Elérjük-e a nyugati színvonalat?
Régebben többször irigykedve néztük a nyugati államok szociáldemokrata vezetőit. Megmosolyogni való volt, ahogy a kommunizmus élharcosai hirtelen ráébredtek, ők valójában szocdemek. Ha a köztük lévő különbséget zongorázni tudnám én lennék a Fischer Anni - fejezték ki közhelyesen véleményüket az idősebbek. Ők még nemcsak Fischer Annit hallották, hanem láttak valódi szociáldemokratát is. (Ha másképp nem, együtt voltak velük Rákosiék börtönében.)
Ismerjük el, a helyzet megváltozott. Ma már nemcsak
az osztrákoknak volt bankárból lett balos kancellárjuk, hanem nálunk is
bankárból lett a miniszterelnök, igaz, még nem bukott meg. (Ami késik nem
múlik.) Ráadásul nemcsak a szomszédos Ausztriához közeledtünk, hanem magához a
nagy Németországhoz is. Arrafelé ugyanis az kérdezik a lapok viccrovataiban:
- Honnan lehet tudni, hogy Schröder
hazudik?
- Onnan, hogy mozog a szája.
Ki ne tudná e viccet könnyedén átültetni magyarra?
Egyébként nem jó most Schrödernek lenni. Támadja az ellenzék - ez még csak belefér. Támadja a saját pártja - olykor már lemondással is fenyegetőzik, majd azzal rémiszt, hogy mindenkit túl él az ő kancellársága. A párt és ő maga is rohanvást veszti a népszerűségét, s most már a magánéletét is kikezdték. Egyik volt felesége szerint megöregedett s már csak a hatalma vonzó. Szeretőjét is megnevezni vélték a jólértesült firkászok. S mindennek tetejébe még most az Európai Unió is megfeddi. Ma tárgyalják Brüsszelben, hogy mit tegyenek a megugrott s így az euro értékét is veszélyeztető német deficit ellen. Schröder az adóemelést választotta, s ez nemcsak otthon, az EU-ban sem tetszik.
A megnyugvást kereső magyar lélek ujjonghat: Bankár-politikusunk van, hazudós politikusunk is, meg nagy a deficitünk - megérkeztünk Európába.
Nem így gondoltuk. És szerencsére Európa sem ilyen, csak ilyen is van Európában. Ami nem azonos.
Szelle György
