítése helyett megpróbálják elodázni a válaszadást.
Szembe kell néznünk a globális világ kihívásaival, mert benne élünk, s mert bennünk él. Tagjelöltekként – ha már csak rövid ideig is – alapvető érdekeinket védve kell dolgoznunk. Tagállamként pedig – érdekeinket képviselve és mások érdekeit figyelembe véve – valamennyi tagállammal együtt kell majd alakítanunk az Európai Unió jövőjét.
A globalizálódó világban és az Európai Unióban az erős jelenlét alapját az önmagunkkal való szembenézés jelentheti. Annak felismerése és kimondása, hogy a nemzetet nem lehet pusztán szavakkal – üresen kongó politikai deklarációkkal – egyesíteni. Csak a tettekben is megtestesülő szándék képes a különböző politikai szereplők erejének egyesítésére, és így a nemzet összetartó erejének növelésére. Ezt a szándékot ma Magyarországon a polgári, nemzeti erők képviselik.
Ezért a polgári erőknek kötelességük szembesíteni a jelenlegi, szocialista kormányt azzal, amivel szemlátomást nem tud, vagy nem akar szembenézni. Meg kell oldani a termőföld védelmét. Meg kell erősíteni a nemzeti vállalatokat, a magyar munkavállalók helyzetét. Meg kell valósítanunk a határokon átívelő nemzeti összefogást. Ismét meg kell vitatnunk a média egyensúlyával, az oktatás és a tudás szabadságával, a múlt, a jelen és a jövő biztonságával, a nyugdíjak, az ösztöndíjak értékállóságával, a lakáshoz jutás feltételeivel és közös történelmi múltunkból származó értékekkel kapcsolatos kérdéseket, azaz hazánk európai uniós helytállásához nélkülözhetetlen nemzeti minimum alapvető kérdéseit.
Egy önbecsülésében, összetartozásában megerősödött nemzet eredményesebben képes megvívni a nemzetközi együttműködésben elkerülhetetlen, esetenként éles harcát; sikeresebben képes helytállni versenyhelyzetekben, és nemzeti ereje teljes tudatában képes részt venni nemzetközi kapcsolatrendszere kiépítésében. Az ehhez szükséges nemzeti közmegegyezés alapját pillanatnyi érdekeken felülemelkedő konkrét politikai lépések jelentik. De ehhez az összetartozáshoz, az eseti és esetleges kiegyezéseken is túlmutató összetartó erő kialakításához el is kell jutni. Így alkothat egyensúlyt életünkben a globális világ, az európai tér és a nemzeti lét. Elérkezett az idő, hogy felismerjük és kimondjuk: a XXI. század elején nemzeti céljaink az európai célok egészének nem mondanak ellent, sőt, tekintélyes mértékben harmonizálnak azokkal. Nemzeti céljaink megvalósítása nem nélkülözheti az európai kohéziós erőt, az intézményes csatlakozást. Mi több, ez az út tűnik legcélravezetőbbnek a magyar nemzet megerősödése szempontjából is.
Az európai uniós csatlakozás folyamatát, a globalizált világ gazdasági, politikai és kulturális terébe történő belépésünket úgy kell alakítanunk, hogy az hozadékot, pótlólagos erőforrást jelentsen a magyar – gazdasági és azon túli – nemzeti fejlődés számára. E cél eléréséhez megfelelő ismeretekkel kell rendelkeznünk a gyorsan változó belső és külső erőterekről, az érdekek és értékek viszonyáról, és képeseknek kell lennünk elismerni a XXI. századi világ valós viszonyait. De erős belső kohézió megteremtése is szükséges ahhoz, hogy saját gazdasági és társadalmi érdekeink és értékeink alapján önálló, erős, alkotó és alakító tényezői legyünk a globális világnak, az Európai Uniónak, a közép-európai térségnek és – mindenek előtt – saját hazánknak.
A Fidesz – Magyar Polgári Párt
integrációs programja
„S most a dologra…”
Vissza a kezdőlapra