Katolikusok a politikában
Január 16-án jelent meg az a rövid tanítás, amely a katolikusoknak a politikai
életben való részvételéről szól. Címzettjei elsődlegesen a püspökök, és velük
együtt kiemelten a katolikus politikusok de valójában minden hívő, hiszen a
demokratikus társadalmakban mindenkinek
részt kell vennie a közéletben.
A Magyar-Hon-Lap szerkesztői megszólítva érzik magukat. Ezért, meg a többi sajtóorgánumban található híradások egyoldalúsága miatt is viszonylag részletesen ismertetjük az anyagot. A teljes szöveg olvasható a Vatikán honlapján (A honlapnak német, angol, francia, olasz, spanyol és portugál változata létezik.)
A sajtó tizennyolc oldalasnak mondja a művet, amely
valóban tömör és rövid: az angol változat nincs
ötezer szó. Nekünk jegyzetekkel együtt sikerült hat oldalra kinyomtatni. Öt
római számmal tagolt fejezetből áll. Az első fejezet arra utal, hogy az
Egyháznak állandó tanítása, hogy a hívőknek jó állampolgár. 2001-ben II. János
Pál az államférfiak és a politikusok védőszentjének nyilvánította Morusz Szent
Tamást, aki életével és mártírságával tanítja, hogy sem az embert Istentől, sem
a politikát az erkölcstől nem lehet elválasztani.
Dicséretes jelensége a mai demokratikus társadalmaknak, hogy a valódi szabadság légkörében mindenkinek hívőknek és nem hívőknek módja van a politikai testületeket befolyásolni. Itt elsősorban a választásokon való részvételről van szó. Ha nem vesz részt mindenki méghozzá aktívan, felelősségteljesen a közéletben a demokrácia nem lehet gyümölcsöző. A világiak feladata, hogy polgárként is a keresztény lelkiismerettől vezetve cselekedjenek, s úgy szorgalmazzák a keresztény értékek megvalósulását, hogy közben a világ természetét és jogos autonómiáját nem sértik meg. Mindez a II. vatikáni zsinat tanítása, amelyből következik, hogy a hívő ember soha nem vonhatja ki magát abból, hogy segíts a közjó érvényesülését.
A második fejezet a folyó kulturális és politikai vitákkal foglalkozik. Ebben a témakörben szót emel az etikai pluralizmus ellen. Helytelen, ha a demokráciát összetévesztjük az erkölcsi törvények létezésének tagadásával. Vannak akik a polgárok számára teljes autonómiát követlenek, nem tűrve semmiféle korlátot az egyén szabad cselekvése előtt. Lehetetlen nem gondolnunk azokra a vitákra, amelyek a magyar parlamentben a kábítószerek használatának, terjesztésének, termelésének büntethetőségéről szóltak a közelmúltban. Pedig a XX. század megmutatta, hogy azoknak volt igazuk, akik az emberi természetből fakadó erkölcsi törvények létezésében hittek. Ezek tagadása vezetett azokhoz a borzalmakhoz, amelyeket szeretnénk örökre száműzni. Napjainkban azonban az erkölcsi relativizmus ismét teret nyer, s félő, hogy ez - ha más formában is, - de ismét rettenetes pusztítást hoz magával. Mindez nem zárja ki, hogy valamely konkrét esetben ne legyen több erkölcsileg helyes megoldás. E változatok közötti választás nem az Egyház feladata. Az viszont igen, hogy az erkölccsel össze nem egyeztethető jelenségekről véleményt mondjon.
A konkrét politikai akciók szintjén a politikai pártok tevékenykednek és a keresztények jól teszik, ha ebbe a munkába bekapcsolódnak. Az Egyház tudatában van annak, hogy a demokrácia csak akkor lehet sikeres, ha az ember valós természetének megértésére alapul. (Mind a kommunizmus, mind a szélsőséges liberalizmus alapvetően téved, amikor az embert önmagában tökéletesnek képzeli. A tévedés eredménye közismert.)
Korunk tudományos fejlődése egy sor olyan lehetőséget teremtett meg, amely érinti az emberi élet természetét. Ezekkel kapcsolatban az Egyház arra tanít, hogy a katolikusok alapvető kötelessége ellenállni minden olyan törvénynek, amely az emberi élet ellen irányul. A szöveg idézi II. János Pál Evangelium vitae kezdetű enciklikájának azon sorait is, amely szerint "amikor nem lehetséges teljesen megakadályozni vagy eltöröltetni egy abortusz-törvényt, egy parlamenti képviselő, akinek abortuszellenes személyes véleménye mindenki előtt világosan ismert, leadhatja szavazatát egy olyan törvényjavaslatra, mely csökkenteni akarja a hatályos törvény kárait és a negatív hatásokat a kultúra és a közerkölcsök területén."
A keresztény hit egységes egész. Nem emelhetők ki belőle egyes elemek. Ez azt is jelenti, hogy az Egyház társadalmi tanítása egynémely pontjának megvalósítása nem pótolja közjó teljessége iránti elkötelezettséget. Ami az élet védelmét jelenti, azt mindig az élet teljességére kell érteni, tehát olymódon, hogy azt a születés előtt éppannyira védeni kell, mint a születés utáni vagy a közelgő halál előtt.
A relativizmus elérte a család fogalmát is. Az emberi együttélés ettől eltérő formáinak a családi élet rangjára emelése káros és a jövő generációkra roppant veszélyes lépés. Ezt a nézetet ma némelyek radikálisnak tekintik. Ugyanez a radikalizmus kell egyébként az erőszak elvetéséhez, a terrorizmus elleni fellépéshez és ezáltal a béke megőrzéséhez.
A III. fejezet a világ autonómiájával és a pluralizmussal foglalkozik. A korábbiakból következik, hogy ez az autonómia létezik, de nem abszolút, azaz nem sérthet alapvető etikai értékeket. A politikai élet független a vallástól és az Egyháztól, de nem lehet független az erkölcstől. A vallási és a politikai élet összekeverése ellen II. János Pál számtalanszor felemelte a szavát. A vallási törvények nem válhatnak állami törvényekké. Ezért az egyházi tanítóhivatal nem tart igényt politikai hatalomra. Másrészt a hívő politikus életét sem lehet kettévágni: "Létük nem szakadhat két párhuzamos életre: egyrészt a "lelkiéletre" a maga értékeivel és követelményeivel, másrészt a "világi életre", vagyis a család, a munka, a társadalmi kapcsolatok, a politikai cselekvés, a kultúra területére. A szőlőtőbe, Krisztusba oltott szőlővessző a maga gyümölcsét léte és tevékenysége minden területén meghozza. Isten terve szerint ugyanis a világi élet minden része "történelmi hely", ahol Jézus Krisztus szeretete nyilvánul és valósul meg az Atya dicsőségére és a testvérek szolgálatára. Minden tevékenység, minden helyzet, minden konkrét elkötelezettség, mint például a szakértelem és szolidaritás a munkában, a szeretet és az odaadás a családban és a gyermekek nevelésében, a társadalmi és politikai szolgálat, az igazság bemutatása a kultúra területén gondviselésszerű alkalom a "hit, remény, szeretet állandó gyakorlására." - írja II. János Pál a Christifideles laici című buzdításában.
Ha valaki azt állítaná, hogy a keresztény elvek felvetése és a közéletben való megtárgyalása valójában kizár a politikai életből, az a világi intolerancia hibájába esnék. Egy demokratikus társadalomban mindent fel lehet vetni, és meg lehet vizsgálni. Miért ne lehetne szabadon vitázni például arról, hogy csak a férfi és nő közötti monogám házasság biztosítja az emberhez való életet és csak ez az együttélési forma a társadalom érdeke?
A negyedik fejezetben néhány téves nézetről van szó. Ide tartoznak bizonyos néven nem nevezett szervezetek és katolikusnak mondott újságok, amelyek a fentiektől eltérő módon viszonyultak a politikai élethez. Az egyik bekezdés kitér arra, hogy a vallásszabadság az ember természetéből fakadó jog, s mint ilyen ismerte el a II. vatikáni zsinat. Ez nem azt jelenti, hogy az zsinat a relativizmus talaján állna s nem ismerné fel a nyilvánvaló vallási tévedéseket.
Az V. fejezet összefoglalja az elmondottakat. A hitnek és a mindennapi életnek egymással összefüggőnek kell lennie. Az összefoglalás valójában a Gaudium et Spes-ből vett idézet: A Zsinat buzdítja a keresztényeket, "hogy igyekezzenek becsülettel teljesíteni földi kötelességeiket, mégpedig az evangélium lelkületétől vezérelve. Eltérnek az igazságtól azok, akik tudván, hogy nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük, úgy vélik, ezért elhanyagolhatják a földi kötelességeiket, és nem veszik figyelembe, hogy épp a hit fokozza a kötelezettséget kinek-kinek a hivatása szerint. ... A keresztényeknek inkább örülniük kell annak, hogy az ácsmesterséget folytató Krisztus példáját követve minden földi tevékenységüket végezhetik úgy, hogy az emberi, családi, szakmabeli, tudományos és technikai törekvéseiket élő szintézisbe fogják a vallási értékekkel, s ezek rendező ereje mindent Isten dicsőségére fordít."
A jelentős rövidítésekkel ismertetet tanítás lényege: buzdítja a katolikusokat, hogy vegyenek részt a politikai életben, s ottani cselekedeteiket lelkiismeretük vezényelje. Ehhez képest még a Magyar Nemzet is azzal a címmel írt cikket, hogy: "Vatikáni tiltás katolikus politikusoknak". Tegnap délután és ma délelőtt ugyanezzel a felvezetéssel kerestek újságírók. Hasonlóan, bár nem túl durván, nyúltak a kérdéshez a világ nagy hírügynökségei.
Surján László
A vatikáni állásfoglalás a magyar sajtóban:
Az origo és a Népszabadság volt az első, már január 16-án. Egyik híradás sem tért ki arra, hogy a politikai életben való részvételt hangsúlyozza az anyag. Viszont a tiltás elemet túlzottan szerepeltetik.
Később a Népszabadság katolikus politikusok véleményét is ismertette január 18-án.
