2003. április 22. kedd 21:58
GONDOLKODJUNK AZ ETIKÁRÓL
Dr. Surján László
V.
RészA Veszprémi Érseki Hittudományi Egyetem etika továbbképző előadásokat tart pedagógusok számára. Az alábbiak ezen tanfolyamon elhangzott előadásaim alapján készültek.
Az etikus gondolkodásra mindannyiunknak szüksége van. Csalódni fognak azok, akik e néhány részből álló sorozattól a teljességet várják. Nem egy teljes tanfolyam anyagáról van szó, hanem csak egy előadásról a többszerzős, több előadós képzésből. Ha valakinek így is megragadja a képzeletét és elgondolkodik az alábbiakon, már nem dolgoztam feleslegesen.
5.Az élet értelme – értelmes élet
Elgondolkodtató, hogy az etikai továbbképzés végén miért szerepel ez a döntően világnézeti kérdés. Nem az intézmény egyházi fenntartója miatt van ez így. Magatartásunkat, hozzáállásunkat alapvetően meghatározza, hogy milyen időtávban gondolkodunk. Ami ma megfelelőnek, sőt helyesnek látszik, távaltos következményei miatt elvetendő lehet. A rövid távú érdek elnyomhatja a távaltokba nyúlót, aminek súlyos következményei lehetnek. Egyre többen ismerik fel, hogy csak a nagyobb összefüggések végiggondolása után érdemes cselekedni. Ha ezt a gondolatmenetet kellően kitágítjuk, eljuthatunk oda, hogy a végtelenbe nyitott horizonton lássuk cselekedeteink jelentőségét. Ezt elősegíti, ha a világról, az anyagról, az emberről való felfogásunk nem marad meg a tiszta anyagelvűségnél. Istenben hinni talán nehéz, de sokak úgy érzik, hogy az anyagelvűség elfogadásához sokkal több hit kell, mint a vallásos meggyőződéshez. A XX. század elvilágiasodott embere megérzett valamit a túlvilág kézzelfoghatóságából, s olykor ezt meg is fogalmazza, mint tette 1933-ban Kosztolányi Dezső:
Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem
s azt is tudom, hogy el kell mennem innen,
de pattanó szívem feszítve húrnak
dalolni kezdtem ekkor az azúrnak,
annak, kiről nem tudja senki, hol van
annak, kit nem lelek se most, se holtan.
Bizony ma már, hogy izmaim lazulnak,
úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hol lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.
Kosztolányi Dezső: Hajnali részegség
A magyar költészet úgynevezett istenes versei tökéletesen megmutatják a hitét vesztett és valami szilád pont után kapaszkodó modern ember belső vergődését. Csodálatos példa erre József Attila is. Kevéssé ismert az ’A kutya’ című verse:
A KUTYA
|
Oly lompos volt és lucskos, A szőre sárga láng, Éhségtől karcsú, Vágytól girhes, Szomorú derekáról Messze lobogott A hűvös éji szél. Futott, könyörgött. Tömött, sóhajtó templomok Laktak a szemében S kenyérhéját, miegymást Keresgélt.
Úgy megsajnáltam, mintha Belőlem szaladt volna Elő szegény kutya. S a világból nyüvötten Ekkor mindent láttam ott. |
Lefekszünk, mert így kell, Mert lefektet az este S elalszunk, mert elaltat Végül a nyomorúság. De elalvás előtt még, Feküdvén, mint a város, Fáradtság, tisztaság Hűs boltja alatt némán, Egyszer csak előbúvik Nappali rejtekéből, Belőlünk, Az az oly-igen éhes, Lompos, lucskos kutya És Istenhulladékot, Istendarabkákat Keresgél.
|
Az, hogy miként reagál az ember ezekre a belső érzésekre, magánügy - mondhatjuk. Korunkban általános lett a felfogás, hogy tiszteletben kell tartanunk mindenkinek az e témára vonatkozó személyes döntését. Nem a közoktatás és nem az állam feladata, hogy behatoljon ebbe a legszemélyesebb területre. Az viszont ugyancsak általános tapasztalat, hogy a ki nem beszélt dolgok úgy elmérgesedhetnek bennünk, mint a kezeletlen sebzések testünkön. Helyesen dönteni csak a megfelelő ismeretek birtokában lehet. Az Istenbe vetett hit megváltoztatja értékrendünket, kitágítja távlatainkat. Ennek valamiféle ellensúlyozására találták ki a szekularizáció mai képviselői, hogy a döntéseknek (sőt a közoktatásnak is) értékmentesnek kell lennie. Valaminek a tagadása azonban nem visz el egy másik dimenzióba, az értékmentesség maga is egy az értékek sorában, tehát az értékmentes döntés fából vaskarika.
Létezik-e értékmentesség?
Az is egyre általánosabban elfogadott, hogy ha értékmentességről beszélnünk, könnyen értéktelenségre juthatunk. Azok, akik a világnézeti semlegességet úgy értik, hogy ki kell iktatnunk mind a közoktatásból mind a közbeszédből az értékeket, maguk is egy világnézet, nevezetesen az erkölcsi relativizmus és az anyagelvűség pártján állnak. Ehhez személy szerint joguk van, de ennek egyeduralkodóvá tevése és a másképp gondolkodás megjelenési lehetőségeinek az eltiltása épp olyan diktatúra, mint például a keményvonalas iszlám theokráciája.
Döntéseink indokait vizsgálva meg szokás különböztetni a célszerűséget az érték vezérelte döntésektől. Sarkosan fogalmazva a célszerű (Weber: célracionális) döntés csak arra figyel, hogy cselekedetünk közelebb visz-e a kitűzött célhoz, és nem törődik különösebben a következményekkel. Az elvek alapján hozott döntést pedig az alapján hozzuk meg, hogy összhangban van-e a tervezett lépés az általunk vallott elvekkel. Ezt a fajta döntést ugyancsak jellemzi, hogy nem törődik az egyéb következményekkel. Nézzünk egy példát: Elterveznek egy beruházást, amelyhez induló tőkére van szükség. Ehhez hozzá tudunk jutni, ha kivonjuk a pénzünket egy másik vállalkozásból, holott megígértük, hogy azt támogatni fogjuk. Ez a másik sok embernek ad munkát, s kivonulásunk az adott helyen tömeges munkanélküliséget okoz. Ugyanakkor nincs jogi akadálya a tőkekivonásnak, mert nincs szerződéses kötelezettségünk. A célszerű döntés azt kívánja, hogy indítsuk meg az új vállalkozást, amely nagyobb profittal kecsegtet. Az értékelvű megfontolás ezzel szemben azt kívánja, hogy maradjunk hűek adott szavunkhoz és vegyük figyelembe az érintett munkavállalók érdekeit is. (Konkrét példa: Danone és a győri keksz gyártás esete.) E két merőben ellentétes gondolkodás – amint azt a környezetvédelmi példákon láthatjuk – közeledik egymáshoz, ha a hosszabb távú következményekkel is számolunk. Sok múlik azon is, hogy miként reagál a társadalom. (A Danone példája ezt is jól példázza: ha a felzúdulás elég nagy, a cégnek nem éri meg a célszerűbbnek látszó döntés, mert a negatív megítélés miatt piacot veszíthet. Más kérdés, hogy ha a lakosság felzúdulása nagy és a cég meg is hátrál, gyakran csak más utat keres célja eléréséhez.) Vannak tehát helyzetek, amelyekben a társadalmi (politikai) fellépés kikényszerítheti az érték vezette döntést a pusztán célszerűvel szemben.
A tökéletesen ésszerű döntés nem létezik. A korlátozott racionalitás fogalma viszont eléggé elterjedt a közgazdaságtanban. A korlátozott racionalitás elmélete az ember korlátait hangsúlyozza. Hiszen lehetetlen fölkutatnunk a minden szempontból optimális megoldást; képtelenek vagyunk előre látni a döntéseink összes következményét. Ebben az esetben esély van arra, hogy felismerjük mindenhatóságunk hiányát. A tökéletes döntés helyett az emberek kielégítő döntésre törekednek. Etikai szempontból a korlátozott racionalitás azért nagyon jelentős, mert megnyithatja az utat a felelős döntéshozatal előtt. Azon leszünk, hogy ne veszélyeztessük fölöslegesen se önmagunkat, se embertársainkat, se pedig természeti környezetünket (aminek károsítása egyébként visszahat az emberek jólétére is). Ekkor szerepet kell kapnia az etikai szempontú mérlegelésnek.
Az agresszív, öntörvényű gazdaság, az önérdekkövető egyének társadalma sokak elszegényedését, kevesek meggazdagodását, illetve elidegenedést és ökológiai veszélyeket eredményezett. Ezeket a cselekedeteket erkölcsileg semlegeseknek tartották és azt állították, hogy az egyének anyagi haszonmaximalizálása az össztársadalmi jót szolgálja. Ez a fölfogás tarthatatlan. Egyrészt azért, mert az ember - egyebek közt - etikus lény is, és boldogságához az erkölcs alapszükséglet. Másrészt azért, mert az ember sohasem tud tökéletesen racionálisan dönteni, illetve nem képes választásainak hatását teljes mértékben ellenőrizni. Sem a gazdaság működésének, sem az emberiség fönnmaradásának nem elégséges föltétele a puszta gazdaságossági számításokra alapozott, önző önérdekkövetés. Az etika úgy építhető be a döntéshozatalba, hogy erkölcsi megfontolások alapján választjuk ki a megvalósítás során szóba jöhető alternatívákat.
Az etikai szempontok erejét bizonyítja, hogy a morális viselkedés egyre inkább részét képezi a "szalonképes" gazdasági viselkedésnek, illetve a társadalom reakciói miatt hiánya komoly gazdasági hátrányhoz vezethet. Ezért ma esély van rá, hogy a vállalatok számára az etikai normák megtartása egyre inkább parancsoló szükségszerűséggé váljon. De ne ringassuk magunkat illúziókba: ha az erkölcsinorma-követés oka a kényszer, akkor az éppúgy erkölcstelen (erkölcsi érték nélküli), mintha az erkölcsi törvény megszegését parancsteljesítéssel indokolnánk.
A szilárd erkölcsi döntésekhez transzcendentális alapra van szükség, közelebbről: Istenbe vetett hitre. Ez nyújt az ember számára belső szilárdságot a naponta változó körülmények közepette.[xxiv]
Antropológiai tévedések és következményei
A kérdéskört, amelyről most szó van úgy is megfogalmazhatjuk, hogy döntenünk kell: minek tartjuk az embert. Kinek-kinek meg kell hoznia erről is a maga személyes döntését. Ennek elősegítésére és a kérdés fontosságának hangsúlyozására álljon itt egy példa. Ha elgondolkodunk azon, hogy mit hirdettek a kommunizmus apostolai, könnyen juthatunk egy olyan felsoroláshoz, amely igen vonzó számunkra. Ki állna ki a kizsákmányolás jogossága mellett? Ki ne akarna egyenlőséget az emberek és népek között? Ki ne látná, hogy a pénz messze nem boldogít, hanem épp elégedetlenséget és feszültséget gerjeszt? Milyen jó is lenne egy önérdek nélküli világ?
Megvalósítható-e ez? Aligha, hiszen az egész utópia azt tételezi fel, hogy az ember jó. Az ember viszont vágyik ugyan a jóra, de emellett a mindennapi gyakorlatban meglehetősen gyarló. Eredmény: a kommunizmus a nagy egyenlőség és közösség jegyében soha nem látott hullahegyekkel – s részben saját elvtársaik tetemével – borította be a világot. A kommunizmus alapvető tévedése antropológiai tévedés: nem számoltak az emberi természet realitásaival. Keresztény megfogalmazásban: nem számoltak az áteredő bűnnel. Ezért lényeges, hogy mit gondolunk az emberi életről.
Az ember valószínűleg a legfejlettebb lény a világon, bár egy-egy résztulajdonságot tekintve néhány állatfaj képességei jobbak. Az ember tökéletességre vágyik, de azt elérni nem tudja. Ha az embert a fejlődés csúcsának tekintjük és felruházzuk azzal a képzettel, hogy mindent megtehet, amit meg tud tenni, az emberiség az önpusztítás felé halad. Fennmaradni csak akkor tudunk, ha önmagunkon kívülre mutató felelősséget érzünk. Ez lehet az utódaink iránt érzett felelősség. Modern gondolkodók a XVIII. század óta fokozatosan elvesztett értékrendnek egyre több elemét fedezik újra fel. Lehet, hogy a modern ember ismét átéli az Isten iránti felelősség megdöbbentő, de egyben megnyugtató, felemelő érzését.
Nem mindegy tehát, hogy mit gondolunk az emberről. Ez nagymértékben megszabja az etikai fogalmakhoz való hozzáállásunkat is. Érthető, hogy napjainkban az emberismeret és etika még tantárgyi szinten is összekapcsolódni látszik. A rendszerváltás után a társadalomban a már amúgy is meglévő értékválság tovább mélyült, s még sürgetőbben időszerűvé tette az iskola erkölcsi nevelésben játszott szerepének kérdéseit. Persze vannak, akik az iskola e téren fennálló kompetenciáját is megkérdőjelezik, azzal, hogy az erkölcsi nevelés a magánszférába tartozik, kizárólag a család feladata. Akik azonban elfogadják, sőt igenlik az iskola erkölcsi nevelő szerepét, azok a „hogyan” kérdéssel találják szemben magukat:
Milyen formában történjen: hittan, filozófia vagy valami harmadik a megoldás?
Mit jelent az erkölcsi nevelés és hogyan történik?
Hassa át az iskola egész szellemiségét a portástól az igazgatóig, vagy kizárólagosan a szaktanárok, osztályfőnökök feladata?
Csak készségek fejlesztése-e, s mint ilyen, minden tantárgyban megjelenik-e a megfelelő helyen (kereszttanterv); vagy az osztályfőnöki órák feladatai közt, esetleg mint önálló nevelő tantárgy van jelen?[xxv]
Az etika oktatásra-nevelésre fel kell tehát készülni, de tényleges megvalósulásáig és általánossá válásáig még sok idő telik el. Minél később indul meg viszont egy erkölcsi felemelkedés, amelyhez a családok és az oktatás, sőt az egész társadalom összefogására van szükség, annál nagyobb lesz a feladat[xxvi].
[xxiv] Baranyi Árpád: Etika vagy reálpolitika? (http://korny10.bke.hu/kovasz/kov1/etalter1.html)
[xxv] Falus Katalin: Az emberismeret és etika tantárgy hazai helyzetéről a nemzetközi tapasztalatok tükrében In: Új Pedagógiai Szemle 2002. 07. (http://www.oki.hu/upsz.asp) Mindazoknak, akik saját óraterveik kidolgozásába fognak, feltétlenül ajánlott megalapozó olvasmány.
[xxvi] Bátorításul egy kérdés: Miben azonos a pedagógus és a politikus? – Mindketten úgy látják, hogy Sziszfusz állása kényelmes, munkája eredményes volt.
