Kétélű kard
George Pell Sydney érseke elvi jelentőségű cikket
jelentetett meg február 4-én a háborúról. A kiindulópont az evangélium ismert
üzenete: adjátok meg a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami Istené.
Az érsek szerint a megválasztott kormány dolga dönteni arról, az ország belép-e
a háborúba vagy sem. A háború ügyében a császár és nem az Egyház az illetékes.
Miért foglalkozott mégis a témával? Az Új Szövetség a hangsúlyt a szeretetre, az
ellenségnek való megbocsátásra és a békeszeretőknek adott áldásra teszi,
emlékeztet Pell érsek. Ugyanakkor az evangélium elismeri a politikai hatalom
törvényes voltát, és kötelességüknek is tekinti a gonosztevők féken tartását.
Nehéz ezt az ellentmondást feloldani.
A pogány Róma által üldözött, kivégzett keresztények között sok volt a
pacifista. Könnyű volt annak lenni, amíg a pogány hadsereg megvédte a birodalom
határait és őrizte a rendet. Hasonló volt ez azokhoz a mai ausztrálokhoz, akik
kérlelhetetlenül Amerika ellenesek, miközben hatvan éve élvezik az amerikaiak
által biztosított béke minden előnyét. Az amerikai szuperhatalom nélkül az élet
drágább és veszélyesebb lenne az ausztrálok számára. Az igazságos háború
fogalmát Szent Ágostonnak köszönhetjük. A fogalom azóta is folyton fejlődik,
politikusok, katonai szakírók olykor többet foglalkoznak vele, mint a
teológusok. Nehezen birkóznak meg Szent Ágoston kritériumaival, miszerint az
igazságos háborúhoz igazságos okra, törvényes hatalomra és jó szándékra van
szükség.
A háborúba lépéshez ma három másik kritériumot szoktak hozzátenni: az utolsó
eszköz lehet csak, megalapozottan sikerre lehessen számítani, és megvalósulása
nem eredményezhet nagyobb bajt, mint a kiváltó ok. Az 1994-ben megjelent
katolikus katekizmus a katonai erő felhasználását az agresszió elleni védelemre
korlátozta.
Mindezek fényében van az Egyesült Államoknak, Nagy-Britanniának, Ausztráliának
elegendő oka a háborúra? Nincs - jelenti ki az érsek. Vezetőinknek, - teszi
hozzá – még világos bizonyítékkal kell szolgálniuk, arról, hogy Irak kezében
tömegpusztító fegyverek vannak és létezik a feltételezett terrorista kapcsolat.
Bush elnök megelőző csapással fenyeget, amelyre az ENSZ felhatalmazása nélkül is
kész. Két élű kard. Nagyon veszélyes dolog, mert destabilizálja a nemzetközi
jogrendet. Azt mondják nekünk, hogy a tétlenség még veszélyesebb. Ennek azonban
semmiféle bizonyítékával nem álltak elő.
Az Egyesült Államok eddig hagyományosan ellenezte a megelőző csapást. 1837-ben
része volt benne, mivel az angolok feltételezték, hogy a Carolin nevű amerikai
hajó a kanadai lázadóknak segít. Daniel Webster, akkori amerikai külügyminiszter
nagyon szorosra vette a megelőző csapás jogosságát. Ma más időket élünk.
Sokan emlékeznek még a negyven évvel ezelőtt Kubában lefényképezett szovjet
rakétákra. Ma nincs ilyen bizonyíték. Husszein zsarnok. Elnyomja a kurdokat,
tömegpusztító fegyvereket már bevetett Irán ellen is, a kurdok ellen is.
Tizenkét éve ellenáll a lefegyverzésnek. Palesztin és más terroristákat támogat.
Mindez elegendő háttér. De hol marad a konkrét bizonyíték?
Az igazságos háborúnak az is fontos jellemzője, hogy a polgári lakosságot
kíméli. Az I. világháborúban a veszteség 5 százaléka volt polgári személy, a
másodikban már 50. Vietnámban a polgári veszteség 60-70 százalékra tehető. Mi
lesz az iraki civil áldozatokkal?
Lehet, hogy az ENSZ nem tökéletes. De nincs más nemzetközi jogi eszközünk. Olyan
nagy demokráciák, mint Franciaország és Németország nincsenek meggyőzve. Miért
nem tárják fel nekik a bizonyítékokat?
A kormányok döntenek, de a polgárok joga és kötelessége a döntés erkölcsi
megítélése.
Az érsek felfogása szerint helyes, hogy a flotta részt vesz Irak blokádjában és
helyes, hogy a katonák ott vannak és az amerikaiakkal együtt nyomást gyakorolnak
Irakra. A háború megindítására azonban még nincs elegendő ismert és igazolható
indok. Legalább a Biztonsági tanácsot meg kellene győzniük azoknak, akiknek a
kezében vannak a bizonyítékok. Ha vannak bizonyítékok.
Hazai tájainkon sem a hadsereget megmozgatni, sem levél aláirogatással nyomást
gyakorolni a polgárokra vagy más államok kormányaira nem volna szabad.
Hallgassunk az ausztrál érsek szavára: a döntés a kormányé, de a polgárok joga
és kötelessége annak erkölcsi megítélése. E megítélés politikai következményét
viszont a kormánynak viselnie kell.
