AZ UNIÓ KAPUJÁBAN

Az érem harmadik oldala

Lánclevél formában és listáról listára vándorolva járja az Internet útjait Dr. Drábik János: Az érem másik oldala című írása. Tipikus példája ez a helyzet annak a hibás szemléletnek, amellyel a kormány kezeli az Európai Unióhoz való csatlakozás ügyét. Kovácsék valószínűleg elvakultak attól a közel 70 százalékos támogatástól, amely sétagaloppá tette a népszavazást. Csak egyetlen dologra figyeltek: megpróbálták kizárni az ellenzéket ebből a körből. Magukra húzván a 70 százalékot, nemcsak meg tudják őrizni a közvéleményben vezető helyüket, - remélték -  hanem még növelik is előnyüket. 

Ez a számítás nem vált be, s hibáinak belpolitikai hatásait nem ebben az írásban kell elemezni. A lényeg az, hogy a 30 százalék magára maradt, a kormány nem volt hajlandó foglalkozni az érveikkel. 

A polgári oldal ezt másképp látja. Minden szavazó számít, mindenki fontos, s jó lenne, ha ebben a Szent Istvánt idéző döntésben egyek lehetnénk, majd mindenkivel. Ez pedig csak a felmerült kételyekről való higgadt párbeszéddel lehet elérni. Az ellenzők viszonylag kis csapata - hiszen a 30 százalék egy része nem elutasító volt, hanem közömbös - megmérgesedett, s minden általa elérhető eszközzel támad. S mivel nincs párbeszéd, gyakran átveszi a szocialista mintát: torzít, vagdalkozik. Ez az írás ezen a lehetetlen helyzeten akar változtatni. Eszközei persze ugyancsak hiányosak, hiszen a népszavazási kampány pénzek nem az ellenzéki képviselőkhöz, hanem kormány-közeli cégekhez jutnak. Nemzeti méretű őszinte párbeszéd, a másikra való odafigyelés és közös gondolkodás helyett, majd lesz márciusban egy felesleges és ráadásul anyagilag nem is ellenőrizhető harsány plakátháború. A minőséget előre sejthetjük: ugyanaz az ember készíti a ,,kommunikációt", aki pelenkázni küldte Kuncze urat. 

Az alábbiakban egy táblázat található. Ennek első oszlopában Drábik tanulmányának szövege, a másodikban az én kommentárom. 

1.
Legfőbb kifogásom az Európai Unió ellen, hogy az 1957-ben megkötött Római Szerződéssel létrejött Európai Gazdasági Közösség az időközben megkötött "Maastrichti I", "Maastrichti II", valamint az amszterdami és a nizzai megállapodással olyan bürokratikus államok feletti struktúrává alakult át, amelynek az alulról jövő demokratikus ellenőrzése nem lehetséges. Ebben a legfontosabb kormányzati hatáskör, vagyis a pénzügyi hatalom az egyes nemzetállamoktól, valamint az EU brüsszeli központjától független frankfurti Európai Központi Bank kezébe ment át. Az Európai Unió ez által már nem hasonlít arra az Európai Gazdasági Közösségre, amely önrendelkezésüket megtartó, szociális piacgazdasággal rendelkező jóléti államok önkéntes társulása volt. Ebben még független államok társultak az egyenjogúság alapján bizonyos közös feladatok hatékonyabb ellátására. Ezzel szemben a mai Európai Unió olyan 180.000 oldalnyi jogszabály anyagot kényszerítene Magyarországra, amely gyakorlatilag felszámolná az önálló magyar jogalkotást, mert a közösségi jog elsőbbséget élvez a belső törvényekkel szemben. A magyar országgyűlést, valamint a kormányt csupán korlátozott hatáskörrel, lényegében helyi autonómia és a kulturális önigazgatás szerveiként hagyná meg.	Az alapkifogás a Nyugaton gyakran hallható euroszkepticizmus motorja: nagy és átláthatatlan a brüsszeli adminisztráció. Ezzel nem lehet vitatkozni: tény. A tagállamok gazdasági helyzete, és annak olykor még a tendenciák is, eltérnek egymástól. Ilyen körülmények között nehéz elfogadni, hogy a központi banknak meghatározó szerepe lenne. Magam úgy látom, hogy az alap, - amit Drábik is helyesel - ma is él: az Unió önrendelkezésüket megtartó államok önkéntes társulása. A szociális piacgazdasággal rendelkező és jóléti jelzőket azért hagytam ki, mert nem érvényes minden államra: Nagy Britannia például nem szociális piacgazdaság, a jóléti állam pedig szociáldemokrata fogalom, amely eredményesen tette tönkre például a hajdan virágzó svéd gazdaságot (még az Unión kívül). De továbbra is független államok társulnak a hatékonyabban ellátható dolgok közös megvalósítására. A Közösség évek óta él és fejlődik. Ha új tagok jönnek, vajon vissza kell-e menni a kezdetekhez? Van-e egy nem tagállamnak bármi joga ahhoz, hogy felvegyék? Hogy azt követelje, hogy amit a többiek eddig elértek azt felejtsék el és kezdjék az építkezést előröl?  Hogy a szuverenitás menyire él, az épp a Bushnak írt levél mutatja.
2.
Az Európai Unió nem rendelkezik olyan államok feletti - a legalapvetőbb erkölcsi követelményeket rögzítő - Alkotmánnyal, amely biztosítaná, hogy ne csak az erőseknek és a vagyonosoknak kedvező szabadság bővüljön egészen a szabadsággal való visszaélés korlátlan szabadságáig, hanem nemzetközi kötelezettség legyen az egyenlőség és a testvériség követelményének az érvényesítése is. A Kentben folyó EU-alaptörvényről tárgyaló konvent is csak a liberalizációt, és az úgynevezett deregulációt kívánja növelni. Az egyenlőség és a testvériség erkölcsi követelménye nem lenne kötelező érvényű - az államok felett álló - és nem megváltoztatható jog. A hátrányos-helyzetűek és a gyengék - a gyermekek, az öregek, a betegek, a munkanélküliek és a nyugdíjasok - fokozott védelemre szorulnak. Az ő védelmükre az erősek szabadságát korlátozni kellene a gyengék védelmét szolgáló egyenlőséggel. A "szabadság, egyenlőség, testvériség" hármas, de felbonthatatlanul összetartozó követelményeit csak együttesen szabadna érvényesíteni. Csak a három együtt teszi lehetővé erkölcsös, a polgárok bizalmát élvező legitim rendszer létrehozását. Az Európai Unió azonban egyoldalúan csak az erőseknek és vagyonosoknak kedvező szabadságot növeli, és ezért alapvetően erkölcstelen nemzetközi képződmény.	Ez az érv két okból hibás: egyrészt üti az előzőket, ahol az volt a baj, hogy a központ túlsúlyos, másrészt idejekorán szól, hiszen a Konventben még semmi nem dőlt el. A szociális gondoskodás egyébként mindeddig a nemzeti rezsim keretében zajlott, és mivel az egész Unió a szubszidiaritásra épül, ezen nem is szabad sokat változtatni. Az uniós alkotmány, ha lesz, nem pótolhatja a nemzeti alkotmányokat, és tiszteletbe kell tartania az országok közötti eltéréseket.  Angliára nem lehet rákényszeríteni a svéd szociális modellt. A hiányolt védelem tehát - országonkénti eltéréssel ma is megvan és meg is marad. Az elmúlt másfél évtized egyébként a szociális Európa kifejlődésének és megerősödésének időszaka volt. Kezdetben irreális tervnek tűnt a munkanélküliség rohamos felszámolására vonatkozó Delors program. Ma azonban működik és egyre hatékonyabb a tagállamok közös konzultációján alapuló munkanélküliség csökkentő, állást teremtő politika. A korábbi rossz tendencia megállt, az álláshelyek száma nő, a munkanélküliség - bár még magas, de csökken. Az erősek Európája rémkép tényekkel nem támasztható alá.
Ebben az antidemokratikus és bürokratikus nemzetek feletti struktúrába - a KGST-hez és a Varsói Szerződéshez hasonlóan - csak belépni lehet, de kilépni nem. De még kizárni sem lehet egyetlen már korábban belépett tagot sem. Ha a brüsszeli bürokráciának nem tetszik, amit az adott tagállam tesz, akkor önhatalmúlag felfüggeszti jogai gyakorlását. Amíg egy tagállam jogai fel vannak függesztve, addig nem vehet részt semmilyen döntéshozó testület munkájában, és panasszal sem fordulhat az EU bíróságához. Ugyanakkor valamennyi fizetési kötelezettségét teljesíteni köteles. Tehát az illető tagország úgy válik jogtalan páriává, hogy még csak védekezni sem tud. Ez az Európai Unió ma már sokkal jobban hasonlít a felbomlott szovjet birodalomra, mint a korábbi és demokratikus Európai Gazdasági Közösségre. Egy nyugati kiadású "Szovjetunió-2"-vé alakult át. Ezt bizonyítja az is, hogy az új tagokkal szemben nyíltan megtagadták a jogok és kötelezettségek összhangjának, az egyenlő elbánásnak és  a viszonosságnak a demokratikus elveit.	A kilépést nem akadályozza semmi. A kizárást sem tiltja egyetlen jogszabály sem, de nincsenek rá vonatkozó eljárási szabályok. Hála Isten. Ausztriát például Heider árnyékának megnövekedésekor hirtelen felindulásból esetleg kizárták volna, ha ilyen lehetőség van. Vagy Funár mester hány ilyen javaslatot terjesztene be ellenünk? Ami pedig a brüsszeli bürokrácia felfüggesztési jogait illeti, ennek gyakorlására sincs példa. Ne feledjük, a legfőbb testület az un. Európai Tanács a tagállamok állam és kormányfőinek testülete. A fő kérdésekben minden államnak megadott vétójoggal. Nem értelmezhető a szovjet párhuzam. E sorok íróját - több társával együtt - a dán kormány külön tanfolyamon képezte arra, hogyan tud egy kis állam érdeket érvényesíteni az Unión belül. Mindezt már az uniós és nem a ,,régi szép" közösségi korszakban. Ami az új tagokat illeti: az átmenet kialakítása a korábbi gazdag jelentkezőknél sem volt könnyű. Jog és kötelezettség nem lesz összhangban: 2004-ben nyolc hónapot fizetünk és 12 után kapunk.
3.
Tavaly ősszel egy brit szaklap nyíltan megírta, hogy az Európai Unió keleti bővítése valójában az újgyarmatosítás olcsó és korszerű formája, mert hadsereg és háború helyett Európa korábbi gyarmattartó hatalmai agymosással is elérhetik céljaikat. A gyarmatosítandó államok lakosságát a propaganda eszközeivel úgy kell manipulálni, hogy gyarmati függésbe kerülésüket "ők maguk kérjék". A valóságban nem Magyarországnak van szüksége az EU-ra, hanem az EU-nak van szüksége a magyar termőföldre, az olcsó magyar munkaerőre, és a neki kiszolgáltatott piacra. A főhatalmat gyakorló nemzetközi pénzügyi közösségnek pedig arra van szüksége, hogy Magyarország állandó adósa és kamatfizetője maradjon. Az EU-tagság bebetonozza az 1989 után Magyarországon is bevezetett pénzgazdasági rendszert, amely felváltotta a termelőgazdaságot. Az új rendszerben a pénz már nem a gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló jelrendszer, hanem egy szűk réteg gazdagodását és hatalmát szolgáló magánmonopólium. A magyar állampolgárok tulajdonát állami segédlettel az elmúlt tíz év során magának kisajátító új tulajdonos réteg csak Magyarországnak az EU-ba való kényszerítésével tudja megszerzett privilégiumait, és a többi magyar állampolgártól elvett vagyonának a tulajdonjogát véglegessé tenni. Az EU-tagság után már nem lesz jogi lehetőség a felülvizsgálatra, mert nem lesz többé szuverén magyar állam és törvényhozás, amely ezt - a rendszerváltás veszteseinek az érdekét is felvállaló - feladatot elvégezhetné.	A brit szigeten él a sajtószabadság, bárki bármilyen gondolatot papírra vethet. Csak ahhoz kell fantázia, hogy elhiggye az ember: ha valóban ilyen tervek lennének, akkor az kikerülne a sajtóba. Ugyanis, akinek akkora hatalma van, hogy efféle terveket szőjön, az a titkainak megőrzését is megtudja oldani. Ha olcsó marad a magyar munkaerő, nem számítunk jó felvevő piacnak - ez egy másik ellentmondás a Drábik cikkben. Az Európai Monetáris Unió pedig minden tagját arra felé tereli, hogy számolja fel az eladósodást, szorítsa le a deficitet és ha nem teszi, akkor jönnek a szankciók, amelyek, mint láttuk nemrég Németország esetén, messze nem olyan kétségbe ejtők, amint azt a cikk írja. Tökéletesen egyetértek mindazokkal, így Drábikkal is, akik a privatizáció, előprivatizáció során megszerzett vagyon kérdésében elégedetlenek. Bizony sok tisztátalan, korrupt csalárdságot is elkövettek ez ügyben. Már hajdani Kereszténydemokrata Néppárt elnök koromban próbáltunk is ez ügyben vizsgálódni, sajnos jogilag kezelhető anyagok nem kerültek elő. Még azzal is egyetértek, hogy ez valószínűleg a jog hibája. Azt azonban nem tudom, hogy meg lehetne-e magyarázni egy franciának vagy egy németnek, hogy nincs többé francia, német állam és törvényhozás. Miért ne lenne? S ránk is ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd, mint rájuk. Ha tehát lesz jogi eszköz, már csak az lesz hátra, hogy ne az egészet megvalósító késő-kádárkori elitnek szavazzunk főhatalmat.
4.
Negyedik kifogásom az, hogy az Európai Unió jelenlegi bürokratikus változatában már nem termelőgazdaság, hanem a forgalomra és spekulációra épülő pénzgazdaság működik. A pénzgazdaság célja, hogy a pénzből még több pénzt állítsanak elő a pénzvagyon tulajdonosai. A pénzvagyon növekedésének azonban nincs felső határa, ugyanakkor a benne működő kamatautomatizmus állandó növekedési kényszer alatt tartja a gazdaságot. A pénzgazdaságban tehát minden természeti és emberi erőforrást alá kell rendelni a pénzmennyiség növekedésének és a profit-érdekeknek. Ez elpusztítja a természeti erőforrásokat, amelyek nagy része nem pótolható. A pénzgazdaságban az eladósítás és a kamatfizetés következtében szükségszerűen a pénz tulajdonosaihoz kerül a termelővagyon, s így az elsősorban a beruházó bankárok tulajdonában halmozódik fel.	Közgazdasági elméletekkel nem szívesen vitatkozom, maradok a kaptafánál. Azt minden újságolvasó ember tudja, hogy a kisebbik német koalícióspartner jelenleg egy zöld párt. Az ilyen pártok abból élnek, hogy a természeti erőforrások pazarlása ellen lépnek fel. Testvérpártjaink (miniszterelnököt adnak Portugáliában, Spanyolországban, Hollandiában, Luxemburgban, Ausztriában, Olaszországban) már régen nem szociális piacgazdaságról, hanem ökoszociális piacgazdaságról beszélnek, s talán épp azért olyan gyengék a zöldek, mert e polgári pártok a választók környezetvédelem iránti igényeit kielégítik, mégpedig baloldali ízek nélkül. A kamat és a növekedés viszonyát bonyolultabbnak látom, mint a vitatott írás, viszont a spekulatív tőke az én szememben is visszataszító és káros. De semmi köze az EU-hoz.
Az Európai Unióban bevezetett pénzgazdaság szükségszerűen túlnépesedést idéz elő, mert mindazok feleslegessé válnak, akiknek a munkáján nem lehet előteremteni a magánpénz-monopólium tulajdonosainak a kamatot, az eladósított államnak a magas adókat (ezek mintegy felét szintén adósság-és kamatfizetésre fordítják), a nagytőkéseknek a globálisan versenyképes nyereséget és önköltséget. Ezért van az, hogy amióta az Európai Unió áttért a pénzgazdaságra, és államok feletti bürokratikus diktatúrává alakult át, azóta a bejegyzett munkanélküliek száma 20 millió körül mozog. A tényleges munkanélküliek száma ennek a kétszerese, mivel számos munkanélküli látva reménytelen helyzetét, már nem keres tovább munkát magának, és kikerül a hivatalos nyilvántartásból. Az eladósított állam csak az adók növelésével és további hitelek felvételével juthat pénzhez. Ez nem teszi lehetővé, hogy adósságszolgálati terheit és szociális kötelezettségeit is finanszírozni tudja. Ezért az Európai Unió tagállamaiban felgyorsult ütemben bontják le a szociális intézményrendszert, hogy a költségvetés mintegy felét adósságszolgálatra költhessék a kormányok. Ennek következtében az egészségügy nincs kielégítően finanszírozva, mert a pénzoligarchia szemében, amely az Európai Uniót létrehozta, a nyugdíjasok milliói csak felesleges kiadást jelentenek, amitől meg kell szabadítani az államot, hogy az még több kamatot fizethessen. Ezért vált a nemzetközi pénzoligarchia szemében az egészségügy olyan "kártékony" tevékenységgé, amelyet jelentősen csökkenteni kell, mivel meghosszabbítja a számára hasznot nem hozó idősek és betegek életét.	A túlnépesedés szót a cikk valószínűleg munkaerő feleslegként kell itt érteni. Hiszen Európa fogy és a kormányok népesedéspolitikában gondolkodnak. A  magas munkanélküliség okát sokan és ennél alaposabban kutatják. Ez a jelenség ugyanis megcáfolt néhány általánosan elterjedt, szinte törvénynek tekintett hiedelmet, nevezetesen, hogy a gazdaság hanyatlásakor a munkanélküliség nő, fellendülés idején pedig csökken. Nos az Uniót az jellemezte az elmúlt mintegy két évtizedben, hogy a fenti ,,törvény" a hanyatló években érvényes volt, de a fellendüléskor nem. Ezen a helyzeten az Unió egy nagyon tudatos foglalkoztatáspolitikával kezdett meg változtatni.  A foglalkoztatási arány az 1996-os 60,1 %-ról 2000-re 63,3-ra nőtt: négy év alatt több mint három százalék, biztató. Az átlag mögött persze nagy a szórás: Olaszország 53.5 %-a és Dánia 76,3 százaléka a két szélső érték. Ugyanezen idő alatt a munkanélküliség 10,8 százalékról 8,2 százalékra csökkent, itt Portugália és Írország vezetnek 4,2 százalékkal és Spanyolország a sereghajtó: 14,1 %. Noha az Unió közvetlenül nem tud beleszólni a tagállamok szakmai politikájába, mégis kialakították az említett közös foglalkoztatáspolitikát. Az Európai Tanács minden évben elemzi a foglalkoztatási helyzetet és az elemzést következtetésekkel zárja. Minősített többséggel foglalkoztatási irányelveket fogad el, ezt egyébként véleményezi az Európai Parlament, A Gazdasági és Szociális Bizottság, a Régiók Bizottsága valamint a Foglalkoztatási és Munkaerőpiaci Bizottság. A nyugdíjasok szándékolt elpusztítására vonatkozó okfejtés annyira abszurd, hogy talán nem érdemes sok szót vesztegetni rá, elég megnézni a német nyugdíjas otthonokat, vagy az Ibériai félszigeten telelő német kisnyugdíjas csoportokat.
Az értéket előállító termelőgazdaság viszonyai közepette a pénz csupán a gazdasági folyamatok közvetítésére szolgáló jelrendszer és nem a mások munkáján való élősködés és spekulációs gazdagodás eszköze. Ezt a jelrendszert az állam ingyenes vagy olcsó közszolgáltatásként maga is előállíthatná. Ehhez csupán arra lenne szükség, hogy a nemzetközi pénzügyi közösség ellenőrzése alatt álló központi bankoktól a demokratikusan megválasztott parlamentek, és kormányok hatáskörébe kerüljön vissza a pénzkibocsátás, az árfolyam-és kamatszabályozás joga. Ma például Magyarországon az 1991. évi LX-as törvény értelmében az állam már nem bocsáthat ki pénzt, hanem csak állami hitellevelet, vagyis államkötvényt, kincstárjegyet és ehhez hasonló értékpapírokat. Lényegében ez is pénz és ennek is az állam adóbevétele a fedezete. De a hitellevél után milliárdos kamatokat kell fizetnie. Ezeket az állami hitelleveleket a bankok abból a felesleges kamatjövedelmükből vásárolják fel, amelyet már biztosítékkal - azaz kockázatmentesen - nem tudnak kihelyezni a termelőgazdaságba. Ezért arra kényszerítették a magyar államot, hogy tiltsa meg saját magának pénz kibocsátását. Ha mégis pénzre van szüksége kiadásai fedezésére, akkor viszont tőlük vegyen fel hitelt adóslevelek kibocsátásával. Ezek az úgynevezett nem-működő-tőke, vagy portfolió befektetések ma Magyarországon 4500 milliárd forintot tesznek ki. Ez az élősködő tőke teljesen feleslegesen van az országban és csak arra jó, hogy az állam a költségvetésből 450 milliárd forintot odaajándékozzon minden évben a pénzvagyon tulajdonosoknak kamatok formájában.	Ez a bekezdés sajátos okfejtés, amelynek valóságtartalmát azért nem vizsgálom, mert az egész gondolatmenetnek nincs köze az Európai Unióhoz. Egyetlen megjegyzés: ha az újraválasztásukért mindenre kész kormányok kezében lenne a ,,bankóprés", hamarosan minden ország bajba jutna és három-négy számjegyű infláció tenné tönkre a nyugdíjasokat.  Az államkötvények nyakló nélküli kibocsátása ugyancsak veszélyes lehet, ezt a parlamentnek és magának a kamatfizetési kötelezettségnek kell gátolnia. Azokban az országokban, amelyek beléptek az euró övezetbe, újabb gátként jelenik meg az a kötelezettség, amely a költségvetés éves hiányát alacsonyan akarja tartani. Az Unióban tehát több tényező gátolja azt a folyamatot, amelytől Drábik félt.  Ha Magyarország magára maradna, akkor sokkal több eséllyel kerül bele az adósságspirálba, amelyből most kezd lassan kikerülni. A kincstárjegyek kamathozama a mai Magyarországon aktuális politikai kérdés. A nálunk még meglévő magas infláció természetesen magas kamatszintet von maga után, de mivel felvételünk közel van, a pénzt elértéktelenedésétől nem kell félni. Ezért érdemes a szabad tőkének nálunk állampapírt vásárolni magas kamatra. Ennek megoldása: erőteljes infláció csökkentés - amit jövendő tagságunk inkább segít, mint gátol.
A Nemzetközi Pénzügyi Közösség azért ragaszkodik Magyarország bekényszerítéséhez az Európai Unióba, mert ez által be tudja betonozni a jelenlegi pénzgazdaságot, amelynek alapja a magánpénz-monopólium és a társadalom kamat formájában történő adóztatása. A pénzgazdaság feléli - véglegesen elpusztítja - a pótolhatatlan természeti és emberi erőforrásokat. A magyar népnek nem "fenntartható növekedésnek" nevezett állandó eladósításra és kamatfizetésre, hanem az emberi élet lehetőségeit biztosító fenntartható természeti és humán erőforrásokra van szüksége. Semmi sem növekedhet végtelenül véges földünkön.	Nemzetközi Pénzügyi Közösség - mi ez. Nagy betűvel?  Az ebben a bekezdésben foglaltakból a növekedés korlátaira vonatkozó részt tartom fontosnak. Magam is úgy érzem, hogy  egy új korszak következik, ebben az új világban a csúnya szóval erőforrásoknak nevezett értékeket remélem okosabban fogják használni, óvni, mint ma. Ebben az új világban mi magyarok épp úgy érdekeltek vagyunk, mint Európa többi népe, s nálunk talán hamarabb lehet a mai globális hibákkal szembeszegülő népakarat, mint a tengeren túl. Vajon mikor jutunk inkább célhoz: egyedül vagy a többi európai néppel együtt?
5.
Nem felel meg a valóságnak, hogy a magyar társadalom akar belépni ebbe a nemzetek feletti bürokratikus struktúrába. A jelenlegi pénzgazdasági rendszer haszonélvező rétege akar csatlakozni azért, hogy a kialakult és rendkívül igazságtalan vagyoni és pénzügyi viszonyokat véglegesítse a maga számára. A magyar lakosság 80 %-a a rendszerváltás vesztese. Ezeknek a veszteseknek a helyzetét tovább rontja az Európai Unióhoz való csatlakozás. Kizárólag a pénzvagyonos és korporációs elit, valamint az őket kiszolgáló politikai pártok gépezetének az érdeke a minden áron történő csatlakozás erőltetése még a legmegalázóbb feltételekkel is. Nem felel meg a tényeknek, hogy Magyarország hasonlóan fog profitálni a csatlakozásból, mint annak idején például Írország, vagy Portugália, mert akkor még a brüsszeli bürokrácia nem tagadta meg az egyenlő elbánás és a viszonosság elvét, és a megnevezett országok lényegesen jobb feltételekkel csatlakozhattak, mint most Magyarország.	Ez ingyenes állítás. 1990 óta nagyon sokan a kádári örökségtől az EU-ba való belépés révén reméltek végleg búcsút venni. De ez volt a célja azoknak a reformistáknak is, akik már a nyolcvanas évek végén lazítani akarták a szovjet függőséget. Szovjetunió már nincs, de orosz nagyhatalmi vágyak vannak. Vajon miért ellenzik az oroszok a NATO és az EU bővítését? Mi lesz velünk, ha kimaradunk és EU helyett az orosz érdekszférába kerülünk? Mi lesz jobb? Kezükben lesz a gázcsap, s legalább annyira függünk, mint amikor itt voltak a szoldatok. A csatlakozás feltételei címen ismeretes rendszernek nem sok köze van a tagállamok jogaihoz. A ,,feltétel rendszer" annak az átmenetnek a rendezése, amely lényegében a felvételtől a következő költségvetésig, azaz 2007-ig szabályoz. Attól fogva az átmeneti rendelkezések között nem szabályozott területeken ránk ugyan azok a szabályok vonatkoznak, mint másokra.
Norvégia és Svájc határozottan elutasította a belépést és nem hajlandó alárendelni magát a brüsszeli bürokrácia diktatórikus uralmának. Ettől még megmaradtak európai országnak. Elutasításukból semmilyen hátrányuk, ugyanakkor bizonyíthatóan sok előnyük származott. Rasmussen dán miniszterelnök, aki az EU soros elnökeként Koppenhágában megkötötte az előzetes megállapodást a most belépésre kiszemelt országokkal, nem járt el igazságos módon. Elhallgatta azt a tényt, hogy Dánia több népszavazás ellenére is csak úgy volt hajlandó bent maradni a diktatúrává átalakuló Európai Unióban, hogy kikötötte:	Ezt a gondolatot roppant érdekesnek tartom. Talán még csatlakoznék is hozzá, ha Magyarország jövedelemtermelő képessége megközelítené az olajban gazdag Norvégiáét, vagy ha a hazai bankokban úgy állna a pénz, mint a svájciakban. Norvégia ráadásul a schengeni egyezmény részese, tehát az integráció minden előnyét élvezi, mint az Európai Gazdasági Tér tagja. Nem szorul rá a szegényebb országokat megsegítő szolidaritásra. Drábik úgy fogalmaz: ,,Rasmussen elhallgatta" - ezzel lebecsüli a  titkosrendőrök képzettségét. Az általa említett négy pont közismert, miért kellett volna erről beszélni?
a.             Dán föld csak dán természetes személyek tulajdonában lehet. b.             Dánia nem adja fel pénzügyi szuverenitását, és nem veti alá magát a frankfurti Európai Központi Bank monetáris hatalmának. c.             Dánia nem vezeti be a puha és inflációs eurót, hanem megtartja saját nemzeti valutáját, a szilárd dán koronát. d.             A dán polgárok megtartják dán útlevelüket, és nem kérnek az Európai Unió útleveléből.	A föld védelmének dán módszereit mi is be kellene vezessük, nem a jog az akadály, hanem az MSZP. A szuverenitás nem csak és nem is elsősorban bank ügy. Ha Surányi lenne a MNB elnöke, minden jobboldali követelné a dánok által elvetett megoldást. Ma a dánok 52 százaléka eurót akar. Ezzel együtt mind a négy kivételi pontot fel akarják számolni, természetesen népszavazással. Maga a tény, hogy Dánia megtette ezeket a fékező lépéseket, bizonyítja, hogy nincs olyan diktatúra, amiről a cikk szól.
Mi nem Európához csatlakozunk, hiszen itt vagyunk már 1100 éve. Európa létezett a brüsszeli bürokrácia diktatórikus struktúrája előtt és létezni fog, amikor ez a bürokrácia már nem uralkodik az európai államok felett. Magyarország tekintélyét egyértelműen megnövelné, ha megalázó feltételekkel nem csatlakozna ehhez antidemokratikussá vált nemzetközi intézményhez.	Nos, élvezhetnénk az ellenünk bevezetendő külső vámokat, a schengeni határ évtizedekre, évszázadokra elválasztana a Felvidéktől és Erdélytől, de talán még a Vajdaságtól is. Nagyon is fontos végiggondolni, milyen lenne az életünk az Unión kívül, ha majd minden szomszédunk bent lesz. Irány Ukrajna. (Annak idején Mexikó büszkén kint maradt az USA-ból, Kalifornia meg bement.)
6. A nemzetközi pénzügyi közösségnek, amely létrehozta, majd antidemokratikussá átalakította az Európai Uniót, az egyes államokon belül a középosztály a legfőbb ellenfele, amely megáll anyagilag a saját lábán, és ezért önálló akaratképzésre és politikai döntéshozatalra képes. A nemzetközi pénzkartell két részből álló társadalmat akar. Az egyik rész az uralkodó elit, amelyben a hatalom a pénzarisztokrácia, valamint az általa pozícióba helyezett politikusok kezében van. A másik részt pedig a kiszolgáltatott helyzetű bérből és fizetésből élő alkalmazottak, és a segélyezésre szoruló eltartottak alkotják. Nemzetközi vonatkozásban a pénzügyi közösség legfőbb ellenfele az önálló erőközpontot képező független nemzetállam, amely szuverenitása révén bármikor felmondhatja a kamatkapitalizmus rendszerét, és kiviheti az adott országot a pénzgazdaságból, és visszavezetheti az érték-előállító termelőgazdaság - a valódi közgazdaság - rendszerébe.	Az európai politika központi gondolata a középosztály megerősítése. Ettől erős ezekben az országokban a kis és középvállalkozás, ezért költenek vagyonokat a mezőgazdaságra. Az a kép, ami ellen Drábik hadakozik, létezik. Ez a társadalmi modell a magyar ,,baloldal" célja,  bizonyos elemei Amerikát idézik. Éppen ez ellen a rabszolga társadalom ellen jelent hatalmas erőt az Unió. Az az Unió, amelyben még a leginkább federalisták is körömszakadtáig ragaszkodnak a nemzetállam megtartásához, a nemzeti értékek védelméhez. Az az Unió, amely a régionalizmussal már elfelejtett helyi öntudatokat hozott felszínre és gazdagítja vele magát és a világot. Tehát a veszély valós, de azok ellen ne indítsunk keresztes hadjáratot, akik szövetségeseink lehetnének. A kevés független és a sok függő emberből álló társadalmi modellhez elvetéséhez  nem kell nehézkes elméleteket felhozni.
7.
Ha nincs magyar nemzetállam, akkor nincs többé lehetőség arra, hogy a magyar föld a magyar földművelők tulajdonában maradhasson. A csatlakozással a magyar parasztság szükségszerűen elveszíti életfontosságú tulajdonát, a magyar földet. Ezt az okozza, hogy minden olyan gazdasági rendszerben, amelyben kamatszedő pénzgazdaság működik, a parasztság a végletekig eladósodik, mert hitelek felvételére kényszerül, amiért elképesztően magas kamatokat kell fizetnie. Ennek következtében fizetésképtelenné válik és a hiteleket nyújtó bankok elárverezik a földjét, vagy maga kényszerül azt a bankoknak és korporációknak - azaz külföldi jogi személyeknek - nyomott áron eladni. Az Európai Unió nem is titkolja, hogy Magyarország lakosságát 8 millióra akarja csökkenteni. Hosszú távú tervek készültek arra, hogy külföldi jogi személyek nagyméretű, óriás földbirtokokat szerezzenek, amelyeket a legmodernebb technológiával műveltetnének, és amelyeken olcsó alapanyagokat termesztenének. Az EU-tagság következtében magyar falvak százai fognak elnéptelenedni, mert lakóikra már nem lesz szükség. Munkájukat az olcsó modern technológia pótolja majd. Ezek a feleslegessé vált honfitársaink kénytelenek lesznek szülőföldjükről elvándorolni. 8. Akik érteni szeretnék, mit jelent a kamatfüggés útján való rablás, azok számára álljon itt egy idézet a Magyar Nemzeti Bank Műhelytanulmányok 2. számú füzetéből, amely 1993. februárjában jelent meg. Az 56. oldalon ez olvasható: "Az időszak egészét tekintve (az 1973-1989-ig terjedő időszakról van szó) mintegy 1 milliárd dollár erőforrás bevonás, viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt." Vagyis az ország kapott 1 milliárd dollárt, és kifizetett érte 16 év alatt 11 milliárd dollár kamatot. Mi ez, ha nem fosztogatás? Ugyanakkor 1989-ben még terhelte az országot 20 milliárd dollár külföldi tartozás, amely részben az 1973-t követő olajáremelés nyomán bekövetkezett cserearány-romlás következményeinek a kivédésére felvett, mintegy 7 milliárd dollár tartozást is tartalmazta. A magyar nép a Kádár-korszak második felében nem azért élt viszonylagosan jobban, mint a többi kelet-európai nép, mert ezt a Nyugat megfinanszírozta, hanem szerény jólétét pontosan a Nyugat tette tönkre az eladósítással. Ezt a "jólétét" pedig nem a Kádár-korszak gazdaságpolitikájának köszönhette, hanem annak, hogy a reálszocializmus 40 éve alatt mintegy 7 millió abortuszra került sor a pártállami vezetőréteg támogatásával Magyarországon. Statisztikusok szerint egy gyerek felnevelése a társadalomnak mintegy 2 millió forintjába került az 1980-as évek forint árfolyamán számítva. Ha ezt a 7 milliót és a 2 milliót összeszorozzuk, akkor hatalmas összeg jön ki. Ez volt az a pénz, amiből valamivel jobban élt a magyar, mint például a lengyel vagy román társa. Lengyelországnak 1945-ben 17 millió lakosa volt, ma több mint 40 millió. A katolikus lengyelek nem kaparták el gyermekeiket, nem fogyasztották el a felnevelésükre fordítandó összeget úgy, mint ahogy sajnos ezt a magyarok tették kommunista vezetőik áldásával.	Miért maradt meg mindenütt a nemzetállam? Hollandiában is megoldották a föld megfelelő védelmét. Dániában is nem a népszavazás, hanem pl. az a törvény a védőerő, amely helyben lakást követel a földtulajdonostól és maximálja az egy személy által birtokolható területet.  A kamatok mérete az inflációtól függ. Ha ránézünk egy osztrák gazdára, vagy elbeszélgetünk egy finnel, nyomát sem látjuk annak a bajnak, amelyet a cikk már-már úgy ír le, mint annak idején az elvtársak a halódó kapitalizmust. Hol van egyetlen hiteles alátámasztása annak, hogy az Unió 8 millió magyar lakosban érdekelt? Hol van olyan európai szabály, amely bármi beleszólást adna bármilyen uniós szervnek a tagállamok népesedéspolitikájába. A földbirtok nagysága a legtöbb tagállamban maximált. A közös mezőgazdasági politika azért született, hogy versenyképessé tegye az amerikainál sokkal kisebb méretű és ezért versenyhátrányban lévő európai gazdákat. Az Unióban az idejétmúlt és túltermeléshez (tehát erőforrás pazarláshoz) vezető terméktámogatás helyett a pénzeket vidékfejlesztésre és tájvédelemre csoportosítják át, vagyis épp a vidéki élet körülményeinek javítását szolgálják. Teljességgel érthetetlen, hogy miként szabad a Fekete János és társai által elkövetett rablást idekeverni. Éppen az elől a helyzet elől szeretnénk kimenekülni, amely a rendszerváltás előtt jellemezte az országot. Mi köze a késő-kádárkori elit rosszul sikerült túlélési kísérletének az Európai Unióba való belépéshez? Talán csak annyi, hogy a második túlélési akciójuk sikeresebb és most ismét ők kormányoznak. Esetenként nem átallják Fekete bankár urat előhúzni valamelyik fiókból és vele támadják a bank mai elnökét! Ez botrány, csak megint semmi köze az Unióhoz. A terhességmegszakítás kérdését is kár ide keverni. Az ártatlanul elpusztított életek vére az égbe kiált. De azt is tudni kell, hogy a szabad abortusz következtében elpusztult legtöbb élet olyan kapcsolatból származott, amely egy erkölcsösebb, felelősebb korban meg sem fogant volna. A szabadosság és felelőtlenség frigyéről van szó - s ez természetesen nem mentség sem az egyéneknek, sem a társadalomnak. A kicsi vagy kocsi ellentétét nem külső pénzügyi hatalmak kényszerítették ránk, hanem egy felelőtlen országvezetés, amely elvette az erkölcsöt, kitiltotta a hitoktatást az iskolából és megpróbálta engedelmes vazallussá tenni az Egyházat. Igen, a lengyelek hite nagyobb volt, mint a miénk, s sok szempontból úgy érzem, hogy a valós megoldáshoz soha nem fogunk eljutni, hacsak nem történik meg a közgondolkodás átalakulása, ha nem kapja meg ismét a helyét az erkölcs és a közjó, ha nem nő a hit. Ezek hiányában az Unió sem tud segíteni.
A magyar állampolgárok vagyonát az állam, amely csak kezelője volt ennek a vagyonnak, potom áron eladta és a mai napig nem számolt el vele jogos tulajdonosának: a magyar népnek. A befolyt összeget kizárólag adósságtörlesztésre és kamatfizetésre fordította. Mégis 1989 óta a magyar társadalmat terhelő össz-adósság - belső és külső, állami és nem állami, bruttó és nettó - 2003-ra 70 milliárd dollárra növekedett. Ez az adósság abban megegyezik, hogy adósságszolgálati terheit a magyar lakosság viseli. A belső adósság 1989 óta megtízszereződött, és meghaladja a 8 ezer milliárd forintot. Ez az adósság az adós-, hitel- és bankkonszolidációra elment ezermilliárdokból halmozódott fel. A bankok a jó kapcsolatokkal rendelkező bennfenteseknek hatalmas összegeket kölcsönöztek, amelyek soha nem kerültek visszafizetésre. Ezért az állam pótolta a bankok sokmilliárdos veszteségeit, amelyek bankárbűnökből, hibákból és bűncselekményekből halmozódtak fel. Ma az így hatalmasra duzzadt belső adóssá! g kamataira minden évben 800 milliárd forintot kell fordítani a költségvetésből, a magyar nép adójából.	Számháborút talán ne folytassunk, de szakmailag elfogadhatatlan az állami és nem állami adósság összekeverése. Sok részigazság van ebben a részben, ám megint semmi köze nincs az Európai Unióhoz.
A legutóbbi csaló pénzügyi műveletre 1997-ben került sor. Medgyessy Péter (akkori pénzügyminiszter) és Surányi György (akkori MNB elnök) megegyeztek, hogy az úgynevezett deviza-árkülönbözetből létrejött veszteségeket visszamenőleg a költségvetésre terhelik. Ily módon 2023 milliárd forinttal és 6 évi kamatával megterhelték a költségvetést. Ezzel nőtt 8 ezer milliárdra a belső adósság. A deviza-árkülönbözet azt jelenti, hogyha nagy az infláció, akkor a januárban hazánkba érkező dollár vagy euró kevesebbet ér forintban, mint amikor decemberben távozik. Az így keletkezett veszteséget az MNB egy nem kamatozó külön számlán vezette. Ez a könyvelésileg "veszteségként" nyilvántartott összeg nem volt igazi adósság, mert az állam saját magának tartozott. Ezért kamatot sem kellett saját magának fizetnie. Innen kapta azt a nevet, hogy "nulla kamatozású" vagy "nullás-állomány". Ezt a fiktív, nem valóságos adósságot az állam minden év végén elengedte magának, és az MNB egyszerűen leírta. Í! gy ment ez éveken át és nem okozott semmilyen problémát. 1997-ben azonban az MNB-nek hatalmas veszteségei keletkeztek (vajon miből és miért?) és ezt kellett pótolni ezzel az "adósságcserének" elnevezett bankári művelettel. Mivel ez a költségvetést 3500 milliárd forinttal terhelte meg (2023 milliárd + 6 évi kamata), az Állami Számvevőszék ki akarta vizsgáltatni, de ehhez a Horn kormány nem járult hozzá. Amikor ebben a tárgyban e sorok írója kérdést intézett Medgyessy Péterhez 2001 őszén, akkor azt válaszolta: "Igen megtettük ezt a lépést, hogy az állam tanulja meg: a pénznek ára van".	Ismét az EU-tól független gondolatmenet. Egyetlen elemre reflektálok. Az valóban fontos, hogy a kormány érezze lépéseinek súlyát. Erhardt kancellár a német alkotmányba akarta berakatni, hogy a német polgárnak joga van az értékálló pénzhez. Javaslatát avval indokolta, hogy ezzel meg lehet akadályozni, hogy valaha egy felelőtlen kormány rossz gazdaságpolitikát folytasson. Amint már mondtam, a kormányok újraválasztásuk érdekében hajlamosak a lazításra, s kis bajból könnyen csinálnak nagyot.
A nem állami tulajdonban lévő vállalatok adósságszolgálati terheit is a magyar polgárok viselik. Az állami adósság esetében az állam beszedi az adót, majd fizeti belőle a törlesztéseket és kamatokat. A nem állami szektor tulajdonosai pedig egyrészt adókedvezményeket kaptak és kapnak, s így nem veszik ki arányosan részüket a közteherviseléséből. Másrészt kamatterheik egy részét költségként ráterhelik a termékeikre, azok ennyivel drágábbak. Harmadrészt a magyar munkavállalóknak még 13 évvel a rendszerváltás után is az 1/5-1/10-ét fizetik ki munkabérként, mint a hasonló munkát végző társaiknak az EU-ban.	Ez a gondolatmenet valójában egy belépés melletti érv. Amint megindul a szabad munkaerő mozgás, a béreknek okvetlenül emelkedniük kell. Ha emelkednek, akkor a nyugdíj számára is nő a bevétel.
Befejezésként ezt mondhatom: Ha Magyarország ilyen cselédfeltételekkel nem csatlakozna a brüsszeli bürokrácia uralmához, akkor az nagymértékben megnövelné a magyar nép és állama tekintélyét. A brüsszeli döntéshozókat arra kényszerítené, hogy térjenek vissza az egyenlő elbánás és a viszonosság demokratikus elveihez. Ez nem változtatna azon, hogy Magyarországon jelenleg is már pénzgazdaság működik közgazdaság helyett. De ha sikerülne megtartani nemzetállamunkat, akkor megmaradna annak a jogi lehetősége is, hogy egy kedvező időpontban kiléphessünk a kamatkapitalizmus fosztogató rendszeréből. Ezt tartom én az érem másik oldalának. Úgy gondolom, hogy egy demokratikus kormányzatnak az érdemi döntést jelentő népszavazás előtt nemcsak a kormány álláspontjáról kellene tájékoztatnia a lakosságot. Az egyoldalú propaganda azt szuggerálja a lakosságnak, hogy az EU-tagság már befejezett ügy, és véglegesen el van döntve. De ha ez így van, akkor miért van egyáltalán szükség népszavazásra?	A magyar népnek van egy mondása, amely jobban jellemezné a mai tagállamok reakcióját: nem kényszer a palacsinta evés. Gondoljuk már végig: mi készteti a 15 tagállam polgárait arra, hogy adóbefizetéseik egy részét ránk költsék? Van-e jogunk ezt követelni?  Azzal a gondolattal azonban mélységesen egyetértek, hogy a kormány durva hibát követett el, amikor nem volt hajlandó szabad vitát nyitni a belépésről. Igaz, a polgárok csak olyan pártokat szavaztak be a parlamentbe, amelyek az EU mellett tették le a voksukat. Formailag nem jogos tehát kirekesztésről beszélni, ezt a választók tették. Mégis lehetett volna valami jobb megoldást találni. Nyílt és őszinte vitára volna szükség, hogy az emberek elmondhassák aggályaikat, feltehessék kérdéseiket és végül szabadon dönthessenek. Csak ez méltó a döntés súlyához. Az igen melletti érvek elég erősek ahhoz, hogy kiállják a vitát.

 

Az érem egyik oldala az, amit a kormány vázol. Erről Orbán Viktor így szólt: "az embereknek vannak kérdéseik. Nem történelmi előadásokat szeretnének hallani. Azt már mindeni betéve tudja, hogy történelmi lehetőség, egyetlen reális alternatíva, a jövő útja stb." Igen, a kormány nem a valóságról beszél, hanem egy víziót tukmálna ránk. De ma már nem ura a gondolatoknak, mint annak idején. Így azután megszületnek azok az írások, amelyek az érem másik oldalával foglalkoznak, mint az itt kommentált Drábik cikk. Magam azt tartom fontosnak, hogy a jogos kérdések feleletet kapjanak, az érthető félelmek oldódjanak, s ha van - s miért ne lenne - gonosz szándékú, romboló akarat, az lelepleződjék. Vannak ugyanis erők, amelyeknek nem öröm Magyarország belépése az Európai Unióba. Lehet, hogy már elbocsátották a légiót, de attól még ereje nem lebecsülendő. De az is lehet, hogy valahol szolgálatban vannak.

   

Surján László dr.

Vissza a kezdőlapra