A HÉTKÖZNAPI ÉLET
ÉS AZ ÜNNEPEK VISSZAFOGLALÁSA
Ajánlások a polgári köröknek
I. BevezetésA./ Kik vagyunk, mit csinál(t)unk?
Mindenkiben felmerülhet a kérdés: milyen jogon írunk ajánlást? Hatgyermekes családban nőttem fel, ez önmagában jogosultság – a környezetben szokatlan nagycsalád voltunk, igazi közösség, polgári háttérrel. Majd húsz éve működik egy bázisközösségünk, amely eredetileg a zuglói Domonkos templom egyházközségében szerveződött, de már régóta önjáróan működik. Több mint tizenöt éve tagjai vagyunk a Házas Hétvége katolikus lelkiségnek, amelynek öt évig feleségemmel és Blanckenstein György plébános úrral nemzeti vezetői is voltunk. Nyolc évig tanítottam az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán, ahol rendszeresen szerveztem felmérő táborokat, ezek igazi közösségteremtő hetek, hónapok voltak. Ezek a tapasztalatok, barátságok, az ezzel kapcsolatos ismeret tesz talán jogosulttá bennünket arra, hogy – a személyes, megélt, olykor megszenvedett tapasztalatainkból kiindulva – ajánlásokat tegyünk az alakuló polgári körök számára.
Tagjai vagyunk Budapesten egy zuglói polgári körnek, figyelemmel kísérjük a polgári körök tevékenységét, felnőtt gyermekeinket is sikerrel buzdítottuk polgári körök alakítására, az azokban való tevékeny részvételre.
B./ Előzmények, múltbéli civil szerveződések – ezeket támasszuk fel, vagy újat kell teremteni? Vannak-e jelenleg élő közösségek, amelyek példaként szolgálhatnak?
A civil szerveződések a politikai formációk mellett, azokat erősítve, de tőlük függetlenül a II. világháború előtt átszőtték szinte a teljes életet. Ezek gazdasági, egyházi, foglalkozási, oktatási, nevelési jellegű mozgalmak, egyesületek voltak. Lefedték szinte az egész társadalmat, az érdekeket majd minden szinten artikulálni lehetett. Számba kell venni ezeket, a működésüket ismerni kell, a történetük megszívlelendő adalékokkal szolgálhat. Egy az egyben azonban nem másolhatók – ma más időket élünk, kimaradt ötven év, a folyamatosság megszakadt, időszerűtlen lenne ezeket a mozgalmakat, egyesületeket az eredetivel azonos módon feltámasztani. Ma mások a társadalom céljai, új típusú problémák merültek, merülnek fel, de ha ezen mozgalmakat ismerjük, hatásuk, működési modelljük sok tanulsággal szolgálhat.
Ezért a régi közösségi formák helyett újakat kell teremteni, a mai kornak megfelelő közösségszervezési módszereket, ismereteket felhasználva. Ebben támaszkodni lehet olyan közösségek tapasztalataira, amelyek a földhöz lapulva, a tiltás ellenére léteztek az elmúlt ötven évben. Jelentős számú egyházi bázisközösség született – nyolc-tíz házaspárt, családot összefogva. Az egyházi lelkiségi mozgalmak szintén sok tapasztalatot halmoztak fel. Ezek csendben, de szívósan élik az életüket, megteremtve a szolidaritás és a szubszidiaritás eszméjét a hatókörükben. Vannak baráti körök, amelyek átvészelték az elmúlt ötven év közösséget hirdető közösségellenességét. Ezek is jelentős értékeket hordoznak, építenek tovább. Vannak családok, amelyek őrzik a nagyszülők révén a hajdani polgári élet formáit, legalább emlékként, vágyként. Ezek a közösségi “mozdulatok” nem teremthettek kapcsolatot egymással, nem jöhetett létre egy összefüggő társadalmi, közösségi megtartó szövet, mindegyik kis egység magában, mintegy hajótöröttként, lakatlan szigeteken élhettek, sok Robinson-közösség volt ez, falakkal elválasztva. Ezekre a “hajótörötti” tapasztalatokra azonban nagy szükségünk van, ez lehet az “aranyfedezete” a mostanában alakuló, izmosodó polgári köröknek. Javasolt tematika pl. a magyarországi katolikus civil szervezetek, keresztényszociális törekvések történetének feldolgozásához: 1. A “Rerum novarum” pápai enciklika és jelentősége, 2. Prohászka Ottokár és a szociális kérdés, 3. A magyarországi keresztényszociális mozgalom kibontakozása, Giesswein Sándor szerepe, 4. XI. Pius pápasága és a “Quadragesimo anno” szociális enciklika, 5. A katolikus hivatásrendi mozgalmak Magyarországon (KALÁSZ, KALOT, EMSZO, KIOE és a Hivatásszervezet), 6. A magyarországi kereszténydemokrácia az 1940-es években, a Demokrata Néppárt működése, 7. A kereszténydemokrácia felszámolása (1947-49), 8. Búvópatakként továbbélő kereszténység a kommunista diktatúra idején (a megmaradt egyházi iskolák szerepétől a “regnumos atyák” sorsán keresztül a katolikus kisközösségekig) Új típusú közösségeket kell teremteni azért is, mert így a legmodernebb, legfrissebb szemléletű civil társadalomszervezési módszerekkel lehet indítani ezt az újfajta mozgást. Ez vonatkozik az információáramlástól kezdve a sajátos célok, a sokféleség vállalásán keresztül, az áldozatkészség, a szolidaritás új formáinak a megteremtéséig. A mai társadalom problémái is teljesen mások és újak – ezekkel kell szembenéznünk (példaképpen néhány: az individualizáció teljesen új, káros formái, a deviancia és a másság kultusza, az értékek devalvációja, a “bűn nincs” gondolata, a társadalom elöregedése, a családok szétesése, a média hatalma, a munka világának és a privát szférának végletes szétválása, a konzumvilág uralomra jutása stb.)
C./ Kitől, mitől kell visszafoglalni a hétköznapjainkat és az ünnepeinket?
Jogosan merül fel ez a kérdés!
Egyrészt korábban az elődeink, még inkább az őseink “birtokolták” mind a hétköznapokat, mind az ünnepeket, övék volt mindkettő, tartalommal töltötték meg, de mi már elvesztettük az uralmunkat felettük, csak sodortatunk, nem vesszük a kezünkbe az életünket. Tehát először is sajátmagunktól kell visszafoglalni, a saját tunyaságunktól kell megszabadulnunk! Ne mondjuk azt pl. hogy mi kis pont vagyunk, nem tehetünk semmit, úgyis mindent eldöntenek a fejünk felett. A tunyaságtól való szabadulás másik módja, hogy a felesleges tevékenységeinket kell visszaszorítani, a tartalmatlan találkozásokat kell tartalommal megtölteni. A jelenlétvesztésünket kellene észrevennünk – ez korunk igazi népbetegsége, az irtózás a valódi kockázattól, ill. az unalomba fulladt életek tömegessége, a némaság átka a családokban, a házasságokban. Emiatt jelentős a destruktivitás jelenléte a fiatalság körében. Nem látnak maguk előtt pozitív, tartós példákat, minden nemzedéknek újra kell “kitalálnia” az életet – ez társadalmi méretekben rengeteg hiábavalón elhasznált energiát igényel, ill. a szélsőséges elképzeléseknek, irányoknak kedvez.
Másrészt az elmúlt ötven év társadalomszemlélete, hazugságai el is vették a valódi, tartalmas ünnepeinket, de a hétköznapjaink üdeségét, erejét is. Közösséget hazudtak, amikor azt tűzték a zászlóra, a valóságban atomizálták a társadalmat, elvették a valódi szerves ünnepeinket, helyettük tartalmatlan pótlékokat adtak (ez a törekvés a mai napig folytatódik – ld. október 23-a kisajátítására tett kísérlet, törekvés a gyilkosok és áldozatok összemosására, vagy március 15. és az EU népszavazás “összeházasítása”). Tehát vissza kell foglalni az elmúlt ötven évben kialakult megszokásoktól is az életünket. Ez a folyamat valójában egyfajta szabadságharc, szabaddá kell válnunk, hogy valóban használni tudjuk szabadságunkat! (Henri Boulad: Használd szabadságodat! c. könyvét kötelező olvasmánnyá kellene tenni a polgári körök számára!)
Korunk harca a tér és idő, ill. a lélek birtoklásáért folyik. Fontos tudni, hogy amennyiben valamely területen nem vagyunk határozottan jelen, oda az ellenfeleink azonnal betüremkednek, állásokat foglalnak el és teret, időt, lelkeket vesztünk ezáltal.
(folytatás következik)