2003. május 30. péntek 08:15
ABOSZ-közlemény
A kórháztörvény társadalmi vitájáról
A kórházakban csend van
A gyógyintézetekben ez így szokás, és ott ma még lehet reménykedni. A
kórházban az orvosok rólunk döntenek, de nem teljesen nélkülünk, mert legalább
a célokkal egyetértünk. Csend van, és ez még nem síri csend.
A diktatúrákban is szokásos állapot a csend. Ott is rólunk döntenek, de
teljesen nélkülünk, mert a célokkal sem értünk egyet. Ott is csend van,
csaknem síri csend.
Mottó: rólunk, de nélkülünk!
Magyarország 2003. Törvénytervezet a totális egészségügyi intézményi
tulajdonreformról, a törvényben előírt társadalmi vita nélkül. Talán nem is
érdekel itt senkit a véleményünk, a betegek véleménye, maradék
biztonságérzete, a jól képzett orvosok iránti jogos aggódásuk. Itt maradnak
vagy elmennek, ha csak a piaci viszonyok számítanak majd? (Nem mindenki hiszi,
hogy a román, az ukrán orvosképzés egyenértékű lehet a magyarral.) Egy orvosok
között közismert vicc (nem is igazán vicc): "Egészséges ember nincs, csak
felületesen kivizsgált beteg!"
De a tízmillió "beteg" esetleges más véleménye kérdésre, megvitatásra sem
érdemes. Ránk hivatkozva, de nélkülünk döntenek. Ahogyan a diktatúrákban
szokás.
Itt nincs diktatúra - így mondják - de akkor mi van? Tévedés? Politikai
érzéketlenség? Régi paternalista reflexek? A tévedhetetlenség ostoba hite? A
többségi erővel való visszaélés? Ha nem diktatúra, akkor talán árulás? Milyen
árulás? A közérdek elárulása a magánérdek számára? Tízmillió ember közérdeke
már a haza érdeke? Mit árul el, aki nem kíváncsi a közérdek tulajdonosainak
véleményére? Tényleg nem kellene visszavonni, és újra kezdeni demokratikusan?
Úgy, mint Európában szokás (volt)?
Még nem késő visszavonni a kórháztörvény tervezetét! Még nincs döntés, talán
még el is felejtenénk a nélkülünk döntés kísérletét.
Aki azonban bármilyen megalkuvással részt vesz a fölöttünk, de nélkülünk való
döntésben, az cinkossá válik. Akár pártról, akár más köztestületről van szó.
Ez itt most nem pártalkuk kérdése, és nem is orvosi kérdés. Az ország ügyeiben
senkinek sincs kiváltságos döntési joga. Közügyben pedig a Magyar Orvosi
Kamara vétójoga sem biztosíték.
A választási programban közölt ügyekben a választással felhatalmazott
képviselőké, az előre nem közölt, totális változást engedélyezni akaró
kísérletekben pedig a népé a végső döntés joga. Az Ország Házában minket
képviselők jól tennék, ha mozgásterük határainak észben tartása céljából
időnként - emlékeztetőül - elolvasnák a Magyar Köztársaság Alkotmányának 2.
paragrafusát (mindhárom bekezdést), és a 7. paragrafusnak a jogalkotás
rendjére figyelmeztető (2) bekezdését.
2. paragrafus (1) A Magyar Köztársaság (...) demokratikus jogállam.
(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást
választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.
(3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek (...) a
tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos (...) gyakorlására, (...)
kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton
mindenki (...) köteles fellépni.
7. paragrafus (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza...
Az egyik országos napilap szerint május 27-én az egészségügyi minisztérium
valamennyi kórházhoz és rendelőintézethez eljuttatott egy "a jogszabály jobb
megértését szolgáló háttéranyagot". Az újság szerint "Rácz Jenő, a szaktárca
helyettes államtitkára elmondta: a levelet azért küldték, hogy az érintettek
több oldalról is megismerhessék a tervezet lényegét".
Az érintettek azonban 10 millióan vannak. Legfőbb ideje lenne tehát a
jogalkotásról szóló törvényben előírt társadalmi vitát is végre megkezdeni.
Budapest, 2003. május 29.
Pós Péter
az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) elnöke,
a Nemzeti Egészségügyi Tanács tagja
Országos Sajtószolgálat
