Háborús hangulat
Néhány hete Frankfurtban elvették a repülőtéren a manikűrkészletemből az ollót, mert, mint ismeretes, a fedélzetre már nem lehet éles tárgyakat vinni. Ezért haragudtam Szaddam Husszeinra, bár nem biztos, hogy az Al Kaida az ő irányátásával működött, amikor az öngyilkos merénylők belerobbantak a Világkereskedelmi Központba. Ezt azért tisztázni kellene, mert az állampolgároknak megnyugtató válaszokra van szüksége a nagypolitika felől − másként nem fogják támogatni azt.
Mint ahogy mostanában nem is igen támogatják. A világ az iraki háború ellen lázong, napi rendszerességgel vannak tüntetések Ankarától Londonig. A minap a New York-i földalattin egy kis cédulát nyomtak a kezembe: MONDJ NEMET A HÁBORÚRA! Mintha azzal, hogy felhívom Hillary Clintont, New York állami szenátort − mint ahogy a papírocska szövege sugallta −, valóban elérhetnék valamiféle eredményt. Hogyan is lehetne az én kis családomért való aggódás és félelem a biológia fegyverektől egy súlycsoportban az USA hatalmas gazdasági válságával? (Amiből, ugye, a hezitálás végeztével az ország talán kilábalhatna). Pedig − ha tovább akarom pointírozni ezt a gondolatot − inkább veszítsem el az állásom, és segélyen éljek, minthogy kémiai anyaggal szándékosan megfertőzött halálos Hudson folyóvizet igyak.
De ne fessük az ördögöt a falra, nézzük a tényeket!
Sokan mondják, hogy a fene nem a lépben van, hanem George Bush körül. A világ (benne Európa több mint fele), az ENSZ óvatos tartózkodása és az Irakot fegyverek után kutató szakcsoportok véleményének ellenében az amerikai elnök háborút követel. Minden felső fórumon benyújtott javaslat több bizonyítékot kér Irak fegyverzetére vonatkozóan, és óva int a támadástól a világ többségi támogatása nélkül. Ezek a javaslatok nemcsak a liberális oldal felől jönnek, hanem nagy számban a republikánus szavazói oldalról is. Hetven nagy város és megye önkormányzata készül további javaslatok benyújtására. A legkényesebb pont az, hogy Amerika 200 éves történelmével nem egyeztethető össze egy független állam, Irak megtámadása. Az ambivalencia, sőt, talán már az ellenállás, rendkívül erős Amerikában. Egy „Győzz háború nélkül!” nevű csoport egy 30 másodperces reklám sugárzását kezdi meg, amiben a metodista egyház (aminek Bush is híve) egyik vezető egyénisége kijelenti: háború elindítása „Isten törvényei és Jézus Krisztus tanításai ellen valók”. Sok helyi vezető nemcsak a háború jogosságát vagy erkölcsösségét kérdőjelezi meg, hanem aggódnak a költségek miatt is. Azok a dollármilliárdok a rászoruló amerikai polgárokat illetné meg, és erősíteni kellene belőle a 2001. szeptember 11-e óta esedékes biztonsági intézkedéseket.
A Village Voice szókimondó, nem mindent túlzást nélkülöző liberális hetilap „Egy őrült Fehér Ház naplója” címmel közölt írást. Idéz egy sajtótájékoztatóból, amelyen Bush a következőket mondta: a hadügyminiszter „Rumsfeld ki van bukva a franciáktól és a németektől, akiknek mintha a fogukat húznák Irakkal kapcsolatban. De nem érdekes, mert ők az ’öreg Európa’ és az utóbbi évek NATO-bővítése azt jelenti, hogy a ’gravitáció központja kelet felé tolódik’.” Az nem egészen világos, hogy mire is gondolt, de Európa valami távoli egzotikus hely lehet Bush számára, és valószínűleg csak Nagy-Britanniából áll... Mindenesetre valahogy így folytatta az említett lap értesülései szerint: „a régi Jugoszlávia, Bulgária és Ukrajna fegyverrel látta el Irakot. Hogy miért? Azért, mert kis országok, és anyagi előrehaladásra van szükségük ahhoz, hogy megfeleljenek a NATO-tagság követelményeinek.”
Ismeretes, hogy az elnök először nem is akart egyeztetni az ENSZ-szel (mára a mérleg nyelve) egy esetleges iraki támadást illetően. Nem azt gondolta, hogy velünk vagy, vagy ellenünk, hanem azt, hogy vagy velünk vagy, vagy nem számítasz. Az országértékelő, néhány nappal ezelőtti beszédében világosan értésére adta a világnak Francia- és Németország szkepticizmusára utalva, hogy „persze, konzultálunk veletek, de, csakhogy semmiféle félreértés ne legyen: mi megyünk; veletek, vagy nélkületek.”
Kilenc európai ország (köztük Magyarország) vezetői aláírtak Washingtonnak egy nyílt levelet (közölte a Wall Street Journal), amiben támogatásukról biztosítják. A New York Times február 2-i számában az ENSZ-ből tudósító egyik újságíró hozzáteszi, mintha csak azt mondták volna: „Uram, nincs semmiféle félreértés”.
De mi lesz akkor, ha a hadműveletek nem a tervezettnek megfelelően sikerülnek? Gyengül-e a terrorista szervezetek működése? Nem kellene mégis az Európa által felvetett problémákat tisztázni? Bush azt mondja, „katonailag győzni fogunk, ha kell. De azt is biztosan kell tudnunk, hogy megnyerjük a békét.”
Amíg a nem túl sikeres diplomáciai tárgyalások folynak (mindenkinek fontos, hogy Amerikának ne a „rossz oldalára” kerüljön), és amíg Hans Blix, az Irakban biológiai, kémiai és atomfegyverek után kutató ENSZ-vezető egyre írja a jelentéseit, hogy Irak nem működik vele együtt, nos, addig hatalmas hadierő gyülekezik az iraki határon. A Pentagon vezetői szerint, egy lehetséges háború első két napján tízszer nagyobb mennyiségű ún. precíziós fegyvereket használnak majd, mint az 1991-es perzsa-öböli háborúban. A célpontok légvédelmi, politikai és katonai központok lesznek, és gyanított kémiai és biológiai szállítórendszerek. 100 000 amerikai (február végéig 175 000) és 25 000 brit katona tartózkodik a körzetben. Körülbelül 500 légitámadás lesz, továbbá négy vagy öt hadihajó 80 támadása. 300 amerikai hadászati repülőgép már a térségben tartózkodik. Mivel Amerika a konfliktus után gyorsan újjá akarja építeni Irakot, a légierő a meglevő infrastruktúrát, amennyire csak lehet, épségben szeretné tartani és „minimalizálni” a polgári veszteségeket. Kísérleti fegyvereket is bevetnek, így nagyerejű mikrohullámú eszközöket, amelyek az iraki komputereket és felszereléseket bénítják meg. A háborút egyhetesre tervezik, vigyázva arra, hogy városok víz- és áramszolgáltatásait ne bénítsák meg. A hatalmas olajmezőkről nem is beszélve − a biztonság kedvéért azért katonai logisztikai tervezők több száz tartályszállítót gyülekeztetnek a kuvaiti depóknál.
Az amerikai mentalitás része, hogy a kihívások általában nem bajként, problémaként jelentkeznek, hanem az önbizalom növelő erejeként. Nem azt mondják a hadi vezetők és a háborúból anyagi vagy politikai előnyhöz jutók, hogy „oh, már megint itt a nyakunkon egy háború”, hanem azt, hogy micsoda lehetőség ez nagyságunk megmérettetésére, erőnk, tudásunk stb. kipróbálására. Sokan hiszik, nem lesz többé terrorizmus; nemes feladat egy önkényúr eltávolítása és egy demokrácia felépítése. A világ azonban sokkal bonyolultabb, aminek része Európa is.
Niemetz Ágnes
NEW YORK
