RMKDM I. kongresszusa, Marosvásárhely 2003.01.24
Mottó: .itthon maradni, megmaradni, gyarapodni
Darvas-Kozma József, alelnök beszéde
Tisztelt Elnök Urak!
Tisztelt Meghívottak!
Kedves Kereszténydemokraták!
A nagy eszmék mindig egész életet kívánnak. Jézus Krisztus tanítványaitól
egész életet kívánt, hogy szolgálják az életet minden vonalon.
Nekünk megvan az alapunk: Krisztus, aki vért, szívet adott, aki életét adja,
és szeretetével átöleli az egész világot. Az európai kultúrát teremtő
kereszténységnek ezért csak egy imponált: az élő Krisztus!
Az üldöztetés és elnyomás idején Őbenne hittünk és reméltünk. Az O szeretete
volt mindennapi küzdelmünk erőforrása, amikor kizártak jóból, jogból és
kenyérből.
Amikor 1989. december 22-én Romániára köszöntött a szabadság első sugara, már
fakadt is Marosvásárhelyt az erdélyi magyarság "tulipánja". Ez a virág sok-sok
vajúdástól kipirosodva, évtizedes elnyomástól sötétre árnyékolva, mégis a
remény tavaszi színével és a megtisztuló lélek fehérségében mindenhol
kinyílott, ahol magyarok élnek.
Az erdélyi tulipán mellett létrejött a zöld/fekete színű pajzs is, rajta az M
betű, amely egyszerre jelzi - a Millenáris haza határ-havasinak csipkézetét,
- a nemzeti identitásunkat,
- a mozgó, tenni akaró természetünket,
- és Magyarok Nagyasszonya monogramját.
Az M betű fölött tündöklő kereszt hitünk és a biztos jövő jele.
Mivel nemzeti múltunkat vállaljuk, a kereszt mellette ezért ragyog az égő Nap
és esti egünk hol elfogyó, hol kitelő vándora, a hátát pajzsként tartó Hold.
Így született 13 évvel ezelőtt a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Párt, ami
1999-tol Mozgalom. Ez a Mozgalom ma az európai Néppárt tagja.
A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom közéleti és szociális
tevékenységében a keresztény értékrendet kívánja érvényre juttatni, amelynek
alapja a szeretet, az igazságosság, a felelősség, a szabadság és a közösség
szolgálata. E szellemet a kereszténység ébresztette, s a szociális fejlődés
gondolatát csillagul Európa homlokára tűzte.
Ma mindannyiunk kérdése, hogy kitérhet-e vagy félreállhat-e a társadalom
törekvéseinek útjáról a keresztény ember, aki ahhoz az erkölcsi hatalomhoz
tartozik, amely e világnézettel köszöntött közénk, s amely megteremtette a
modern Európát?
Az Egyház 1965-ben megjelent zsinati dokumentumában (GS 4. fej.) arra buzdítja
a világban élő híveit, hogy igyekezzenek becsülettel teljesíteni földi
kötelességeiket, mégpedig az evangélium lelkületétől vezérelve. A hívek ne
mondjanak le arról, hogy részt vegyenek a gazdasági, társadalmi, jogi,
közigazgatási és kulturális életben, hozzájárulva a közjó megvalósításához,
amelynek része a közrend és a béke, a szabadság és egyenlőség védelme, az
emberi élet és a környezet tiszteletben tartása, az igazságosság és a
szolidaritás.
Ezt tette Robert Schuman (1886-1963), a kereszténydemokrácia elvhű embere, a
"Nagy Európa" megálmodója, aki 1950. május 9-i nyilatkozatában, a gazdasági
integráció mellett (Közös Piac 1952) a végső célt is kijelölte: Európa
politikai uniója. A politikában is a bibliai "igen-igen, nem-nem" következetes
hirdetője volt, akinek szavai ma is aktuálisak: A demokrácia vagy keresztény
lesz, vagy nem is lesz. Egy keresztényellenes demokrácia olyan karikatúra
lesz, amely vagy zsarnokságba vagy anarchiába süllyed.
"Európa már negyven éve úton van. Olykor habozik, de aztán továbbhalad. Nagy
léptekkel, ha lehetséges, és apró lépésekkel, ha szükséges. A különböző
időszakokban gyorsabban vagy lassabban, de azért halad". - mondta 1991-ben
Wilfried Martens az Európai Néppárt elnöke. Egy év múlva Budapesten a KDNP
országos gyűlésén kiemelte:" A második világháborúig Magyarország teljes
mértékben Európához tartozott. Az 1000. Év óta keresztény Magyarország, a
változások dacára, egészen a 40-es évekbeli elrablásáig sosem szűnt meg
lényegében európainak lenni. . a mi optimista és ésszerű közös akaratunk: a
Másik Európa visszatérése Európába!"
Mi is vissza akarunk térni.
Ezért egészséges társadalmat akarunk az élet egész területén.
Csak olyan nemzetek, nemzeti közösségek fogják visszakapni a kereszténység
megújító, regeneráló erejét, akik egész életüket fenntartás nélkül Krisztusnak
szentelik.
Mi azt akarjuk, hogy a társadalmi életnek keresztény alapjai legyenek, hogy a
keresztény család valóban keresztény legyen, (ahonnan vallásos iskolába menjen
a gyermek) és minden ember embertársában az Isten gyermekét tisztelje.
És milyen az erdélyi magyarság élete?
Nem rózsás!
Bonyolult fejtegetés és magyarázkodás helyett inkább tükröt tartok
mindannyiunk elé, hogy a jelenben összekuszált életterünket világosan lássuk,
és hittel akarjunk itthon élettől duzzadó jövőt építeni.
Azzal kezdem, hogy az iskolákban, az orvosi rendelőkben, a kórházakban, a
munkahelyeken, a médiában nem beszélnek az élet szentségéről és szépségéről.
Az életet csak hittel lehet vállalni, ápolni, kibontakoztatni és élni!
A hitről, az élet értékéről ma kimondottan az egyház beszél.
Az iskolában még most is egyes (magyar) tanárok úgy beszélnek, mint a diktátor
idején.
Erről pontos információval rendelkezem: dátummal és nevesítve, ha kell.
Az iskolai nevelés-oktatás egyik célja volt a nevelés, a jellem-nevelés.
(Ilyen jellemek: Lázár Vilmos, Dessewffi Arisztid, akik a szabadságért
lelkesedtek. Orsováról visszatértek a honvédek mellé, s nemsokára Arad
mártírjai lettek.)
A tanító segítette a kis emberpalántát testi-lelki-szellemi kibontakozásában.
Segítette, hogy az ifjú magának nemes eszményeket tudjon kitűzni és azokért
egy életen át lelkesedni és dolgozni. Az "iskola" helyes életmódra nevelt. A
szocializációban pedig megsegítette a családot.
Ma az iskola feladatát többen az ismeretek átadásában látják.
Olyan ez mintha lexikont készítenének a gyermekből, ahelyett, hogy őt élni
tanítanák.
Az iskola az egyházzal karöltve, hozzáértve a társadalomi milliót is, valódi
eszmény kitűzésére kell, hogy segítsen mindenkit.
Az ifjak körében a fogyasztói, élvezeti szemlélet hódít, mert mindegyre ezt
látják-hallják. Hol van a tanulóifjúságot összefogó cserkészet? Hol van a
helyi művelődési felelős?
Hol van a felelős szülő, a józan édesapa és édesanya, aki jó példát ad? A két
világháború között tönkretételünkre telepítettek két szeszgyárat, amit az
állam biológiai fegyvernek szánt. Így lassú mérgezéssel fokozatosan megölték a
székely élni akarást, elsilányították a hitet és tönkretették az egyént és
családja életét. Mikor józanodunk ki, hogy a felkínált méreggel nem kell
magunkat és népünket tönkretenni?
A fizikában a tér nem tűr maga körül űrt. Az ember, ha nem talál nemes
eszményekre pedig " szívében az a vágy van" , ezért "valami" mással tölti ki.
Mi nem csak a környezetünk tisztaságáért vagyunk felelősek, hanem a
társadalmunk szellemi-lelki tisztaságáért is!
És mi van tovább?
A kórházban az élet nem szent! Naponta 10-14 abortusz! Hol a Hypokráteszi-eskü?
Hol a nemzet-mentés? Hol a lelkiismeret, amely Isten szava bennünk? Hol van az
orvos, aki orvos kollégáját figyelmezteti nemzetirtó bűnére?
Pedig a jog, a megfogant életet jogalanyként kezeli. A magzat is személy,
örökölhet, stb.
Hol van a történész, aki a nemzet múltjából a felemelő, építő korszakokat
bemutatja? A múlt eseményeiből feltárja-e, hogy társadalmunk rétegei
összetartoznak, és a jövőnkért együtt kell dolgoznunk, ha élni akarunk?
Hol van a TV, amely műsorában népnevelést végez?
Ehelyett ma, a helyi TV-k beteglelkű, ferdehajlamú, családot, szerelmet
sárba-tipró, minden jóérzést nélkülöző, szennyes dolgokat sugároznak!
Mi fizetünk a TV-nek, hát hol van a szolgáltató erkölcsi felelőssége a
fizetőkkel szemben?
Minket meg sem kérdeznek!
Hol van a népet szolgáló közgazdász? (Magán vállalkozó lett!) Hol a politikus,
aki felvállalja, hogy az agrárgazdaságban megöregedett emberek tisztes
nyugdíjáért munkálkodik? Pl.
Hol a helyi adminisztráció elkötelezett csapata, hogy a földnépét jogos
tulajdonához juttassa?
Itt aztán vannak égbekiáltó mulasztások! Hol van ma a "közjó" olyan szolgája,
aki felismeri, hogy Isten több tehetséget és eszközt adott a kezébe azért,
hogy véreit felsegítse. A közösség égető szegénysége mellett a közgazdász és
politikus sem mehet el úgy, mint a Jeruzsálemből lefelé tartó pap és levita!
Vajon mind elfelejtették volna, hogy képességeiket és tisztségüket nemcsak
önmagukért kapták?
Segítsék az egységes népi gondolkozás és az egy célba beállított népakarat
létrehozását, máskülönben a szegénység nyomort, züllést, menekülést diktál.
Hol van ma az a vezető, aki maga is lelke mélyéig vallásos nemcsak otthon,
hanem kint az életben is?
A népet minden elnyomás ellenére Isten hite mentette meg. Népünk tudja, hogy
verejtékes munkájának áldása a gondviselő Isten kezében van. Ha jót akarunk
neki, akkor a vallás kemény igazságai helyett a mindent lazító szabadosságot
senki se ajánlja. Ellenben segítse, hogy egészséges nemzedékek sorát adja a
nép!
Sorvad a népünk, apad a vérünk. A halálkultúrája már a gyermekek lelkébe is
beásta magát. Igent mondanak a halálra még 7-10 éves gyerekek is.
Száz évvel ezelőtt Tisza István, aki liberális politikusként indult, később
belátta és világosan megírta (1907. március 31): A keresztény felfogásnak és
világnézetnek kell megvédelmeznie az emberiséget a modern álkultúra
fattyúhajtásai ellen, mert (ez az álkultúra) az emberiség dekadens, hanyatló
időszakaira jellemző morális anarchiának szánalmas martalékává teszi az
emberiséget" (261.o.). Nem lehet a kereszténydemokrata az, aki egy kicsit
hisz, egy kicsit nem hisz. Ahogy nem lehet egy feleség egy kicsit várandós és
egy kicsit nem várandós. Vagy krisztusi - vagy nem! Azt akarjuk, hogy a
társadalom keresztény elveken alapuljon.
Tisza István balsejtelmei beigazolódtak és megismétlődni látszanak: "Jaj annak
a nemzetnek, melyet a megpróbáltatás perceiben nem egységesen szervezve talál
a végzet." (Tisza István 1891. aug. 15. 259. o.)
Tisztelt Kongresszus!
Ma jó szóra van szükség.
A biztató kezdeményezések hatnak az egyénre és a közösségre. Ilyen volt 1998,
amikor Magyarországról testvéri hangon szóltak hozzánk. Jó szelek fújtak.
Eszményt adtak a magyarságnak. A miniszterelnök 15 millió magyarról beszélt,
és mi odatartozónak éreztük magunkat. Mi bizakodtunk, reméltünk.
A magyar embernek kell a nagy eszmény.
Már bölcs Salamon megmondta: Jövőkép nélkül elvész a nép!
Márton Áron püspök úr kifejtette" Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját
magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja
táplálni."
Tisztelt Kongresszus!
A tükörbenézés után, Nemeskürty Istvánnal kérdezzük: Mi történt velünk?
Miért történt velünk mindez? Kinek a hibájából?
A nemzettanítója két lényeges értéket emel ki. Elsőként azt, hogy ehhez a
néphez haldoklásának évszázadában senki se közelített szeretettel. Ezért a nép
nem szeretett senkit.
Vezetőinek bukásakor még a kegyelet sajnálkozását sem éreztette.
A régi királyainknak, földesuraknak, huszárezredeseknek még volt érzelmi
kapcsolatuk a néppel. Őróluk regék, történetek, bakanóták szólnak. Ilyen
vezetők: Szent László, Mátyás király, Mária Terézia, Kossuth, később
Ferencjóska!
A kapcsolat hiánya miatt van a sok baj. Már az előbb említett Tisza István és
vele az egész nemzet tragédiájához az is hozzájárult, hogy szigorú
megközelíthetetlensége miatt jószerint az emberek nem ismerték. A népet
szeretni kell, vele kapcsolatban kell lenni.
Politikusaink vissza-visszatérő hibája, hogy:
- nem számolnak a helyi hagyományok erejével;
- hogy a társadalom ellenére nem lehet a társadalmat emelni;
- hogy a társadalom fejletlenebb, mint maga az államszerkezet.
- hogy állandósult vezetőink ármánykodása.
És ezek nyomában mi járna más, mint a nagy fokú csalódás.
A magyarok krónikája így summázza: Az egyik oldalon: modernizáció és
európaiság, a másik oldalon: a nemzeti hagyományrendszer és tájékozatlanság,
valamint az újtól való óckodás. A magyar polgári átalakulás ezekbe az
ellentétpárokba kényszerítve indult meg. Ezek az ellentétpárok kísérnek
jelenünkig (vö. A magyarok krónikája. 322-3 o. Szerkesztett: Glatz Ferenc,
Magyar Könyvklub, Bp. 2000). Ehhez hasonló és még fokozottabb ellentétpárokban
kezdte meg munkáját 13 évvel ezelőtt az RMDSZ (és vele párhuzamosan, majd
ennek keretében a RMKDM). De minden igyekezete mellett, a fent említett
hibákba esik.
Politikusainknak ezért legyen szoros kapcsolata népünkkel. Valóban igénylik a
kapcsolatot. Találkozókon a remény ébresztésével és a szeretetet által
társadalmi érettségre is segítjük. Azt a politikust értékelik, aki a szolgálat
szellemében közéjük mer menni. Minden találkozó alkalmával tapasztaltuk
Sepsiszentgyörgyön, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Marosvásárhelyt.
A másik hiány a sikerélmény. Enélkül pedig senki sem boldogulhat az életben. A
falusi, gazdálkodó embereknél ez hiányzik. Van földtörvényünk, nem is egy, de
13 év után még sincs a jónép kezében tulajdonlap. A földeket még csak részben,
vagy egyáltalán ki sem mérték, de már az adót kivetették. A
létbizonytalanságot fokozza a földműves emberek alacsony nyugdíja, mely a
minimál bér 20%-a. Ebből kitud ma megélni?
Mi, akik népünkkel élünk, miközben őt szolgáljuk, látjuk sorsát, és a segítés
szándékával beszélünk róla ezen a magas fórumon.
Ezért politikusainkat arra kérjük, hogy emeljék fel szavukat és kezdeményezzék
a mezőgazdasági dolgozók nyugdíjainak emelését a törvényhozásban és a
kormánynál. Inkább mondjanak le képviselői fizetésük újabb emeléséről a
szegény nép javára, mert akkor az ország meg fogja ismeri az Önök erkölcsi
nagyságát.
Az a nemzet érdemes a megmaradásra, amely tisztelni és követni tudja nagyjait.
Azok a nagyok, akik Jézus szerint szolgálják a népet. Mi, kereszténydemokraták
szeressük a népet, segítsük sikerélményre.
Ha ezt tesszük, a jövőnket építjük. Nekünk jövő kell!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
Darvas-Kozma József
Csíkszereda, 2003. január 23.
MTI
