A kölcsönös megértést
keressük
Harrach Péter és
Surján László sajtótájékoztatója 2003. január 6-án
Az országgyűlés 2002 decemberében elfogadta a T/0224 számú törvényjavaslatot. A zárószavazásra az ellenzék távollétében került sor, a szavazás mégsem volt egyhangú: Kökény Mihály politikai államtitkár nemmel szavazott. Mint közismert az anyagot a köztársaság elnöke további megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. A szaktárca és a vezető kormánypárt illetékeseinek nyilatkozataiból kiderült: a kormányoldal nem kész a vitatott kérdések higgadt és szakszerű megvitatására, hanem élve a parlamenti többség erejével a törvény kihirdetésére akarja kényszeríteni az elnök urat.
A párbeszédre való készség hiánya szinte első pillanattól fogva végigkísérti ezt a tervezetet. Az elkészült szöveget ugyan megkapták a magyarországi egyházak véleményezésre, de az érdemi megfontolásokra a tárca nem hagyott időt. Amikor az egyházak jelezték, hogy részint ezt a tényt nem tartják helyesnek, másrészt szakmai kifogásaik is vannak, nem alakult ki a dolog jelentőségével arányos párbeszéd. A tárca közölte: a kormány változatlanformában tárgyalja meg a javaslatot, módosítani majd a parlament módosíthat. A kifogásolt részekre vonatkozó módosítvány azonban a kormányoldalról nem született, az egyházak véleményét Harrach Péter és Semjén Zsolt módosítványaiból ismerhette meg a tisztelt Ház. A kormánytöbbség ezek mindeggyikét elutasította.
A kormány oldal azt állítja: az egyházak felvetései alaptalanok, az egyházi szociális intézmények működését semmi nem veszélyezteti. Ezen kívül egy durván demagóg válasz is megfogalmazódott, amelyben a sz egyház szociális intézményeket igénybe vevő néhány ezer ember érdekét állítják szembe a törvény által jobb helyzetbe hozott mintegy egy millió emberével. Már a köztársasági elnök úr is kérte a parlamentet, hogy sürgősen hozzon döntést, és az is kiderült, hogy minden juttatás kifizethető lesz január 1-ei hatállyal, függetlenül attól, hogy a törvény mikor lép életbe. A kormányoldal megnyilatkozásai sajnos arra utalnak, hogy nem értették meg az egyházi aggályok lényegét.
Az újrendelkezésekkel kapcsolatos probléma nem anyagi természetű. Az egyházak a XX. században brutális, nyílt terrornak voltak kitéve, majd egy látszólag szelídebb, törvényesség látszatába öltöztetett, de talán éppen ezért sokkal hatékonyabb elnyomás következett. Ezek a történelmi tapasztalatok teszik érthetővé, hogy az egyházak bizalmatlanul fogadnak minden olyan változást, amely autonómiájukat érinti. Így teljesen érthető, hogy az egyházak helytelenítik, ha alkalmazottaikat nyilvántartásba veszik. Nem elegendő kijelenteni, hogy ez a nyilvántartás semmiféle veszéllyel nem jár, hanem törvényes garanciákat kell adni az adatok védelméről. Ez hiányzik a tervezetből. Ha bevált egy rendszer, amelyben az egyházak számára a szociális intézmények létesítése alanyi jog, akkor nem lehet ebből a helyzetből úgy visszavonulni, hogy az önkormányzatok kénye-kedvére legyen bízva a kérdés. Az a rendkívül pontatlan megfogalmazás, amely szerint az intézmények működtetéshez szüksége anyag támogatás az önkormányzatokkal történő szerződés alapján, "vagy anélkül" igényelhető, nem ad garanciát arra, hogy például a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék közötti megállapodást a kormány nem sérti meg. Ez egyébként nemcsak katolikus érdek, az állam kétoldalú szerződésekkel biztosította az azonos jogokat a többi egyház számára is.
A kormány merev álláspontjának két magyarázata lehet.
1. Jogos az egyházaknak az a félelme, hogy a törvény megfogalmazásai szándékosan pontatlanok. Megindul az egyház intézményeknek a múlt század negyvenes éveiben már egyszer végrehajtott fokozatos felszámolása vagy ellehetetlenítése. Nagyon reméljük, hogy ez nem így van. Biztosak vagyunk abban, hogy az egyházi intézményekre a magyar állampolgároknak szüksége van, és abban is, hogy az Európai Unió kapujában a XIX. századi kultúrharcok légkörét felelevenítő feszültségkeltés nem az ország érdeke.
2. Amennyiben a merevség oka csupán asz, hogy a kormány-oldal nem érezte át az egyházi kifogások mögötti, korábbi keserves tapasztalatokra támaszkodó félelmeket, akkor a szociális tárca korábbi irányítóiként felajánljuk közvetítői szerepünket a kölcsönösen elfogadható megoldások megfogalmazása érdekében.
Ennek első lépéseként szeretnénk előmozdítani, hogy a jelen vitáktól nem érintett részek mihamarabb hatályba lépjenek. Támogatjuk, hogy a járandóságok január elsejétől illessék meg az érintetteket. Félretesszük a szocialista-liberális és a polgári oldal eltérő szemléletéből fakadó vitákat, és a többség által egyszer már elfogadott szöveget - az egyházak által kifogásolt részek nélkül - önálló képviselői indítvány formájában is készek vagyunk a parlament elé terjeszteni. Egy ilyen szöveg szinte vita nélkül elfogadható, még januárban. Eközben lélegzetvételnyi időhöz jutunk, hogy a vitatott kérdésekben is jó megoldások szülessenek.
A parlamentben a december 23-i ülésnapon a karácsony szelleméhez igazodó együttműködést szorgalmazott az MSZP frakcióvezetője. Hogy szavai üres szóvirágok voltak-e vagy sem, most kiderülhet a jelen javaslatunkra adott válaszreakcióból.
Végezetül rá szeretnénk mutatni arra, hogy az állam és az egyház merev elválasztásának teóriája a XXI. században alkalmazhatatlan. Ha egy kormány nem érez készséget arra, hogy túllépjen ezen a szinten és nem az együttműködés formai kereteinek a kimunkálását tekinti céljának, legalább különösen óvakodjék attól, hogy törvényeinek közvetlen vagy közvetett hatásai révén sértse az egyházak autonómiáját. Márpedig, ha az egyházak jogait nem törvények garantálják, hanem azok érvényesülése kormányzati jóindulattól függ, akkor pontosan ez a helyzet.
Ezt az összeállítást írásban megkapták a jelen levő újságírók. Az alábbiakban bemutatjuk, mi olvasható a témáról máshol:
MTI rövid tudósításához képet is mellékelt:
Az Origo Lendvai Ildikót is megszólaltatta.
Az Index meglepően pontos tájékoztatót tett közzé.
Magyar Nemzet online elsőként jelentkezett a napilapok közül.
Azt gondoljuk, aki végigolvassa a fentieket, pontos képet kap a magyar sajtóviszonyokról.
