Duray nyomában
1997. március 15-én Duray Miklós nagyszabású beszédben foglalta össze az egész magyar nemzetre érvényes gondolatait. A két fő elem: magyarságunk és európaiságunk.
A reformkor azért kiemelkedő időszak, "mert akkor fogalmazták meg a kor szelleméhez méltó módon és attól áthatva a magyarság társadalmi, politikai, nemzeti és gazdasági újjáépítésének programját". Ezt a programot fiatalok készítették. "Azoknak a politikusoknak, közgondolkodóknak, költőknek, íróknak egy része, akik ennek a történelmi eseménynek meghatározó egyéniségei voltak, a reformkor kezdetén - 1825-ben, első reformországgyűlésünk idején - gyermek- vagy éppen serdülőkorukat élték. Negyedszázad elteltével azonban nemzetépítő programokat, politikai elemzéseket, gazdaságelméleti tanulmányokat, forradalmi verseket, a nemzeti függetlenség és a polgári szabadság védelmére toborzó dalokat, máig csodált zeneműveket és a szemet könnybe borító nemzeti himnuszunkat tették le a nemzet oltárára. A reformkor felnevelte szellemi képviselőit és harcosait." Ma, a mindenkorábbinál nagyobb hatósugarú tömegtájékoztatás világában, látszólag ezerszer könnyebb az új tehetségeknek kitűnniük. Ám az értékek és talmi dolgok oly kusza egyvelegét kapjuk ezekből a túlzott bőséggel áradó csatornákból, hogy szinte reménytelen az érték felismerése. De ne feledjük: a valódi újat általában a fiatal nemzedék viszi diadalra.
A tét akkor is óriási volt. Átalakulóban volt a több évszázados világrend. A szabadság és egyenlőség eszméjének hatására az alattvalók különböző rétegei egész Európában követelték a maguk helyét a hatalom, az önrendelkezés és a jólét asztalánál. A reformkor új életet lehelt az évezredes múltú magyarság szunnyadó, már-már porladónak hitt testébe is.
"A reformkorig átmentett magyar középkor, a törökdúlás óta 300 éven át bomladozó magyar társadalom a gőzgép üzembe helyezésével fémjelzett első műszaki forradalom küszöbén a lét és a nemlét közötti választásra kényszerült. A döntés megszületett: győzött a létigény. A lét pedig azonos volt a nemzet önálló cselekvési vágyával, felemelkedésével, és függetlenségével." Tehát akkor, az a nemzedék jól döntött.
Milyen cél állt előttünk a reformkor csúcsán? - teszi fel a kérdést Duray, majd megadja a feleletet is: a cél "a felzárkózás. A török provinciából majd a Habsburg olvasztótégelyből való kilépés és önálló újraintegrálódásunk Európában."
"Abba az Európába kívánkoztunk, ami a mohácsi vész idején hat meghatározó hatalomból állt, melyeknek akkor egyike volt a magyar királyság. A reformkorban a tét kimondatlanul is ez volt: az Árpád-háziak, az Anjouk, és Korvin Mátyás nyomdokain kell haladni. A tét tehát semmivel sem volt több és kevesebb, mint az, ami ma áll előttünk: felzárkózás az időközben ugyan megváltozott arculatú Európához, de ahol nekünk történelmileg öröklött helyünk van, elsősorban Szent István jóvoltából".
"A reformkorban azonban ezt így politikus nem fogalmazta meg, mert akkor, még működött az a társadalmi program, ami szerint ez volt a természetes. Akkor erről nem kellett beszélni".
Nemzetünknek utolsó programalkotó és azt megvalósító korszaka a reformkor volt - emlékeztet Duray. "Minden, ami utána következett: a kiegyezés, a századforduló konjunktúrája, vagy a 20. század két világháborúja közötti nemzetmentési műveletek a reformkor lelki energiájából táplálkoztak, azt élték fel, de újat nem adtak hozzá".
Elfogyott volna az energiánk? - teszi fel az író a kérdést, de nem ebben, nem is a hit megfogyatkozásában látja a bajt. Felismeri, hogy a mai magyarnak nincs kire felnéznie. Nincsenek példák, "hiszen az elmúlt évtizedekben kevés példája akadt a rendíthetetlenségnek. Hányszor maradtunk mentesek a rombolás, a megalkuvás, a behódolás, a kételkedés, a feladás, a visszavonulás, az átváltozás, a besúgás, a feljelentés, a nyerészkedés, a másik megkárosítása, az árulás, a lemondás és a romlás démonának szellemétől? ... A reformkort megelőzően sem hiányoztak ezek a kísértések, de elődeink le tudták győzni őket!
Nehéz eldönteni, hogy hasonló vagy kisebb esélyünk van-e győzelemre jutni e bennünket kísértő erők fölött, mint a reformkor magyarságának. Csökkenti-e esélyünket, hogy a 150 évvel ezelőtti helyzethez képest ma nyolc darabra szakított a nemzetünk? Csökkenti-e esélyünket, hogy míg abban a korban - amire most emlékezünk - töretlen volt elődeink hite a nemzet fennmaradásában, ma pedig sem az utca népének, sem a népet képviselő elöljáróknak nincs, vagy alig van sejtelme történelmünk lényegéről? Petőfi a nagy francia forradalom eszméit tanulmányozta, miközben szerelmére, a nemzetre, a forradalomra, a szabadságra gondolt. Ma szinte nem akad költő, aki hozzá hasonlóan a kor eszméit így tudná végigpásztázni lélekben és gondolatban. Szinte nem akad politikus, aki látná és érezné, a holnap elmondandó nyilatkozata és a múltunkat a jelenünkkel összekötő pontok közötti összefüggéseket.
A 20. században kétszer pusztított a középszerűség Európában: először a fasizmus diadalának idején, másodszor a kommunizmus képében, de máig hatóan." A középkor alattvalóiból a reformkor eredményeképpen kialakult, önálló véleményt nyilvánításra képes, öntudatos nemzetet megfosztották minden tulajdonától, lerombolták erkölcsét, hitét és anyagilag, szellemileg ókori rabszolgává süllyesztették őket. Végül elhitették, hogy ők az uralkodó osztály. Istenkép helyett ellenségképet készítettek neki.
Fogadjuk meg tehát a figyelmeztetést. Szakítsunk a középszerűséggel és induljunk el a rendíthetetlen elvhűség és erkölcs sziklái felé. A feladat egyénileg talán nagynak bizonyul majd. Ha önmagunk nem boldogulunk, vegyük vállunkra a legügyesebbeket és így segítsük egyre magasabbra őket. Ne önzően akarjunk elsők lenni, hanem együtt. Jussunk „Európába”, de mindannyian.
Nemzetünk egyik legnagyobb ünnepe, március 15-e, mindig a nagyböjt része. A tavasz megújítja a növényzetet, a nagyböjt kitisztítja, megerősíti a lelket. Nem maradjon ki ebből a nagy megújulásból a nemzet maga sem!
"Nem tudjuk, hogy új reformkor előtt állunk-e, azt azonban érezzük, hogy nemzetünknek szüksége van az új reformkorra, a Kárpát-medence minden országában. Az alaphelyzet kialakult: megbukott a kommunista hatalmi rendszer és átalakultak az évtizedes nemzetközi szerkezetek. Ilyen feltétel mellett kell újrafogalmazni a nemzet céljait és magát a nemzetet is. A reformkor ugyanis nem idő, nem esemény, hanem maga a tartalom. Másfélszáz évvel ezelőtt elődeink a tartalmat az uralkodó korszellem jegyében fogalmazták meg: modernizálták a középkori nemzetet azáltal, hogy az alattvalók társadalmát önrendelkező nemzetté léptették elő és a közember számára is hozzáférhetővé tették a közjó ügyeinek irányítását.
Ma ettől sokkal bonyolultabb a helyzetünk. Mert egyszerre van szükségünk a reformkori lelkesedésre, a közért való gondolkodásra, a márciusi ifjak lendületére, a 48-as honvédek áldozatvállalására, de a kiegyezéshez vezető bölcsességre is. Azáltal is bonyolódik a helyzetünk, hogy nemzetünk, ahány országban él, annyi fajta állapotban található.
A reformkor szellemét a nemzet önmaga fölötti rendelkezésének óhaja és célja hatotta át - ez volt akkor a korparancs. Ma a polgár, a polgárok közösségének az önrendelkezése a korszellem. A reformkorban a nemzet és az állam közé egyenlőségjelet tettek. Ma ez a fajta állameszme már sem történelmileg, sem filozófiailag nem állja meg a helyét. A magyarság helyzete pedig éppen ellentétes ezzel. A korszellem ma a nemzeten túli állam és a határnélküliség jegyében fogalmazódik meg.”
Új reformkor kell tehát. Ahhoz, hogy "legyen béke, szabadság és egyetértés" többek között arra van szükség, hogy:
1. Találjunk rá erkölcsi alapjainkra, foglalja el Isten ismét helyét szívünkben, gondolatainkban és tetteinkben.
2. Küzdjünk a sajtószabadságért, a gondolatok szabad terjedéséért. Ne fogadjuk el a média terrorját: törvény és a polgárok haragja büntessen minden hazugságot!
3. Erősítsük a családokat, a gyermeket vállalókat, és védjük az élet minden formáját! Állítsuk meg a népességfogyást!
4. Mentsük meg iskoláinkat az anyaországban is, a határokon túl is! Fejlesszük a magyar kultúrát és támogassuk a tudományos kutatást!
5. Törvény biztosítsa az ipari, mezőgazdasági és szolgáltató kis- és közepes vállalkozások támogatását. Bátorítsuk a szövetkezést.
6. A Törvény előtti egyenlőség mellett teremtsünk gazdasági-társadalmi esélyegyenlőséget minden polgár számára! Érvényesüljön a szociális igazság.
7. Tartsuk tiszteletben a nemzetközi jogot, ez teremthet összhangot a szövetségesi hűség és a bennünk élő békevágy között.
8. Állítsuk helyre a munka becsületét és segítsük elő, hogy tisztes megélhetést biztosítson!
9. Legyen független, hatékony és gyors az igazságszolgáltatás. Akit nem vonz az erkölcs, a tisztesség, azt rettentse el a büntetéstől való félelem.
10. Óvjuk meg a Nemzeti Bank függetlenségét.
11. Vegyük ki részünket az európai összefogásból, foglaljuk el jogos helyünket Európa asztalánál. Legyen a végrehajtó hatalom alkotmányos kötelezettsége a nemzet érdekérvényesítése európai dimenzióban is.
12. Unió keretei között, és jogi normáinak érvényesülése révén állítsuk helyre a nyolc részre szakadt magyarság szellemi, lelki, kulturális egységét, és építsük ki gazdasági kapcsolatait.
"Ezek a szempontok legyenek a mi reformkorunk és a mi negyvennyolcunk alapjai. Nem azért, hogy méltó folytatói legyünk történelmünknek, hanem annak érdekében, hogy legyen folytatás." - ezek ismét Duray Miklós szavai. Ő is üzeni: "Önök a folytatás letéteményesei, Önök a hiteles kezesei fölemelkedésünknek.
Világítsa meg az Isten elménket,
hogy mindig tudjuk, mit kell cselekednünk,
hogy mindig tudjuk, mit cselekszünk,
hogy mindig tudjunk cselekedni."
2003. március
Surján László
