Minden ország talpköve a tiszta erkölcs
Hogyan lehet egy országot rábírni, hogy bizonyos erkölcstelen cselekedeteket ne ítéljen erkölcstelennek? Nagyon egyszerű módon, aki átélte az elmúlt ötven évet és odafigyelt, megtanulhatta a receptet.
Sajnos az emberek többsége meg is tanulta. A recept igen egyszerű.
Aronson könyvében olvashatjuk a következő mondatot: Ha azt akarod, hogy valaki engedjen morális attitűdjéből, amellyel egy gonosztettet elítél, csábítsd arra, hogy kövesse el azt.
Most ne valódi gonosztettre gondoljunk, mint gyilkosság, csak kisebb erkölcstelenségekre, mint hazugság, lustaság, lopás. Ne is menjünk tovább. Az úgynevezett „szocializmusban” ezek a fogalmak határozták meg mindennapi életünket, de úgy, hogy talán észre sem vettük.
A hazugságról. Azt nevezzük hazugságnak, amikor egészen mást mondunk, mint amit gondolunk és a dologgal tökéletesen tisztában vagyunk. Nos, ha így tekintjük, a körülöttünk lévő világ színtiszta hazugságokból állt. Nagyon kevés olyan ember élt országunkban, aki elhitte, ahogyan az országunkban és a világban történt eseményeket kommentálták. Tudtuk, hogy nevetséges hazugság a „szavazás”, amikor egyetlen jelöltből választottunk, tudtuk, hogy hazugság a 99,9%-os részvétel (bár addig a szavazatszámláló bizottság nem mehetett haza, ameddig ki nem ment a távolmaradók lakására) és ebből 99,8% szavazott a Hazafias Népfront jelöltjére. Ismertük a lelkes május elsejei tömegfelvonulások „önkéntes ”voltát és a többi hazugságot. A pártba, munkásőrségbe lihegve jelentkezők a törtetők voltak, a többi inkább hallgatott.
De ha mindenki hazudik körülöttünk, akkor a hazugság már nem válthat ki elemi erejű felháborodást, mert szépen hozzászoktunk.
A lustaságról. Sok-sok év úgy telt el életünkből, hogy mindenkinek volt munkahelye, de nem kellett feltétlenül dolgoznia is. Ez teljesen általános jelenség volt és voltak még ennél is kirívóbb esetek. Ugye mindenki találkozott (már aki elég idős hozzá) sportállásokkal, párttitkár rokonával, stb. aki csak a fizetésért jött be? Találkoztunk ezen kívül azzal a jelenséggel is, hogy tökéletesen mindegy, mennyit dolgozunk, ha jön az a bizonyos béremelés (a párttitkár és a szakszervezeti titkár egyetértésével), csak akkor remélhetünk részesülni belőle, ha „jó elvtársak” vagyunk. Egyébként tökéletesen mindegy. A lelkünket kitehetjük, akkor sem számít más. (Legfeljebb a haverság, de ebben mi nem vagyunk benne.) Akkor tessék mondani, miért törjem magam? Bolond leszek ötször annyit dolgozni, mint a másik, ha úgysem ez határozza meg az előbbre jutásom.
A lopásról. Meggyőződésem, hogy ez tette talán a legnagyobb kárt a társadalom erkölcsében. Mindannyian loptunk, méghozzá úgy, hogy legtöbben nem is voltunk tisztában vele. Azért loptunk, mert mindenki lopott körülöttünk, és mert nem volt konkrét károsultja lopásunknak. (Hittük mi, holott mindannyian károsultjai voltunk.) Aki most nagyon felháborodott, gondolja végig, hogy előfordult-e életében egyetlen egyszer is, hogy a munkahelyéről hívta fel szüleit, barátját, stb. akkor, amikor semmi fontos mondanivalója nem volt és beszélgetni ráért volna munka után is. Gondolja végig, hogy fusizott-e munkaidőben akár pénzért, akár barátságból, helyi anyagot felhasználva, fizetésért? Gondolja végig, hogy fénymásolt-e munkahelyén magáncélra? És sorolhatnám, amit ma is megteszünk, szemrebbenés nélkül, oda sem figyelve. Miért? Nem igaz, hogy nem tudnánk kifizetni azt a telefonbeszélgetést. Nem igaz, hogy nem beszélünk ilyen körülmények között sokkal, de sokkal többet, mint ami indokolt, mint amit a saját telefonvonalunkról beszélnénk.
De ezek a dolgok belénk rögződtek. Mert úgy gondoltuk, hogy nem a miénk. Mert azt láttuk, hogy mindenki ezt teszi. Bizony, az erkölcsi fenntartásaink ilyenkor semmivé lettek. Ezt takarja ez a mondat: Ha azt akarod, hogy valaki engedjen morális attitűdjéből, amellyel egy gonosztettet elítél, csábítsd arra, hogy kövesse el azt. Nos, miután elkövettük, hogyan ítélhetnénk meg másokat? Most már gondolkodásunk megérett arra, hogy: „Bizonyos körülmények között a csalás nem olyan rossz dolog. Ha senkinek nem okozunk kárt, akkor tulajdonképpen nem is olyan erkölcstelen.”
Pedig az. Akkor is tudtuk, most is tudjuk. De le kellett zülleszteni az embereket ahhoz, hogy ne figyeljenek oda a sokkal, de sokkal nagyobb hazugságokra és lopásokra.
Elérték. Ettől emelkedett a D 209 népszerűsége, ami szinte megmagyarázhatatlan jelenség. Az ügy kipattanása után gyorsan felállított bizottság arra volt hivatott, hogy elénk tárjon még sok-sok embert, aki lám, ugyanúgy sáros, visszatértünk abba a világba, ahol mindenki egyformán bűnös, tehát nincs, mert nem lehet erkölcsi megrovás. Fel kell ismernünk, hogy mindezt egy gonosz rendszer tette ezt velünk, nem mi vagyunk alapvetően erkölcstelenek.
Ezt kell lerázni magunkról, ebből kell tudatosan kimászni, mert addig nem lehet normálisan élni.
Kósza Júlia
