A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének állásfoglalása
A Magyar Bioetikai Társaság elnökségének állásfoglalása az
eutanáziáról, a terápiás túlbuzgóságról, és a haldokló beteg ellátásáráról
Egyes szervezetek - az embernek méltóságához és önrendelkezéséhez való jogára
hivatkozva - küzdenek az eutanázia törvényi jóváhagyásáért, s tevékenységük a
média biztosította nyilvánosságnak köszönhetően, a közvéleményt is élénken
foglalkoztatja. Ez a törekvés ellentétes a bioetika és az orvosetika legfőbb
törvényével, az emberi élet tiszteletével és védelmével, ezért a magyar
Bioetikai Társaság szükségesnek tartja e közlemény kiadását és széleskörű
propagálását.
A hazai vitákban az emberi élet végével kapcsolatos vitákban csupán egyetlen, a
legsúlyosabb etikai problémáról, az eutanáziáról esik szó, holott két igen
súlyos etikai probléma kiemelkedő jelentőségű az emberi élet végén: az
eutanázia, és a terápiás túlbuzgóság. Az eutanázia alapja a betegek és a
gyógyítók reális lehetőségeinek az alábecsülése, a terápiás túlbuzgóság pedig a
túlbecsülése. Az eutanázia semmilyen formája nem fogadható el, a terápiás
túlbuzgóság pedig a lehetőségek szerint a lehető legnagyobb mértékben kerülendő.
Az eutanázia az orvosnak foglalkozási körében megvalósított szándékos
ténykedése, amely a gyógyíthatatlan, szenvedő beteg kérésére, a betegnek a
természetes végnél korábbi halálára irányul. Az eutanázia minden formája (aktív,
passzív, direkt, indirekt, asszisztált öngyilkosság stb.) ellentétes az orvoslás
és az egészségügy legalapvetőbb feladataival és céljaival, azt ősidők óta
tiltják az orvosi foglalkozás szabályai, és elutasítják a világvallások is.
Hibás az az elgondolás is, amely a beteg önrendelkezési jogára hivatkozva tenné
lehetővé az eutanáziát, hiszen az élettel való szabad rendelkezés nem teremthet
olyan helyzetet, hogy szabad elhatározással visszavonhatatlanul megfosszuk
magunkat életünktől, mert ez nem a szabadság érvényesítését, hanem a szabadság
végleges megvonását eredményezi.
Az emberi közösség nem segítheti egyetlen tagját sem a halálba, de kötelessége a
halálban való segítség, és ez a közösségi attitűd az eutanázia humánus
alternatívája. Az orvosnak kötelessége a testi fájdalom megszüntetése, vagy
hathatós csillapítása, a lelki szenvedés oldásában pedig az egészségügyön kívül
jelentős szerepe van a családnak, barátoknak, önkéntes segítőknek, társadalmi
szervezeteknek (pl. hospice mozgalom), vallási közösségeknek. A beteg joga, hogy
megszabja halálának helyét, a társadalom feladata pedig az, hogy ehhez
biztosítsa a humánus intézeti hátteret, illetve az otthoni ápolás lehetőségét.
Nemcsak a gyógyíthatatlan beteg halálának siettetése, hanem a halál értelmetlen
elodázása sem fogadható el. A valós indikáció nélkül végzett rendkívüli,
felesleges vagy valószínűtlen eredményességű beavatkozások sok esetben növelik
és elnyújtják a haldokló szenvedését, fájdalmat okoznak a hozzátartozóknak és
súlyos terhet rónak nemcsak az ellátó személyzetre, hanem az egész társadalomra
is. Ez a terápiás túlbuzgóság öncélú, veszélyezteti az egyén integritását,
emberi méltóságát és önrendelkezését. A terápiás túlbuzgóság kerülése nem
eutanázia.
A helyes, emberhez méltó gyakorlatot az ember szerető végigkísérése jelenti az
utolsó úton: minden rendes, arányos gyógykezelés, fájdalomcsillapítás megadása,
figyelmes gondoskodás-gondozás, a beteg odaadó ápolása, táplálása, szomjának
csillapítása, tisztaságának, komfortjának biztosítása és a szerető közellét
megadása élete végéig. A társadalom feladata, hogy a humánus körülmények
megteremtésével, az eutanázia minden formájának elutasításával, és a terápiás
túlbuzgóság lehető legteljesebb kerülésével biztosítsa az ember jogát a
méltóságteljes halálhoz.
Országos Sajtószolgálat
