"Nem adjuk el a magyaroknak a gyermekeinket!"
Lincshangulat alakult ki a Bákó megyei Külsőrekecsinben azt követően, hogy a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elkezdte gyűjteni a szülők kérvényeit a magyar nyelv iskolai oktatása bevezetésére. A rekecsini csángókat Eugen Ciuraru plébános bujtotta fel a magyar nyelv iskolai tanítása ellen azzal, hogy prédikációiban a magyartanulást halálos véteknek, a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást pedig júdáspénznek nevezte. Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő szerint csak hitelesített kérvényekkel lehet bevezetni a magyar nyelv iskolai tanítását.
Nem adjuk el a gyerekjeinket a faluból! Egy sem akarja eladni, de nem veszik számát - válik ki egy öregasszony hangja a külsőrekecsini templom előtti hangzavarból. A miséről kiáramló tömeg zsibong, mint a megbolydult méhkas. "Ki engedte meg, hogy ide jöjjenek? Mutissa (mutassa) az igazolványát!" - von felelősségre egy másik. Egy férfi megpróbálja kirángatni kezemből a riportermagnót azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy földhöz csapja. "Menjenek a magyarokhoz filmálni (filmezni)! Ne jöjjenek ide!" "Miért vitték el az asszonyokat Bákóba a notárhoz (közjegyzőhöz)?! - von felelősségre egy harmadik asszony. - Hogy ott szemnálják meg (írják alá) a gyerekek eladását?!" "Nem adjuk oda a magyaroknak a gyermekeinket!" - ékes, archaikus csengésű magyar nyelven hangzik több irányból is a kiabálás. Aztán egy középkorú férfi érkezik a helyszínre nagy határozottsággal. "Pleacă de aici, măi (Tűnés innen!) - szólít fel immár románul - Circulă! (Nyomás!)" A hangvétel is jelzi, itt nincs apelláta. Többen is löknek, hajtanak. A férfi kijelenti, hívta már a rendőrséget. Ez akár megnyugtatóan is hathatna, hiszen ha itt valakinek rendőri védelemre van szüksége, az csakis az újságíró lehet. Húszméternyire a tömegen kívül ébred fel ismét a szakmai késztetés: le kell fényképezni a háborgókat. Mentemben veszem elő a gépet. Visszafordulok. "Na ugye megmondtam, hogy ez is filmál!" - hangzik a felháborodott kiáltás a tömegből. Többen is felém iramodnak, s mert március dacára télies az idő, kövek helyett jéggöröngyöket, hógolyókat kapnak fel az út széléről. A göröngyök elsüvítenek a fejem mellett, de én már nem nézek hátra. Döbbenetesnek tűnik a templom előtt zsibongó tömeg egysége, és még döbbenetesebb, hogy magyarul lázadnak a magyar nyelv ellen, hogy azok az emberek támadnak a munkáját végző újságíróra, akik tíz perccel korábban a szentmise végén a béke jegyében szorították meg a kezét. Kétségkívül olaj volt a tűzre egy tévés forgatócsoport jelenléte. A székelyudvarhelyi filmesek, nem sokat törődvén a feszült hangulattal, épp a templom elé állították le autójukat, a templomi filmezéshez sem kértek engedélyt. Ezek után nem csoda, hogy hamar menni kényszerültek. A miséről kijövő felbőszült tömeg a kocsijuk felborításával fenyegetett. Néhányan neki is veselkedtek, mások ököllel kezdték döngetni a bádogot.
Az ellenállás hagyománya
A külsőrekecsiniek tántoríthatatlan viselkedésére történelmi példa is akad. A misét - melynek hallgatósága tüntető tömeggé alakult át - éppen az 1949 márciusában történt helyi események emlékére tartották. Akkor a kommunista hatóságok Carol Susan plébánost próbálták letartóztatni, ám a falu közösségével találták szembe magukat. Elpáholva tért vissza Bákóba a pap elfogására kiküldött Szekuritáté-különítmény. A rekecsini ellenállást csak a hadsereg bevetésével, és Anton Benchea kántortanító főbelövésével sikerül megtörni. Ennek az eseménynek az évfordulójára hívták a templomba a híveket március 12-én reggelre. Már a kilencórai kezdés előtt látszik, az évforduló az egész falut megmozgatja. A sáros, jeges úton jószerével mindenki a templom felé tart. "Elindult - hallatszik innen is, onnan is a köszönés, és rá a válasz: -Há." A fatikus köszönés, a legarchaikusabb magyar köszönési forma, mely ma már csak itt Moldvában él, világosít fel néprajzos kísérőm. Az ünnepi misére a környék papjai is eljöttek, prédikációra pedig Petru Mareş bákói lelkészt kérték fel. A monseigneur - ahogyan mindenki emlegeti - a hitről, a rá leselkedő veszélyekről beszél megható egyszerűséggel. Prédikációjában sem a "magyar veszélyre", sem az 54 évvel ezelőtt történtekre nem utal. A mise elején látszik a lehelet a templomban, fázni mégsem lehet. A hívek nemcsak a padsorokat, hanem a köztük lévő tereket, átjárókat is zsúfolásig megtöltik. Elöl a gyerekek egész serege. Az énekeket mindenki énekli, az imát mindenki mondja. Lenyűgöző a hit, az összhang. A mise vége felé a kicsapódott pára kövér cseppekben indul lefelé a falak freskóin.
Bénító félelem
"Az indulatok a múlt hét csütörtökétől (március 6-ától) szabadultak el a faluban azt követően, hogy Ciuraru Eugen plébános a mise végén halálos véteknek mondta a magyar nyelv tanulását" - magyarázza Szarka Péter, a magyartanítás ügyének egyik helyi kovásza. "Vasárnap este többet is mondott - egészíti ki férjét Szarka Felicia. - Azt mondta, vigyázzanak az emberek, mert egy pohár italért eladják a gyermekeiket. Azt mondta, az is vétek, ha Erdélybe adják őket iskolába. Az isten azért teremtette az embert két lábbal és két kézzel, hogy dolgozni tudjon. Szóba hozta a magyar igazolványokat és az oktatási-nevelési támogatást is. Azt mondta, adják vissza a pénzt, mert ez júdáspénz. Amikor kijöttek a templomból az emberek, nagyon kiabáltak azokra az asszonyokra, akik aláírtak." A faluban egyébként körülbelül százan kérvényezték a magyar igazolványt. A húszezer forintnak megfelelő összeget egyetlen családnak vitte ki eddig a posta. A plébános oltár előtti kifakadása azt a tanácskozást követte, amelyre március másodikán 80 gyermek szülei gyűltek össze. Három nap múlva 12 szülő egy kisbusszal el is utazott Bákóba, hogy közjegyző előtt nyilatkozza: kéri gyermekei számára a magyar anyanyelv iskolai tanításának a bevezetését. A többi szülő számára további kisbuszos "kirándulásokat" terveztek az oktatási program képviselői. "Ezt a módszert tavaly kísérleteztük ki, akkor bevált - magyarázza Hegyeli Attila programvezető. - Így sikerült elérni, hogy Klézsén és Pusztinán az ősz óta immár az iskolában is tanítunk. Éveken át azon bukott el a magyartanítás iskolai bevezetése, hogy amikor a szülők bevitték a kérvényt az igazgatóhoz, vagy megfélemlítette, vagy lebeszélte őket a szándékukról. Ezért nem gyűlt össze soha elég aláírás. Ha pedig összegyűlt, akkor a tanfelügyelőség derítette ki, hogy nem hitelesek. Így viszont a szülőknek nem is kell találkozniuk az iskolaigazgatóval, a tanárokkal. A hitelesített kérvényeket ajánlott levélben, tértivevénnyel küldjük el a tanfelügyelőségre, és ezzel tulajdonképpen minden olyan személyes kontaktust kiiktatunk, amely megfenyítésre vagy megfélemlítésre adna lehetőséget." Külsőrekecsinben egyébként immár kilencéves hagyománya van az iskolán kívüli magyaróráknak. A kilencvenes években nyaranta magyarországi vendégek foglalkoztak az itteni gyermekekkel. Idővel aztán állandósult a program. A Szarka-portára az elmúlt hónapokban 117 gyermek járt több váltásban iskolán kívüli foglalkozásra. "Írunk, olvasunk, rajzolunk, játszunk - világosít fel Szarka Felicia, a botcsinálta tanítónő. - Az biztos, hogy itt mindenki jól érzi magát. Különben nem jönne." A ház egyik szobájába nemrég pályázaton nyert támogatással vásároltak bútort. Most azonban csak két kislány ül az asztalok mellett. Magukban rajzolnak, papírt hajtogatnak, gyöngyöt fűznek. A többiek jobbnak látták otthon maradni. "Én is mondtam a gyermekeknek, egy hétig ne jöjjenek" - magyarázza Szarka Péter. A történtek mintha még megerősítették volna meggyőződésében, hogy helyes úton jár. Felesége el-elmosolyodik, de látszik, ő sokkal nehezebben viseli el a pap és a falu haragját. Elmondja, az elmúlt napokban még az üzletig sem ment ki a házból. "Nem mintha félnék, de valahogy." Csak a paphoz ment el, hogy próbáljon beszélni vele, de az háromszor is becsapta előtte az ajtót.
Kiutasítás a parókiáról
Egy órával a mise befejezése után már eloszlott a tömeg a templom előtti térről. Kétszer is csengetek a plébánia ajtaján, nem érkezik válasz. Ki tudja, hányadik szobában vannak, talán nem hallatszik be a csengetés, gondolom, és bátortalanul kinyitom az ajtót. Ciuraru plébánossal találom szemben magam. Próbálok bemutatkozni, kísérletet teszek arra, hogy elmondjam, miért keresem, de a saját hangomat sem hallom. "Ieşi afară, măi! Pleacă de aici imediat!" (Kifelé! Tűnés innen azonnal!) Csendőrpertut használva dübörög a harmincas korosztályhoz tartozó pap, és mire felocsúdnék, be is vágja orrom előtt az ajtót. "A feudalizmus korát idézik az itteni viszonyok - magyarázza később az autóban Hegyeli Attila. - Az egyszerű falusi emberek nem is gondolkoznak, vakon igazodnak a pap elvárásaihoz." Az iskolaajtót viszont nem csapják szembe. Laura Dumitru igazgatónő kamaszlányos indulattal válaszol a kérdésemre: "Márpedig ebben az iskolában semmiféle magyaróra nem lesz! Efelől biztosíthatom!" Ezen a ponton le is zárná a beszélgetést, aztán mégis hajlandó válaszolni a "miért" kérdésre is. "Ezek a gyermekek románul sem tudnak. Tudja, mennyit bajlódunk a román nyelv megtanításával is az elemi osztályokban?" Végül mégis elismeri, ha törvényesen kérvényezik, nem tehet mást, mint hogy befogadja a magyarórákat az iskolába. A törvényességet hangsúlyozza néhány órával később Ghiorghi Iorga főtanfelügyelő is a bákói hivatalban. Mint megtudjuk, épp a napokban küldtek el egy jelentést a minisztériumba a klézsei és a pusztinai magyartanítás első félévének a tapasztalatairól. Az intézmény szóvivője, Botezatu tanfelügyelő azonban csak banalitásokat tud megemlíteni az általa készített jelentés tartalmából. "Úgy tűnik, a magyarórák ügyében nagyobb volt az igyekezet, mint az igény - magyarázza a főtanfelügyelő. - Ezek a gyerekek nem tudnak anyanyelvi szinten magyarul. Mondja meg a barátainak, ne hülyéskedjenek az iskolán kívüli órákkal. Járjanak el törvényesen. Hiteles kérésekkel. Úgy, ahogy Klézsén és Pusztinán tették."
Klézsei feszültségoldás
Klézsén a községi tanács határozata tiltja a polgármester engedélye nélküli fényképezést, világosít fel Hegyeli Attila. Az iskolában azonban az igazgató engedélyétől függ mindenki. A hajnali fél hétkor telefonon felhívott Florea Alexandru beleegyezik az újságírói óralátogatásba. Óra után kávéval kínál. "Eleinte voltak ellenérzések - ismeri el. - Talán azért, mert túlzottan erőltették a magyarórák bevezetését. Most azonban mindenki láthatja: jó, hogy vannak. És jó, hogy Hegyeli Attila személyében szakképzett tanerő tanítja a gyermekeket." A magyarórák hajnali hétkor kezdődnek, mert csak így lehetett megoldani, hogy a különböző osztályokba járó gyermekek valamennyien jelen lehessenek. Az osztályteremben erre az órára még csak át sem langyosodik a hatalmas csempekályha. A gyerekek kabátban maradnak, olykor összedörzsölik a golyóstollra gémberedett kezeiket. A 14 gyermek közül csak kettő hiányzik, pedig többen közülük délután járnak iskolába, és csak a magyaróra kedvéért kelnek fel hajnali hat órakor. A tanár kérdez, ők úgy jelentkeznek, hogy esnek ki a padból. Egy kislány lelkesen írja fel a táblára: "rossz, rosszabb, legroszszabb", egy kisfiú a jó fokozásával próbálkozik.
Gazda Árpád
I
